Szeptemberben szenvedés volt a magyar válogatott sorsa, és az októberi mérkőzések előtt sem igazán jók az előjelek. Marco Rossi szövetségi kapitánynak több kezdőjátékosa (Gulácsi Péter, Nego Loic, Kerkez Milos) hiányzik, ki saját kérésére, ki sérülés miatt; a nemzeti csapat 2021 óta nem látott rossz periódusban van (a legutóbbi 7 meccsen 4 vereség), a szurkolói optimizmus megcsappant, ráadásul a válogatottra az egyik mumusa vár.
Mi baj lehet, ugye? – kérdezhetnénk.
A magyar válogatott egymás után három Európa-bajnokságra kvalifikálta magát, és mind a három után beütött az „Eb-másnap”. A 2016-os Eb utáni első két meccsén nyeretlen maradt a csapat (0–0 Feröer és 2–3 Svájc ellen), a 2021-es torna után elveszítette az első kettőt (Anglia 0–4, Albánia 0–1), most szintén nyeretlen maradt (Németország 0–5, Bosznia 0–0). Ha ebből egyáltalán lehet következtetést levonni; akkor az az, hogy egy nagy torna után óhatatlanul jönnek kisebb-nagyobb változások, és a szeptemberi, sőt, az októberi mérkőzéseket is negatívan befolyásolhatja ez. Most a Hollandia és a Bosznia elleni találkozókon
- a nyeretlenség megnyújtása azt jelentené, hogy a válogatottnak novemberben csak a kiesés elkerülése lehetne a célja a Nemzetek Ligájában,
- egy győzelem csoportharmadik helyet valószínűsítene,
- kettő pedig visszahozná a csapatot a továbbjutásért folytatott versenybe.
Persze ne feledjük, Németország és Hollandia ellen kell zárni…
Ha már Hollandia: az oranje (Portugália mellett) a magyar együttes másik hagyományos mumusa. Nemcsak az eredmények rosszak – Hollandia ellen 1985 óta zsinórban kilenc meccset veszített el a válogatott, Portugália ellen sosem tudott nyerni –, hanem a játék képe is. Mintha ez a két csapat lenne a magyarok kriptonitja.
Nincs válogatott, mely ennyire nyomasztó rendszerességgel verné laposra a magyart, mint a holland – érdekes lesz megfigyelni, mennyire sikerül meccsben maradni pontosan 11 évvel a 2013-as, Egervári Sándor kapitányi bukását hozó amszterdami katasztrófa után. Bosznia ellen már minden a csoport két esélytelenebb csapatának a helyezkedéséről szól: a válogatott öt eddigi mérkőzésén veretlen maradt a bosnyákok ellen, Zenicán – ahol eddig kétszer csapott össze a két válogatott (1–1 és 3–1-es magyar siker) – a jó széria meghosszabbítása a tét.
Igen valószínű, hogy Marco Rossi a szeptemberben Bosznia ellen látott kezdőcsapathoz (Dibusz – Botka, Orbán, Dárdai M. – Bolla, Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. – Sallai, Szoboszlai – Varga B.) hasonlót küld pályára, már csak azért is, mert Gulácsi Péter kérte, hogy a szakvezető tekintsen el az NL-szereplésétől, a jobb oldali wingback Nego Loic és bal oldali társa, Kerkez Milos pedig egyaránt kidőltek. Mondjuk pont ez a három poszt az, amelynél a kapitánynak még van is egyértelmű helyettesítési lehetősége (Dibusz Dénes, Bolla Bendegúz, Nagy Zsolt).
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="2677" width="3986" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Egy pillanatra álljunk még meg a Gulácsi-témánál, hisz az megkerülhetetlen: az RB Leipzig kapusa súlyos, pályafutását is fenyegető sérülés után tért vissza, és azóta csúcsformában véd, a német Bundesliga legjobbjai között van. Marco Rossi bejelentette, hogy Gulácsi saját kérésére nem kerül a keretbe, de a találgatásokat (miszerint csak a kimerültség, az egészségmegőrzés szándéka az ok, vagy szerepet játszhatott a döntésében a szurkolótábor inkább Dibusz felé hajló preferenciája) az sem feltétlenül csitította el, hogy a kapus később saját közösségimédia-felületein magyarázta meg a döntését.
