Győri kézis krízis: a minden után a semmi jön el?

A dán edző távozását közvetlenül megelőző esemény a Magyar Kupa-döntő elvesztése volt, amelyről állítható, lassan a rendes éves ügymenet része: a Ferencváros egymás után harmadszor verte a fináléban a győri lányokat. A mostani annyiban tért el az előző kudarcoktól, hogy közben a csapat már a bajnokságban is csak rajta kívülálló tényezők megfelelő alakulásával végezhet az első helyen, azaz húsz év után először nagy valószínűséggel a bajnoki cím és a kupagyőzelem relikviája sem a győri vitrinben csillog majd. Nem maradt más, a nyári szünetig megmaradt hónapok megmentése érdekében a Bajnokok Ligájában kell nagyot dobni, amire a vezetőség nagyobb esélyt látott egy új edzővel.

A döntés mögötti összes tényezőt – így a csapat körüli miliőt, a belső dinamikákat – nem érzékelhetjük kívülről, de az eredmények mellett a játékkal kapcsolatos képünk majdnem teljes lehet. Az ETO a Ferencváros ellen nagy gólkülönbséggel elvesztett bajnoki mérkőzésen és a kupadöntőn kívül története során először kapott ki a Mosonmagyaróvártól, másfél évtized év után meccset vesztett a DVSC ellen és a BL-ben – hazai pályán – a CSM Bucurestivel szemben is.

Ez öt vereség, több, mint amihez a jobb évadok egészében szokott a győri publikum.

Ami azonban még fontosabb, és a közeljövővel, azaz a BL idei hajrájával kapcsolatban még kevésbé lehetett megnyugtató, az a játék minősége. Ebben a szezonban rengetegszer tűnt úgy, hogy a legfőbb Ambros Martin-i hagyomány, a stabil védekezés már nem olyan szinten sajátja a csapatnak, ahogyan azt megszokhattuk. A spanyol tréner egyik alapvetése volt az ellenfél beállójátékának megfékezése, amiben a győri csapat vitte is a prímet, ehhez képest ebben az idényben sokszor múlták felül az ellenfelek beállógólokban. Ennek okai a hatos előterében sebezhetőbb védekezés mellett az összehasonlítási alapban, a beállók támadásbeli teljesítményében is keresendők. A dán edző a három nemzetközileg is erős beállója közül gyakran aránytalanul nagy terhet tett Kari Brattsetre. A 2021-es vb legértékesebb játékosa közben decemberben, a világbajnokságon visszacsúszott posztja harmadik számú játékosává a norvég válogatottban, valószínűleg elsősorban a Győrben is tapasztalt gyengébb lövéshatékonysága miatt, Ulrik Kirkelynél viszont alig jutott mellette idő a mostani vb legjobb beállójának, Linn Blohmnak, akit a szezon első felében a szintén nem túlszerepeltetett Yvette Broch is megelőzött.

Ezek persze olyan személyi döntések, amelyek az edző hatáskörébe tartoznak, és ha jön az eredmény, akkor legfeljebb belső feszültséget keltenek, vezetői közbeavatkozást azonban nem feltétlenül igényelnek. Az viszont már más kérdés, és ugyancsak kapcsolatos a beállókkal, hogy Kirkely taktikailag sem lépte meg azt, amit mindenki várt volna tőle. Futballpéldával élve: ha egy klub szerződteti Guardiolát, akkor tudja, hogy labdabirtoklást és dominanciát is vásárolt, és ha a csapat mégis bekkelésre meg néhány húzásból álló ellenakciókra berendezkedve múlja eredményekben is alul a várakozást, mindenki csalódik. Ulrik Kirkely védjegye a 7-6 elleni játék volt az Odense vezetőedzőjeként, ezért joggal gondolhatta az, aki szerződtette, hogy egy olyan együttesénél, amelyben három klasszis beállóval dolgozhat, éles fegyvert önt a rendelkezésre álló anyagból ebbe a védjegyének számító formába. Ezt a játékot csak kétszer mutatta meg a csapat; egyszer a szégyenteljesen elvesztett mosonmagyaróvári nyitányon nagyon is átmenetileg és szemmel láthatóan gyakorlatlanul, egyszer pedig az elvesztett kupadöntő utolsó 2 percében és 40 másodpercében, háromgólos hátrányban, amikor a felálláshoz szükséges támadás és védekezés közötti cserék az amúgy is csekély rendelkezésre álló idő számottevő részét elvitték. Mindezt csak még kínosabbá teszi, hogy mindeközben a csapat idei „állandó” ellenfele, a Debrecen, Szilágyi Zoltán dirigálása mellet többször is ezt a taktikai formációt alkalmazva okozott gondot a győri csapatnak, a BL-ben egyszer meccset is nyerve, a kupa elődöntőjében pedig nagy hátrányból felállva az eszköz segítségével.

