Szovjet–magyar hokimeccs az olimpián: az egyik tizenkilenc, a másik egy

Nem akárkik mentek több kilométeres átmozgatásra. A szovjet válogatott 1963 és 1971 között szériában kilencszer nyert vb-aranyat, 1964-től 1976-ig egymás után négy olimpián aratott diadalt. Meglehet, a vb-sorozat a tíz egymást követő győzelemig ért volna, ha az Egyesült Államok hatóságai a berlini fal 1961-es felállítása miatt nem tagadják meg a vízumot az NDK játékosaitól, amiért a Szovjetunió, valamint Csehszlovákia bojkottálta a Colorado Springsben rendezett 1962-es világbajnokságot. Igaz, 1963-ban úgy szerezte meg a vb-elsőséget a szovjet csapat, hogy Stockholmban 2-1-re kikapott a svédektől, majd az utolsó fordulóban a csehszlovákok 3-2-re legyőzték a házigazda skandinávokat, így jobb gólarányával a „vörös gépezet” nyert.

Az olimpián a hoki braziljai vonultak fel.

A mérkőzés/gól szovjet örök listán Vjacseszlav Sztarsinov (0,81) a második, Anatolij Firszov (0,80) a harmadik, Venjamin Alekszandrov és Konsztantyin Loktyev (0,73) a hatodik-hetedik, Alekszandr Almetov (0,70) a kilencedik helyet foglalja el. Firszov négy vb-n lett gól- és pontkirály, 1967-ben egyaránt 11 gólt és asszisztot, 1971-ben 10+9-et számlált. Negyvenhét világbajnoki meccsén 46 gólt szerzett, húsz olimpiai találkozóján éppen hússzor köszönt be a mágikus 10-es.

Az örök szovjet góllistán így is csak a kilencedik helyet foglalja el összesen 134 góljával. Előtte van Alekszandr Malcev (213), Borisz Mihajlov (207), Valerij Harlamov (193), Vlagyimir Petrov, Szergej Makarov (189–189), Vlagyimir Krutov (150), Vjacseszlav Sztarsinov (149) és Alekszandr Jakusev (145).

Innsbruckban a huszonkét éves Firszov a harmadik támadósorban játszott. Az első két trojka így festett: Loktyev (113-szoros válogatott), Almetov (107), Alekszandrov (161); Jevgenyij Majorov (42), Sztarsinov (182), Borisz Majorov (134). Aztán jött a Volkov (31), Viktor Jakusev (134), Firszov (166) hármas, kiegészítésül…

Szemben „Djalma és Nilton Santosszal, Garrinchával, Vavával, Pelével, Zagallóval” – Vedres Mátyás (Újpest) kapus előtt – a Koutny Lajos (BVSC), Raffa György (FTC) – Bánkúti Árpád (Újpest), Rozgonyi (Vörös Meteor), Zsitva Viktor (Újpest) összetételű első ötös állt, s ott volt még Babán József, Balogh János, Bikár Péter, Kertész József, Orosz Károly (mind BVSC), Boróczi Gábor, Lőrincz Ferenc (mindkettő Újpest), Jakabházy László, Schwalm Béla (mindkettő FTC), Losonczy György, Ziegler János (mindkettő Vörös Meteor).

Az első harmad végén 8-0 állt az eredményjelző táblán.

Az immár hetvennyolc éves Rozgonyi azt mondja: „Mintha rajtunk nem lett volna korcsolya.” A második harmad befejezéséig 14-0-ra nőtt a differencia. „Aztán hajtottak a húszra – emlékezik Rozgonyi, aki a harmadik harmadban, 18-0-nál Zsitva átadását a másik Viktort, Konovalenkót felváltó, a válogatottban mindössze hétszer szereplő Borisz Zajcev hálójába küldte. – De be kellett érniük szerény 19-1-gyel. Svájcban éltek rokonaim; amint értesültek a tizenkilencről, felhívtak, hogy ugrassanak egy kicsit. De aztán a svájciakat 15-0-lal intézte el a szovjet csapat.”

