Legjobb barátjuk a káosz: meglephetik-e az őrült törökök Hollandiát?

Törökországnak a játéka alapján valószínűleg ki kellett volna esnie a nyolcaddöntőben, de a 2002-es világbajnokságon és a 2008-as Európa-bajnokságon már megtanulhattuk: a török válogatott nem tudja, mikor van megverve, és nem is hajlandó megadni magát. Nem véletlenül kapta az „őrült törökök” becenevet.

Így aztán Törökország az Európa-bajnokság legjobb nyolc csapata között van, ez pedig a torna egyik nagy meglepetése.

Ezt az örök optimista török szurkolókon kívül nagyon kevesen gondolták volna. Az előző kontinenstorna előtt sötét lóként emlegették sokan a válogatottat, de nem biztos, hogy kellett volna: a törökök pont nélkül, 1–8-as gólkülönbséggel zúgtak ki a csoportmérkőzések után. A 2022-es világbajnoki szereplésről szőtt álmokat szétzúzta a portugál válogatott, 2023-ban pedig a szövetség menesztette az előző Eb után kinevezett, egész jól teljesítő, ám népszerűtlenné váló szakvezetőt, Stefan Kuntzot. Vincenzo Montella az Eb-selejtezők közben pottyant be a kispadra, és első meccse Horvátországban volt, ami nem irigylésre méltó feladat, ha edzői debütálásról van szó.

A törökök 1–0-ra győztek Eszéken, és hamarosan a kvalifikációt ünnepelhették. Sőt, egy novemberi felkészülési mérkőzésen Berlinben 3–2-re legyőzték Németországot is, így aztán vigadhatott a hatalmas létszámú és igen szenvedélyes szurkolótábor. A 2024-es év viszont „monarchiabeli” kudarcokkal (Budapesten 1–0-s, Bécsben 6–1-es vereség) indult, és a júniusi felkészülési mérkőzéseken (Olaszország 0–0, Lengyelország 1–2) is nyeretlenek maradtak Montelláék. A kapitány persze kapta mindenfelől a kritikákat, szakkommentátorok sora mondta el, hogy mit csinálna jobban; és a bécsi 1–6 után voltak, akik megküldték volna neki a (kapitányi) selyemzsinórt.

Ehhez képest a Kisrepülő (Aeroplanino) nevetett utoljára.

Azt nem lehet mondani, hogy a török válogatott a megfontolt, óvatos, kontrollált futball híve lenne, mint megannyi rivális a legjobb nyolc között. Lehet azért, mert – képtelen ilyet játszani. A védekezés néha vibes only módban működött, néha komikus volt a torna alatt (a portugálok elleni második kapott gól bohózatba illik), a meccsek egyszerre igen szórakoztatók és teljesen kaotikusak. Egy tornán, amely tele van visszafogott játékkal előrukkoló, de így is negyeddöntős nagycsapatokkal (Franciaország, Portugália és – pláne – Anglia mindenképpen ide sorolandó), a törökök játéka üdítő kivétel. Nem véletlen, hogy az Eb két, szurkolói szemmel legélvezetesebb meccséből (Törökország–Georgia 3–1, Törökország–Ausztria 2–1) Montella csapata mindkettőben benne volt.

Az osztrák–török káosza: egy rész Bundesliga, egy rész Dél-Amerika, egy rész megyei foci

– írta nyolcaddöntős visszatekintője címében a The Athleticen Michael Cox, aki a meccs előtt igen negatív hangvételű cikket írt Ralf Rangnickról és az osztrák csapatról (Cox bevallottan nem bírja azt, amit Rangnick képvisel, és ennek hangot is adott), a meccs után pedig a győztes törököket sem kímélte.

„A futball színvonala gyakran borzalmas volt. Az első félidőben az osztrákok ki nem kényszerített hibák sorozatát követték el, mikor náluk volt a labda. A másodikban gyakorlatilag automatikusan átvették az irányítást, mert a törökök – ahogy az szokásuk – teljesen elvesztették a fejüket. Úgy álltak hozzá az utolsó fél órához, mintha az az utolsó öt perc lett volna; meg sem próbáltak értelmezhető kontratámadásokat vezetni vagy megtartani a labdát. (…) A törökök rendkívül szórakoztatóak, tűz van bennük és szenvedély, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a taktikai intelligenciájuk totális hiányát” – írta.

Nem ragyogó minősítés ez; nem is biztos, hogy teljesen igazságos, de az igaz, hogy a törökök nagyon kilógnak a negyeddöntős csapatok közül. Támadásban rendben van Montella csapata, ám az ellenfelek számos – köztük sok magas minőségű – helyzetet tudnak kidolgozni a kapujuk előtt. A nyolc közé csak olyan csapatok jutottak, melyek 4 környékére vagy az alá szorították az xGA-mutatót (a franciák esetében ez 1,63 – az ellenfelek nagyjából helyzetbe sem tudnak kerülni ellenük), no meg vannak kivételként a törökök, akiknél ez majdnem 8. Ez az egész, huszonnégy csapatos mezőny második legrosszabb adata.

A törökök sok lövést engednek ellenfeleiknek, ezek közül sok el is találja a kapujukat (holtversenyben itt is a második legrosszabb adat az övék), a kísérletek magas minőségűek. Ez már önmagában is kihúzhatta volna őket a versenyből, ám meccseik káoszából – a nagyon egyoldalú, portugálok elleni csoportmérkőzés kivételével – mégiscsak ők jöttek ki a legjobban.