Guardiolát labdabirtoklásos, pozíciós játékkal alázták.

Lehet, hogy még ennél is fájdalmasabb a vezetőség számára: nagy nyári igazolása, a világ egyik legjobban cselező játékosa, Bruna De Paula beépítése az első hetekhez képest sem haladt gyakorlatilag semmit. A kupadöntőben három percet sem kapott. Az is egyértelmű szakmai elvárás lehetett Kirkelyvel szemben, hogy a csapat három rendkívül gyorslábú játékosából, a brazil lányból, Oftedalból és Nze Minkóból követhetetlen tempójú egységet hozzon létre. Ha voltak is biztató felvillanások, ebben is megbukott.

Ráadásul a fejekben sem volt teljes rend, ezt nem csak a fizikálisan amúgy jól felkészített, nyertes játékosokból álló együttes több vesztesen lejátszott végjátéka bizonyította, hanem néhány ilyen csapattól teljességgel szokatlan rossz, büntetéssel járó cseréje is. Sokszor pedig azt a benyomást keltette Kirkely is a pad előtt, mintha nem is érzékelné, hogy ennél a klubnál mekkora jelentősége van egy-egy meccsnek, és mennyire kevéssé toleráns a közeg az elbukott sorozatokkal szemben.

Most a rövidtávú bajt egy hosszabb távú tetézi: a jövő évi keret kialakításánál egyértelműen elsődleges szempont volt a dán edző ízlése. Housheer és Van Wetering egyenesen Kirkely korábbi csapatától, az Odensétől érkezik nyáron, de többségükben a többiek is érzékelhetően Kirkely profiljai. Így kell majd megoldani az edzőkérdést, meg úgy, hogy szabad trénert ilyenkor már alig találni.

Az idényből hátralévő hónapokra sikerült leakasztani egy olyan edzőt, aki

rutinosnak számít a mentőmellény szerepben.

A svéd Per Johanssont 2017-ben és 2018-ban is ugyanígy márciusban dobták be a CSM Bucuresti fuldokló szezonja után, és mindkétszer Final Fourba vitte a csapatot ott bronzérmet elérve. Johansson a mostani feladatot kevesebb mint egy hónappal az olimpiai selejtezőtorna előtt vállalta el, amelyben Hollandia válogatottját irányítja majd szövetségi kapitányként. Ennek az etikai részét a holland szövetséggel kell lebeszélnie, de mégiscsak szokatlan eljárás. A holland válogatott játékosok viszont kétségtelenül kapcsolódási pontot jelentenek, hiszen a győri keretből Duijndam és Yvette Broch is szerepel a németalföldi csapat Johansson által kijelölt 35 fős, előzetes keretében.

A holland szál akár a hosszabb távú elköteleződés irányába is vezetheti Per Johanssont és a Győri ETO KC-t, hiszen a felek nem zárják ki az együttműködés folytatását, és az együttesnek jövőre is lesz három új holland játékosa. Az sem lehetne akadály, ha Johansson az olimpiai részvétel kiharcolása esetén augusztus közepéig hozzá sem tudna látni a hat új kézilabdázó be- és a csapat újjáépítéséhez, hiszen a győri keret majd egésze amúgy is Párizsban tölti majd az időt hasonló okokból. Ezek alapján a csapattal nyújtott néhány havi teljesítményén múlhat, hogy jövőre is ő ülhet-e a győri kispadon. Az, hogy a ferencvárosi szurkolókkal Johanssonnak bukaresti edzőként jelentős afférja volt, szintén – bár nem elsődleges – tényező lehet a döntés meghozatalakor.

Akárhogy is, a győri krízis nem a mostani esettel kezdődött.

Az előző három évben kétszer is szezon közben kellett vezetőedzőt váltania a klubnak, ami már túlmutat a trénerek szakmai munkájának hibáin.

Az aranyévek elmúltak az ötszörös BL-győztesnél, már nem dominál anyagi értelemben a győri csapat, és sporteredményei sem teszik a korábban megszokotthoz hasonlóan egyértelműen a legvonzóbb választási lehetőséggé a legnagyobb klasszisok számára. A következő évi új játékosok egyike sem a világ legjobbja a posztján, többen közülük saját, egyébként magasan jegyzett válogatottjukban sem számítanak feladatkörük megkérdőjelezhetetlen uralkodójának. A kérdés az, hogy az igazolások mögötti szakmai koncepció képes-e tágítani a lehetőségek nyújtotta kereteken, vagy szűkíti-e azokat. A pillanatnyi helyzet alapján az utóbbihoz állunk közelebb.

Az egyre markánsabban kivehető problémák megoldását nem segíti az sem, hogy az önkormányzati választásokon a női kézilabdacsapat állapota mérhető tényezőnek számít.