Kékben angyal, vörösben ördög: Paul Pogba két arca

Látványos cselek, szemkápráztatóan pontos keresztlabdák, agresszív párharcok és szinte a képernyőről leolvadó jelenlét: Pogba olyan felszabadultan játszott Németország ellen az Eb csoportkörének első fordulójában, hogy ezen azok is meglepődtek, akik heti szinten látják őt futballozni. Sokak szerint Pogba jobban fest kék mezben, mint vörös ördögös címerrel a dresszén, ami miatt a Manchester United szurkolói körében újra felütötte fejét a szezonálisan visszatérő, költői kérdés: miért nem játszik így náluk is? Mit csinál másképpen a válogatottban, mint a klubjában?

A fő különbség ebben a bizonyos átkattanásban keresendő, ami nem egy semmiből, jövő mágikus pillanat, hanem sokkal inkább taktikai, mentális és kapcsolati tényezők együttállásának eredménye. Ezeket a tényezőket vesszük most végig.

1. Neki sem ment mindig jól a francia válogatottban

Az első tévhit, amit el kell oszlatni, hogy Pogba mindig is így játszott a francia válogatottban. Az igazság az, hogy a most 28 éves játékos sokáig nehezen viselte az elvárások súlyát. Igaz, nem indult rossz alapokkal: 2013-ig ifjúsági válogatott volt, ugyanabban az évben U20-as világbajnok lett, miközben 17 esztendős korától valamennyi korosztályos nemzeti csapatban feltűnt.

Második felnőttválogatott-meccsén rögtön összehozott egy piros lapot, míg az első felnőtt tornáján, a 2014-es vb-n Honduras ellen kifejezetten idegesen kezdett: végig feszült volt, kétes kimenetelű párharcokat vállalt, és nehezen találta a helyét. Így a következő, Svájc elleni találkozón csak a kispadon kapott helyet. A nehézkes start mégsem akadályozta meg abban, hogy később kiérdemelje a torna legjobb fiatal játékosa címet.

Két évre rá azonban még nehezebb lett a kék mez.

Pogba megosztotta a szurkolókat;

egyesek az új Patrick Vieirát, mások az új Zinedine Zidane-t látták benne, mindezt egy olyan korban, amelyben görcsösen próbálták elfelejteni a 2010-ben a játékosok zendülésében kicsúcsosodó, Raymond Domenech irányítása alatt teljesen félresiklott korszakot.

Az idegesség olyannyira kitapintható lett, hogy a 2016-os, a franciák számára hazai rendezésű Európa-bajnokság Románia elleni nyitómeccsén a Dimitri Payet győztes gólját követő ünneplés közben Pogba látványos karlendítéssel üzente meg a sajtópáholynak, hogy szívesen látná az újságírókat melegebb égtájakon. Didier Deschamps szövetségi kapitány a meccs után komolyan elbeszélgetett a játékossal, és tudtára adta, hogy nem tolerálja „dilettáns” viselkedését. Egyben arra kérte, hagyjon fel azzal, hogy „túlbonyolítja az életét a pályán”. A következő, Albánia elleni találkozón a kispadra került.

Pogbával kapcsolatban magasak voltak az elvárások, amelyeknek egy ideig nem tudott megfelelni. A játékos kerülte a médiát, nem jelent meg a sajtótájékoztatókon, ezen aztán maga Deschamps változtatott. Hugo Lloris, a franciák csapatkapitánya még ekkor is azt nyilatkozta, hogy „Pogbának többet kell nyújtania, és ezt ő is tudja.” Innen nézve 2016 hirtelen egészen távolinak tűnik.

2. Deschamps nemcsak keretek közé szorította, hanem felelősséggel is felruházta őt

A francia szövetségi kapitány kulcsfigura Pogba fejlődésében. Ha le is nyesegette játékosa vadhajtásait, leginkább arra buzdította, hogy vállaljon több felelősséget.

