Neymar konfliktusokkal teli és kevésbé konzisztens mindennapjait mindenki nyomon követheti; láthattuk Philipe Coutinhót a Premier League csillogó klasszisaként, és figyelhetjük, ahogyan hosszú évek óta hiába keresi régi önmagát; felkaptuk a fejünket, amikor Oscar európai bemutatkozásképpen két gólt lőtt a Chelsea színeiben a Juventusnak, és elvesztettük a hitünket a sportban, amikor nagyon fiatalon Kínát meg a valaha kínált legnagyobb fizetést választotta; emlékszünk továbbá Lucas Moura klubtörténelmet jelentő három góljára a BL elődöntőjében, viszont agyunkba vésődött, hogy edzői – főszerepeit követően – mindig epizodistának sorolták vissza.
Mycael, Robert Renan, Arthur, Andrey Santos, Marlon Gomes, Vitor Roque, Pedrinho, Luis Guilherme. Semmit vagy annál csak picivel többet mondó nevek, kalandos futballfejezetek még javarészt üres lapokkal. Lehet, hogy ezek is megtöltenek majd egy vaskos kötetet, mint az előttük felsoroltak,
A brazil futballkedvelők lelkesek lehetnek, mert a csapat nemcsak győzött az egyébként embert próbáló, három és fél hét alatt kilenc meccs lejátszásával bonyolított tornán, hanem veretlenül tette mindezt – ráadásul a legfiatalabb kerettel –, amire tizenhat esztendeje nem akadt példa.
