Tud veszélyesen támadni a magyar válogatott – ha nem erőlteti a felállt fal elleni játékot

Németország a magyar válogatott a Rossi-korszak legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Nemzetek Ligája első fordulójában. Az olasz edző és stábja az Eb-n látottakhoz képest lényegesen agresszívabb, emberfogásra épülő letámadást irányzott elő az első mérkőzésre, ám a kockázatos terv bumerángként ütött vissza, és a sok mozgással, kitűnő formában játszó németek valósággal átrohantak a magyar védekezésen.

Kedd este jött el a javítási lehetőség, amikor is a csapatra Bosznia-Hercegovina várt hazai környezetben, a Puskás Arénában. A bosnyákok jelenlegi csapata már nem hasonlítható a tíz évvel ezelőtti Edin Dzeko (bár ő most is ott volt a pályán), Vedad Ibisevic, Zvjezdan Misimovic vagy éppen Miralem Pjanic fémjelezte generációhoz: az Eb-selejtezős csoportjukban mindössze az ötödik helyen végeztek Portugália, Szlovákia, Luxemburg és Izland mögött, egyedül csak a pontot sem szerző Liechtensteint tudták megelőzni. Azóta új kapitányuk van, a játékosként több mint négyszáz Bundesliga-meccsel, ám edzőként eddig semmilyen tapasztalattal nem rendelkező Sergej Barbarez. A Nemzetek Ligáját Bosznia is viszonylag sima, 5-2-es vereségel kezdte Hollandiában, ahol a hagyományos, pozíciós focit játszó Oranje viszonylag könnyedén szaladt át 5-3-2-es védekezésén, ám két gyors támadásból azért a vendégek is a kapuba tudtak találni.

A magyar válogatott kezdőcsapata öt helyen is változott a szombatihoz képest.

A németek ellen öt gólt kapó Gulácsi Péter helyett ezúttal Dibusz Dénes állt a kapuban, a védelembe Balogh Botond helyére Botka Endre került be Willi Orbán és Dárdai Máron mellé, a középpályán az eddig pótolhatatlannak hitt Nagy Ádám helyén a kecskeméti Nikitscher Tamás kezdett Schäfer András oldalán, a két szélen pedig Loic Nego és Kerkez Milos helyett ezúttal Bolla Bendegúz és Nagy Zsolt kapott lehetőséget. Egyedül elöl nem változtatott a szövetségi kapitány, ezúttal is a Szoboszlai Dominik, Varga Barnabás, Sallai Roland trió alkotta a támadóegységet.

A német válogatott elleni vereség egyik fő oka a túlságosan kockázatos, emberfogásos letámadás volt, amelyet a magyar válogatott a saját térfélen is folytatott, ezáltal túl nagy területeket nyitva az ellenfél számára. Marco Rossi csapata a bosnyákok ellen már valamivel óvatosabb volt: a mérkőzés első perceiben még előfordult a bosnyákok három belső védőjét közvetlenül letámadó védekezés, a játékidő legnagyobb részében azonban a magyar válogatott a szokásos 5-2-3-as középmagas blokkban várta az ellenfelet, és csak bizonyos jelekre kimozdulva, meglepetésszerűen kezdte el visszafelé tolni a bosnyákokat. Örömteli volt, hogy a két szélső támadó, Szoboszlai és Sallai ismét a pálya közepén helyezkedett, ezzel sokkal kevesebb teher hárult a mögöttük játszó két védekező középpályásra, akiknek immár nem kellett a védelem elől kilépegetniük nagy területet nyitva az ellenfelek számára.

Igaz, a bosnyákok megzavarására még csak nem is nagyon volt szükség agresszív letámadásra: a három belső védő szinte egyáltalán nem tudta eljuttatni a labdát a Burnic, Saric, Basic középpályás hármasnak.

