Ha Ronaldo távozik, kiderül: csak ütést, vagy már léket kapott a nagy Juventus-projekt?

A sejkek és oligarchák által gründolt európai topfutball aktuális eseményeit nézve az ember könnyen megfeledkezik róla, hogy a BL-nyolcaddöntőben (zsinórban másodszor) elvérző Juventus tulajdonképpen gazdagabb mindegyiküknél. A világ legrégebben ugyanannak a családnak a tulajdonában lévő sportszervezete mögött olyan globális gazdasági hatalom összpontosul, ami az egész világon egyedülálló, és csak Olaszországban kilencmillió szurkolója van a klubnak.

Az Agnelli család, illetve az ius successionis értelmében jelenleg elnöklő Andrea Agnelli azonban másfajta gazda. Nem fukar, költ gazdagon, ha úgy alakul, de szó sincs arról, hogy a Juventus sportigazgatói biankó csekkekkel a zsebükben mászkálnának a piacon. A biztos háttér adott, ám ennél sokkal fontosabb az a fajta stratégiai gondolkodás, amely igazi innovátorként mindig is jellemezte a klubot.

És hiába tűnik pillanatnyi nagyzási hóbort eredményének, Cristiano Ronaldo leigazolása az építkezés nagyon is fontos lépése volt. Egy folyamat elengedhetetlen következménye.

A 0. év: 2007

Néhány válságot már megélt története során a Juventus, de egyik sem volt olyan súlyos, mint a 2006-os calciopoli. A bazári komédiának minősülő ügyben a Juventust a bíróküldés manipulálásáért kizárták a Serie A-ból, és megfosztották két bajnoki címétől. Mivel a klub morálisan és sporszakmailag is megsemmisült, vegyük origónak a visszajutás évét, 2007-et.

Annak ellenére, hogy a világválság keményen lecsapott az Agnelli családra, a Juventus újjáépítése azonnal megkezdődött, de nem úgy, ahogyan a türelmetlen szurkolók várták. A következő években az Inter uralta a Serie A-t, a Juventus a bajnoki cím közelébe sem tudott szagolni, és a visszavonuló legendákat – Pavel Nedvedet és David Trezeguet-t – nem követték hasonló kaliberű igazolások.

Másra figyeltek.

A Delle Alpi stadiont 2009-ben lebontották, és nemcsak új létesítmény építésébe fogtak, hanem a lepukkant elővárost is alaposan kiglancolták. Még ebben az évben visszatért az elnöki székbe egy igazi Agnelli (a IV. ezen a néven), és az új stadionba már olyan csapat költözött be, amely sorozatban kilenc bajnoki cím mellett öt kupagyőzelmet és két BL-döntőt hozott össze egy évtized alatt.

A stadiontól a BL-döntőig

Az új létesítménnyel a Juventus lett a Serie A első csapata, amely nem az önkormányzattól bérelte a stadionját, és ez már önmagában olyan gazdasági lépéselőnyt garantált, amivel egyik olasz szponzor sem állta a versenyt. Agnelli ráadásul rendkívül szerencsés kézzel nyúlt az edzőhöz is, holott Antonio Conte kinevezése nem volt kockázatmentes, alig két évvel korábban egy másik klublegenda, Ciro Ferrara méreteset perecelt a Juve kispadján. Conte nem, ő három egymást követő bajnoki címmel visszavezette a csapatot a Serie A trónjára.

Az építkezés első fázisa sikerrel zárult – elnézve, mit összeszerencsétlenkednek a többiek a stadionprojektjükkel, a saját létesítmény előnye még évekig érezhető lesz –, de a fogcsikorgató küzdésre (olaszul: grintára) alapuló futball nemcsak hogy nem volt valami szexi, hanem megvoltak a korlátai is. Conte esetében ez a korlát az olasz határ volt.

Az európai sikertelenség azonban csak egy az edző eltávolításának okai közül.

A későbbiek fényében leszögezhetjük, hogy Conte nem egyszerűen nem akar sztárokat, kifejezetten utál velük dolgozni. És ha a Juventus egyszerre kívánt szexibb és európai szinten is eredményesebb lenni, akkor új edző kellett. Agnelli elérkezettnek látta az időt, hogy a klub, a stadion és a csapat kifényezése után a brand is méltó nemzetközi figyelmet kapjon.

Mivel a Contét váltó Max Allegri az első évadában csípőből bevitte a BL-döntőbe a Juventust, nagyjából elmondható, hogy a klub nem egész egy évtized alatt épült vissza a calcipoli előtti szintre. Bár a Barcától kikapott a fináléban, újra európai topklubbá vált, a háta mögött zsinórban négy hazai bajnoki címmel. Küldetés teljesítve.

Ronaldótól a Szuperligáig

Miután a Juventus két évvel később újra BL-döntőt játszhatott, de megint nem sikerült nyernie (2017-ben a Real Madridtól kapott ki), sokan úgy gondolhatták: Cristiano Ronaldo szerződtetésének pusztán az az oka, hogy a Juve végre át akarja lépni a saját árnyékát, hogy kozmetikázzon valamit gyalázatos BL-döntős mérlegén. Jogos. Ha van játékos, aki szinte garancia a BL-sikerre, az Ronaldo.

A portugál szupersztár szerződtetésének azonban volt egy másik oka is. Ráadásul ebben az esetben biztosra lőtt a Juve, mert akármit is tesz a pályára Ronaldo, a közösségi médiában olyan organikus elérést hoz a klubnak, ami megfizethetetlen.