Hasonlót más, harmincon túl járó játékosok is meghoztak már – például a belgák legnagyobb sztárja, Kevin De Bruyne is felmentést kért a Nemzetek Ligája-szereplés alól –, és szóba kerülhet a közvetlen elit játékosaira nehezedő túlterhelés is.
„Az egyéves kihagyásom óta most először van olyan sorozatterhelésem, ahol folyamatosan heti két mérkőzésünk van, a Bundesligában, a Bajnokok Ligájában és a Német Kupában egészen karácsonyig. 34 évesen, tanulva a sérülésemből és az ahhoz vezető okokból, szeretnék időt adni magamnak a fizikális és mentális regenerációra, nemcsak a rengeteg mérkőzés, hanem a folyamatos utazás és a meccsek közötti kevés edzéslehetőség miatt is. Tíz éve vagyok magyar válogatott, voltam már harmadik, második és első számú kapusa is a csapatnak, minden szerepben számíthatott rám az akkori szövetségi kapitány, ezalatt a tíz év alatt összeadva több mint egy évet töltöttem válogatott edzőtáborokban. A címeres mezt viselni mindig a legnagyobb megtiszteltetés egy játékos karrierjében. Szeretnék még évekig a legmagasabb szinten játszani, ezért most az eszemre hallgattam a szívem helyett” – tudatta Gulácsi.
Gulácsi karrierje egyértelműen jóval magasabbra ívelt, mint Dibuszé – 222 Bundesliga-meccsel nehéz versenybe szállni, ez bármely magyar futballistának óriási tett lenne –, a válogatottban is (ha egészséges volt) ő Rossi első számú választása. A szurkolói emlékezetben viszont, úgy tűnik, sokkal inkább Gulácsi kevés látványos hibája maradt meg, no meg Dibusz számos látványos védése. Ráadásul – nem először a magyar válogatott történetében – a Fradi-kapus mögött erősebb drukkerszimpátia áll.
Ha a WyScout részletes, csak a válogatottra vonatkozó statisztikáit megnézzük, akkor a két kapuvédő legfontosabb adatai alapján valamivel Dibusz felé billen a mérleg. Tegyük hozzá, a várható kapott gólok és ténylegesen kapott gólok közti különbség mutatóját nagyon erősen befolyásolhatja egy rosszul sikerült és sok kapott gólos (például Gulácsi Németország ellen) vagy különösen jól sikerült (például Dibusz Montenegró ellen) mérkőzés, a két kapus közti differencia akár egy-két ilyen „kilengés” eredménye is lehet. (A két kapus teljesítményét részletesen elemezte Kele János a lapunkban a minap.)
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy Gulácsi – az ellenfelek akkori világranglistás helyezésével számolva – kapta szinte az összes meccset az elitbe tartozó válogatottakkal szemben, így ez minden statisztikájára (kapott lövések, azok minősége, kapott gólok) hatással van, mivel magasabb kategóriás csapatok ellen védett. Két eltérő stílusú (Gulácsi lábbal jobb, proaktív kapus, aki jobban idomul a topfutball követelményeihez; Dibusz vonal- és bravúrkapus), nagyon jó képességű kapuvédőről van szó, mindketten bizonyították már, hogy erősségei lehetnek a válogatottnak.
A kerettel készül két abszolút újonc: Szűcs Kornél Angliába igazolása telitalálatnak bizonyult, a fiatal védő folyamatosan játszik a Championshipben szereplő Plymouth Argyle-ban, így joggal várhatta Rossi meghívóját, ami meg is érkezett. A Plymouth – a válogatottól eltérően – többnyire négyes védőláncot alkalmaz, Szűcsé a jobb oldali belső védő posztja. A Kecskemétben – mely a nemzeti csapatnál is alkalmazott háromvédős formációval áll fel – jobb oldali belső védőt és jobb oldali szárnyvédőt is játszott.
A Nego és Kerkez sérülése után meghívott Gera Dániel (DVTK) kerettagsága sem annyira meglepő: többposztos (lehet wingback, lehet szélső), mindkét oldalon bevethető, a szárnyvédők és szélsőhátvédek között rendre az NB I élmezőnyében van a teljesítményindexe alapján. A 2021-ben nyolc válogatottban meccsen lehetőséget kapott, azóta elfelejtett Schön Szabolcs hosszú szünetet követően játszhat ismét a nemzeti csapatban, immár nem szélsőként, hanem szárnyvédőként (a Fehérvárban átképezték, Boltonban is a bal oldalon szerepel). Példája mutatja, hogy az angol harmadosztályból is számíthat valaki a meghívóra, ha rendszeresen (pláne, ha jól) játszik. Márpedig Schön a WyScout teljesítményindexe alapján ebben az idényben a League One negyedik legjobb szélső védője.
