Nem vallott szégyent a Fradi a Spurs ellen, de olykor ijesztő volt a két csapat közti tudáskülönbség

A Pascal Jansen vezette Ferencváros sikerélménnyel várta második őszi EL-mérkőzését: Saldanha mesterhármasával 3-0 arányban győzött vasárnap a Felcsút elleni, magyar bajnoki rangadón. A nemzetközi porondon, mint emlékezhetünk, az Anderlecht otthonában vereséggel kezdett a csapat, a játék pedig nem adott okot túl sok optimizmusra.

Az ellenfél ezúttal igazi topcsapat, a tavalyi ötödik Tottenham volt, papíron messze a legerősebb a Fradi őszi ellenfelei közül. A Fradi kezdőcsapatában a védelemben történt a legtöbb változás. Dibusz előtt a nyáron igazolt Gartenmann és Raul, valamint Cissé és Ramírez kapott szerepet. A középpályán Abu Fani mellé ezúttal Maiga került a kezdőbe, elöl viszont Traoré, Saldanha és Varga Barnabás mellett ezúttal a papíron balhátvéd Civic kapott helyet.

Elsőre tehát úgy tűnhetett, Jansen három belső védőre áll át, ám látni fogjuk, hogy nem ez történt.

A Spurs meglehetősen felforgatott kezdővel állt fel: a legnagyobb sztár, a kisebb sérüléssel küzdő Szon Hungmin nem volt keretben, de az alapemberek közül Kulusevski, Maddison és Brennan Johnson is a kispadon kezdte meg a mérkőzést. Vicario előtt így a védelemben Porro, Romero, Gray és Ben Davies kapott helyet, a középpályán Bissouma és Sarr mellé a 18 éves Bergvall került, elöl pedig Timo Werner mellett két fiatal is helyet kapott: a 19 éves Will Lankshear még nem lépett pályára a Spurs felnőttcsapatában, Mikey Moore pedig mindössze 17 éves. Az ellenfél névsora azonban még így is félelmetesnek tűnt.

Bár a statisztikák szerint az első félidő az angolok fölényét hozta, a mérkőzés első tíz-tizenöt percében a Ferencvárosnak volt néhány biztató momentuma, sőt Varga Barnabás révén úgy sikerült, a vezetést is sikerült megszerezni, ám a gól egy néhány centis les miatt végül érvénytelen volt. A Ferencváros leginkább azokban a pillanatokban tudott veszélyes lenni direkt játékkal vagy kontratámadásokból, amikor a görög-ausztrál edző, Ange Postecoglou legendásan magas védelmi vonala nem helyezett elég nyomást az ellenfélre. Ilyenkor, ahogy lenni szokott, a széleken való háromszögeléssel mögéjük lehetett kerülni, fontos különbség volt azonban, hogy ezúttal a bal oldalon Abu Fani mellett a papíron balhátvéd Civic futballozott, aki a korábbi statikus, nem túl hatékony szélsőjáték helyett leginkább a beadásokat kereste Varga Barnabás irányába.

A Fradi meg nem adott gólja az első félidőben. Nyomás alatt Gartenmann Varga fejére íveli a labdát, aki Traorénak készíti le. Traoré Civichez forgat a másik oldalra, akinek beadásából a hosszú oldalon érkező Varga fejel a hálóba.

Ez az egyszerű elképzelés azonban a mérkőzés nagy részében nem volt sikeres: Civic négy, Abu Fani összesen hét beadással próbálkozott, ám mindketten csak egy-egy alkalommal voltak pontosak.

