A tavalyi ezüstérem után Mikel Arteta Arsenalja ismét az élmezőnyt ostromolja: a Brentford elleni bajnoki mérkőzés előtt a Manchester Citytől egy, a Liverpooltól két ponttal lemaradva állt a harmadik helyen az együttes. Ráadásul az Ágyusok az idei naptári évben a hazai bajnokságban eddig százszázalékosak: a Liverpool és a Nottingham legyőzése mellett a Newcastle ellen négy, a Crystal Palace és a Burnley ellen öt, a Sheffield és a West Ham United ellen pedig hat gólt szereztek. Ugyanakkor a Bajnokok Ligájában a Porto elleni hazai visszavágót egygólos hátrányban várják a londoniak; az idegenbeli 1-0-s vereség alkalmával még a kaput sem sikerült eltalálniuk.
Itt az ideje, hogy közelebbről is megvizsgáljuk az együttes fejlődési trendjeit.
Mikel Arteta 2019 végén érkezett egykori klubjához, amelyben vezetőedzőként is megkapta élete első megbízatását. Azelőtt a Manchester Citynél Pep Guardiola asszisztenseként tevékenykedett, nem meglepő tehát, hogy saját csapatával is hasonló futballt próbált játszatni a kezdetktől fogva. A jól kimunkált pozíciós játék az általa vezetett Arsenalnál szinte az első perctől megfigyelhető volt. Az eredmény azonban nem jött gyorsan: a gárda még 2020 karácsonyán is a tabella közepén szerénykedett, Arteta állását pedig nagy valószínűséggel az mentette meg, hogy a mérkőzéseket ekkortájt nézők nélkül rendezték. A türelem azonban lassan kifizetődött, s a 2021/22-es évadot már ötödikként, a legutóbbit pedig ezüstérmesként zárta a csapat. Tavaly különösen a védekezés volt kiemelkedő, miközben a pozíciós játék minőségében az együttes nem tudta utolérni a 2023 tavaszán űrfocit játszó Manchester Cityt, így a tabellát sokáig vezető Arsenal másodikként végzett.
A karácsonyi szünet környékén a csapat még látványos formaingadozást mutatott: többek között az Aston Villa, a West Ham és a Fulham is legyőzte az Ágyúsokat. Év eleji, kitűnő elemzésében Mészáros Ábel is figyelmeztetett: az Arsenal visszaesése mögött nem pusztán a balszerencse és a kihagyott helyzetek sokasága áll, sokkal inkább labdakihozatali problémái vannak a társaságnak, amelynek játékát ez statikussá, kiszámíthatóvá teszi az ellenfél kapujához érve is. Azóta az Arsenal az angol bajnokságban jó néhány gólzáporos győzelmet aratott, és több tekintetben is történt előrelépés, de a Porto elleni mérkőzés, valamint a szerzett gólok jellege és időbelisége is mutatja:
Az első lényeges aspektus az Arsenal góljainak jellege és időbeli eloszlása. Nyilvánvaló, hogy a mélyen védekező kis csapatokat (a nagy különbségű győzelmek az elmúlt hetekben ilyen mérkőzéseken születtek) akciógóllal a legnehezebb feltörni. Egy korai akciógól, esetleg egy pontrúgásból megszerzett vezetés megkönnyíti a mérkőzés későbbi szakaszait, hiszen az ellenfélnek ezt követően többet kell kockáztatnia, ráadásul a fokozódó fizikális és mentális fáradtság is növelheti a majdani bekapott gólok számát. Vegyük tehát végig az Arsenal gólzáporos győzelmeit!
- Crystal Palace (5-0): két gól szögletből az első félidőben, majd három kontrából a másodikban.
- West Ham United (6-0): négy gól az első félidőben, ebből egy akcióból, egy büntetőből, kettő pontrúgásból; két gól a második félidőben, egy akcióból, egy távoli lövésből.
- Burnley (5-0): távoli gól az első lövésből a 4. percben, majd büntetőből az első félidő végén; három akciógól a második félidőben.
- Newcastle United (4-1): egy gól szögletből az első félidőben; a szünet után kettő akcióból, majd egy szögletből.
Látható tehát, hogy a gólzáporos győzelmek alkalmával az Arsenal vagy rögzített helyzetből ért el az első gólt, vagy nagyon korán megszerezte a vezetést. Ez persze nem feltétlenül a csapat teljesítményének kritikája: egy domináns együttesnek is meggyűlhet a baja a mélyen betömörülő ellenfelekkel szemben. Szükség van tehát a pontrúgásból, átlövésből, kontrából szerzett gólokra is.
Netán mégiscsak van szerepe a véletlennek, és ami decemberben kimaradt a kapu előtt, az most bemegy? Nos, az eredmények alakulásában mindig szerepe van az efféle véletlenszerű, hullámzó trendeknek. Elemzői szempontból azonban érdemesebb megvizsgálni az Arsenal akciógóljait: változott-e valami az elmúlt hetekben?
Labdabirtoklásban tehát a londoniak a szokásos pozíciós játékot játsszák 2-3-5-ben, vagy 3-2-5-ben. Arteta elképzelése ezt illetően mindenkinél jobban hasonlít Guardioláéhoz: a játékosok jól megkomponált szerkezetben, a pálya teljes szélességében járatják a labdát. A Gabriel, Saliba védőpáros mellé vagy elé tagozódik be a 100 millióért igazolt Declan Rise, a jobbhátvéd Ben White, illetve a Zinchenko hiányában az utóbbi hetekben balhátvédet játszó lengyel Jakub Kiwior. Arteta tehát szintén hisz a hamis szélsőhátvédekben, akik elsősorban nem a vonal mellett klasszikusan felfutva segítik a támadást, hanem befelé helyezkedve – a kontrákat biztosítva – hátul maradnak. A vonalak között játszó Odegaard és Havertz feladata a labdák felvétele és forgatása, míg a széleken Saka és Martinelli húzza szét az ellenfelet, területet nyitva a középcsatárként érkező Gabriel Jesusnak vagy Leandro Trossard-nak.
hiába ment a labda oda-vissza a pálya egyik oldaláról a másikra, az Arsenal borzasztó lassan ért fel, így gyakorlatilag saját maga tolta be az ellenfeleit mélyen a kapu elé. Ebből kifolyólag Saka és Martinelli számára sem maradt elég terület, hogy védőjét lendületből megverve juthasson a kapu elé, ez pedig a középen érkezők lehetőségeit is limitálta. A játékkép kísértetiesen hasonlított ahhoz, amit bő egy hónapja a Barcelonáról leírtunk: mivel a játékosok folyamatosan statikus helyzetben érkeznek a kapu elé, közép- és hosszútávon az xG-mutatót szükségszerűen „becsapva” alul fognak teljesíteni. Az elmúlt hetekben azonban ezen a téren látható némi fejlődés, amelynek több szintje is van.
