Foci

A PSG játékosa panaszkodott, hogy csak csere lehet, Ancelotti válaszul felsorolta az összes brazilt, akiket kispadra ültetett

MARTIN BUREAU / AFP
MARTIN BUREAU / AFP
A Paris Saint-Germain 2011 óta több kultúraváltáson is átesett: volt, hogy Ibrahimovic és Maignan csaptak össze az edzésen, és akadt, hogy az öltözői közös nyelv változott meg hónapok alatt. Sorozatunk második részében a PSG belső feszültségeit, az edzők trükkjeit és a közösségi élet változását mutatjuk be.

Mi van, szopkodod a külföldiek faszát?

– kérdezte rosszallón egy PSG-játékos az klub egyik szertárosát, amiért az épp nem segített cipekedni. Mint kiderült, a játékos azért neheztelt, mert az alapozáskor egyszer egy olyan stadionban játszottak, melynek öltözőjében nem volt elég ülőhely a teljes csapatnak, a szekrényeket pedig a kezdőcsapat tagjainak tartották fenn.

Komoly szociometriai tanulmányt lehetne készíteni a Paris Saint-Germain öltözőjéről. Ahogy minden munkahelyen, a párizsi öltöző összetétele is egészen sajátos társas alakzatot vett fel: 2011 után például az egyik törésvonal a klubnál addig játszó, valamint a dömpingben érkező külföldi játékosok között alakult ki.

Nicolas Douchez, a PSG korábbi kapusa például azzal szembesült, hogy Salvatore Sirigu érkezett mellé posztriválisnak. Azokról az időkről így emlékezett vissza:

Nehéz volt az áttérés. Egy hiperösszetartó, hiperegységes csapat voltunk, ahol mindenki szót értett egymással, és az egész egyensúlyát felborították egy pillanat alatt

Kezdetben két – földrajzilag is elhatárolható – klikk alakult ki. Az egyik Saint-Nom-La-Bretech-ben, egy külvárosi negyedben, 12 kilométerre a városközponttól (távolságra és helyre nagyjából, mint Budapest belvárosától Törökbálint). Itt, egy többlakásos komplexumban élt Nené, Guillaume Hoarau, Sylvain Armand, Christophe Jallet és Clément Chantome. A klub új játékosait, köztük Zlatan Ibrahimovicot és Thiago Silvát viszont már máshova költöztették (a képzeletbeli Solymárra).

„Különböző kultúrák és munkafelfogás összecsapása volt” – emlékezett vissza Douchez. „Volt egy szakmai igazgató, aki óránként 10 ezerrel pörgött, és nem tud minden kérdés miatt megállni és mindent elmagyarázni. Dekódolnunk kellett a titkosított üzeneteit, ahol időnként olyanokat mondott, hogy „nem fog megállni azokért, akik az út mellett ragadtak”. Leonardo, a PSG friss szakmai igazgatója lényegében megmondta, „megszoksz, vagy megszöksz.

Párizsban a mindennapok nyelve a francia volt, és az újonnan érkező Carlo Ancelotti is Moliére nyelvén tartotta az értekezleteket. A frankofón öltöző mindennapjait mégis felborította a sok frissen érkező olasz ajkú játékos: Javier Pastore, Marco Verratti, Ezequiel Lavezzi, Ibrahimovic vagy T. Silva.

Ancelotti ugyanakkor csapatkapitánynak a szerényebb képességű, mégis fontosnak tartott Christophe Jallet-t nevezte ki, mellyel azt üzente: a klub francia, a kapitány francia és nem szeretne mindent azonnal felforgatni.

10 évvel később a nyelvi probléma ugyanúgy fennállt, csak épp a spanyollal, ahol az öltöző hispán klikkjét többek között Angel Di María, Ander Herrera és Leandro Paredes alkották. „Nem kell franciául tudni, az öltözőben mindenki beszél spanyolul” – viccelődött a Costa Rica-i Keylor Navas. A francia ettől még papíron a hivatalos nyelv maradt. Leonardo egy öltözői beszédekor például egyből azzal nyitott, hogy „franciául fogok beszélni és sajnálom azokat, akik nem értik meg”, mellyel odabökött a franciául nem beszélő Neymar felé, elég komoly sérelmet okozva.

Unai Emerynek már nem volt akkora respektje, talán mert nem ismerte fel a saját korlátait. Elődeihez hasonlóan a franciát erőltette, talán még vaskalaposabb formában, csakhogy a tudása és a kiejtése is hagyott némi kívánnivalót maga után. „Volt, hogy egy intelem után a játékosok a másodedzőhöz, Zoumana Camarához fordultak, hogy megkérdezzék, mit is akart most mondani.”

A PSG olyan volt, mint egy szigetvilág, mely mindössze két szigetből állt. A régiek átléptek az újra, ám a közeledés nem volt azonnali. Ibrahimovicsa beszámolók szerint sztárként érkezett és elvárta, hogy mások lépjenek oda hozzá, miközben próbálta kijelölni a saját területét. Az edzéseken is megindult az adok-kapok.

„Sosem volt elégedett. Csináltál egy passzt, ami 30 centire ment tőle, és képes volt azt mondani, hogy menj a francba a szaros passzaiddal. Miközben csak ki kellett volna nyújtania a lábát. Az elsőnél nem mondasz semmit. A másodiknál elküldöd a náthásba, hogy mozogjon ő is egy kicsit” – emlékezett vissza Christophe Jallet

Ibrahimovic utálta, ha valaki nem állt ki magáért. Olyan játékosokat akart maga körül, akik ki mertek állni magukért. A párizsi nevelésű Mike Maignan például 2015-ig még a csapattársa volt, egy edzésen összeszólalkoztak. Zlatan a saját védhetetlen löketét azzal szignózta, hogy odaszólt, „te szar kapus”, mire Maignan egy akrobatikus védés után azzal vágott vissza, hogy „te szar csatár”.

Az öltözőben aztán Maignan nekiment Zlatannak, a csapattársaknak kellett szétválasztani őket.

Az edzésen mindenkit kóstolgatott. Utálta, ha valaki hagyta felfalni magát. Ha a sarkadra álltál, csak elfordult és ment is tovább, mintha mi sem történt volna

– jellemezte Jallet.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik