Ronaldót már kitűnően utánozza, de mi várhat Alejandro Garnachóra a szedett-vedett MU-ban?

Scholes, Giggs, Beckham – a Manchester Unitednél évek óta keresik azokat az ifistákat, akik az említett névsorhoz tehetségben, alázatban, képességekben és eredményességben egyaránt felérhetnek. Noha a MU akadémiájáról érkezett Scott McTominay megbízható keretemberré vált több edző keze alatt is, igazán csak a Louis van Gaal alatt bemutatkozott Marcus Rashford került közel a világklasszis jelzőhöz az utóbbi néhány évben. Tegyük gyorsan hozzá, az edzőváltások miatt Rashford helyzete sem könnyű: képes hetekre eltűnni a pályán, egy jó szezont két felemás követ nála, és a koncentrált, konzisztens játék sem igazán jellemző rá.

A szintén ifiből feljövő Mason Greenwoodot eltávolították a csapat háza tájáról magánéleti botlásai miatt, így inkább a középpálya közepén orrnehéz a csapat ifjoncokat tekintve: az idei szezonban több meccsen szerephez jutó Hannibal Mejbri és Kobbie Mainoo kétségtelenül prominens alakjaivá válhatnak a jövő Manchester Unitedjének, ám náluk talán már egy lépéssel közelebb van ehhez Alejandro Garnacho, aki balszélső poszton – amellett, hogy tagadhatatlanul megidézi a fiatal Cristiano Ronaldót – ebben a látszólag stagnáló, semerre nem tartó MU-ban is kiemelkedő teljesítményekre képes.

Ám egy húszéves játékosnál fontos, mennyit és milyen minőségben tud folyamatosan focizni: Garnacho idén hol a padra szorul, hol a kezdőbe kerül Ten Hag irányítása alatt. A potenciál sokszor előtör az argentin szélsőből, amikor lehetőséget kap edzőjétől – így egy kérdés foglalkoztatja játékának kedvelőit:

a holland edző alkalmas-e arra, hogy a jövő nagy sztárját felépítse a Unitedben?

A Tico-sztár, akit csak Ékszernek neveztek

Fontos leszögezni, Garnacho nem echte akadémistaként került a United felnőttkeretébe: 2020 októberében szerződtették az Atletico Madrid ificsapatából nagyjából 400 ezer fontért cserébe. Ez jelentős összegnek számított egy akkor 16 éves suhancért. Madridban nőtt fel, 11 éves kora óta a Tico akadémiáján pallérozódott, egyébként is a futball iránti rajongás töltötte ki a mindennapjait: még rajzfilmekből is a foci tematikájúak voltak a kedvencei, köztük a japán Tsubasa kapitány, amit később a lábára is tetováltatott.

Az U19-es csapatban olyan kitűnően focizott, hogy a rivális Real Madrid élénk érdeklődést mutatott Garnacho szerződtetéséért, és a – fiatalokra híresen magabiztosan építő – Borussia Dortmundnál is elgondolkodtak azon, Jadon Sancho után újabb ígéretes tehetséget rabolnak el egy akadémiától. Az Atléticónál hamar ráragadt az Ékszer becenév, emellett a hetes mez birtokosa lett.

Nem véletlenül kérte ezt a számot, hiszen kölyökkora óta bálványozta Ronaldót, aki a MU-ban és a portugál válogatottban is ebben focizott, nem beszélve a Real Madridban eltöltött idejéről – madridi fiúként pedig Garnacho többször is láthatta élőben játszani idolját. Nemcsak mezszámban, pozícióban is követte a portugált:

balszélső lett a Tico ifjúsági csapatában, az ott eltöltött öt szezonjában gólkirályi címet is szerzett, gyorsaságával, robbanékonyságával és technikai képzettségével magasan kiemelkedett a többiek közül, a Ronaldóval való párhuzam pedig minduntalan felsejlett, ha labdához ért.

Nicky Butt vezette a manchesteri akadémiát, mikor Garnacho szerződtetésének lehetősége felmerült a MU-nál: miután az első csapat akkori menedzsere, Ole Gunnar Solskjær is áldását adta a transzferre, az argentin támadó a vörös ördögökhöz került. Sokat nem is kellett győzködni, mert csábítónak találta a lehetőséget, hogy Ronaldo útját követhesse. Akárcsak Gerard Piqué évekkel korábban, úgy Garnacho is hamar alkalmazkodott a manchesteri élethez a spanyol közegben töltött idő után: két szezont követően már ifjúsági FA Kupa-győzelmet ünnepelhetett a csapattal, góljai után pedig előszeretettel utánozta CR klasszikus gólörömét.

