Magyarország–Franciaország: a szív és a felkészültség diadala

Néhány nappal ezelőtt még csak néhány másodpercig örülhettek a magyar szurkolók, mielőtt a partjelző a magasba emelte a zászlóját Schön Szabolcs portugáloknak lőtt gólja után, de szombat délután már valóban „felrobbanhatott” a Puskás Aréna, miután Fiola Attila lerázta magáról Benjamin Pavard-t, és higgadtan gurított a jobb alsó sarokba Hugo Lloris mellett.

Bár a magyar válogatott végül nem tudta megszerezni mind a három pontot a világbajnok francia csapat ellen, már a pontszerzéssel is felülmúlt szinte minden várakozást.

Marco Rossi együttese abból a szempontból szerencsés helyzetben volt, hogy noha a portugálokhoz hasonlóan a franciáknak is kiemelkedően jó a keretük, Fernando Santoshoz hasonlóan Didier Deschamps sem éppen a megalkuvást nem tűrő támadófutball híve. Így a labda nélkül elsősorban a saját térfelére berendezkedő magyar csapat ellen a leginkább kontrajátékban erős riválisnak valami mást kellett nyújtania.

Talán ennek is köszönhető, hogy Rossi mindössze egyetlen helyen változtatott az előző mérkőzésen látott kezdőcsapaton, és Gulácsi Péter előtt ismét a Botka, Orbán, Szalai Attila hármas kezdett a védelemben, a bal oldali szárnyvédő pozíciójában pedig továbbra is a jobb lábas Fiola Attila futballozott. Az egyetlen különbséget a szülőhazája ellen pályára lépő, és az előző meccsen a középpályára beszálló Loic Nego szerepeltetése jelentette a jobb oldali szárnyvédő pozíciójában. Így a középpályán is újból Kleinheisler, Nagy és Schäfer kezdett, előttük Sallai Roland és Szalai Ádám játszott. Igaz, utóbbit egy fejsérülés miatt sajnos már korán, az első félidőben le kellett cserélni – őt Nikolics Nemanja váltotta.

A németek ellen megnyert rangadó után Deschamps sem gondolta úgy, hogy alapjaiban kellett volna felforgatnia a kezdőcsapatát, így Rossihoz hasonlóan csupán egyetlen cserét hajtott végre az előző meccshez képest. Csapatkapitányként ezúttal is Hugo Lloris állt a kapuban, jobbhátvédként Benjamin Pavard, középen pedig Raphael Varane és Presnel Kimpembe párosa jutott szóhoz. Akárcsak Rossi, Deschamps is a védelem szélén változtatott, így a németek elleni első gólban kulcsszerepet vállaló Lucas Hernandes helyére az Everton játékosa, Lucas Digne került. A középpályássort most is a Kanté, Rabiot, Pogba hármas alkotta, míg elöl pedig Griezman, Mbappé és Benzema kapott helyet.

Hogy mennyire más feladatot kellett volna megoldania a francia válogatottnak, mint az első körben, Németországgal szemben, azt jól mutatja, hogy annak a meccsnek az elején Pogbáék jóformán alig értek labdába, az első félidőben pedig 56-os PPDA-mutatót produkáltak. Vagyis átlagosan 56 átadást engedélyeztek az ellenfelüknek, mielőtt kísérletet tettek volna a labda megszerzésére.

A magyarok ellen viszont dominálniuk kellett a franciáknak, és bár a mezőnyfölényük valóban megvolt, Rossi együttese ismét megvillantotta azt a szervezettséget, amit már a Portugália elleni meccs jórészében is láthattunk.

A fenti képen kirajzolódik, hogyan próbált a magyar válogatott a már megszokott, 5-3-2-es alakzatban reagálni a franciák 4-3-3-as támadásépítésére. A két csatár, Sallai és Szalai egészen a saját térfelére zárt vissza, és kiiktatta a játékból N’Golo Kantét. Fiola pedig bal oldali szárnyvédőként – amint a labda a szélre került Pavardhoz – azonnal nyomást helyezett rá. Eközben Schäfer felvette a középpályán Pogbát, míg Nagy Ádám a támadósorból visszamozgó Griezmannt őrizte.

Mivel a magyar válogatott kizárta az összes lehetséges opciót a labda előrejuttatására, a franciák az akció folytatásában a középhátvédek mozgósításával megjáratták a labdát, és a másik oldalon próbálkoztak. Ahol szintén szépen kirajzolódott a magyarok sémája a labda ellen: ahogyan Schäfer a mi bal oldalunkon Pogbát őrizte, a jobb oldalon Kleinheisler feladata volt nyomás alá helyezni Rabiot-t, Nego figyelt Digne-re, Botka pedig a védelemből kilépve a visszamozgó Mbappét próbálta hatástalanítani.