Ám Pogba egy 2018-os nyilatkozatában még mindig arról beszélt, úgy érzi, nem teremtenek meg minden körülményt ahhoz, hogy ki tudjon teljesedni.

„Képes vagyok én jobb és bal oldalon is játszani, középpályás szűrő is tudok lenni” – mondta. „Bárhol megtalálom a helyemet, de ettől még nem a legjobbak a körülmények. Olyan, mintha azt mondanák, hogy tessék, legyél te a főnök, de nem adom oda a szoba kulcsát. Pedig én főnök akarok lenni, a francia csapat főnöke. Nem azt mondom, hogy mindent miattam változtassanak meg, nem erről van szó. Ha kell, jobbhátvédet is játszom…”

A dilemma kettős volt: a francia válogatott a 2018-as világbajnokság előtt még kereste a végső összetételét, Pogbának pedig nem volt állandó szerepköre a csapatban. Hol védekező középpályást játszott, hol feljebb tolt támadót, ugyanakkor a betöltött pozíció mellett legalább annyira fontos volt: mennyire mer szót kérni az öltözőben?

Pogba úgy véli,

a 2018-as tornára értette meg, hogy neki kell fellépnie, és a felismerést két ember hatására vezette vissza.

Csapattársa, Blaise Matuidi a torna elején arra kérte, hogy természete és hajlama ellenére vállaljon több megnyilvánulást a többiek előtt, és Deschamps is felkérte őt nem hivatalos jobbkezének. „Azt mondtam Paulnak, hogy a továbbiakban én beszélek a teljes csapatnak, ő pedig menjen oda mindenkihez, és beszélgessen el egyesével a játékosokkal. Kérdezze meg, hogy érzik magukat!” – így Deschamps.

Pogba vette a lapot. A 2018-as, francia győzelemmel zárult vb-n már bátran, fesztelenül állt ki minden csapatgyűlésen, a döntő előtt tartott beszéde pedig bejárta a világsajtót.

3. A válogatottban olyanok veszik körül, akik kiegészítik őt, és akikkel jó elegyet alkot

A United és a francia válogatott összehasonlítását a különböző keretösszetételek szinte lehetetlenné teszik, ám feltűnő: a nemzeti együttesben Pogba több olyan játékos szerepel együtt, aki kiegészíti a képességeit, és beleillik a Deschamps által elképzelt játékkoncepcióba.

A Kékek 2018-ban a stabil védekezésre és a szuperszonikus támadásbeli átmenetekre építettek. Ha a fizikai képességek rendben voltak és megmutatkozott a taktikai fegyelem, a csapat támadásaiban egészen pontosan le lehet írni mindenki szerepét: Raphael Varane a labdakihozatalért felelt, Pogba

kilövőállomásként működött,

Antoine Griezmann összekötő kapocsként funkcionált, Kylian Mbappé pedig rakétaként falta a területeket.

Pogba kimagaslóan jó passzkészségére mindig akadt a vonalak között mozgó vagy területbe futó fogadófél. Ráadásul – mivel jól bírja a nyomást labdával – bármikor képes egymagában is kedvező szituációt teremteni, amelyben a társak indulásra készen állnak. Védekezésben csak „Csákánynak” (La Pioche) becézik, mert bármikor képes kikaparni egy labdát. Ha pedig úgy dönt, hogy feljebb lép a támadásban, mindig marad mögötte biztosítani egy-egy társ, aki felfoghatatlan mennyiségű területet képes lefedni a visszazáráskor (korábban Matuidire hárult, most már N’Golo Kanténak jut ez a szerep).

Nem mellesleg Pogba már jól érzi magát a válogatottban. „Amikor belépek a csapat ajtaján, olyan, mintha egy ablak nyílna ki, igazi friss levegő jár át. A többiekkel a múltkor arról beszéltünk, milyen szerencsések vagyunk, hogy ez megadatik nekünk. Mindannyian örülünk egymásnak, a pályán, mert imádunk együtt játszani. Nem mintha a klubjainkban nem lennék boldogok, csak itt kicsit más a helyzet. Olyan, mintha a családommal lennék.”

