Nincs ok optimizmusra a Fradinál, a beígért karakteres játéknak még nyoma sincs

Az elmúlt években örökös magyar bajnok Ferencváros, mint idén (is) egyetlen európai főtáblás magyar klubcsapat, a második számú kupasorozatban, az Európa Ligában kezdte meg a nemzetközi szereplését. A másik két európai tornához hasonló ráncfelvarráson esett át az EL is, így az FTC-nek immár nyolc különböző ellenféllel kell januárig bezárólag megmérkőznie a csoportkör helyett alapszakasznak elkeresztelt fázisban. Az első ellenfél a belga Anderlecht volt idegenben, amely számunkra Juhász Roland egykori klubjaként lehet ismerős. A brüsszeliek mostanság nincsenek jó formában: utolsó négy hazai bajnokijukon nyeretlenek maradtak. A rossz sorozat Brian Riemer edző állásába került, így a múlt hétvégén a Charleroi elleni 0-0 alkalmával már az U18-as csapattól beugró, mindössze 36 éves David Hubert irányított.

A Ferencváros, amely a Borac Banja Luka elleni dupla döntetlen után jutott be az Európa Liga főtáblájára, idáig nem tudta meggyőzően előadni a Pascal Jansen által Hollandiából importált pozíciós futballt, leginkább annak gyenge másolatát láthattuk a mérkőzéseken.

Idegenben a holland edző úgy gondolkodott, hogy lemond a labda birtoklásáról, és papíron gyengébb csapatként inkább 4-2-3-1-es, emberfogásos védekezéssel próbálja a belgákat semlegesíteni. Jansentől ez sem idegen, az Alkmaar edzőjeként, nemzetközi szinten is láthattuk már tőle erősebb ellenfelekkel szemben. A reaktivált Botka, Cissé, a nyáron érkezett Szalai Gábor és a régi-új balhátvéd Ramírez négyese így viszonylag mélyen helyezkedett, előttük Abu Fani és a kihagyhatatlan belga Rommens igyekezett megszűrni a támadásokat. Elöl Varga Barnabás csak időnként támadta meg oldalról a labdát birtokló középhátvédet, hogy Traoré, Zachariassen és az új brazil-lengyel szerzemény, Kady bevonásával megzavarják a labdakihozatalokat. Amikor így tettek, akkor a többiek is a közvetlen párjukat keresték, ami némileg megnövelte a távolságot a játékosok között, cserébe azonban lehetőséget adott azonnali nyomást helyezni a labdás játékosra.

Ez a védekezés sem a nézők, sem a játékosok számára nem ismeretlen: már Sztanyiszlav Csercseszov és Dejan Stankovic idejében is rengeteget játszotta ezt a Fradi az európai mérkőzéseken.

A Ferencváros 4-2-3-1-ben, emberfogással védekezik. Varga oldalról támadja meg a labdás középhátvédet, a középpályán letükrözzük a belgák 4-3-3-mát. Dolberg visszalép, Cissé azonban követi a védőfalból, sikerül is a labdaszerzés.

A labdával való kezdeményezés így teljesen a belgák nyakába szakadt, akik az első félidőben így nem kevesebb, mint 62 százalékban birtokolhatták a labdát. Az Anderlecht az ortodox vonalszélsős megoldás helyett befelé mozgó szélsőkkel és felfutó szélső védőkkel játszott: a két jól cselező játékos, Francis Amuzu és az angol, City-nevelés Samuel Edozie is sokat mozgott befelé, miközben Killian Sardella és a Barca akadémiáját is megjárt szenegáli Moussa N’Diaye egyszerre léphettek fel a támadással.

A mélyen ülő ferencvárosi védekezés azonban többnyire elég volt a belgák megállítására, akkor is, ha az ellenfél hat-hét játékost is át tudott pakolni a ferencvárosi térfélre.

Apróbb lehetőségek az első félidőben leginkább csak Edozie és Amuzu egyéni megindulásaiból alakultak ki. A ferencvárosi hátsó alakzat olyan stabilan állt a lábán az első 45 percben, hogy akcióból (open play) mindössze 0.2 xG-nyi helyzetet engedélyezett a hazaiaknak.

Az Anderlecht játéka felállt fal ellen. Mindkét szélt „duplázzák” a belgák, Amuzu befelé cselez, de a Fradi fegyelmezetten, két vonalban védi a tizenhatost, sikerül is kifejelni a beadást.

A hátsó stabilitásért cserébe sokat fel kellett áldozni az eddig amúgy sem magas szinten működő támadójátékból. Bár az előbbi mutatóból az első félidőben a Fradi az ellenfelénél többet, 0,40-et hozott össze, ez nem sokkal magasabb szám, inkább: kevésbé alacsony.

Néhány alkalommal azonban sikerült a ferencvárosiaknak hátulról kihozni a labdát. Ekkor a belgák többnyire öt emberrel támadták le a magyar bajnokot, ahol a korábbi ajaxos Kasper Dolberg mellé többnyire a középpályás Stroeykens csatlakozott, aki papíron a belgák egyik legértékesebb játékosa. A 4-1-3-2-es felállásban az első félidőben azonban a vendéglátók gyakran túl nagy távolságokat hagytak az elöl és a hátul játszók között, ezt sikerült Jansen csapatának többször is kihasználni. Az ortodox alakzatban, hátul hat, elöl négy játékossal építkező Fradi főképpen a jobb oldalon, a Botka, Abu Fani és Traoré alkotta háromszög segítségével próbálta kihozni a labdákat.