A két legnevesebb játékos, a Bundesliga-ezüstérmes Stuttgartban játszó Ermedin Demirovic, valamint a 39 éves, immár Törökországban futballozó, az aranygenerációból egyedül megmaradt Dzeko szinte csak a levegőben tudtak labdához jutni. A bosnyákok a mérkőzés egészében mindössze 35 százalékban birtokolták a labdát és 0,34-es xG-mutatót hoztak össze.

Bosnyák labdás játékról így gyakorlatilag nem beszélhettünk, a mérkőzés szakmailag leglényegesebb része a magyarok labdával való játéka volt.

A magyar válogatott itt éppen magasan támad le. A felállás ismét 5-2-3, a három támadó a pálya közepét zárja, a szélen ismét a szárnyvédő, ezúttal Bolla lép fel. A labda oldalán mindenki embert fog.

Magyar védekezés középső blokkban. A jól megszokott 5-2-3, a középpálya és a támadók hermetikusan lezárják a pálya közepét, az öt védő egyike szükség esetén kiléphet a védőfalból. A bosnyákok szerencsére maguktól is eladják a labdát, a magyar válogatottnak kevés időt kellett a védekezésre fordítani.

A bosnyák válogatott a mérkőzés egészében 5-3-2-ben, a saját térfelén védekezett, ahol a két csatár, Dzeko és Demirovic alkották az első sort, és csak ritkán támadták meg a labdát birtokló magyar védőket. A labdakihozatal kezdetén a magyar válogatott szokás szerint négy hátsó emberrel építkezett, leggyakrabban Schäfer lépett vissza a védővonalba.

A mérkőzés legfontosabb tanulsága az volt, hogy a magyar válogatott az eddiginél jóval direktebben futballozott, a saját és az ellenfél térfelén is.

Ha a két magyar oldalsó középhátvéd, Botka és Dárdai nyomás alá került, gyakran egy direkt felpasszal, vagy indítással játszották meg az elöl lévőket. A másik gyakori megoldás a keresztlabdával történő oldalfordítás volt a túloldali, szélességet adó játékos irányába. A szárnyvédők és a támadó hármas még mindig rugalmasan, ám az eddiginél szimmetrikusabban futballozott, Sallai pedig sokkal többet tűnt fel a pálya jobb oldalán. A helycserékkel pedig a cél immár nem a labda megtartása, hanem a területek megnyitása volt, amiket sikerült is direkt passzokkal bejátszani.

Labdakihozatal hosszú keresztlabdával: Dárdai a túloldalon felfutó Bollát hozza játékba, aki egyből a félterületbe befutó Sallaihoz passzol, ám pontatlan a labda.

Labdakihozatal felíveléssel: Botkát az ellenfél megtámadja, így a felívelést választja. Mélységi váltás a jobb oldalon: Sallai a vonal mellett mozog vissza, a helyére Bolla indul be a félterületbe.

Időnként előfordult, hogy a passzív bosnyák védekezés ellen a magyar válogatott lassan építkezve, a pálya egyik, főleg a bal oldalát túltöltve építkezett. Ennek a játéknak azonban még mindig megvannak az eddig látott hiányosságai: továbbra is gyakran előfordul, hogy a szabadon engedett játékosok egyes szituációkban nem értik meg egymást, például túl sokan mozognak a labda irányába, miközben senki sem indul az ellenfél védelmébe.

Mint már korábban is szó volt róla, az efféle játékszervezés nagyobb összeszokottságot igényel az egyes játékosprofiloktól, így válogatott szinten valamivel nehezebb megvalósítani, különösen, ha az egyes játékosprofilok időről időre még ki is cserélődnek. Ezt felismerve a magyar válogatott a bosnyákok ellen már jóval kevesebbszer próbálkozott a „relacionista” játékkal.

A magyar válogatott nyolc játékossal túltölti a pálya bal oldalát. Varga pozíciót fog, mindenki más azonban a labda felé mozog, Szoboszlai csak hátrafelé tud passzolni.

