Összeszurkálta a lábát az újpestiek ezüstcipős legendája, hogy biztosan ne vigyék ki a vébére

1978. június másodikán, tizenegy évesen vélhetően pizsamában abszolváltam az argentin–magyar vb-csoportmeccset. Azért gondolom, mert elég későn kezdődött, és hát sajnos túl későn ért véget. Hat perccel mindenképpen tovább tartott a kelleténél, a 83. percben még 1-1-re álltunk, és sem Törőcsik, sem Nyilasi nem volt kiállítva. Utána következtek a fekete percek. Következhettek volna Fekete-percek is, eszembe is jutott kiskölyökként ott, a tévé előtt, vélhetően pizsamában, hogy hol van Fekete Laci, a szélvész Golyó, kedvenc balszélsőm, mekkora hasznát vehetnénk a kontratámadások során. Nem mintha sok kontránk lett volna, az eredményt próbáltuk őrizni, ismert, hogy sikertelenül.

A vb-selejtezőkön nem játszott, igaz, Törőcsik sem, ő éppen az eltiltását töltötte. Visszatért a csapatba, de sem Fazekas, sem a sérült Várady nem volt ott Argentína ellen.

Adott lett volna Fekete szerepeltetése, az egyik legjobb formában lévő csatár volt, ő azonban Budapesten izgult a tévé előtt.

Egészen hihetetlen startot vett, miután tizenhat évesen Újpestre igazolt a BVSC-től. Nem volt még húszéves, amikor először játszott a válogatottban. És nem volt huszonhat, amikor utoljára. 21 meccs, 5 gól. Szép, de alapvetően szinte semmi a kezdeti reményekhez képest. Négyszeres bajnok, 136 újpesti bajnoki gól szerzője, ebből 31-et az 1978/79-es bajnokságban lőtt, illetve fejelt. Ezüstcipős lett. A következő őszön még négyszer játszott a válogatottban. Aztán soha többé.

Nem sikerült kiderítenem, melyik csapatnak szurkolt gyerekkorában, pedig szeretem tudni, örülök, ha abban a csapatban játszik valaki, amelyikben gyerekként képzelte el magát, bár nem, ezt inkább visszavonom, Törőcsik fradista volt, és úgy tudom, Bene a Honvédnak szurkolt.

A fia elmondása szerint Feketének Farkas Jancsi volt a példaképe, amiből persze nem következik egyenesen, hogy a Vasasért szorított, mint ahogy az sem, hogy bármiféle kapcsolatban álltam volna Farkassal, nem is lehettem, de hát őt Jancsiként emlegetik, nem annyira Jánosként. Feketét biztos hívták Lacinak, de a szurkolóknak Fekusz volt, vagy még inkább Golyó – nyilvánvalóan a sebessége miatt.

Volt egy fóbiája, a repülés.

Ha szomszédos országokban kellett játszani, sokszor megengedték neki, hogy autóval menjen. Ez valamelyest nehézkes lett volna a dél-amerikai turnék esetében. Egy ízben éppen 5000 forinttal tartozott újpesti csapattársának, Kolárnak, jött a turné, az út, a rettegés, és egy súlyosabb légörvény. A stewardessek eltűntek, a pilóta angolul kvartyogott valamit. Fekete hátrafordult Kolárhoz, akiről tudta, hogy érti, mit mond. Megkérdezte. Azt, felelte a tréfás csapattárs, hogy már nem kell megadnod a pénzt. Infarktus kerülgette, ahogy a többieket is. Túlélték. A pénzt biztos megadta. Kolárral is jóban volt, meg tulajdonképpen mindenkivel, de azért akadtak legjobb barátai a csapatban: Schumann, Törőcsik és Nagy Laci.

Az 1976. májusi 8-3-as Újpest–Fradi felvételét sokan keresik égen-földön. Ifjabb Fekete László szerint nekik speciel megvolt. Míg be nem törtek, és el nem vitték. Úgy tudja, Törőcsiknél is volt egy VHS-kazetta, ő azonban egy villamoson felejtette. Leült, letette, felállt, leszállt. A 8-3 maradt. Vannak tehát kósza példányok – talán ferencvárosi érzelműek kaparintották meg, különben már előkerültek volna.

De hogy miért is nem volt ott a ’78-as vb-n.

Volt egyfelől a repülésfóbia. Meg volt még más is. Azon a tavaszon lakásügyben szaladgált mindenfelé, ahová akkoriban ez ügyben szaladgálni lehetett. A lakhatást intézte. Továbbá várandós felesége mellett akart lenni, ha már így alakult az időzítés. Nem a foci volt a legfontosabb akkor. Ettől még kivitték volna Argentínába, ám tett róla, hogy ez semmiképpen ne történhessen meg. A válogatott keret találkozásán körbekérdezgették a játékosokat, milyen állapotban vannak. Mire hozzá értek, már intézkedett. Azt mondta, meghúzódott, sőt beszakadtak az izmai.

Hogy mindezt bizonyítsa, megmutatta a lábát. Azt, amit előzőleg egy késsel összeszurkált.

A fia azt mondja, ezt utólag megbánta. De lett lakás, a nővére pedig nyugodt körülmények közé érkezett, a vb kellős közepén.

A keretbe egyébként Csapó került be a helyére, aki gólt lőtt az első meccsen. Ballábas támadóként Nagy László játszott, aki az argentinok és az olaszok ellen is nagy helyzetbe került, egyszóval a helyetteseknek helyük volt a csapatban, de azért a tizenegy éves koromban érzett döbbenet még mindig kísért: mi van, ha Fekete játszik?

Egy évvel a vb után lett ezüstcipős (majdnem arany-, de ez újpesti specialitás: Fazekas, Dunai II, Fekete, óriási dolgok, hiányzó hajszál; csupa majdnem tökéletes diadal). A díjátadó ünnepség után tizenegy csapat kérlelte, hogy igazoljon hozzájuk.

Ehhez akkoriban disszidálni kellett volna, ő pedig féltette a szüleit, a kislánya ráadásul még csak egyéves volt – itthon maradt.

Aztán jött egy keresztszalag-szakadás. Edzésen, az újpesti salakpályán. Kitámasztott, hallotta a reccsenést. Az egyik orvos azt mondta neki, örüljön, ha rendesen lépni tud majd a hét centivel rövidebb lábával. Azért ennél jobb lett a helyzet. Újra játszott, de a sérülés miatt elment egy évre a Volánba. Érdekes, ez nekem kiesett, talán mert visszatért. Saját maga szerint nem lett már a régi, bár nekem úgy rémlik, továbbra is golyóként száguldozott, és a biciklicselek is bejöttek, mint régen, nem beszélve a gólokról, köztük a legfontosabbról, amit a Kölnnek csukafejelt, és amellyel továbbjuttatta az Újpestet a KEK-ben. Következett a Ferguson-féle Aberdeen, itthon 2-0, kis csoda, és küszöbön állt a nagy is, a 87. percben még mi álltunk továbbjutásra a visszavágón. Már nélküle, mert ő hamar megsérült, túl gyors volt a skótoknak.

Az utolsó percekben kabátban álltam a tévé előtt, Bereczky Ati barátommal volt megbeszélt ünneplés-randevúnk újpesti siker esetén. Három perc hiányzott. Levetkőztem, és nagyon sajnáltam magam. Bizonyára a kedvenceim is hasonlóképpen éreztek, többek között azért, mert

egy-egy Lada volt beígérve nekik továbbjutás esetén.

1984-et írtunk. Fekusz-Golyó harminc évvel később, hatvanévesen halt meg. Autóban, infarktusban. Nem tudom, milyen márkájú volt, amiben ült, azt elfelejtettem megkérdezni a fiától.

A kiemelt képen Nyilasi Tibor látható az 1978-as vébén az argentinok elleni meccsen.