A mérkőzés nagy részében a Spurs a tőle megszokott magas letámadást játszotta: 4-2-3-1-es vagy 4-1-4-1-es felállásban, magas védelmi vonallal, támadták le a Ferencvárosi labdakihozatalokat. A mozgásokat általában a középcsatár Lanksheer indította, feladata a labdás középhátvéd oldalra terelése volt. Alkalomadtán csatlakozott hozzá a mögötte lévő ötös egyik tagja, aki átlós irányú futással a védelem előtt lévő Abu Fani–Maiga kettőst zárta le. Ha az angolok komolyan letámadták a magyar bajnok labdakihozatalait, akkor Jansen csapata ritkán tudott az ellenfél térfelére felfejlődni.

Feltűnő volt, hogy az angolok felforgatott csapattal is mekkora sebességbeli fölényben voltak: a Spurs fiatalabb játékosai is könnyedén helyezték nyomás alá a fradistákat.

Egyre több támadás szorult a vonal mellé, a viszonylag technikás Abu Faninak is sokat kellett a szélek irányába mozognia. Hiába volt a ferencvárosiak közül a legtöbb (72) labdaérintése, mindössze 77 százalékos passzpontossággal zárt, 15 hosszú labdájából pedig csak 9 sikerült, ami jól mutatja, mennyire simán kivették a játékból. A legtöbb labdakihozatal a saját térfélen íveléssel végződött: a Fradi összesen 27 hosszú labdát küldött előre a mérkőzésen, míg a Spurs csak 16-ot.

Letámad a Spurs: a középcsatár a két belső védőt választja el egymástól, a többiek embert fognak. Abu Fani a szél felé kénytelen kiforogni a labdával, ám nem marad más opció, mint az ívelés.

A Ferencváros tehát ritkán tudott labdával berendezkedni az ellenfél térfelén: míg a saját térfélen 168 passzt sikerült teljesíteni, az ellenfél térfelén csak 120-at. Az emberfogásra épülő védekezést öt középpályással a Tottenham a saját térfélén is folytatni tudta, gyakran hátra passzra kényszerítve a statikussá váló ferencvárosiakat. A sokat mozgó Abu Fani egyedül nem tudta dinamizálni a felállt fal elleni játékot, a balhátvéd Civic pedig terület híján szintén nem tudott veszélyes beadásokat felmutatni. A belül játszó Saldanha és Varga Barnabás pedig ezúttal is teljesen a centrumban, a csapattársaktól szélességben elszigetelve érkeztek.

A Fradi játéka felállt fal ellen. Abu Fani a szélre mozog, ám a többiek álló helyzetben, senki nem tudja a kapuval szemben elkérni a labdát. A Fradi a balboldalra, Civichez forgatja a játékot, ám a Spurs a statikus fradistákkal szemben a saját térfélen is embert fog, marad az indítás Saldanha irányába. Ő megtartja a hosszú labdát, ám a társaknak ekkor már esélye sincs a megfelelő ütemben érkezni, kiszámítható beadással zárul a jelenet.

A Tottenham a játékidő többségében, összesen 58 százalékában birtokolta a labdát, de az első félidőben arányaiban még többet volt az angoloknál a labda. Ahogy azt már tavaly is láthattuk, Ange Postecoglou csapata alapvetően egy szimmetrikus, magasra tolt szélsőkkel operáló pozíciós futballt játszik. Pep Guardiola Cityjével ellentétben az ő csapatai azonban sokszor bátran, a pálya közepén, szűkebb területbe is szeretik bepasszolni a labdát, a félterületben játszó hamis szélsőhátvédek pedig nemcsak hátul biztosítanak, hanem olykor egészen magasan beindulnak a félterületbe, hogy a szélsőket dinamikus játékkal segítsék.

A Fradi végül labda ellen sem játszott öt védővel: Civic a 4-4-2-es védekezésben a pálya bal oldalán, Traoré, Abu Fani és Maiga mellett kapott helyet a középső sorban.

Ahogy az Anderlecht ellen, úgy most is csak elvétve láttunk magas letámadást: a ferencvárosi játékosok legtöbbször középmagas blokkban várták az ellenfelet, a saját területükön belül pedig akár szorosan is embert fogtak – Jansen hazájában az Eredivisie legtöbb csapata ezt a fajta védekezést alkalmazza.

