Bátran kijelenthető, hogy az Európa-bajnokság elődöntőjébe a produkció minősége alapján valóban a torna négy legjobb csapata került be. Olaszország az első meccstől kezdve remekül egyensúlyoz a támadójáték és a hatékony védekezés között, és ugyanez elmondható Dániáról is a balszerencsés módon elveszített első két meccs ellenére.
Spanyolország végtelen labdabirtoklással és rengeteg kialakított helyzettel uralja a mérkőzéseit, és a csapatnak egyelőre azt is sikerült jól kompenzálnia, hogy a helyzetkihasználás hagy némi kívánnivalót maga után, továbbá – olykor – a védelem is zavarba hozható. Bár Anglia a másik három riválishoz képest közel sem játszik látványos futballt, öt lejátszott meccs után továbbra sem kapott gólt, és átlagban ők engedélyeznek a legalacsonyabb minőségben helyzeteket az ellenfeleknek. Mielőtt megrendezik az elődöntőket, érdemes megvizsgálni, minek köszönhetően léptek át ezek a csapatok a legutóbbi akadályokon is.
1. Egy kiállítás kellett a totális spanyol dominanciához
A spanyol válogatott Svájc legyőzésével – a papírformát igazolva – jutott be a négy közé, ám ehhez, némi meglepetésre, a tizenegyespárbaj megnyerésére volt szüksége Luis Enrique együttesének.
Ha a várható gólok mennyiségét (xG) vizsgáljuk, akkor akár azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a spanyoloknak az első két csoportmeccshez hasonlóan leginkább a helyzetkihasználással volt problémájuk. Amennyiben pedig a találkozó egészét nézzük, akkor ez valóban igaz, hiszen akár három gólt is szerezhettek volna, de a nagy helyzeteik többségét már a hosszabbításban, Remo Freuler kiállítása után tudták kialakítani.
Mindez annak köszönhető, hogy a svájciakat irányító Vladimir Petkovic az ellenfélhez alkalmazkodva okosan módosított csapata taktikáján, ami különösen védekezésben volt tetten érhető.
4-2-3-1 vs 4-3-3#SUIESP #SvizzeraSpagna #EURO2020 pic.twitter.com/A1iA4tnqyq
— Branko Nikovski (@NikovskiBranko) July 2, 2021
A svájciak az addig labda nélkül alkalmazott 5-2-3-as alakzatukat erre a meccsre erősen emberorientált 4-2-3-1-re cserélték a spanyolok 4-3-3-as felállásával szemben. Ez azt jelentette, hogy a középpályán az eltiltott Xhakát helyettesítő Zakaria végig Pedrit követte, Freulernek Kokéra kellett rátapadnia, Shaqiri pedig Busquetset igyekezett semlegesíteni, míg a két szélső szükség esetén a spanyolok két mélyen helyezkedő szélsőhátvédjére helyezett nyomást. Az egy szem csatárként játszó Seferovic feladata volt, hogy a rivális két középhátvédje között zárja a passzsávokat, így a svájciak hátul nyertek egy szabad embert Elvedi személyében, miközben Akanji végig szorosan követte a labdáért sűrűn visszalépő Moratát.
A spanyolok – a horvátok elleni mérkőzéshez hasonlóan – az utóbbi módszer segítségével tudták a leghatékonyabban előre juttatni a labdát az ellenfél támadó harmadába. Enrique együttese a középpályán jól használta ki az ellenfél emberorientált védekezését, így Koke és Pedri gyakran oldalirányba mozogva nyitottak területet a pálya közepén a visszalépő Moratának. Ő egy lekészítéssel már meg tudta játszani Busquetset, aki pedig a vonalak mellett helyezkedő szélsőknek forgathatta ki a labdát. A fenti jelenetnél is jól látszik: a Busquetsre figyelő Shaqiri arra koncentrált, hogy a labdát felcipelő Pau Torres ne tudja egyből megjátszani a spanyolok legmélyebben játszó középpályását, viszont éppen ezért már teljesen tehetetlen volt, amikor a felpasszt követően Morata egy lekészítéssel játékba hozta Busquetset.
