Hétévesen, 1987-ben voltam először meccsen, és Törőcsik András akkor épp nem játszott az NB I-ben; amikor meg visszatért az élvonalba, két mérkőzés után vége is lett a karrierjének, miután Udvardi Endre belépője következtében eltört a lába a Tatabánya–MTK-n. Szóval, Törőcsikről önhibámon kívül lemaradtam.
Én csak azt láttam, amivé lett a későbbiekben, az pedig megrendített és elszomorított.
Ezért mondtam egy podcast felkérésére, hogy egyszerűen nem tudok Törőcsik Andrásról beszélni, mert Törőcsik nekem – és szerintem az egész generációmnak – egy mítosz, egyben enigma. Nehéz megértenünk a jelenséget, mert nem láttuk, nem is láthattuk azt. Nem tudjuk, milyen volt a tánc. Az nyilvánvaló, hogy mennyit jelentett a nálam idősebbeknek. Elsősorban azoknak, akik az Újpestért szorítottak, de a szüleim generációjában egyébként is kevés játékos hagyott olyan mély nyomot, mint Törőcsik.
Kevés embert emlegettek valódi zseniként rajta kívül a magyar futball hanyatló – de mégis látványos felvillanásokat hozó – korszakából. Kevés játékosért volt hajlandó egy fradista felkerekedni és Újpest-meccsre menni. Kevesekről mesélték, hogy jó napján teljességgel megállíthatatlan volt, és azt csinált, amit akart, mintha az egész pálya a személyes játszótere lenne.
A halála utáni megrendültség; az, hogy mindenkinek, aki látta, volt egy sztorija róla, mutatja, hogy játékával mennyire beleírta magát a kollektív magyar futballemlékezetbe. A legtöbben azt emlegetik, amikor lazán átemelte Iribart. Mások azt, amikor a Köln védője, a későbbi világbajnok Paul Steiner pörög a Megyeri úton, mint a megkergült iránytű, mert képtelen követni az újpesti csatár cseleit (jóformán még akkor is szédült, amikor Törőcsik beadása és Kiss Sándor fejese után már a hálóba került a labda). Megint mások azt, amikor a kettős rangadókon szétszórta a védőket, akik „romjaikban hevertek” a gyepen.
Ha valaki meg akarja ismerni Törőt – és jogosan vetődhet fel ez az igény azokban, akik lemaradtak a táncról –, még a leghíresebb jelenetekből is alig lát valamit. Steiner megforgatását szerencsére láthatjuk, megőrizte a videó. Azt is, amikor egy laza löbböléssel átemeli Thomas Wernerssont, az UEFA-kupa-győztes IFK Göteborg kapusát (a labda a lécen csattan, de Iribar ilyesmit kaphatott). Láthatjuk a vérlázítóan flegma, egy lépésből becsavart szabadrúgásgólját a Honvéd elleni kupadöntőn. Láthatjuk magányos sétáját, miután kiállították az Argentína elleni világbajnoki mérkőzésen.
A leghosszabb YouTube-összeállítás, mely Törőcsik játékát mutatja be, 19 perc. Van még egy nyolcperces anyag is, meg egy szűk ötperces videó, amelyen az angolok elleni megmozdulásait látjuk. Ha mindent összevágnánk a videómegosztókon található nyersanyagból, kapnánk úgy 30–40 perc nettó Törőcsiket. Ez szívszorítóan apró nyom ahhoz képest, amit a kor magyar focidrukkereinek a szívében hagyott.
