Minden idők legnagyobb vereségét szenvedte el száz évvel ezelőtt, 1924. április 6-án az olasz válogatott.
Noha – a Népszava szerint – „a borongós, esőre hajló idő, a csípős északi szél inkább őszutóra emlékeztetett, a közlekedési eszközök ontották a népet, délután két órától kezdve percenként robogtak a zsúfolt villamosok a Hungária körút felé. A Köztemető út és a Jászberényi út sarkán fél óráig is kellett várakozni, amíg valamelyik villamoskocsi lépcsőjére fel lehetett jutni.”
Minden jegy elkelt. Még azok a 35 ezer koronás elsőrendű számozott belépők is elfogytak, amelyeket 150 ezerért kínáltak a találkozó előtt. A fizető nézők 380 millió koronát szurkoltak le a hivatalos tikettekért, a labdarúgó-szövetség tiszta bevétele 200 millió volt.
Az olasz csapat a trieszti gyorssal és két, az előző három év dicséretes mérlegét aláásó vereséggel érkezett Budapestre: 5 győzelem és 7 döntetlen után kapott ki 5:1-re a csehszlovákoktól és 4:0-ra az osztrákoktól. A budapesti meccs előtt egy hónappal gól nélküli döntetlent játszott Milánóban a spanyolokkal.
Vittorio Pozzo, az olaszok szövetségi kapitánya újonc kapust avatott: Gianpiero Combit, a Juventus hálójának őrét állította leghátra. Az eredmény ismeretében úgy tűnt, ez nem volt különösebben jó döntés, de tíz évvel később Combi csapatkapitányként nyert világbajnoki címet.
A Hungária körúton azonban kikezdték az idegeit rendesen. A magyar támadók egészen kivételes formában futballoztak, Opata Zoltán öt, Jeny Rudolf négy, Molnár György három, Braun József és Eisenhoffer József egyaránt két gólban volt benne.
Az ötöst érdemlő kvintettről ilyeneket írt a korabeli sajtó:
Braun, Molnár, Opata, Eisenhoffer és Jeny úgy játszott ma, ahogyan magyar csatársort válogatott mérkőzésen már régen nem láttunk játszani. Ész, ötlet, lendület, mellette hatalmas áttörő erő, a helyzetek finom kidolgozása, de mégis gyakori, sikeres lövések jellemezték ezt a csatárláncot. Mind az öt tagja klasszis futballt játszott és nagy tudást csillogtatott.
Vagy: „Az öt csatár lelki diszpozíciójának csodálatos találkozása hozta meg a nagyszerű diadalt. A mérkőzés folyamán egyik csatárnak sem volt egyetlen olyan momentuma, amelyben a lelki harmónia pillanatnyi megingását vettük volna észre. Alig volt alkalmunk eddig olyan magyar válogatott csapatot látni, amelyben az öt csatár játékkedv, győzni akarás és küzdőképesség tekintetében ennyire egységes lett volna.”
Pedig amikor 1-0-nál Virginio Rosetta, a Combival együtt 1934-ben világbajnok labdarúgó elbuktatta Eisenhoffert, a 11-est senki nem akarta rúgni. Végül Braun „Csibi” odaállt, és bevarrta a büntetőt.
A szünetben ezzel volt 2-0.
és kiváltképp azután a kettő után röpködtek a kalapok a levegőben, amely szinte kopírozással készült: Jeny labdáját Opata átlépte, majd Molnár bevágta.