A franciák természetesen próbáltak variálni a támadásaik felépítésének módján, de a magyar válogatott többnyire ezekre a húzásokra is jól reagált: ebben az esetben Griezmann széles pozíciót vett fel, lekötve ezzel Fiola figyelmét, ami azt is eredményezhette volna, hogy Pavard szabadon hozhatja fel a labdát. Schäfer azonban Pogba őrzése helyett megtámadta a jobbhátvédet, és Szalai Ádám a csatársorból visszalépve vette fel a Manchester United klasszisát, miközben Sallai Roland továbbra is Kanté mellett helyezkedett.

A létszámfölény kialakítása érdekében Benzema is visszalépett a középcsatár helyéről, de Szalai Attila könnyedén le tudta követni a mozgását, és Pogba ugyan jól érzékelte, hogy így hatalmas terület nyílt meg a magyar védelemben, az addig szabad emberként funkcionáló Nagy Ádám remekül vette át Szalai Ádámtól a beinduló játékost.

A francia válogatott csak eseti jelleggel tudta szerkezetileg megbontani a magyar csapatot, és pontosan ez történt az első félidő legnagyobb helyzeténél is, amikor Gulácsinak kellett bravúrral hárítania Griezmann közelről leadott lövését. Az akció elején Kanté visszalépése miatt átmenetileg három játékossal építkezett a francia csapat, ami létszámfölényt eredményezett a két csatárral szemben, és Presnel Kimpembe előtt megnyílt az út a labda felcipelésére.

Erre az eddig általában Rabiot-ra figyelő Kleinheislernek kellett reagálnia, amivel egy időben a franciák ellentétes irányú mozgással teremtettek üres területet Mbappénak: Rabiot magas pozíciót vett fel, lefoglalva ezzel Botkát, aki így nem tudta követni a visszalépő Mbappét. A Paris Saint-Germain klasszisa így zavartalanul fordulhatott a kapu felé a két védelmi vonal között.

A magyar védekezés így teljesen elcsúszott, és a szabadon lévő Mbappéra Szalai Attilának kellett beljebb lépnie, így viszont már a visszalépő Benzema előtt nyílt üres terület. Fontos elem volt még az akció során Griezmann keresztbemozgása a Szalai mögötti területre; erre Fiolának kellett „válaszolnia”, így a szabad folyosóban Benzema lőhetett, a kipattanóra pedig már közvetlenül a kapu előtt érhetett oda Griezmann.

Ám az ilyen összehangolt, csapatszintű bontások nagyon ritkán jelentek meg a francia csapat játékában, így veszélyt többnyire akkor tudtak kialakítani, ha valamelyik klasszis (leginkább Mbappé) kis területen, egy az egyben „le tudott venni” egy ellenfelet a pályáról.

A legnagyobb problémát talán az jelentette Deschamps csapatának, hogy a jobb oldalon Pavard nem tudta kellő hatékonysággal segíteni a támadásokat. Így a második félidőben Ousmane Dembélé állt be, hogy tartani tudja a szélességet a jobb oldalon, és egy az egyben próbálja megverni Fiolát, miközben egy 3-2-5/2-3-5-ös szerkezetben Pavard többnyire egyel beljebb, a félterületben helyezkedett.

Fiola viszont jól állta a sarat, a magyar válogatott pedig rendkívül bosszantó módon nem is egy felépített akció végén, hanem a saját szabadrúgását követően, egy Lloris által előrerúgott labdát követően kapott gólt. Talán kissé meggondolatlan módon a pontrúgásnál Nagy Ádámot és Loic Negót egy az egyben sikerült hagyni az ellenfél két leggyorsabb játékosával, Dembélével meg Mbappéval, és végül az utóbbi használta ki elképesztő sebességét, továbbá a védők határozatlanságát.

Csakhogy Griezmann gólja előtt, az első félidő végén a magyar csapat Fiola révén már vezetéshez jutott.

A Portugália elleni meccshez képest sikerült állandósítani a többnyire szilárd és jól szervezett védekezést, s emellett labdás játékban is sikerült előrelépnie Rossi csapatának. Részben a saját kidolgozott sémáinak, részben a franciák szerkezetbéli hiányosságainak köszönhetően.

