Ugyanaz a feladat, ugyanaz az alapprobléma, más lesz-e a megoldás? – ez talán a legfontosabb kérdés a magyar válogatott Albánia (október 9.) és Anglia (október 12.) elleni világbajnoki selejtezői előtt. A vb-selejtezők szeptemberi etapja rémes volt: az Eb-szereplés után jókora csalódást keltett az angolok elleni 4-0-s meg az albánok elleni 1-0-s vereség, és az Andorra elleni 2-1-es győzelem (pláne a második félidő képe miatt) sem jelentett igazi szépségtapaszt. Októberben Albánia lesz az első ellenfél – a Puskás Aréna lelátója az angolok elleni rasszista incidensek és bedobálás miatt a FIFA fegyelmi bizottsága döntésének értelmében üresen marad –, aztán jön az angolok elleni találkozó a Wembleyben. Marco Rossinak és stábjának megint ki kellene találnia valamit Szalai Ádám pótlására és a támadójáték felpezsdítésére, miközben mindenki tisztában van vele: a magyar csapatnak csak az albánok elleni győzelem adhat reményt halvány továbbjutási esélyei megőrzésére. Valószínűtlen, hogy jó helyzetbe tudja magát manőverezni a válogatott az októberi találkozókon, legrosszabb esetben viszont már matematikai esély sem lesz az utolsó két selejtezőn.
Nem kellene elszállni
Az Eb- és a vb-selejtezősorozat más kávéház, utóbbiból jóval nehezebb továbbjutni, hiszen ehhez a csoport első két helyét kell(ene) elérni, ez pedig az 1998-as vb-kvalifikáció óta egyszer sem sikerült a magyar válogatottnak. A szeptemberi botladozás ráadásul kimondottan rossz helyzetbe is hozta a magyar csapatot: a Budapestre látogató albánok a csoport második helyén állnak 2 pont előnnyel a mieink előtt, és a továbbjutáshoz még az sem biztos, hogy elég lenne, ha a válogatott legyőzné az albánokat, San Marinót, illetve (idegenben) Lengyelországot vagy Angliát. Utóbbi ráadásul olyan bravúr lenne, amire éles helyzetben alig-alig van példa az utóbbi időben – a 2010-es vb-selejtezőkön Dániában aratott 1-0-s győzelem is akkor jött, amikor már mindkét csapatnak mindegy volt az eredmény.