A káosz a törökök esetében inkább feature, mintsem bug: egy óvatos, lassú, helyzetet alig-alig hozó mérkőzésen valószínűleg még jobban megmutatkoznának a defenzív hiányosságaik, és kevésbé tudnák érvényesíteni az erényeiket. Ilyen például a fiatal játékosaik sebessége – megindulásokat (progressive run) tekintve csak Portugália, Spanyolország és Franciaország előzi meg Montella együttesét az Eb-n –, kontratámadásaik, agresszivitásuk, távoli tűzerejük. A török válogatottnak egyenesen érdeke minél nagyobb káoszt teremteni, mert a rendezettségből rosszul jönne ki.

A káosz jó nekünk

– írta még a nyolcaddöntő előtt a Cumhuriyet hasábjain vezetett véleményrovatában Arif Kizilyanin, a patinás lap kolumnistája a pályán belüli és kívüli rendetlenségre egyaránt utalva.

„Törökország olyan hely, amely a káoszból táplálkozik, és néha a veszekedést és a konfliktusokat is a maga javára tudja fordítani” – tért vissza a gondolatra a nyolcaddöntő után, rámutatva, hogy a portugálok elleni vereség után a közvélemény és a sajtó egyaránt szétszedte a csapatot és a szövetségi kapitányt, a felfordulásból aztán kaotikus győzelmek születtek.

Érdekes módon, amikor több mint tíz éve a The Football Express az akkor a Cataniánál dolgozó Montella taktikáját elemezte, már a címben is kaotikusnak nevezte az együttes játékát. Több párhuzamot is találhatunk a szicíliai csapat és a törökök játéka, valamint Montella megközelítése között:

• Magas a tempó.
• Gyakran kaotikusak a meccsek.
• Formációkat és szerepköröket tekintve nagy a rugalmasság (Montella az Eb-n is váltott, a csoportmeccseken alkalmazott két belső védős felállást három belső védősre cserélte; támadásban Arda Gülert hamis kilencesként vetette be az osztrákok ellen).
• A csapat leggyengébb pontja a védekezése. Ez Montella más csapatainál is visszatérő probléma volt: karrierátlaga a kapott gólokat tekintve 1,28; és egyetlen olyan együttese sem volt, melynél a kapott gólok átlaga 1,1 alá esett volna.
• Jók a pontrúgásaik (a törököké az egyetlen csapat a mostani Eb-n, mely már kétszer betalált szögletek után, eddig 10 lehetőséget dolgoztak ki pontrúgásokat követően).
• Veszélyesek, nagyon gyorsak a kontráik, jók az átmenetek; a csapat egyik fő fegyvere a rendezetlen védelem elleni támadások vezetése.

A törököknek még azzal is szerencséjük van, hogy ellenfeleik többsége jó partner a káoszfutballhoz. A grúzoknak súlyos védekezési hiányosságaik vannak, ellenben igen veszélyesen kontráznak, belementek hát egy rendkívül élvezetes adok-kapokba. A cseheknek mindenképpen rohanniuk kellett (10 emberrel is) a győzelem után, nekik nem volt választásuk. Az osztrákoknak egyáltalán nincs ellenére (sőt!) egy csapongó, rohanós, nyílt, kaotikus meccs. Az egyetlen válogatott, mely a megfontoltabbak közé tartozott, és sokkal erősebb kerete van – a portugál – bántóan simán legyőzte őket. Ráadásul a négyből három mérkőzés a törökök ideális forgatókönyve szerint alakult: ők vezettek, az ellenfélnek kellett kapaszkodnia.

Ami azt illeti, a negyeddöntős ellenfél hollandokat is táncba lehet vinni, ugyanis Ronald Koeman együttese sem volt feltétlenül meggyőző eddig, még ha simán le is lépte a románokat a tizenhat között. A védekezése sem az igazi: Koeman az osztrákok elleni vereség után fejetlen csirkékhez hasonlította együttese védekezésben bemutatott produkcióját. Túl sok terület a vonalak között, túl kevés agresszivitás a középpályán, gyenge presszing, védelmi pozíciókból eltévelygés, labdaeladások: ezek mind olyan hibák, amelyeket a törökök meg tudnak büntetni.

Egy tényezőt még kihagytunk a törökök meglepően jó szerepléséből: a közönség által felkorbácsolt szenvedélyét.

A játékosok rendre elmondják: a legfontosabb, hogy tűz és szenvedély legyen a játékukban; az otthonról utazó, valamint németországi törökökből álló tábor pedig igencsak alkalmas ennek felszítására. A törökök gyakorlatilag „hazai pályát” kapnak a mérkőzéseiken, és ez talán hozzá is járul a kaotikus performanszokhoz. Nem véletlenül figyelmeztetett arra Montella: a szenvedély remek dolog, de nem irányíthatnak mindent az érzelmek, azokat kontroll alatt kell tartani. Persze, ha van futballkultúra, amely megtalálta az arany középutat az emóció és a jéghideg, néha cinikus számítás között, az pont az olasz.

Törökország nemzeti csapata alighanem közmegegyezéssel a nyolcadik helyre kerülne egy, a negyeddöntősöket sorba állító erősorrendben. Szerencsés ágra, sőt, szerencsés „ágnegyedre” került az Eb-n, hiszen pont olyan csapatokkal nem kerül össze, amelyek könnyűszerrel megfojthatnák a játékát. Hollandia ellen is lesz minden, mint a búcsúban: őrült tombolás a lelátón, éppen csak kordában tartott (?) szenvedély a pályán. És ha még a káosz is elszabadul, akkor reménykedhetnek a törökök. Hiszen nekik a jelek alapján inkább a rend az ellenségük.