Új ötletek kellenek a Fraditól, ha versenyképes akar maradni

Ferencváros–Borac Banja Luka 0-0

A Ferencváros a boszniai Borac Banja Luka ellen kezdett hazai pályán a selejtező rájátszásában, és papíron mindenképpen a magyar bajnok számított esélyesebbnek, az ellenfél kezdőcsapatának piaci értéke például a ferencvárosinak mindössze egynyolcadát (33 vs. 4 millió euró) tette ki.

A Fradi ennek megfelelően dominálta a mérkőzés legnagyobb részét, a játékidő egészében 67 százalékban volt nála a labda. A labdabirtoklási fölény azonban sajnos nem párosult hatékonysággal, a Midtjylland elleni odavágóhoz hasonlóan a zöld-fehéreknek az ellenfél kapuja előtt komoly gondjai adódtak.

Pascal Jansen a Hollandiában őshonos pozíciós játékot játszatja a csapattal, eddig leginkább 4-2-3-1-es felállásban. A viszonylag szimmetrikus, a pálya teljes szélességét elfoglaló játék azonban rendkívül statikusan működött a mérkőzés egészében. A vendégek csak alkalmanként támadták le a ferencvárosi labdakihozatalt 4-2-3-1-es, 4-1-4-1-es vagy esetenként 4-4-2-es felállásban. A cél ilyenkor a két középhátvéd, különösen Knoester oldalra szorítása volt, míg a többi játékos a balkáni iskolának megfelelően fizikális, ember-ember elleni védekezést alkalmazott. Ez a néhány szituáció azonban elegendő volt, hogy a Fradi hat hátulsó játékosát elszakítsa a négy támadótól a labdakihozatal kezdetén, ezzel kizökkentve a ritmusból a magyar bajnokot.

A Borac 4-1-4-1-ben, emberfogással letámad, Knoester ívelésre kényszerül. A négy támadó egyszerre helyezkedik a pálya bal oldalán, hogy össze tudják szedni a felívelt labdát.

A mérkőzés legnagyobb részében azonban a vendégek 4-1-4-1es középső blokkban várták Ferencvárost, ugyanakkor némileg szokatlan módon a saját térfélen is emberfogást alkalmaztak, ezzel azonnali nyomás alá helyezve a labdás játékost. Ez a fajta védekezés a Fradinak már ismerős lehet: nem véletlen, hogy éppen tavaly, a szerb Dejan Stankovic regnálása alatt láthattuk.

Ez ellen az emberfogásos védekezés ellen dinamikus, elmozgó játékra lett volna szükség, ilyesmit azonban a Fraditól az ellenfél térfelén szinte az egész mérkőzésen nem láthattunk.

Az ellenfél térfelén a Ferencváros ugyan alkalmazott forgásokat – főleg Abu Fani lépett vissza sokat a bal oldali félterületben, miközben Ramirez előre, Ben Romdhane pedig balról befelé mozgott. Ezeket a mozgásokat azonban többnyire túl lassan, statikusan hajtották végre a játékosok, így az ellenfél kimozgatása és a területek bejátszása helyett csak egy újabb alakzatot vettek fel. A jobb oldalon még ennyi dinamika sem volt: a pozíciós játék nemzetközi „kánonjának” megfelelően a jobbhátvéd Makreckis befelé, a félterületben helyezkedett, míg Traoré klasszikus vonalszélsőként, többnyire pozícióban várta a labdát. Ehhez még hozzájött a labda oldalsó járatásának lassú sebessége, többnyire minden játékos hozzáért a labdához, így nem sikerült gyors forgatásokkal kibillenteni az ellenfél védekezését. A statikus pozíciós játékot, különösen a jobb oldalon, a vendégek emberfogással könnyedén lekövették, a bal oldalon pedig – szintén a nem megfelelő ritmus miatt – gyakran a félterületbe beinduló Zachariassen felé kellett beemelgetni a labdát.

Labdabirtoklás a bal oldalon: Abu Fani visszalép, Ramirez és Ben Romdhane beforog, de nem dinamikusak a mozgások, a labdajáratás is túl lassú, az ellenfél védekezése átér a túloldalra, így Zachariassen kényszerűen indul be a félterületbe és kap egy kiszámítható, ívelt labdát.

Labdabirtoklás a jobb oldalon: Makreckis a félterületben helyezkedik, Traoré szélességet biztosít. Ismét lassú a labda átforgatása, ráadásul mozgás sincs. Az ellenfél emberfogása simán leköveti a statikus pozícióban lévő támadókat, Traoré csak a kapunak háttal tud labdát kapni.

A második félidőben sem változott sokat a játék képe: az ellenfél rövid labdakihozatalait a szokásos 4-4-2-es letámadással hamarjában sikerült ívelésre kényszeríteni, ám a labdával a Fradi továbbra sem tudott mit kezdeni. Bár a ferencvárosi játékosok valamivel tudatosabban próbálták a centrum helyett pálya jobb oldalára rögzíteni az ellenfelet, ezt továbbra is rendkívül statikus szerkezetben tették. A Varga Barnabás helyére érkező Pesic ugyan többször próbálta mélységi passzal felvenni a labdákat, ám ezúttal nem tudott úgy lefordulni a védőkről, mint a walesi The New Saints ellen. A túloldali fordítások címzettje, a csereként beállt suriname-i Misidjan egymaga kellett volna, hogy kiszámíthatóan beadogassa a labdákat, még ha egy az egyben néhányszor meg is verte a védőjét.