Felterjesztették a Jimmy Murphy-díjra, amit minden évben a legkiemelkedőbb ifistának adnak: nem volt meglepetés, hogy haza is vihette a jelentőségteljes díjat. Csak érzékeltetésképp: Giggs, Scholes, Rashford és Greenwood is elnyerték korábban az egyéni trófeát,

ennek fényében pedig számítani lehetett arra, előbb-utóbb Garnacho kopogtatni fog a nagycsapat ajtaján is.

Álomszerű volt a debütálás

A fiatal szélső a 2022-23-as szezonban lépett először pályára a United felnőttcsapatában. Erik ten Hag adta meg neki a lehetőséget, aki figyelemmel követte játékát már az ificsapatban is, noha Garnacho hozzáállásával nem mindig volt elégedett az edzéseken. Ez idővel megváltozott, olyannyira, hogy az Európa Ligában gólt is szerzett, ráadásul Ronaldo gólpasszából.

Az álomdebütálást ígéretes folytatás követte, és miután Garnacho hétről hétre egyre jobb teljesítményt nyújtott, a MU-nál fontolóra vették, hogy új, jobb szerződést kínálnak a fiatal tehetségnek, amivel pénzben is lekövetik azt a fejlődési ívet, amit az Old Traffordon mutatott. Ebben ugyanakkor jelentős akadozás mutatkozott, a felek nem találták a közös hangot, a Juventus pedig ólálkodni kezdett Garnacho és ügynöke körül abban a reményben, Paul Pogba után újból el tudnak csábítani Manchesterből egy ígéretet.

Mindenki szereti. Én is szeretem, de vannak elvárások, amikkel ösztönöznünk kell. Nagyon magas szinten tud játszani, de ezt minden egyes nap meg kell, hogy mutassa

– vélekedett róla Ten Hag idén szeptemberben.

Visszaesés ollózva

A Manchester United idei szezonja finoman szólva is hektikus (a miérteket egy korábbi cikkünkben már részleteztük); a játékosok egyéni teljesítményei, miképp Ten Hag edzői döntései is különös paradoxont állítottak fel. Ha a MU-nál nincs eredmény, edzőváltás kell, de türelem nélkül eredmények sincsenek.

Ten Hag Unitedjének alig felfedezhető játékstílusa azt is eredményezi, hogy egyéni villanásokra van kalibrálva a csapat.

Ez így volt a Mourinho– és Solskjær-érák alatt is, tehát meglepetés aligha érte a manchesteri szurkolókat. A taktikai deficit hiánya Garnachót is megütötte: idén 19 meccs van a lábában, 3 gólt szerzett – igaz, abból az egyiket ollózva lőtte az Everton pályáján, megidézve Wayne Rooney sok évvel ezelőtti, városi derbin lőtt találatát. Ebből is kiviláglik, hogy az argentin mennyire ösztönös tehetség a pályán.

Paul McGuinness 1992 és 2016 között akadémiai edző volt a Unitednél azokban az időkben, mikor még Sir Alex Ferguson irányította a csapatot. A The Athleticnek elmagyarázta, hogy a Garnacho fémjelezte mozdulatokat – bár ösztönből jövőnek tűnnek – tanítják a gyerekeknek (bár egyre kevesebbszer). McGuinness megszállottja is ennek a technikai kivitelezésnek. A sikeres mozdulatra Garnachónál nem sok esély volt: az ollózásnak 0,08-as xGje volt, azaz 100 kísérletből nyolc gól született volna, ha onnan, abból a szögből valahogy eltalálja a labdát. Ezért is tanítják inkább azt a játékosoknak, hogy ilyenkor fejjel próbáljanak a labdához érni. Eric Cantonát, a United korábbi legendás hetesét hozza fel ellenpéldaként McGuinness:

Eric néhány hete volt a klubnál, mikor az edzésen figyeltem. Meglátott, és arra kért, íveljek be neki néhány labdát. Megtettem, folyamatosan ollózta őket a kapuba. 15-20 perc múlva már szólt, hogy fordítsunk a dolgon, mert érezte, én is képes vagyok ilyesmire. A legjobb ebben Mark Hughes volt (korábbi MU-játékos, jelenleg a Bradford City edzője – a szerk.), akit látva mindig csak azt tudtam mondani: hűha!

McGuinness szerint az ilyen precízen kivitelezett mozdulatokat már nem feltétlenül tanítják az akadémiákon, hiszen kevésszer van szükség ilyesmire az éles meccseken. Manapság pedig a futball taktikai része sem kívánja meg, hogy a játékosok látványos elemekre építsék a játékot – sokkal dominánsabb a csapatérdek előtérbe helyezése. Noha az edző is ezt vallja, mégis szentül hiszi, nem ártana ebben is fejleszteni a gyerekeket.