A Spurs technikás, kis területen is bátran passzolgató játékosai ettől nem igazán ijedtek meg. A legtöbbet a középpályára bemozgó jobbhátvéd, Pedro Porro ért a labdához (120), de feltűnő volt, hogy a kiegészítő emberek is milyen magabiztosan játsszák át a Fradi középpályáját. A Spurs jóval többet passzolt az ellenfél térfelén, mint a sajátján, és 26 labdaérintést tudott felmutatni az ellenfél tizenhatosán belül, a másik oldalt ez a szám csak 16 volt.

A Spurs játékosai az ellenfél kapuja előtt is sok mozgással, keresztmozgásokkal, mögé-és alákerülő beindulásokkal futballoztak – a Fradi problémája mostanában éppen a statikus állófoci volt –, Sarr vezető gólja végül mégis egy kikényszerített hibából, az elvesztett labda visszaszerzéséből született meg. Ennek a találatnak nagyon fontos elméleti tanulsága van:

mivel a Fradi a saját kapuja előtt is emberfogást alkalmazott, a játékosok egy esetleges labdaszerzés után is egymástól nagyobb távolságra, közvetlen ellenféllel a nyakukon találták magukat, ami a Tottenham számára a labda visszaszerzését könnyebbé, a Fradi számára a biztonságos átrendeződést nehezebbé tette.

Az összevissza pattogó labdával, sikertelen becsúszásokkal terhelt, látszólag egyéni hibákból született első gólnak, tehát valójában mélyebb oka van.

Az első gól története. A Spurs bátor, középső passzokkal csalogatja ki a Fradi emberfogását. Csak a két belső védő marad hátul, Bissouma és a befelé mozgó Porro bátran elkérik a labdát. A jobbszélső Moore befelé cselez magával húzva Ramírezt, Porro beindul a helyére. Őt Civic követi visszafelé, így a védelmi vonal szétesik. A visszamozgó Lanksheer a védőjét is kihúzza, akinek a lábáról tovább pattan a labda. A kavarodás végén Sarr szerzi a vezető gólt.

A második félidőben Fradi valamivel többet tudott az ellenfél térfelén passzolni, és többet is birtokolta a labdát, mint a szünet előtt. Bár az ellenfél kapuja előtt ezúttal is gyakran statikus volt a játék, néhány beadásból Zachariassen vagy Kady révén akár az egyenlítés is összejöhetett volna. A második félidőben a vendégeknél több alapembert is beküldhetett Ange Postecoglou, egy sokmozgásos, szép támadás végén végül Johnson talált be másodjára.

A mérkőzés végén Varga Barnabás Ramirez beadásából szépített, ám ez túl későn érkezett, így a papírformának megfelelően a Spurs gyűjtötte be a három pontot. A mérkőzés xG-mutatóját tekintve a két csapat szinte egálban van, sőt az xGoT-mutató alapján a Fradi játékosai még veszélyesebben is céloztak. Figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy a mérkőzés legnagyobb részét az angolok előnyben töltötték. Ha pedig az első félidőt nézzük, az mind az xG (0.43-0.67), mind pedig az xGoT (0.03-1.02) tekintetében az angoloké volt.

A Ferencváros nem vallott szégyent a papíron legerősebb ellenfél ellen, sőt kis szerencsével akár a pontszerzés is sikerülhetett volna.

A két csapat közötti tudáskülönbség azonban mind a labdás, mind labda elleni játékban olykor ijesztő volt – a Spurs fiatal csereemberei is a Fradi legjobbjai előtt járnak sebességben, technikai tudásban, a játék olvasásában. Aggodalomra és hurrá hangulatra sincs ok, tanulni pedig az ilyen mérkőzésekből lehet. A nagy kérdés az, mikor fog a Fradi játéka önmagához képest is előre lépni.