Nehéz feladattal kezdett a magyar válogatott a Nemzetek Ligája A divíziójának hármas számú csoportjában, hiszen már az első mérkőzésen idegenben jutott a mieinknek a papíron legerősebb ellenfél – Bosznia és Hollandia csak ezután következik.
A magyar válogatott az elmúlt két-három évben szakmailag sok változáson ment keresztül – sikertelen vb-selejtező után katartikus Nemzetek Ligája-szereplés két évvel ezelőtt, majd újfajta játékszervezés, veretlenül megvívott Eb-selejtezők, és nem kevés szerencsés momentum a tavalyi évben.
A folyamat vége aztán egy balul sikerült felkészülés és a túlzott várakozásokat némileg alulmúló Eb-szereplés lett idén nyáron: egyéni és csapatszintű szétesés Svájc, tisztes helytállás Németország, végül nézőriasztó, kiszenvedett győzelem Skócia ellen. A továbbjutáshoz azonban nem meglepő módon ez nem volt elég, az addigi túlteljesítés helyett immár a valóság köszönt be az ablakon.
Taktikaváltás – már a németek ellen
Marco Rossi, ahogyan azt tőle korábban is megszokhattuk, meglehetősen kritikus és önkritikus interjút adott az M4 Sportnak két héttel ezelőtt. Többek között arról beszélt, hiba volt játékhiánnyal küzdő futballistákat a pályára küldeni, de a jövőre nézve szakmailag is lényeges gondolatokat fogalmazott meg:
„Arra számítok, hogy agresszívabb csapatot látok a pályán, olyat, ami arra áll rá, hogy magasabban szerezzen labdát, kevesebb területet nyitva az ellenfél előtt. Nagyobb letámadással szeretném a játékot megközelíteni, sokkal inkább az emberre kell összpontosítanunk, nem a sávokra. Nem szabad félnünk az egy az egy elleni párharcoktól. Ez az út, ez a futball most.
A technikailag erősebb játékosokat akkor tudjuk hibára kényszeríteni, ha nagyobb pressziót alkalmazunk. Hogy ezt megvalósíthassam, maximális együttműködés kell a játékosok részéről. Ennek szerintem nem lesz akadálya, mert mikor beszéltünk, láttam a csapat, a játékosok szemében, hogy »reagálni« szeretnének a történtekre.
Rossi tehát, úgy tűnik, nem akart megmaradni az Eb-n látott felfogásnál, amikor a magyar válogatott még a mezőny többi tagjához képest is meglehetősen passzívan védekezett. Pedig a mostani ellenfél ellen ez a felfogás nem működött rosszul: a svájciak elleni alulteljesítés után a németek ellen a pálya közepét viszonylag fegyelmezetten lezárta a magyar válogatott, ám a technikás, a pálya közepén is rendkívül magabiztosan kombináló házigazdákkal szemben ez akkor nem volt elég a pontszerzésre.
10-15 percig működött
A júniusi mérkőzéshez képest mindkét csapatban történtek változások. A mieinknél Gulácsi előtt ezúttal a tétmeccsen először kezdő Balogh Botond került be Willi Orbán és Dárdai Márton mellé (Fiola, Lang és Szalai Attila is az Eb alatt vált kegyvesztetté). A csapat többi része viszont változatlan maradt: a középpálya közepén Nagy Ádám és Schäfer András duója szerepelt, a két szárnyvédő posztján Nego és Kerkez kapott helyet, elöl pedig a Szoboszlai–Varga–Sallai támadó hármas.
A németek kezdője az Eb-hez képest még jobban átalakult, hogy mást ne mondjunk, a veteránok közül Neuer, Kroos, Gündogan és Thomas Müller is visszavonult a nemzeti csapattól, utóbbi kivételével mindegyikük kezdőként szerepelt a magyarok elleni csoportmeccsen.
Ter Stegen előtt így Kimmich, Tah, Schlotterbeck és David Raum alkotta a védelmet, a középpályára Andrich mellé Pascal Gross került, elöl pedig Gündogan helyén egy klasszikus kilences, Niclas Füllkrug került be Wirtz, Havertz és Musiala hármasa mellé.
A magyar válogatott tehát az Eb-hez képest meglepően bátran kezdte a mérkőzést, de ez sajnos mindössze tíz-tizenöt percig volt működőképes: nagyjából ennyi ideig tartott, hogy a németek megtalálják a játékunk ellenszerét. A nyáron látott 5-2-3-as középső blokk helyett a kiinduló felállás ezúttal sokkal inkább 5-4-1-re hasonlított, és agresszívan, ember-ember ellen támadtuk le a németek labdakihozatalait.
Az 5-4-1-es letámadás legnagyobb előnye a flexibilitás: a középső sorból bárki, meglepetésszerűen felléphetett Varga Barnabás mellé, hogy emberfogással megtámadja a visszalépő német játékosok egyikét. Hogy ez a szisztéma adott esetben mennyire kellemetlen tud leni, arról Marco Rossi csapatának is lehetnek emlékei: 2021 októberében éppen Albánia vert így minket oda-vissza, kapott gól nélkül.
Dominóként összeomló letámadás
Az első néhány percben még sikerült ezzel a letámadással megzavarni a németeket: Szoboszlai, Varga és Sallai a németek hátsó sorát presszingelte, szükség esetén pedig Nagy Ádám is kiléphetett a középpályáról gyakran visszalépő Andrich-ra. A mérkőzés nyitó szakaszában így néhány alkalommal sikerült a német védőket ívelésre kényszeríteni, máskor pedig az egyébként szabadon hagyott Ter Stegen-nek kellett felemelni a labdát.
A magyar válogatott a mérkőzés elején emberfogással letámad. Szoboszlai, Sallai és Varga a hátsó hármast helyezi nyomás alá, a szárnyvédőink és a két védekező középpályás is bátran fellép az emberével. Schlotterbeck ekkor még ívelésre kényszerül.
A magyar presszing azonban nem tartott ki túl sokáig; a megoldást a németek részéről inkább a dinamika hozta el, mint maga a struktúra. Szerkezetileg az Andrich–Gross duó egyik tagja továbbra is visszalépett a védővonalba, miközben a két szélsővédő közül legalább az egyik, de főleg a baloldalon David Raum magasan fellépett az ellenfél térfelére.
A németek pedig jól kihasználták azokat a momentumokat, amikor Ter Stegen nem volt nyomás alatt: a kapus kellően gyorsan ki tudta passzolni a labdát a hátsó sor tagjainak úgy, hogy a magyar középpályások ne érjenek oda időben. Ez a pillanat rengeteg csúszást okozott a magyar védelmi alakzat mozgásában, s a letámadásunk innentől kezdve dominóként omlott össze.
Ter Stegent a mieink nem támadják meg, így a németek egy felpassz-visszapassz kombinációval átjátsszák a magyar első vonalat Gross visszalépését Schäfer követi, ezáltal nagy terület nyílik a védelem és a középpálya között. Havertz ebbe a területbe lép vissza, és fel is tudja venni a labdát, amit Kimmich-hez passzol oldalra.