Nem éri meg az áldozatot Veszprémben a klub hagyományainak tiszteletben tartása?

A továbbjutó dán nyilatkozók a veszprémiek sima legyőzésekor annak is örültek, hogy a világ legdrágább csapatát sikerült kiejteniük.

Ez alapesetben roppant kellemetlen helyzetbe sodorná bármely sportág bármely menedzsmentjét, de a magabiztos kommunikáció alapján a veszprémi kézilabdaklubét nem.

Közleményük szerint az edzői stáb és a játékosok továbbra is élvezik a töretlen és teljes bizalmat. Azaz nemcsak a vezetőség nem távozik, de még a végrehajtók sem. Ez a gyors és karakán állásfoglalás szólhatna a szezonvégi megméretések – bajnoki döntő, Magyar Kupa-négyesdöntő – idejére biztosítandó stabilitás fenntartásáról, de a hírek alapján a legfontosabb ügyekben döntő Csík Zoltán valóban készen áll az Ilics–Gulyás edzőpáros szerződésének meghosszabbítására.

Nem árt visszaemlékezni: a Nagy László sportigazgató által három éve meghirdetett hároméves program szerint az előző években a külföldi kölcsönjátékokban megerősödött magyar fiatalokat kellett volna beépíteni, és emellett kellene harcban lenni a végső győzelemért a Bajnokok Ligájában.

A mostani visszavágó elvesztésének közvetlen kézilabda-szakmai okai viszonylag egyszerűen összegezhetők:

• a játékosok messze voltak csúcsformájuktól,
• a rivális jól készült fel a veszprémi együttes erősségeire,
• és a dán ellenfél az idényben már másodszor lőtte szét a távoli zónából a veszprémi kaput.

A játékosok pillanatnyi állapotának kérdése a szezon legfontosabb szakaszában a profi sport meghatározó része, az edzők felelőssége pedig megkerülhetetlen, ha egymást követő években sem sikerül a formaidőzítés, márpedig Veszprémben ez történt. Most is ugyanúgy a Szeged elleni playoff-mérkőzéseken járt legközelebb a maximumához az együttes, mint 2023-ban, a következő szakaszra viszont visszaesett. A csoportküzdelmek során elért, bizakodásra okot adó eredmények és kiugró minőségű teljesítmények megtévesztésre és önbecsapásra bizonyultak elegendőnek. A címvédő Magdeburg és az örök esélyes Barcelona elleni idegenbeli győzelmeket a csapat olyan találkozókon aratta, amelyeknek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonított a valósnál, az ellenfelek viszont a helyükön kezeltek. Mindkét együttes ellen vereséggel végződött a hazai, a csoportbeli helyezések szempontjából már sokkal meghatározóbb találkozó.

A dánok azért készülhettek fel csaknem tökéletesen a veszprémi együttesből, mert alig kellett valamiből.

A veszprémi csapat működőképes játéka a szezon nagy részében mindösszesen a januárban az Eb legjobb játékosának választott Remili egyéni képességeinek kiaknázására épült: ő hozta fel a labdát, ő kereste a beállót, Fabregast, ő vezényelte le a játékokat. Ezen kívül csak a gyors középkezdések, indítások hoztak sokat a konyhára, illetve alkalmanként Casado és Pechmalbec páros kapcsolata. Az előző idényekben is feltűnő és nehezen pótolható hiányosságként megélt balátlövőjáték tavaszra szinte teljesen eltűnt, és kijelenthető, hogy a probléma megoldására szerződtetett Koszorotov beépítése, játékba vonása becsődölt. Az mindenképpen releváns felvetés, hogy ennyire bő kerettel, három nemzetközi szinten is magasan jegyzett beállóval az ellenfél kizökkentésére gyakran alkalmas hét a hat elleni játék miért nem került be a repertoárba, és hogy a játékosállomány színességéhez képest miért tűnik egyszínűnek a játék. Így összességében a fáradtnak tűnő, de rutinos védőkből álló Aalborg számára nem jelentett rendkívüli kihívást a veszprémi támadójáték. Ennél még bosszantóbb, hogy az alapvetően a jó védekezésből indított lerohanásokra apelláló magyarországi csapat nyitott és zárt védelmi felállása hogyan tűnhetett papírmasénak két olyan – nem különösebben tapasztalt – átlövővel szemben, mint a 23 éves Hoxner és a 22 éves Arnoldsen.

