1798. március 5.: az első berni csata dátuma.
1954. június 27.: a második berni ütközet időpontja.
Brazília feledtetni próbálta 1950-et, amikor csapata a világbajnokság záró mérkőzésén 2-1-re kikapott Uruguay legjobbjaitól Rio de Janeiróban. A magát tragikus sorsúnak gondoló ezüstérmes olyannyira szakítani akart addigi önmagával, hogy szerelést változtatott, az 1950-ig viselt tiszta fehéret az 1954-es világbajnokságra már az azóta a védjegyévé vált sárga-kékre cserélte. (Először 1954. február 28-án Santiagóban, a chileiekkel vívott és Baltazar két góljával 2-0-ra megnyert vb-selejtezőn játszottak az új garnitúrában a brazilok.)
Arthur Ellis angol játékvezető azt mondta a magyar–brazil negyeddöntőről:
A világ valaha volt legjobb meccsére készültem. E helyett sokan úgy viselkedtek, mint az állatok.
Ez valami angol betegség lehet, Alf Ramsey angol szövetségi kapitány, a 6-3 közeli nézőinek egyike is állatoknak nevezte az argentinokat az 1966-os világbajnokságon, ugyancsak a híres fair play szellemében.
Az kétségtelen, hogy a futball azon a berni délutánon hamar feledésbe merült. Zezé Moreira brazil szövetségi kapitány a lelkére kötötte játékosainak, hogy az első tíz percben nagyon figyeljenek oda, mert a magyar csapat legfőbb erősségeinek egyike az ellenállhatatlan kezdés. Ám hiába rágta fiai szájába a nyitány fontosságát,
Valószínűleg már ekkor elszabadultak volna az indulatok, de tíz perccel később a még mindig sokkhatás alatt lévő brazilok váratlanul 11-eshez jutottak, és Djalma Santos szépített. Az olajat a tűzre az öntötte, hogy Nilton Santos az első félidő vége felé brutálisan kiiktatta a csepeli jobbszélsőt, Tóth II Józsefet, aki azután csak bicegett, azaz a magyar csapat gyakorlatilag létszámhátrányban futballozott.
Ettől fogva a bosszúállás határozta meg a történteket. Nem véletlen, hogy a jobbfedezet és országgyűlési képviselő Bozsik József éppen Nilton Santosszal kezdett bokszmeccset, amiért Ellis mindkettőjüket kiállította.
Az angol sporttárs – Brandaozinho kezezéséért – a magyarok javára is megítélt egy büntetőt, azt Lantos Mihály nem kis önbizalommal a jobb felső sarokba bombázta (3-1). Ettől a brazilok végképp elvesztették a fejüket,
A brazil térdre rogyva könyörgött az angolnak, hogy ne kelljen lemennie, ám a brit hajthatatlan maradt. Amikor elhagyta a stadiont, a feldühödött brazilok szurkolók azt kiáltozták neki, hogy „a kommunisták ügynöke”.
De még nem vagyunk a meccs végénél. A dél-amerikaiak felzárkóztak 3-2-re, ám Czibor Zoltán beívelését a hajrában Kocsis befejelte, eldőlt a találkozó (4-2). Ezután Brandaozinho leterítette Czibort, akibe Didi és Julinho is belerúgott, Ellis azonban már nem állított ki senkit, örült, hogy lefújhatta a mérkőzést.
A csata viszont a hármas sípszóval sem ért véget. Brazil visszaemlékezések szerint a sérült Puskás Ferenc a lelátóról a pályára szaladt, és provokálni kezdte Pinheirót. (Van olyan forrás, amely szerint szódás üveget hajított a brazil felé.) Erre tömegverekedés kezdődött a pályán. A rendőrségnek kellett közbelépnie, de a karhatalmisták egyike véletlenül nekifutott Paulo Buarque brazil rádióriporternek, és elterült a gyepen.
Hovatovább már a brazil vezetők és újságírók is beszálltak bokszolni, közben Maurinho leköpte Lantost, sőt öklözés miatt – a partjelző jelentése alapján – utólag kiállítottnak nyilvánították. (Hogy miért pont őt, az rejtély.)
