Mint tudjuk: a futball a hűségről szól. S e hűség legfelső foka: a klubhűség. A klubhűség magyarországi élő szobrát, a nyolcvanadik évét taposó Szabó Györgyöt egy tatabányai maszek képkeretező műhelyben találni meg. Idehaza ő az első labdarúgó, aki eljutott az ötszáz első osztályú bajnokiig, ráadásul ezt egyetlen egyesület, a Bányász színeiben érte el.
Felvidéki mezővárosban, Gútán született 1942 áprilisában, a háború után egy éjjel két bőrönddel, csónakon szökött át családja Magyarországra. Szőnyben leltek lakhatásra, apja kőművesként építette az olajgyárat, édesanyja a háztartást vitte.
Mióta eszét tudja, a labda az első, minden életkorból van focis sztorija; focizott óvodásként, focizott kisiskolásként, focizott nagyiskolásként, focizott lakatos tanoncként. Alsóban hegedülni íratták be a szülei, de inkább félrehúzott, hogy a tanár kizavarja az udvaron labdázó srácok közé. Még vízhordás közben is futballistának készült. „Már kölökként én jártam ki vízért a közkútra. Majd’ leszakadt a vállam, de csináltam. Eleinte magam mellett tartottam a karomat, aztán apránként egyre jobban elemeltem a testemtől; tizenkét éves koromra odáig jutottam, hogy a százméteres távon végig képes voltam kilencven fokban kitartani a két teli kannát, mint valami szőnyi Toldi. Így erősítettem. Fütyörészve. Nem csoda, hogy később a súlyemelők is irigyelték az erőmet.”