4. A nagy tornák formátuma közelebb áll hozzá, mint a hosszú hónapokig tartó szezonok

Draymond Green, a többszörös NBA-győztes Golden State Warriors kosarasa nyilatkozta egyszer azt, hogy „léteznek a 82 meccses játékosok, és vannak a 16 meccses játékosok.”

A Draymond-törvényként is elhíresült kijelentés szerint éles különbség van a kosárlabdaszezonok alapszakaszában jól teljesítő és a rájátszásban a formájuk csúcsára felpörgő játékosok között. (Green – egyebek mellett ezen megállapításának köszönhetően – a Warriors döntéshozóival közösen vett részt az NBA-drafton, hogy az ő szemüvegen keresztül is válasszák ki a csapat új fiataljait).

A kosárlabdás áthallásst lefedik Didier Deschamps és José Mourinho nyilatkozatai is. A francia szövetségi kapitány szerint Pogba „mindig a nagy tornákra kerül csúcsformába, mert imádja a versenyt és a kupasorozatokat.” Korábbi edzője, Mourinho szerint

a világbajnoki formátum áll a legjobban Paulnak.

Hogy miért? Mert egy hónapig buborékban lehet, csak a focira tud figyelni. Egész nap a csapattal van, elzárva a külvilágtól. A bajnokságban előfordulhat, hogy az egyik nap derbit játszol, majd néhány napra rá egy kis csapattal találkozol, és ez visszaveti a koncentrációdat.”

Korábbi nevelőedzője, Michael Lebaillif is árnyalja a képet. „Olyan emberként ismertem meg Pogbát, akinek fontosak a kapcsolatok és az elismerés. Kell neki, hogy szeretve érezze magát, közel legyen a stábhoz és a társaihoz. A francia válogatottban a barátaival van együtt, összezárva egy szeretetbuborékban, és ez erősebbé teszi.”

5. Az idén zárult az olló a United és a francia válogatott között

Kissé túlzó kritika Pogbával szemben, hogy a Unitednél kifejezetten pocsékul játszik, amit muszáj helyesbíteni: az idei naptári évben Pogba kifejezetten erős szezont futott.

Ole Gunnar Solskjaer irányítása alatt a United 4-2-3-1-es felállásra állt át, amelyben Pogba kezdetben a középpályás duplaszűrőben foglalt helyet Nemanja Matic mellett, később pedig bal oldali támadóként lehetett kezdő. A Villarreal ellen elveszített Európa Liga-döntőben még a szétlövés előtt lecserélték, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy negatívan ítéljék meg a szezonját.

Ha Pogba el is látta a feladatát bal oldali támadóként, a Unitednél elkerülhetetlen a kérdés: mi lesz így a többi támadóval? Marcus Rashford, Anthony Martial, Daniel James és Mason Greenwood személyében négy kiváló adottságú szélső közül válogathat a United, miközben, bár a középpályán Matic, Fred valamint Scott McTominay eltérő profiljuk miatt több variációs lehetőséget nyújt, ebben a csapatrészben még megférne egy olyan középpályás, aki Pogba hasonló pajzsaként tudna működni, mint Kanté a válogatottban.

A United kerete tehát más összetételű, mint a francia válogatotté, amelyben Pogba még mindig inkább szabadon mozgatható elem, mintsem állandó pillére a csapatnak.

Pogba teljesítményét egyszerre határozzák meg a körülmények, a társakkal és az edzőjével kialakult bizalmi kötelék, na meg a saját hozzáállása. Ha a United nem is tudja reprodukálni a francia válogatottban uralkodó viszonyokat, nem áll messze attól, hogy egyik legjobb játékosából kihozza az átkattanást.