Ez alatt a rádiósok szektorában Hugo Viana brazil játékvezető, akit a mikrofon elé kértek, a diszkrét svájciak megdöbbenésére válogatott szidalmakat szórt angol kollégája fejére. És még ezzel sem volt vége, mert az öltözőfolyosón a brazilok folytatni akarták a szódás sztorit. Újabb hatalmas csetepaté zajlott, még Moreira is nekiment Sebes Gusztávnak, ám Ellis így idézte fel a történteket:
A FIFA behunyta a szemét. Túl sok bizottsági tag félt attól, hogy elveszíti a szép helyekre vezető utazásait.
A Szabad Nép „példátlan gaztettről” cikkezett, a FIFA pedig a következő közleményt adta ki másnap: „A labdarúgó-világbajnokság rendező bizottsága megtárgyalta a magyar–brazil mérkőzésen lezajlott incidenseket, és 1.) mindkét csapatot feddésben részesíti a pályán elkövetett szabálytalanságokért; 2.) utasítja a két ország labdarúgó-szövetségét, hogy a kiállított játékosokkal szemben alkalmazzon fenyítést a szabálytalanság súlyosságának figyelembe vételével, és erről értesítse a bizottságot. Nesze semmi, fogd meg jól.
A lényeg, hogy a Grosics – Buzánszky, Lóránt, Zakariás, Lantos – Bozsik, Hidegkuti – Tóth József, Kocsis, Czibor, Tóth Mihály összetételű magyar együttes bejutott az elődöntőbe.
Sebes két helyen változtatott: a lerúgott Tóth II-t Budai II-vel pótolta, és kihagyta a másik Tóthot is, talán azért is, mert a sajtóban megjelent: „Czibor és Tóth Mihály nem értette meg egymást.” A csapat tehát így állt fel: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Zakariás, Lantos – Bozsik, Palotás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Czibor.
Az uruguayiak a magyaroknál jóval simábban jutottak a legjobb nyolc közé: Csehszlovákia válogatottját 2-0-ra, Skóciáét 7-0-ra, Angliáét 4-2-re porolták el. S erősen bíztak abban, hogy megőrzik világbajnoki címüket, mert úgy vélték: a magyarok védelme sebezhető, még 1953 novemberében, az angolok londoni megalázása során is kapott hármat.
Optimizmusuk sokáig nem igazolódott, Czibor – a szokásos magyar koreográfia szerint – már a 13. percben vezetést szerzett, majd a második félidő elején Hidegkuti 2-0-ra növelte az előnyt. Az utolsó negyedóra azonban Juan Hohbergé volt. Az argentin születésű csatár, akinek unokája, Alejandro négyszeres perui válogatott, előbb szépített, majd egyenlített, sőt a kétszer negyedórás hosszabbításban a kapufára lőtt.
Majd az utolsó tíz percben a magyar csapat kihasználta, hogy Kocsis révén olyan légi fölényben volt, akár a szövetséges légierő a Luftwafféval szemben 1944 decemberében, miután az Ardennek fölött kitisztult az ég, és az aranyfejű vb-gólkirály újabb két felemelkedésével 4-2-re győzött.
Az AFP francia hírügynökség azt jelentette: „A világbajnoki döntőnek is beillő Magyarország–Uruguay mérkőzés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A cím védője azzal a csapattal mérkőzött, amely legméltóbb utóda lehet a világ labdarúgásának élén.” A zürichi Sport szerint a mérkőzés „a labdarúgás hírverése volt, művészettel, lendülettel, több drámai fordulattal”. A Solothurner Zeitung „a világbajnokság legszebb mérkőzésének” nyilvánította a találkozót, míg a Tribune de Lausanne szalutált a magyaroknak: „Le a kalappal az előtt a csapat előtt, amely Brazíliát és Uruguayt is legyőzte.”
Az uruguayiak közül William Martinez kijelentette: „Számomra ma Magyarország válogatottja a legeszményibb csapat a világon.” Roque Maspoli kapus pedig úgy fogalmazott:
Egész vagyonomat feltenném a magyar csapat világbajnoki győzelmére.
Jó, hogy nem tette fel, a legrosszabb esetben koldulhatott volna élete végéig.