Labdabirtoklás a második félidőben: a pálya jobb oldala túltöltve, nincs beindulás a félterületbe, inkább a labda felé mozognak a játékosok. Két támadó is a beadásra érkezik, de el vannak szigetelve, csak a levegőben lehet a kapu elé juttatni a labdát.

Összességében tehát a statikusan és ötlettelenül játszó Ferencváros megérdemelten maradt gól nélkül az emberfogással védekező ellenfél ellen, és Jansen csapata viszonylag sok próbálkozásból is rendkívül alacsony xG-mutatót tudott kidolgozni. A Ferencvárosnak elkerülhetetlenül új elképzelésekkel kell bővítenie a játékát, ha a csoportkörben (a Konferencia Liga minimum biztos) versenyképes akar maradni.

Mladá Boleslav–Paks 2-2

A Skoda városában, a tavalyi cseh ötödik Mladá Bolelav otthonában volt jelenése a magyar bajnoki ezüstérmes és kupagyőztes Paksnak a Konferencia Liga selejtezőjének rájátszásában. Bognár György az elmúlt években egy direkt futballt játszó, labda ellen pedig erősen, emberfogással letámadó együttest épített fel kizárólag magyar játékosokból, amely többnyire gólgazdag, de hektikus mérkőzéseket szokott játszani a magyar bajnokságban.

A paksiak az idegenbeli első mérkőzésen némileg óvatosabbra vették a játékot: a szokásosan 5-2-1-2-ben, emberfogással letámadó együttes most többnyire középső blokkban várta az ellenfelet, és csak nagyon ritkán lépte át a felezővonalat, hogy megzavarja a cseh labdakihozatalokat. Nem meglepő módon a mérkőzés 67 százalékában a cseheknél volt a labda, akik 4-2-3-1-es felállásban, az ellenfél vonalai közötti területet sok játékossal túltöltve futballoztak. Különösen a bal oldali játékuk volt nagyon aktív: a játék szervezése a bal félterületbe visszalépő középpályás, Matejovsky feladta volt, miközben a balhátvéd Fulnek magasan fellépett az ellenfél térfelére. Az első félidőben azonban a csehek nem sok veszélyt tudtak jelenteni: helyzeteiket többnyire Matejovsky mélyről belőtt vertikális passzai jelentették, amelyre a négy támadó gyakran egyszerre, egy irányba indult be. A pálya közepét emberfogással lezáró paksiak ezeket egy-két megingástól eltekintve eredményesen levédekezték. A támadásra ugyanakkor szinte semmilyen lehetőség nem maradt:

kapuskirúgáskor a távozó Szappanos helyére érkező Simon Barnabás szinte minden esetben felívelte a labdát Haraszti és Zimonyi irányába, ezekből azonban szinte egyszer sem sikerült támadást építeni.

Ha hátra került a labda a belső védőkhöz, akkor is minden esetben átrugdosták az ellenfél 4-2-3-1-es letámadását, többnyire az is elég volt, hogy első emberük, Ladra oldalra szorítsa a labdás középhátvédet. Az első félidőt tehát stabilan levédekezte a Paks, a támadójátékot azonban szinte teljesen feladta.

Itt éppen letámad a Paks: 5-2-1-2, mindenki az emberére figyel, a jobb szárnyvédő Kovács az ellenfél balhátvédjére lép fel.

Cseh labdabirtoklás: Matejovsky visszalép a bal félterületbe és indít. Négyen is beindulnak a direkt passzra, itt sikerül átjátszani a védelmet, ám a kapus a helyén van. Eközben a Paks 5-3-2-ben a saját térfelén is emberfogást alkalmaz.

Paksi labdakihozatal: a csehek 4-2-3-1-ben letámadnak, Ladra ívelésre kényszeríti Lenzsért.

A második félidő első része hasonló mederben folytatódott: a hazai csapat labdával egyre mélyebben a kapu elé rögzítette a paksiakat, és végül egy sikeres bepassz után Kinyik Ákosról került a labda a kapuba. Ezt követően Bognár György változtatott: Haraszti helyére második csatárnak érkezett a 37 éves Böde Dániel, aki előbb védőjét egy az egyben lefutva egyenlített, majd Papp Kristóffal is rúgatott egy gólt, ezzel megfordítva a mérkőzést. Mindkét gól hasonló szituációból született:

a Paks egyre tudatosabban terelte aszimmetrikusan a pálya jobb oldalára a játékot, ahol a pozíciókat megtartva a cél a két erőcsatár helyzetbe hozása volt, többnyire felpassz-visszapassz kombinációkkal és direkt indítással.

Paksi támadásépítés a második félidőben: aszimmetrikus szerkezet a pálya jobb oldalán, a felpassz után Böde megveri a védőjét és megszerzi az egyenlítő gólt.