A magyar válogatott azonban nemcsak a saját térfélen, hanem az ellenfél térfelén is profitálni tudott a direktebb játékból. Azon túl, hogy ismét sok lehetőségünk adódott a Rossi-korszak kezdetén még központi fontosságú rögzített helyzetekből, a magyar válogatott kedd este akcióból is kifejezetten sokat próbálkozott a levegőben. Ennek kulcsfigurája a Ferencváros centere, Varga Barnabás volt.

Szoboszlai visszaadja a kényszerítőt Nagy Zsoltnak, aki beadással Varga Barnabás fejét keresi.

A magyar válogatott túltölti a pálya jobb oldalát, ám a cél a kombinatív áttörés helyett ismét a beadás, ezúttal Bolla a félterületből ível Varga Barnabás felé.

Vargához a németek ellen a labda sem nagyon tudott eljutni, ám Bosznia ellen kifejezetten lubickolt a klasszikus kilences szerepében: a magyar csapatból a legtöbb, hét lövés fűződik a nevéhez, ebből négy fejes.

A magyar csapatból a legtöbb, tíz labdaérintése Vargának volt az ellenfél tizenhatosán belül. Igaz, a hét lövésből összesen viszonylag alacsony, 0,63-as xG-mutatót tudott összehozni, ettől függetlenül a támadó harmadban a válogatott legfontosabb embere volt.

A direktebb játékhoz a rugalmasan játszó ötös többi tagja is hozzá tudta tenni a magáét. Szoboszlai Dominik a legmagasabb várható gólpassz mutatóval (0,54), a legtöbb kialakított helyzettel (8), és a legtöbb sikeres beadással (7) vétette észre magát. A két szárnyvédő, Nagy Zsolt és Bolla Bendegúz is a mezőny elején végzett ezekben a mutatókban, hiszen a beindulások után gyakran azonnal a beadás, kulcspassz lehetőségét keresték.

A második félidőben a magyar csapat játéka hasonlóan folytatódott, a mérkőzés legnagyobb helyzetét végül – szintén beadás utáni fejes – a Varga helyére beálló Ádám Martin hagyta ki.

A magyar válogatott támadásban és védekezésben is változtatni tudott a németek elleni súlyos vereség után. Bár az ellenfél még a vártnál is gyengébb játékerőt képviselt,

nem szabad eltagadni a csapattól, hogy képes volt adaptálódni, és a győzelem ezúttal tényleg leginkább a balszerencsén, a helyzetkihasználáson, no meg Nikola Vasilj kapus bravúrjain múlott.

A magyar válogatott direktebb játékkal jóval veszélyesebb tudott lenni, mint a pozíciósan rugalmas, de jóval türelmesebb „relacionista” játékszervezéssel. Ezen persze nem nagyon lehet meglepődni: már a szerbek elleni, hazai Eb-selejtezőnek is ez volt tavaly ősszel a legfontosabb tanulsága, ahol a magyar válogatott labdás játéka eléggé eltért a sorozat többi mérkőzésétől. De hasonló volt a játék 2022-ben, a sikeres NL-szereplés idején is.

Most egy mélyebben játszó ellenfél ellen is sikerült viszonylag direkten futballozni, és a támadó harmadban is volt erre megoldás: a mélységi indításokat felváltották a Varga centerjátékára épített beadások.

Bár a mérkőzést végül nem sikerült megnyerni, a közvélemény és a véleményformálók is elnézőbbnek tűnnek a magyar válogatott keddi teljesítményével kapcsolatban. A szerencse ugyan elkerülte a válogatottat kedd este, ám esélyesként is végig dominálni tudta a találkozót, és képes volt a játékon változtatni.

Ideje finomítani azt a vulgáris narratívát, hogy a magyar válogatott nem tud támadófutballt játszani: ha nem erőltetjük a felállt fal elleni játékot, igenis veszélyesek tudunk lenni.

Kapcsolódó

Odaadó szurkolók, mérges Rossi, csalódott Szoboszlai – képekben a magyar-bosnyák futballmérkőzés

Nem lehetett maradéktalanul elégedett senki a gól nélküli döntetlennel.