A belgák öt emberrel támadnak le, de kettészakad a csapat, Abu Fani óriási területben veheti át a labdát. A Fradinak sikerül áthelyezni a játékot az ellenfél térfelére, és Zachariassen bevonásával a bal oldalra forgatni.

Ha sikerült labdával átérni az ellenfél térfelére, akkor is visszaköszöntek az eddigi mérkőzéseken már látott hiányosságok:

a ferencvárosi játékosok statikusan, lineárisan, többnyire szigorúan a saját pozíciójukat elfoglalva futballoztak.

A két szélső, Traoré és Kady többnyire a vonal mellett futballoztak, a félterületből induló Ramírez hajtott csak időnként végre mögékerüléseket a brazil balszélső mellett. A védelembe való dinamikus beindulások azonban ilyenkor is gyakran hiányoztak, így minőségi helyzeteket a magyar bajnoknak sem sikerült kialakítani. Sokat elmond a Fradi hatékonyságáról az ellenfél kapuja előtt, hogy a 9 ferencvárosi lövésből ötöt(!) blokkoltak az ellenfél védői.

Az előző jelenet folytatása. Traoré befelé cselez, Ramírez mögékerül, de Zachariassen eltűnik a védők között, senki nem fut be az ellenfél szélső és belső védője közé.

A második félidő első fele is többnyire belga labdabirtoklási fölénnyel telt, ám a vezető gólt végül egy ferencvárosi hiba hozta el. Egy saját térfeles labdakihozatalnál elveszített labda után hat ferencvárosi játékos vissza tudott zárni, ám ez nem volt elég: Stroeykens passzából Verschaeren talált a kapuba, kihasználva, hogy Abu Faninak és Rommensnek kellett volna levédekeznie négy játékosnyi területet.

Az Anderlecht első gólja. Hatan is visszaérnek a labdavesztés után, ám a szélsők elöl ragadnak. Abu Fani és Rommens ketten próbálják levédeni a védelem előtti területet. Abu Fani kisegíti a jobbhátvédet, ám így Stroeykens marad üresen, a passzából Verschaeren talál a kapuba, 1-0.

Az egygólos belga előnyt rövidesen Dolberg növelte büntetőből Botka szabálytalansága után. Ezt követően a Fradi azonban még inkább kiesett a ritmusból: a belgák a kapu elé való visszahúzódás helyett immár agresszívan, a labdára kellő nyomást helyezve szívták el a levegőt a Ferencváros elől. Az erős emberfogás, ahogy az eddigi ellenfelekkel szemben, úgy most sem ízlett a magyar bajnoknak: hiába érkezett a középpályára Maiga és Ben Romdhane, valamint előre az új brazil szerzemény, Matheus Saldanha, többnyire el sem jutott a labda a ferencvárosi támadókhoz.

A belgák sokkal agresszívabban támadnak le, a csereként beállt jobbhátvéd, Gartenmann nyomás alatt. Saldanha visszalép, ám őt is követi a védője, az óriási távolságok miatt a Fradi nem tudja kihozni a labdát.

Mindent elmond a Fradi második félidei játékáról, hogy a belga első gólt követően összesen egy, azaz egy lövési kísérletet sikerült összehozni a mérkőzés utolsó 30 percében.

Igaz, abból gól lett: a 86. percben egy nagy bedobás után Traoré lövése egy védő segítségével pattant a kapuba.

A hosszabbítás percei pedig inkább a szabálytalanságokkal, mintsem ferencvárosi támadásokkal teltek. Hiába hozott össze a Ferencváros akcióból magasabb xG-mutatót az ellenfélnél, az Anderlecht így is végig kontrollálni tudta a mérkőzést.

Bár a mérkőzés televíziós szakértői a szünetben és a lefújás után is pozitívan értékelték a csapat teljesítményét, a jövőre nézve nincs ok a kincstári optimizmusra.

A Ferencváros szinte minőségi helyzetek nélkül hozott le kilencven percet egy krízisben lévő ellenféllel szemben, miközben a Pascal Jansen által előirányzott, karakteres játék még mindig nem látszik kialakulni.

Bár az ellenfelek lényegesen erősebbek, mint a Konferencia Ligában lennének egy szinttel lejjebb, öt évnyi folyamatos nemzetközi szereplés után a szurkolók és a közvélemény joggal várja el, hogy a Fradi nemzetközi szinten is bemutassa az identitására jellemző, domináns futballt.

A Tottenham, a Frankfurt, vagy a hipszterkedvenc Malmö ellen ez alighanem még nehezebb feladat lesz.

Kapcsolódó

Pascal Jansen a Fradi veresége után: Nem tartunk még ott, ahol szeretnénk

Vereséggel kezdte a magyar bajnok az Európa Ligát.