Ez aztán az újság: megreformálná a BL-t a L’Équipe

A franciákkal kapcsolatban örök vita tárgya, hogy mennyire mondhatja magát sportnemzetnek egy olyan ország, amely a harmincas évekig szinte minden eszközzel tiltotta a népszerűbb sportágak professzionális szerveződéseit, ugyanakkor a világnak adta a modern kori olimpiát, a világbajnokságot, az Európa-bajnokságot és a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.

Régre nyúló hagyományok

Ez utóbbi torna kivételesen közel áll a L’Équipe munkatársainak szívéhez. Az ötvenes években az újság meghatározó tagja volt Gabriel Hanot, aki korábban játszott a francia labdarúgó-válogatottban, és aktív szerepet vállalt a háború utáni francia sportélet újjászerveződésében is. Volt szövetségi kapitány, szakkönyveket írt, tudósított, a L’Équipe munkatársa, később főszerkesztője lett.

Amikor 1954-ben az angol bajnok Wolverhampton Wanderers olyan csapatokat gyűrt le, mint a Szpartak Moszkva és a Bp. Honvéd, az angolszász beszámolók között megjelent egy olyan narratíva, amelyben a „Farkasokat” a világ legjobb csapataként titulálták. Hanot több kollégájával – köztük Jacques Ferrannal – együtt úgy reagált, hogy ennek eldöntéséhez arra lenne szükség, hogy Európa legjobb csapatai megmérkőzzenek egymással; nem mellesleg az említett Szpartaknak és Honvédnak is kijár a visszavágás lehetősége. Az év végére a L’Équipe szerkesztősége javaslatot tett egy nagy európai kupasorozat létrehozására, amit rá néhány hónapra az UEFA kongresszusa is elfogadott, és a mások mellett Santiago Bernabéut, és Sebes Gusztávot is a soraiban tudó előkészítő bizottság elkezdte kidolgozni a lebonyolítás feltételeit. Ebből lett az először 1955 őszén elrajtoló Bajnokcsapatok Európa Kupája.

De még mielőtt kitérnénk az idei javaslatokra, vegyük fel a fonalat az elmúlt hetek történéseinél!

A Szuperliga szinte halva született ötlete az európai labdarúgásban rejlő diszparitásokat és elégtelen szabályozási problémákat hozta felszínre. Mint ismert, az elmúlt évtizedek gazdasági és szabályozási folyamatainak következtében az európai klubfutball mezőnye hosszanti irányban szétnyúlt: mind nagyobb tőke összpontosult az európai topbajnokságok országaiban, a többiek pedig a kispadra szorultak. Az így becsontosodott kasztrendszerből 

mára gyakorlatilag lehetetlen önerőből kitörni,

a helyi legfontosabb szabályozó szerv, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) folyamatos kötélhúzásnak van kitéve: adnia kell a szektor mozdonyának számító megakluboknak, de vissza is kell osztania a periférikus államoknak, hogy ne kerüljenek még nagyobb hátrányba.

Ha félretesszük a bürokrácia túlburjánzását és a politikai összefonódásokat, a szabályozó testületként működő UEFA egy hagyományos „igazságosság vs. méltányosság” elvi vitába kényszerül. Ha meritokratikus, érdemi alapon próbál hozzányúlni az európai futballhoz, azzal szemet huny a gazdasági és játékbeli erőviszonyok felett, ha viszont a többség javát helyezi előtérbe a kisebbségben lévő kiváltságokkal szemben, azzal veszélyezteti, hogy leértékeli a legkelendőbb árucikkét. Csak azért, hogy kellően széles körben terjessze a portékáját.

Az egész működés visszavezethető oda, hogy a skálán merre tekerik a potmétert.

Több bajnokot, Final Four-t, igazítást az együtthatókon!

A L’Équipe kiáltványa egyszerre idealista és realista. Hasonlóan az Amerikai Legfelsőbb Bíróság tagjaihoz, akik egy több száz éves jogi szöveg jelenlegi alkalmazásán vitatkoznak, a francia szerkesztőség szintén az európai futball 1954-es korszellemében megfogalmazott eszméket próbálja átültetni a 2021-es viszonyok közé. Krédójuk röviden úgy fogalmazható meg, hogy adják vissza a Bajnokok Ligáját a bajnokoknak! Nem számít, milyen bajnok – csak bajnok legyen.

Ötletcsomagjukban hangsúlyozzák, hogy nem akarnak nyíltan szembemenni a nemrégiben elfogadott és 2024-től életbe lépő svájci modellel, amelyben a 36 csapatra bővülő mezőnyt négy 9 csapatos csoportra osztják.

Első javaslatukban

azt indítványozzák, hogy a Bajnokok Ligája főtáblájára legalább 20 nemzet bajnokcsapata kerüljön fel.

Ez mennyiségi és minőségi eltérést jelentene az elfogadott felosztáshoz képest: a svájci modellben a négy topbajnokság (spanyol, angol, német, olasz) első három- vagy négy helyezettje adná a mezőny ötven százalékát, a másik fele az összes többi bajnokságból érkezne, ám a franciák szerint ez igazságtalan a többi ország képviselőjével szemben. Elképzelésük szerint egy-egy csapattal kevesebbet delegálhatna a német, az olasz és a francia bajnokság, míg automatikusan bejuthatna a török, az osztrák, a dán, a skót és a cseh bajnok.

