Nagyot fordult a világ a Southamptonnal február eleje óta. A Premier League-ből tavaly kiesett csapat február 10-én még automatikus feljutó helyen állt, ráadásul fantasztikus sorozatot produkálva szeptember 23. óta nem talált legyőzőre. A Szentek a kaotikus nyár után nemcsak a pályán kapták össze magukat, hanem joggal tűnhetett úgy, a klub biztos lábakon áll, a teljesítmény mögött van koncepció, pláne, hogy januárban tovább erősödött a Championship szintjén amúgy is erős játékoskeret. Érkezett ugyanis kölcsönbe két játékos is a Bournemouthtól: a pengés középpályás, Joe Rothwell, illetve a rákbetegségből felgyógyult, tehetséges szélső, David Brooks, akik ezen a szinten kiemelkedő játékosok. Minden adottnak tűnt tehát, hogy Russell Martin csapata tovább folytassa a menetelését a Premier League felé.
És innentől mintha valami tényleg megváltozott volna: egy vereség természetesen nem tragédia, ám ezt az azóta eltelt közel két hónapban követte még három másik zakó, és két további döntetlen is, melynek következtében a csapat mostanra gyakorlatilag lemondhat az automatikus feljutásról, és minden reménye a rájátszáshoz fűződik. Azt biztosan el fogja érni, ám arra építeni sosem lehet, hiszen még ha döntőbe jut is, egy meccsen bármi előfordulhat, ráadásul akárki is kényszerül harmadikként rájátszásra a tabellát most vezető Leicester, Ipswich, Leeds hármasból, az most egyértelműen esélyesebbnek tűnik a Southamptonnál.
Legalább ekkora probléma azonban, hogy Wilcox és a United afférja azóta is állandó témája a lapoknak, és ugyan az ügy mostanáig nem zárult le, a vonzalom kölcsönös, és már csak az összeg nagysága a kérdés, amiért cserébe a Southampton elengedné a klubigazgatóját Manchesterbe. Wilcox ugyanis hiába érkezett kevesebb mint egy éve a klubhoz, komoly szerepe van abban, hogy a klub gyorsan túltette magát a kiesés okozta sokkon, és újra látszik a fény az alagút végén a dél-angliai kikötővárosban, olyannyira, hogy a hosszú távú cél sem tűnik teljesíthetetlennek, azaz hogy a Szentek megvessék a lábukat a Premier League legjobb tíz csapata között.
Jason Wilcoxra a Blackburn és a Leeds balszélsőjeként emlékezhetnek, akik már a kilencvenes években is követték az angol focit,
majd visszavonulása után a Manchester City akadémiáján kezdett edzősködni. Olyan sikerrel tette mindezt, hogy idővel az akadémia igazgatójává nevezték ki, azaz ő felügyelte a City teljes utánpótlását, mely az irányítása alatt a legsikeresebbé vált Angliában: 2022-23-ban, a Citynél töltött utolsó szezonjában a klub U18 és U21 csapatai addig példátlan módon egymás után harmadszor nyerték meg a bajnokságot, közben pedig olyan játékosokat neveltek ki a felnőtt csapat számára, mint Oscar Bobb és Rico Lewis, vagy a ma már a Chelsea-ben villogó Cole Palmer.
Wilcox olyan kultúrát teremtett, amelyben elfogadható volt a kudarc, de csak akkor, ha a tanulságokat levonták, és a hibákat gyorsan kijavították
– írta róla az Athletic, kiemelve, hogy Wilcox személyes döntése volt, hogy az akkor 16 éves Palmernek szerződést kínált a klub, noha eredetileg nem akarták megtartani. Végül tavaly nyáron 42 és fél millió fontért adták el a Chelsea-nek, mint ahogy Wilcoxot dicséri az is, hogy irányítása alatt a City akadémiája jelentős pénzeket kezdett termelni a klubnak, és egy sor olyan játékost is jelentős összegekért adtak el, akik soha nem játszottak az első csapatban.
Az nem furcsa tehát, hogy a Southampton tulajdonosai is őt gondolták a legalkalmasabbnak a klubigazgatói posztra, még úgy sem, hogy Wilcox addig kizárólag az utánpótlásban dolgozott. Már inkább lehet meglepő, hogy Wilcox el is fogadta az ajánlatot, és egy másodosztályú csapatért hagyott faképnél egy szuperklubot. Persze valószínűsíthető, hogy ő is átmeneti állomásnak szánta a Southamptont, amely kiváló lehetőség volt arra, hogy a felnőtt futballban is tapasztalatokat szerezzen vezetőként. Márpedig Wilcox nagyon is komolyan vette a feladatot: bár nyártól élt csak a kinevezése, előtte hónapokat töltött el tervezéssel és a klub tanulmányozásával, amelyre szüksége is volt. A Southampton ugyanis a kiesésen túl is gyászos szezont hagyott maga mögött, mely során három vezetőedző is irányította a csapatot, de egyik sem tudta megállítani a zuhanást.
