Gareth Bale 24, Luka Modric 25, Kyle Walker pedig 27 éves korában döntött úgy, hogy elhagyja a Tottenhamet egy sikeresebb klub – és azzal együtt a trófeák – kedvéért. Harry Kane a nyáron tölti be a 28. életévét, és a Spurs saját nevelésű játékosaként ugyan már évek óta a Premier League és az európai topfutball legkiemelkedőbb csatárainak egyike, a pályafutása során még egyetlen komoly trófeát sem tudott begyűjteni.
AHOL A FUTBALL ESZE ÉS SZÍVE TALÁLKOZIK!
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért.
Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.