A gyerekeket ez inspirálja. Látni fogják most a gólját, és utána akarják csinálni. Az edzők feladata, hogy ösztönözzék őket erre.

Garnacho idén 563 percet játszott a Premier League-ben, xG-mutatója a gólokat illetően 1.59-es értéket mutat, várható gólpasszai (xA) 0,34-et. Közel sem kimagasló számok ezek, azonban az argentinnál más mutatókat érdemes figyelni: jól tud szabadrúgást kiharcolni, fejpárbajokat nyerni, miképp az ellenfél tizenhatosán belül is jelentős sikerességgel ér labdához.

A United eddig szégyenletesen kevés, 16 gólt szerzett a bajnokságban, idén Ten Hag láthatóan nem kíván a kontrákra építeni, ami magyarázatot adhat Rashford gyatra formájára is, aki a védelem mögé belőtt labdákat szereti igazán megfutni, és kevésbé ízlik neki a felállt védelem elleni játék. Nehezíti a dolgokat, hogy bár Ten Hag ragaszkodik egy 4-3-3-szerű formációhoz, nem ahhoz igazítja a kezdőbe jelölt játékosokat, sokkal inkább felhelyezi a pályára a szerinte legjobb játékosokból álló tizenegyet (ezen Guardiola, Klopp és Arteta is bőven túlmutatnak, akik rendszerhez jelölnek a kezdőbe játékosokat, nem aktuális formához kötve).

De mi romlik el?

Amikor a támadóharmadba kerül a csapat, a szélsők a vonal mellett helyezkednek el, minél jobban tartva a szélességet. Csakhogy az ebben a pozícióban legtöbbször feltűnő Rashford, Garnacho és Antony sem klasszikus szélsők. A pálya közepéről megkapják a labdát, és az alapvonal felé kezdenek cselezni, miközben a szélsővédők egy ívet leírva befutnak a védelem mögé a szögletzászló irányába – és ez a legtöbbször nem működik, elvégre Rashfordéktól befelé húzást várnánk, miközben a bekkeknek is pont hogy a kapura kellene törniük, nem elfelé attól.

Mindemellett nehezíti formába lendülésüket, hogy Rashford és Garnacho ugyanazt a posztot töltik be, így valaki mindig a rövidebbet húzza. Bár az angol jobbszélen is bevethető, idei szezonban mutatott teljesítményét jól illusztrálja két PL-gólja és a 45 százalékot el nem érő labdavezetési hatékonysága.

Az is szembetűnő, hogy e két játékos védekezésben használhatatlan, márpedig Ten Hag ezt is elvárja tőlük – hibásan. Ha a holland számára nem világos, hogy sem Rashfordot, sem Garnachót nem érdemes ilyen feladatokkal felruházni, úgy nincs abban semmi meglepő, ha a liga legtöbb csapata tökéletesen feltérképezte decemberre, mit akar játszani a csapat. Ezzel kudarcra vannak ítélve mind a játékosok, mind a csapatjáték, nem csoda, ha úgy tűnik, Ten Hag elvesztette az öltözőt.

„Gyakran megfigyelhetjük azt is, hogy az elöl helyezkedő támadók ugyan túltöltik a labda oldalát, mégsem megjátszhatók a vonalak között, mert a kapunak háttal, gyakran az ellenfél védőihez közel helyezkednek. Látszólag nincs megbeszélve, kinek kellene visszalépnie a vonalak közé és kinek kellene elvinnie a védőket, ami dinamizálhatná ezeket a szituációkat. Így sem első szándékból, sem visszatámadásból nem tudnak elég helyzetet kialakítani” – állt korábbi cikkünkben a minden sebből vérző támadójáték kapcsán.

Tehát nem az a legfontosabb kérdés, hogy Garnacho mit kezd a saját tehetségével, vagy mennyire alázatos a csapat érdekeit tekintve – inkább azt kell vizsgálni, aktuális edzője mennyire tudja beilleszteni őt a játékrendszerbe. Ten Hagnál ez kevésszer sikerül, de nemcsak az argentin esetében mutatkozik edzői deficit.

Ameddig ezt nem abszolválják csapatszinten, kínkeserves marad a játék képe, és Garnacho esetében is csupán egyéni villanásokról lehet majd beszélni a szezon végén. 

Noha jóval több potenciál rejlik benne, ami többször megmutatkozhat majd, amint Ten Hag – vagy épp más edző – taktikai rendet varázsol a MU-nál. Erre azonban még várni kell – ki tudja, mennyit.