Harminc éve, a magyar–svájci válogatott mérkőzés előtt fél órára teljes sötétség borult a Népstadionra. Aztán – nem csak fél órára – a magyar futballra.
A válogatott fényárban is úgy mozgott, mintha sötétben tapogatózott volna. Az alpesi ellenfél 1922. június 15-én ért el 1-1-et Budapesten, aztán – tizenhat találkozón – rendre kikapott, nem is akárhogyan, hiszen az összesített gólkülönbség 62-9 volt.
Ám 1994. március 9-én a svájciak bő fél óra elteltével már 2-0-ra vezettek, jóllehet két csatársztárjukat nélkülözték, mert Stephane Chapuisat, illetve Adrian Knup a Dortmund–Stuttgart Bundesliga-találkozón (1-2) játszott. Sőt Knup szerezte a vendégek mindkét gólját, majd Chapuisat szépített.
Nálunk Ciriaco Sforza, aztán Nestor Subiat, végül Eszenyi Dénes iratkozott fel az eredményjelző táblára, s bár Verebes József szövetségi kapitány „nyugodt légkört és bizalmat” kért a szurkolóktól, azt egyáltalán nem kapta meg. A „mágust” szinte az egész mérkőzés alatt durván sértegette a zászlós magyar tábor, s amikor a győri Klausz László egészen közelről Marco Pascolo kapus kezébe fejelte a labdát, felhangzott a gúnykiáltás: „Játszik az ETO…”
A mindössze 7000 néző nehezen viselte, hogy
és Roy Hodgson, a vendégek angol szakvezetője is 1922-re, a sokáig páratlan döntetlenre emlékeztetett: „A statisztika szerint több mint hetven éve először távozik legyőzetlenül Magyarországról a svájci válogatott. Ez pedig elég nagy idő ahhoz, hogy megbecsüljük a sikert.”
A Végh – Mracskó, Bánfi (Márton), Urbán (Lipcsei), Keresztúri – Balog (Illés), Pisont, Détári (Halmai), Hamar (Eszenyi) – Klausz, Vincze összetételű együttes veresége rettenetes lavinát indított el. A címeres mezes magyar csapat 1994 első fél évében további hét mérkőzést játszott, és egyet sem nyert meg! A mérleg júniusig két döntetlen (Ausztria 1-1, Horvátország 2-2) és hat kudarc (Svájc után Szlovénia 0-1, Dánia 1-3, Lengyelország 2-3, Hollandia 1-7, Belgium 1-3) volt.
A helyzet odáig fajult, hogy az eindhoveni hetes és a brüsszeli hármas között Gallov Rezső államtitkár, a sporthivatal elnöke levelet küldött dr. Laczkó Mihálynak, az MLSZ elnökének, s azt javasolta a labdarúgó-szövetség első emberének: mondjon le tisztségéről. Szokatlan lépését azzal magyarázta:
Laczkó Mihálynak – és rajta keresztül az MLSZ egész elnökségének – a tekintélye olyannyira megingott, hogy az már a sportág jövőjét veszélyezteti.
