Tiltsák be a 84. percet!

Koordinálatlan mozdulatsorok, eszeveszett ordítás, alapállapotban (vagy kívülről nézve) bizonyára vállalhatatlan önkívület – az átépítés alatt álló pályaudvar melletti meccsnéző helyen a gólöröm ezernyi felemelő, egyben ijesztő stációi voltak érzékelhetők, aztán ezen normalitást nélkülöző pillanatok egyikébe érkezett egy józan bariton hang Mátyás barátom felől: a szemüvegem. Anélkül ő nemigen érzékel mást az erősebb fényeken kívül, Schäfer góljának ismétlését tehát biztos nem látta, igaz, más se azt figyelte elsősorban, ölelt mindenki, akit ért. Mátyás hol engem, hol harmadik társunkat, hol vadonatúj idős cimboráját, hol a közelben ugráló fiatal pár férfi, majd nőtagját, bár ekkor már belőle se láthatott sokat. A szemüveget néhány másodperccel később megtaláltam, nem tört el hosszú röppályája végi leérkezésekor, és rá se taposott senki, ami kisebb csoda – de a nagy, az igazi ismét elmaradt.

Mert jött az átkozott 84. perc.

Minden nemzedéknek megvan a maga feldolgozhatatlan futballtraumája, amely szerves része a történelemnek; nem volt túlzás annak idején észlelni a baljós M-eket, a Muhi-Mohács-Marseille-Mexikó vonulatot. Jó, egy kicsit túlzás volt. Mindenesetre az előzmények fényében nem sok jót ígért egy újabb M betűs helyszín, és hát igen, megint nem sikerült – ámde a müncheni történéseket, ezt a nemgyőzelmet mégsem ildomos összemosni a vereségekkel.

Időnként felvetődnek mindenféle szabálymódosítási javaslatok, kisebb pálya, kevesebb játékos, több cserelehetőség, néha be is vezetnek ezt-azt, ott a VAR például, persze akad, ami ettől még nem lesz érthetőbb (mi szándékos kezezés, mi nem stb.) A lényeg alapvetően mindig megmarad: az esetlegesség. Ebben más, ebben több a futball az összes egyéb labdajátéknál: mindenre kiterjedő statisztikák, okos mutatók ellenére bármikor nyerhet a kevésbé esélyes csapat, nyerhetünk mi is, hiába jönnek portugálok, franciák, németek – más kérdés, hogy ezúttal nem sikerült. Túl erősnek bizonyultak az ellenfelek, volt szerencsénk, de balszerencsénk is, a csapat összességében nem vallott szégyent. Szégyent, ha volt, nem a labdarúgóink okozták, mindazonáltal egy szerény javaslattal élhetnénk mi, magyarok. Kis dolog, egyetlen perc. A nyolcvannegyedik. Hogy az ne legyen.

Olyan szép hagyománya van nálunk a sportágnak, nagy játékosokat és edzőket adtunk a világnak, akad köztük olyan, akinek halálában, a síron túlról is nagy a hatalma: Guttmann Béla elátkozta a Benficát, és azóta tényleg nem nyer nemzetközi kupát a csapat, hiába kereste fel a legendás Eusébio a magyar tréner sírját, és kért bűnbocsánatot. A jelek szerint nem kapott.

Szóval volna ez a 84. perces dolog. A legidősebb generáció traumája, ha az, mert azért ez határeset, az 1938-as vb-döntő.

Az eredmény 2-3, támadunk, van még remény, ám érkezik Silvio Piola, és percekkel a vége előtt belövi a negyedik olasz gólt a kapu jobb alsó sarkába.

Kapusunk kicsit késve vetődik. Kész, vége.

1954, következő nemzedék, ugyancsak vb-döntő. 84. perc, 2-2-re áll a meccs, ez sem kis meglepetés a csoportmeccs 8-3-a után, de ez még semmi, jön Rahn, és belövi a harmadik német gólt a kapu jobb alsó sarkába. Kapusunk kicsit késve vetődik. Kész, vége.

1978, újabb nemzedék, ez már nem vb-döntő, de azért vb, Argentína, vezetünk a házigazdák ellen, aztán 1-1, ez még rendben volna, de jön a 84. perc. És Bertoni, aki belövi a második argentin gólt a bal alsó sarokba. Kapusunk nincs is a kapuban. Kifutott.

2021, nem vb-döntő, nem is vb, Eb, portugálok elleni csoportmeccs. Tartjuk a 0-0-t, ám jön a 84. perc, egy megpattanó labda, ami hopp, már ott is van a jobb alsó sarokban. Kapusunk nem mozdul rá, fizikai és anatómiai képtelenség volna hárítani.

Pár nappal később német–magyar, nem sokkal a szemüveg előkerülése után, jön Goretzka, a labda a bal alsó sarokban pihen. Előtte megint megpattant. Kapusunk hiába vetődik.

Kész, vége. Megint. 

A 84 úgynevezett féltökéletes szám. Az nem kifejezés. Nagyon megengedő tudomány a matematika. Olyan pozitív egész szám, amelynek bővelkedési indexe félegész szám. Ezt biztos nem csak én nem értem. Ezen kívül úgynevezett erősen bővelkedő szám, ami pedig azt jelenti, hogy osztóinak összege nagyobb, mint bármely nála kisebb pozitív egész szám osztóinak összege. Hát igen.

Megjegyzendő még, hogy a periódusos rendszer 84. eleme a polónium. Arról elsősorban annyit tudni, hogy rendkívül mérgező. Stimmel.

Mi van még? Az ezotéria. A 84 angyalszám, bármit is jelentsen ez. Azt írja az egyik ilyen típusú oldal, hogy az ezzel az angyalszámmal rendelkező emberek (az mit jelenthet, hogy rendelkeznek vele – kik?) hihetetlenül alábecsülik magukat a lehetséges kudarc, vagy mások megbecsülésének első jeleire. Általában bizonytalanok, kételkednek csodálatos képességeikben, ami a bizalom, a motiváció és a hajtóerő hiányához vezet. Ezért az angyalok időnként elküldik nekik ezt a számszimbólumot, hogy újra magabiztosak legyenek.

Nem tudom, korábbi generációk tapasztalatai mit mutatnak, én ebben a mostani válogatottban nem tapasztalok bizalom-, motiváció- és hajtóerőhiányt. A magabiztosság persze még fejleszthető. Addig is javaslom, hogy kérjük a 84. perc megszüntetését. Van ilyen.

Sok szállodában nincs 13. emelet, Kínában a 4-estől rettegnek, a labdarúgásban jöhetne a 83. perc után a 85.

(Önsanyargatásként megtekintve még egyszer a 78-as argentin–magyar legszomorúbb pillanatát, nos, valójában a bekapott gól utáni középkezdés volt a 84. percben. A gólt a 83.-ban kaptuk. Esetleg két perc is kimaradhat? Minimum ennyit úgyis hosszabbít minden meccsen minden bíró.)