A nyáron meglehetősen élénk volt az NB I-ből külföldre, bár nem az elitbe irányuló játékosmozgás – ehhez egyrészt a klubvezetők hozzáállásbeli változása és az Egyesült Királyság kedvezően változó engedélyrendszere is hozzájárulhatott a Nemzeti Sport által megkérdezett menedzserek szerint –, és a frissen kiszerződöttek közül Tóth Balázs, Szűcs Kornél, Schön Szabolcs, valamint Csoboth Kevin is kerettag. A nyáron klubot váltók közül érdemes lesz figyelni a német másodosztályba igazolt Szabó Levente (Eintracht Braunschweig, eddig 9 tétmérkőzésen 3 gól), a négyszeres válogatott, a HSV mezét a Preußen Münsterére cserélő Németh András (eddig 7/0) és az Izraelből a görög élvonalbeli Voloszhoz igazolt Koszta Márk (7/4) teljesítményét, ugyanis csatárban nagyon szűk a választék. Ádám Martin Görögországba szerződése óta nem talált a hálóba tétmérkőzésen (5/0), de az egész 2024-es évben is csak háromszor köszönt be; még szerencse, hogy súlyos arcsérülése után Varga Barnabás elég hamar és viszonylag jó formában (9/4) tért vissza.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="2338" width="3507" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Ha még egy centerként bevethető játékos formába lendülne, az óriási segítséget jelentene Rossinak, mivel Vargán kívül évek óta nincs olyan középcsatár, aki megbízhatóan termelne a klubjában, és akkor még a válogatottról nem is beszéltünk. A nemzeti csapat a legutóbbi négy tétmérkőzésén egyetlen gólt szerzett, azt is egy kontrából, amikor a skótok (ahogy a magyarok) ész nélkül rohamoztak az utolsó Eb-csoportmérkőzés hajrájában. A gólaszály nyilván nem kizárólag a csatárokon múlik, de ettől még tény: a kapitány válogatási lehetőségei nem túl jók ezen a poszton. Az MLS-ben az év játékosa címre jelölt, remekül futballozó Gazdag Dániel pedig továbbra is enigma:
Gazdag pedig legutóbbi 11 fellépésén sem gólt, sem gólpasszt nem tudott hozzátenni a nemzeti csapat játékához.
A gólszerzésen kívül nagy kérdés a csapatjáték is, mert mintha különböző elképzelések között őrlődne a csapat. A korábbi, nagyon stabil, reaktív játékból proaktívabb, relacionista elemeket is bemutató futball lett az Eb-selejtezőkön, hogy aztán a Svájc elleni mérkőzést követően Rossi ismét konzervatívabb játékra szavazzon. A kapitány aztán változásokat és fokozott agresszivitást ígért a szeptemberi selejtezőkre, de a Németország elleni totális összeomlás áttervezésre késztette és késztetheti megint. Valami az öltözőben sincs teljesen rendben: erre érintőlegesen Schäfer András is utalt a Nemzeti Sportnak adott interjújában („valami megváltozott, és az sem titok, hogy magunk között dolgozunk azon, hogy rendbe tegyünk mindent”), és a volt csapatkapitány, vezérbika Szalai Ádám is feltehetőleg azért csatlakozott a stábhoz, hogy segítsen a harmónia (újbóli?) megteremtésében.
A hangulatot persze a legjobban a siker tudja pozitív irányba formálni, és egy sikerre, egy kapaszkodóra nagy szüksége lenne a magyar válogatottnak. Az Európa-bajnokság senkiben sem hagyhatott igazán jó emlékeket (hiányérzet biztosan maradt mindenkiben), erre rakódott rá a németek elleni kiütéses vereség, majd ugyan Bosznia ellen talpra állt a csapat, ám győzni nem tudott a legkönnyebben megnyerhetőnek tartott NL-mérkőzésen. Hollandia és Bosznia ellen a válogatott az ellen küzd, hogy ne kerüljön bele egy negatív spirálba – az évzáró nagyon nehéz meccseket és a vb-selejtezők jövő márciusi kezdését tekintve ez nagyon nem hiányozna.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="270" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