A mérkőzés utolsó percében azonban a csehek Ladra révén közvetlen szabadrúgásból egyenlítettek, ami a mérkőzés nagy részében mutatott labdás fölényüket tekintve nem nevezhető érdemtelennek. A Paksnak minden esélye megvan, hogy a hazai visszavágón kiharcolja a főtáblát, ám ehhez minden bizonnyal proaktívabb játékra lesz szükség.

Fiorentina–Puskás Akadémia 3-3

A története során először a főtábla közelében járó Puskás Akadémiának jutott papíron a legnevesebb ellenfél: a Fiorentina tavaly ugyan csak hetedik lett az olasz bajnokságban, de a nyáron távozott Vincenzo Italiano vezetésével a lilák az elmúlt években többek között az Olasz Kupában és aKonferencia Ligában is döntőbe jutottak. Míg Italiano többnyire 4-2-3-1-ben, addig a nyáron a Monzától érkezett új edző, Rafaele Palladino inkább a három belső védős rendszert favorizálja.

A mérkőzés álomszerűen kezdődött a felcsútiak számára: a magyar válogatott Nagy Zsolt már a nyolcadik percben megszerezte büntetőből a vezetést, majd a 12. percben a finn jobbszélső, Soisalo növelte az előnyt. A mérkőzést Hornyák Zsolt csapata bátor, emberfogásos letámadással kezdte 4-2-3-1-ben, ahol gyakran a védők is bátran követték a saját térfelükre visszalépő olasz támadókat. Az első húsz-harminc percben az agresszív letámadás teljesen összezavarta az olaszokat, amiből direkt kontratámadásokkal sikerült a Felcsútnak veszélyeket kialakítania. Hasonló szituációból született meg a második gól is.

Letámad a Felcsút: Mindenki, még a balhátvéd is agresszívan figyel az emberére, az olaszok elmozgásokkal nem tudják tisztára játszani magukat. A felcsúti csapat a középpályán megszerzi a labdát és egy felpassz-visszapassz kombináció után a finn jobbszélső, Soisalo szerzi meg a második gólt.

Az idő előrehaladtával azonban a Fiorentina egyre inkább megtalálta a felcsútiak emberfogásának ellenszerét, ez pedig nem meglepő módon az elmozgó játék volt. A papíron 3-4-3-ban játszó olaszok rengeteg helycserével játszottak, különösen a bal oldalon. Így a bal belső középhátvéd Ranieri labdával is bátran belépett a játékba, miközben a szárnyvédő Parisi és az összekötő Sottil gyakran helyet cseréltek. Más alkalommal a bal belső középpályás Mandragora indult be mélységben a félterületben, miközben egy másik játékos zárt vissza a helyére. A firenzeiek egyébként viszonylag szimmetrikusan osztották el a játékosokat a pálya zónáiban, első ránézésre az elképzelésük inkább az Atalanta játékára hasonlított, mint a Leverkusenhez vagy éppen a svájci válogatotthoz, és arról is tettek, hogy a játékuk ne váljon statikussá. Ehhez kétféle eszközt használtak leginkább: a belső támadók aszimmetriáját és a labdavezetéseket. A felcsútiak emberfogásával szemben az olaszok egyre több labdavezetést vállaltak be egy az egy elleni szituációkban. Ezzel gyakran magukkal vitték védőjüket, területeket nyitva a pálya más zónáiban. Ennek egyik hatékony eszköze volt, amikor a két belső támadó, Colpani és Sottil egy oldalon helyezkedett, ezzel egyensúlytalanságokat létrehozva a felcsúti védekezésben.

A Fiorentina elmozgásokkal és túlöltésekkel találja meg az emberfogás ellenszerét. A jobbszélső Colpani a bal félterületig cselezi át magát, magával húzva az emberét. Az oldalsó belső védő Ranieri fellép a középpályára, miközben a balszélső és a bal szárnyvédő helycserét hajt végre.

A második félidőben a Fiorentina letámadása volt hangsúlyos: többnyire 5-2-1-2-ben támadták le a Felcsút labdakihozatalait. Hornyák Zsolt csapata néhány alkalommal képes volt kihozni a labdát a szélső védő, a belső középpályás, és a szélső közötti háromszögeléssel, a második félidőben azonban ez egyre kevesebbszer sikerült. Egyre többször kényszerítették ki az olaszok a rossz ütemű, elhamarkodott felpasszokat, amelyek szétesett szerkezetben, labdavesztésekben, és a harmadik firenzei gólban végződtek. A Felcsút még innen is képes volt egy szögletből egyenlíteni, ám kérdéses, a hazai visszavágón ez mire lesz elég.

A Fiorentina 5-2-3/5-2-1-2-ben letámad., mindenki az emberére figyel. A bal oldalon a Puskás háromszögeléssel kihozza a labdát, de a balszélső Nagy Zsoltra kilép az embere, és megakad a támadás.

A Puskás egy rosszul ütemezett felpassz után elveszíti a labdát, a szétszakadt struktúra miatt nincs esély a labda visszaszerzésére. a balszélső Sottil középről hozza helyzetbe Ikonét.