A francia válogatott 4-3-3-as alakzatban védekezett, ami azt jelentette, hogy a három támadó egy az egyben próbálta támadni a magyarok középhátvédjét. Erre válaszul Nagy Ádám a pálya közepéről gyakran visszalépett a jobb oldali belső védő pozíciójába, a jobb oldalon pedig így Nego magasabb pozíciót vehetett fel, míg Botka szinte a hagyományos jobbhátvéd pozícióját foglalta el.

Mindez lehetővé tette a magyar csapat számára, hogy létszámfölényt alakítson ki a három francia támadóval szemben, ami egyrészt segítette a labda előrejuttatását, a mérkőzés vége felé közeledve pedig nyomás alatt is sikerült az előző meccshez képest hatékonyan megtartani a labdát.

Az előző jelenet folytatásában Orban volt az, aki végül szabad emberként hozhatta ki a védelemből a labdát, és játszhatta meg az oldalvonal mellett magasan helyezkedő Fiolát, s a magyar válogatott könnyedén jutott el a franciák térfelére.

Fiolától pedig azonnal kapta az indítást Sallai Roland, akit a minden téren pokolian rossz meccset záró Pavard csak szabálytalanul tudott megállítani, és veszélyes helyről jöhetett szabadrúgással a magyar válogatott.

Nagy Ádámnak ráadásul nem is kellett mindig visszalépnie a védelemben a sikeres labdakihozatalhoz;  itt például egy szélre kitett labdát követően Schäfer nyit passzfolyosót Nagynak az üres területre beindulással. Érdemes kiemelni, hogy az előző mérkőzésen a portugálok Bruno Fernandes személyében folyamatosan állítottak embert Nagy Ádámra a 4-2-1-3-as alakzatban, a francia csapatban viszont a 4-3-3-ban Kanténak kellett volna mélyről feljebb lépnie a magyarok hatosára, amit Sallai vagy Szalai, valamint a később az utóbbi helyére beálló Nikolics mélyebb helyezkedése tett kockázatossá.

Az talán az eddigi meccsjelenetekből is látszik, hogy a három magasan helyezkedő francia támadót sokszor különösebb gond nélkül játszotta át a magyar csapat, de a helyezkedésüknek ezen felül, a védő harmadban is komoly következménye volt.

Már a harmadik percben kialakult egy olyan szituáció, amely végül a magyar válogatott gólját is eredményezte. Mivel Mbappé, Benzema és Griezmann egy az egyben támadta a magyar belső védőket, ezért a szélen Pavardnak kellett folyamatosan kilépnie Fiolára, ami azt jelentette, hogy a két magyar csatár egy az egyben játszhatott a francia belső védőkkel szemben. A zseniálisan játszó Sallai a fenti képen látható akciónál is beindul a Fiolára kilépő Pavard mögé, Varane pedig csak szabálytalanul tudta megállítani.

Végül pedig a magyar gólnál is hasonló szituáció alakult ki: Griezmann magas helyezkedése miatt Pavardnak kellett támadnia Fiolát, míg Varane kénytelen volt követni a csapattársát támogatni igyekvő Sallait. A kényszerítő végén aztán Fiola éppen a Varane mögött megnyíló folyosót tudta befutni, mielőtt Lloris mellett a kapuba gurított.

Marco Rossi közvetlenül a mérkőzés után a magyar csapat bravúros pontszerzése kapcsán azt emelte ki, hogy játékosai kellő bátorsággal és szívvel futballoztak. Valóban tény, hogy a mérkőzések végkimenetelét már elsősorban a játékosok döntik el (ezt vallja többek között a világ egyik legjobb edzőjeként számon tartott Pep Guardiola is), de hiába tett volna meg mindent a magyar csapat, hogyha ez nem párosul megfelelő felkészültséggel.

Óriási a kontraszt Rossi edzői tevékenysége, és elődje, Georges Leekensé között.

A belga tréner néhány meccses regnálása alatt a magyar válogatottnak semmiféle elképzelése nem volt a saját és ellenfelei játékáról, míg az olasz mester érkezése óta alig akadt olyan meccse a válogatottnak, amelyen ne lett volna világos terve. S azt a játékosoknak már csak kellett megvalósítaniuk; az egyéni képességek mellett itt kap szerepet az akaraterő.

Franciaország ellen a magyar válogatott nemcsak megtartotta az erősségeit a labda nélküli szervezettségben, hanem a labdás játékával kihasználta az ellenfél szerkezetének gyengeségeit. És ez végül az Európa-bajnokság eddigi legnagyobb bravúrját eredményezte.