Közmegegyezés körvonalazódik a tekintetben, hogy Mbappé és Haaland a két új győztesember. Duzzadnak, kicsattannak, ha nem is annyira, mint az ifjú Maradona, aki félő volt, hogy szétfeszül – de azért a diadalmas fiatalság ellentmondást nem tűrésével. Van egyéb út is, az én alaphősöm „a kedves kis szőke srác kilencessel a hátán” más típus volt. A sebesség – kezdetben – nála is megvolt, a megfelelő izomzat (genetikai és elszántsági okokból) csekélyebb mértékben. A két titánnál nincs ilyen jellegű gond, van bennük erő, lendület, ész, és van inspiráló közegük is. Messit és Ronaldót egyelőre nem látom bennük, mindazonáltal érdekes, hogy így egyszerre, párban jöttek. Mbappét érzem játékosabb játékosnak, őt látnám szívesebben egy alternatív világban lila-fehérben. Talán Haaland is beférne. Még ebbe a kupagyőztes Újpestbe is.
AHOL A FUTBALL ESZE ÉS SZÍVE TALÁLKOZIK!
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért.
Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.