Leszögezhető, hogy ha Ronaldo torinói időszakának a sportszakmai megítélése vegyes is, a brandnek komoly erősítést jelentett, és Agnelli a háttérben már sokkal fontosabb célt üldözött a Bajnokok Ligájánál.

Agnelli 2012 óta az európai topklubokat tömörítő ECA elnöke volt, és 2015-ben nemcsak megerősítették a posztján, hanem a szervezet képviselőjeként bekerült az UEFA végrehajtó bizottságába is. Utóbbi minőségében olyan kettős ügynöki tevékenységet fejtett ki, hogy egy feketeöves szabotőr is belepirulna. Agnelli nem csinált titkot a Szuperliga tervéből, és minden befolyását latba vetve terelte ebbe az irányba az európai topklubokat is.

Ha a Szuperliga ötletéről lehámozzuk a futballromantikusok által rászórt tehéntrágyát, tulajdonképpen egy, a futballal egyidős dogma megdöntésére irányuló kísérletet látunk. A dogma az, hogy topklubot nem lehet rentábilisan üzemeltetni, a cáfolata pedig a Szuperliga lett volna. Vagy lesz. Ezt most még nem tudhatjuk.

Agnelli abból sem csinált titkot, hogy nagyjából tesz a többi csapatra. Még sercintett is egyet az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb BL-sztoriját prezentáló Atalantára, mint a potyautasra, aki learatja a nagyok által vetett hasznot. Nem akart azon izgulni, hogy egy olyan szezonban, mint az Andrea Pirlo által lezárt, vért kelljen izzadnia a csapatának a BL-indulás bebiztosításáért, és ott aztán a legjobb esetben is a befektetésének a töredékét van esélye csupán megkeresni.

Silvio Berlusconi már 1988-ban azon szörnyülködött, hogy miként sorsolhatják össze a BEK első fordulójában az olasz és a spanyol bajnokot, és ősztől tavaszig tartó európai csúcssorozatot vizionált. Ez lett részben a Bajnokok Ligája, ám a nagy zseton nem a csapatoknál csenget, hanem az UEFA-nál, így pedig egy BL-győzelemre ácsingózó klubban a gazdasági cél a legjobb esetben is csak a minél kisebb veszteség lehet.

Várjunk még az eredményhirdetéssel!

Látszólag a Szuperliga- és a Ronaldo-projekt is elhasalt. Nem lett európai szuperbajnokság, a portugál klasszis pedig nemhogy közelebb nem vitte a BL-győzelemhez a Juventust, az elmúlt két nyolcaddöntős kiesés negatív hőse lett.

A kudarc teljesnek tűnik.

A Juve a bajnokságban elveszítette a trónt, és isteni szerencsével slisszolt be a negyedik helyre a Serie A-ban, miközben a sok ingyen szerződtetett, ezért rengeteget kereső játékos bérterhei miatt a koronavírus akkorát sózott a klubra, hogy – a többi kárvallottal egyetértésben – túlzottan korán, szervezetlenül és átgondolatlanul jelentették be a Szuperligát, s az pontosan három nap alatt ki is lehelte a lelkét.

Ronaldónak akadtak kiváló időszakai, gólerős meccsei (az idén gólkirály lett, az első a Juvéból Del Piero óta), fontos meccseken is villant nagyokat, de azt a Ronaldót, akiért fizetett, csak egyszer kapta meg a Juventus: az első torinói szezonjában lejátszott Atlético elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján, amelyen az ő mesterhármasával jutott tovább a 0-2-ről rajtoló Allegri-csapat.

A portugál klasszis távozik, ha a Juve talál valakit, aki hajlandó legalább megközelítően annyit áldozni a fizetésére, mint a 30 milliós torinói bére. De a munkáját elvégezte, a sztár fényében a Juventus is nagyobbra nőtt, és Agnelli – aki tökéletesen tisztában van a modern szurkolók sportfogyasztási szokásaival – megkapta tőle, amit akart. A Szuperligát sem kell temetni, talán nem ebben a formában, és nem holnapután, de ha az UEFA nem kezd el sokkal több pénzt adni a kluboknak, akkor előbb-utóbb létrejön. És ott lesz benne a Juventus.

Kidobják a ballasztot

A folyamatosan zajló építkezés kapott ugyan ütéseket, de nem lesz megállás. A jelenlegi helyzetben azonban egy biztos: ahogyan érkezése óta mindig, ezúttal is minden Ronaldóról szól a Juventusnál. Ha nem tudnak megszabadulni a portugáltól, az alapjaiban határozza meg a csapatépítési lehetőségeket.

Márpedig a csapathoz most hozzá kell nyúlni még úgy is, hogy újra topedző irányítja.

A klub hatalmas adósságot görget maga előtt, Ronaldo évi bruttó 62 millió eurós terhe nem fér bele a büdzsébe, így kényszerpályán van a Juve, amely egyébként már bőven el is kezdte a csapata újjáépítését: Chiesa, De Ligt, McKennie és Kulusevski is a húszas évei elején jár, továbbá az U21-es válogatott Rovella is a csapat játékosának tekinthető. Könnyen előfordulhat, hogy Donnarumma és a válogatott másik alapembere, Locatelli szintén Torinóba költözik a nyáron, mert kimondott cél, hogy az idén kicsit lelketlennek tűnő zsoldossereg légiósainak a helyét olaszok vegyék át.

A stadion, a klub háttere és nemzetközi megítélése stabilan erős, most újra a csapatba kell invesztálni, hogy Allegri a pályán is rendbe tudja tenni a dolgokat. Ha Ronaldo távozik, ez már az előttünk álló évben megtörténik. Ha nem, akkor csak jövőre.