A vörös mezesek százszázalékos teljesítménnyel, nyolcból nyolc győzelemmel, 73-11-es gólaránnyal vitték el a pálmát a szomszédos Ausztriában. Honfitársuk, az Innsbruckba látogató Pavel Popovics űrhajós nem győzte ölelgetni őket. Kozmonauta kollégák találkoztak… E közben a magyarok nagyon is földközelből, nyitott pályákról jöttek. A vb előtt két héttel avatták a Megyeri út szabad ég alatti jegét, és a lilák nagyon megünnepelték az avatást, mivel 8-0-ra nyertek az FTC ellen, a későbbi sportfotós Pozsonyi Lajos fényt kapott a ferencvárosi kapuban. Két hónappal később viszont az újpestiek elszenvedték első hazai vereségüket: az MNK döntőjében Rozgonyi mesterhármast ért el, és 3-2-es sikerre vitte Megyeren a Meteort.

A Kisstadiont három évvel korábban adták át,

az ottani jégpálya első gólját a csíkszeredai Czáka Zoltán ütötte az 5-2-es vendéggyőzelemmel zárult magyar–román találkozón. Honfitársaink 16-os számú játékosa Egri János, a későbbi neves riporter volt. Az ellenfél együttesében majdnem annyi magyar szerepelt, mint a vendéglátó csapatban: Petrás László védett, a mezőnyben pedig Bíró Antal, Ferencz János, Holló Kázmér, Kalamár Sándor, Nagy Béla, Szabó Géza, Szabó Gyula, Takács Lajos, Varga Dezső domborított.

Románia 1963-ban a B csoportban játszott, a magyarok a C osztályban másodikok lettek Ausztria legjobbjai mögött. Ezzel vívták ki az olimpiai részvétel jogát. A C kategóriában a belgák voltak a magyarok, 25-1-es vereséget szenvedtek hazánk fiaitól. Akadt még nagyarányú magyar diadal: Hollandia ellen 13-2, Dániával szemben 10-3. A belgáknak Rozgonyi nyolc gólt ütött, úgy mozgott Briels és Delbecque között, ahogyan jégtáncos édesanyja korcsolyázott legihletettebb pillanataiban. Hatvanháromban amúgy is jól ment neki, bajnok lett a Meteorral.

De az nem a szovjet szint volt.

A keleti virtuózok fölényét hűen jellemezte, hogy a moszkvai CSZKA 1968-ban nevezett először a BEK-re, s aztán huszonegy kiírásból tizenkilencet megnyert. Nyolcvannyolcban az Újpesttel is találkozott a dániai Esbjergben rendezett selejtezőtornán, s amikor a lilák 2-1-re vezettek (!), Farkas József a moszkvai kispadhoz korcsolyázott, hogy kigúnyolja Viktor Tyihonov edzőt. Nem kellett volna: a zsonglőrök 23-2-re fordítottak. Többek között a következő klasszisok reagáltak a feltűnő fintorra: Fetyiszov, Kaszatonov, Krutov, Larionov, Makarov, Homutov, Bikov, Kamenszkij, Mogilnij, Fjodorov, Bure.

Innsbruckban a CSZKA-t Ragulin, Ivanov, Kuzkin, Loktyev, Almetov, Alekszandrov, Volkov és Firszov képviselte. Két év múlva már Kanadában is azt írták:

A szovjet jégkorong-válogatott elérte az NHL színvonalát.

Meg is haladta azt alighanem. Technikailag biztosan. A hallatlan bőség miatt roppant nehéz összeállítani minden idők legkiválóbb szovjet csapatát. Csak úgy, játékból megpróbálom: Tretyak – Fetyiszov, Vasziljev – Mihajlov, Firszov, Harlamov; Lutcsenko, Kaszatonov – Krutov, Malcev, Makarov; Cigankov, Ragulin – Vikulov, Larionov, Kapusztyin; Kuzkin, Biljaletgyinov – Homutov, Petrov, Kamenszkij.

Hárman vannak a hatvannégyesek közül, de őket láttam a legkevesebbszer. Hatvannyolcban, a grenoble-i olimpián már csak heten szerepeltek közülük. Itthon Vedres, Bánkúti, Boróczi, Lőrincz és Zsitva Viktor főszerepet játszott abban, hogy az 1967/68-as bajnokságot az Újpest nyerte tizenkét győzelemmel, egy-egy döntetlennel és vereséggel, valamint 123-33-as, meglehetősen demonstratív gólaránnyal. A lilák meccsenkénti gólátlaga 8,78, míg legnagyobb arányú sikerük a Bp. Spartacus elleni 27-1 volt.

Ami a hokit illeti, tető akkor még mindig nem került a fej fölé.