Ami a magyar játékosok ígért beépítésének kudarcát illeti, eleve példátlan, hogy egy csapatnak több légiósa legyen, mint a 16 fős meccskeret, de a veszprémiek Jensen kapus téli szerződtetése és Biosca tavaszi távozása között így álltak. Azon el lehet vitatkozni, hogy az újonnan érkezők mindegyike megfelel-e a BL topszintjének, de majd az idő eldönti, hogy Casado és főleg Koszorotov megugorja-e ezt az emeletet.

Mindenesetre olyan, mintha a veszprémi együttes anyagi korlátok nélkül működne, játékpénzzel, nincs kényszer, hogy olcsóbb, saját nevelésű vagy legalább hazai játékosokat fejlesszen és használjon, azoknak adjon esélyt legalább a keret margóján.

Ráadásul az előző időszakban olyan könnyedén vált meg a még a BL szintjén is kockázat nélkül alkalmazható magyar játékosoktól a klub, mintha zavarná az identitása.

• Sipossal nem hosszabbítottak,
• Lékait gyakorlatilag a 2022-es felkészülés elején zavarták el,
• Ilics Zoránt sem tartották meg,
• és Fazekas Gergő is újabb egy évig még kölcsönben játszik majd Plockban.

Sipos Nilssont, Lékai Mahét, Ilics Sandellt nem pótolhatta volna ebben az évben? Fazekas nem férne be bármelyik másik top klub keretébe? És ha kis híján nem, akkor semennyi áldozatot nem ér meg a klub hagyományainak tiszteletben tartása? A BL-negyeddöntők visszavágóin mindegyik másik csapatban legalább 4, az Aalborgnál 10 (!) hazai játékos szerepelt, a Veszprémnél egyetlen egy, a védőspecialista Ligetvári Patrik. Abban a szezonban, amikor Nagy László Barcelonából hazatért, és Carlos Ortegával a padon megindult a klub új korszaka, még 9 magyar lépett pályára Veszprém-mezben a Kiel elleni negyeddöntőben.

Ősszel került a hírekbe, hogy a Telekom Veszprém akadémiát indít Egyiptomban. Ez egy jelzés a Telekom Veszprém vezetőségének elképzeléseiről. Ez az aktus kézilabdában nem véletlenül kivételes, a multinacionális sportcégek vágnak bele ehhez hasonló ügyletekbe, de esetükben a vállalkozás bevételi oldala is nemzetközi forgalommal kecsegtet, így cselekedeteiket gazdasági racionalitás vezérli. Kézilabdában minimális az országokon átívelő merchandising, nem utaznak a csapatok minden meccsére számottevő mennyiségben sportturisták, hogy olyan forgalmat generáljanak, ami befektetés után kiált, és a játékosok vételára sem verdesi az egeket, legtöbbször ráadásul lejárt szerződések után, transzferdíjak nélkül váltanak klubot.

A veszprémi klub Premier League-csapatok és NBA-együttesek ambícióival akarja meghódítani az alapvetően lokális ügynek számító klubok világát.

Annak a faramuciságába mélyebben talán nem is érdemes belemenni, hogy mindezt egy retorikájában globalistaellenes kormányzat protekcionista-korrupciós pénzeiből gazdálkodó oligarcha égisze alatt.

Ha pedig ez a gondolkodás, akkor nyomban érthető, hogy fogynak a hazai játékosok, mert ez a paradigmaváltás egyben kozmopolitává is teszi a klubot, magyarán egyre megy, hogy a tao-támogatások milliárdjai mellett szerepel-e a magyar élcsapatban magyar kézilabdázó vagy sem. Nem hiszem, hogy ezt bárki átgondolta volna, a filozófiai katyvasz abból adódik, hogy a klub bekerült a „sok elköltött pénzből muszáj eredményt elérni” pénzköltés szempontjából felfele, eredmények szempontjából ki tudja hova tartó spiráljába, amelyből jelenleg senki nem képes tiszta fejjel kitekinteni. Érdekes adalék, hogy a publikum hangos része nem az elveszprémtelenedés vagy elmagyartalanodás miatt tüntet, sőt, amiatt nem hallani elégedetlenkedésről, kizárólag az edzőpáros szerződéshosszabbítása ellen tiltakozik.

Az Aalborg elleni BL-visszavágó összefoglalója:

Az pedig össztársadalmilag érdekes, hogy amikor egy állami megbízásokon olajsejkké gazdagodott oligarcha vállalkozása piaci körülmények közé kerül, akkor mennyivel kell több pénzt elköltenie ugyanazért az eredményért, mint bármely másik, eleve a rivalizálások üllője és kalapácsa között edződött versenytársának.

Kapcsolódó

„Nem kellene a következő három évet is eldobni” – tüntettek a Telekom Veszprém szurkolói

Az edzői páros és a vezérigazgató távozásáért tartottak demonstrációt.