Azt írta az újvidéki Magyar Szó hatvan esztendővel ezelőtt: „Puskás ma harminchat éves, és olyan jól játszik, mint korábban soha. Húsz, harminc, sőt negyven méterről is elképesztően erős lövéseket küld kapura. A tapasztalt, higgadt, körmönfont játékos a legnehezebb összecsapásokból is győztesen kerül ki.”
A Real Madrid magyarja abban az 1963/64-es évadban 25 bajnoki meccsen szerepelt, 20 góllal
– negyedszer –, nála többször csak Ignacio Zoco (29), Isidro Diaz, José Santamaria (27–27) játszott. A francia Lucien Muller szintén 25-ször, míg Amaro Amancio, Alfredo di Stefano és Francisco Gento egyaránt 24 bajnoki mérkőzésen kapott helyet a csapatban.
A Puskásnál egy évvel idősebb Di Stefanónak Santiago Bernabeu klubelnök a szezon végén állást ajánlott a királyi gárda edzői stábjában, mire a legendás középcsatár elszegődött – futballistának – az Espanyolhoz. A búcsúban annak is szerepe volt, hogy az 1964-es BEK-döntő, az Internazionale–Real Madrid mérkőzés előtt Di Stefano azt javasolta, hogy Isidro kövesse a pályán Mario Corsót, ám Miguel Munoz edző elvetette az ötletet. Aztán, amikor Corso a 3-1-re győztes milánóiak legjobbjainak egyike volt, a center és a tréner a meccs közben hevesen összekülönbözött egymással.
Puskás nem ment bele ilyen csinnbe. Ami Magyarországon tőle elképzelhetetlen volt: alkalmazkodott.
„Minden nap 10 óráig alszik, 11-re edzésre megy – számolt be róla az Esti Hírlap. – Késni, igazolatlanul mulasztani nem lehet, mert azért pénzbüntetés jár. Az edzésen 40-45 percig tart a közös munka, aztán az edző rábízza a játékosokra, hogyan hozzák magukat formába. Itt ugyanis alapvetés, hogy egy profi csapatnál már nem nevelni kell a játékosokat, hanem kész labdarúgókkal kell számolni.”
Az újság annak nyomán közölt cikksorozatot, hogy a kosárlabda BEK negyeddöntőjében összekerült Puskás két klubja, a Honvéd és a Real Madrid. A kispesti küldöttséget Bozsik József vezette a spanyol fővárosba, ahol Puskást bízták meg a magyar vendégek kalauzolásával. A lap szerint „amikor Puskás meglátta Bozsikot, csak ennyit mondott: »Szervusz, öreg Cucu!« Mind a ketten elérzékenyültek, Bozsik így válaszolt:
Kijöttél elénk, Sváb?
A Honvéd kosarasai kitűnően helyt álltak, csak a harmadik mérkőzés döntött a Real Madrid továbbjutásáról. Két meccs után 170:170 volt az összesítés. Itthon 101:96-ra a Honvéd, odakinn 74:69-re a spanyol csapat nyert. A harmadik találkozót is Madridban rendezték, azon 77:65-re győzött a Real Madrid, de ki tudja, mi van, ha a sorsolás úgy hozza, hogy a visszavágót – ennél fogva a harmadik mérkőzést is – Budapesten játsszák…
A Real Madrid labdarúgócsapatának abban az időben mindegy volt, hogy a Bernabeu vagy a Nou Camp stadionban lép fel. Napra pontosan hatvan esztendeje, 1963. december 15-én az Araquistain – Casado, Santamaria, Zoco, Pachin – Muller, Di Stefano – Amancio, Felix Ruiz, Puskás, Gento összetételű királyi gárda otthon 4-0-ra nyert örök riválisa ellen, Puskás Ferenc mesterhármast ért el. Abban az évben ezt már másodszor tette meg a katalán vetélytárssal szemben: január 27-én Barcelonában 5-1-re győzött a Real Madrid, és Puskás vendégségben is triplázott.
Senki más nem ért el ugyanabban az évben hat gólt az „El Clasicón”.
Aztán 1964. március 30-án a Real Madrid 2-1-re nyert a Nou Campon;
A szezon végén a bajnok Real Madrid azzal a négy ponttal előzte meg az ezüstérmes Barcelonát, amit az egymás elleni rangadókon elvett tőle.