Második pontjuk szerint

a csoportok sorsolása előtti besorolásnál a címvédőn kívül csak a nemzeti bajnokok kapnának helyet az első két kalapban.

A jelenlegi rendszerben a topbajnokságok klubjainak zöme az első két kalapba kerül, míg az alacsonyabb koefficienssel rendelkező bajnokságokban hátrébb végzők és a periférián lévő klubok bajnokai a többiben kapnak helyet.

Ezzel a változtatással azt érnék el, hogy a nemzeti bajnokok magasabb besorolást kapnának a gyengébb helyezést elérő, de játékerőben akár magasabb polcon elhelyezkedő csapatokkal szemben. A javaslat nem tér ki arra, hogy a 3-4. kalapokba milyen ismérvek szerint kerülnének az együttesek, adott esetben a spanyol bajnokság negyedik helyezettje melyikben kapna helyet.

Az eddigi rendszerben megkötésként szerepelt, hogy a kieséses szakaszban ugyanazon nemzet csapatai csak a negyeddöntőtől kerülhettek össze. Ezt a szabályt változtatnák meg arra, hogy már a nyolcaddöntőben szembetalálkozhatnak. Az érvényben lévő szabály mögötti megfontolás gesztus volt a nagyok felé: a magasabban jegyzett csapatok ne fogyatkozzanak meg már az elején. A L’Équipe azzal indokolja mostani tervét, hogy 2000 óta hét olyan döntőt is rendeztek, amelyet egyazon nemzet csapatai vívtak. Ilyen volt a múlt szombati Chelsea–Manchester City (1-0) mérkőzés is.

Ugyancsak a javaslatcsomag része az UEFA-együtthatók igazságosabbá tétele. Arról van szó, hogy az európai szervezet a rangsor felállításakor szempontként veszi figyelembe az utolsó öt, már befejezett szezonban elért összes eredményt. Ezeket aztán kimenetelek szerint súlyozzák, és a klubok számával átlagolják. A számításhoz tartozó bónuszpontos rendszer szerint a Bajnokok Ligája-csoportkörben való részvételért 4 további pont jár. A L’Équipe javaslata erre a technikai részletre vonatkozik: szerintük ez a kategória automatikus előnyt nyújt azon nemzeteknek, amelyek négy csapatot is képesek delegálni a BL-főtáblára. Ezért azt kérik, csökkentsék ezt a számot 3-ra, hogy

fontosabbnak számítson a csoportból történő továbbjutás a puszta részvételnél.

Utolsó pontként kiemelik, hogy a jelenlegi lebonyolítási rendszerben a nyolcaddöntők oda- és visszavágói között olykor négy hét is eltelik, miközben a negyed- és elődöntőket már egyhetes eltéréssel rendezik, és ez túlterhelt versenynaptárt eredményez. Javaslatukban visszatérnének a 2019/20-as évadban alkalmazott Final8 gyakorlathoz. Igaz, Final Four keretében: egyetlen városban, egy hét leforgása alatt rendeznék az elődöntőket és a döntőt. A cél, hogy „szentesítsék az eseményt”, továbbá „még nagyobb legyen a várakozás”, és az érintett csapatok kipihentebben vághassanak neki az utolsó szakasznak.

Köszönjük, megfontoljuk, jelentkezünk!

Ám hiába a történelmi hagyaték, a L’Équipe-nek jelenleg csekély ráhatása van az európai labdarúgás történéseire, esetleges átalakulására. A kérdés persze, hogy mennyi fogadókészség mutatkozik az UEFA döntéshozói részéről, de a jelek arra mutatnak, hogy néhány ötlet átvételén túl nem lehet mélyebb reformokra számítani.

A napokban az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin éppen a L’Équipe-nek adott interjúban taglalta azt, hogy továbbra is szeretnék biztosítani a versenyt a klubok között, és az eddigi gyakorlathoz hasonlóan külső befektetők bevonását is megengednék az európai klubok tőkéjébe. Mi több, a Final Four gondolatát is megfontolandónak tartják, igaz, az elődöntőknél eltörlendő visszavágó-mérkőzések gazdasági következményeit még megvizsgálnák.

Ugyanakkor sokkal ködösebbek az elképzelések akkor, amikor a pénzügyi fair play-ről, vagy a szabályozó mechanizmusokról esik szó. Ceferin elképzelhetőnek tartja, hogy bevezessenek egy luxusadót, ami inkább luxusbüntetésként működne: ezt az adott klubnak akkor kellene befizetnie, ha a bevételekhez mért bérköltség aránya átlépne bizonyos százalékot; az összeget a többi résztvevő csapat között osztanák szét.

Az interjúban elhangzik a kérdés: „Ez lenne a legfőbb reformja a pénzügyi fair play-nek?”. Ceferin azt válaszolja: „Azt gondolom, igen.

Fontos, hogy a klubok költhessék a pénzüket. De szükség van szolidaritásra is.

Potméter a javából.