A magyar válogatott győzelmi kényszerben lépett pályára az utolsó, Skócia elleni Eb-csoportmeccsen, hiszen az első két összecsapáson Németország és Svájc ellen nem sikerült pontot szerezni. A rivális eközben a németek elleni sima vereség után a svájciak ellen meglepetésre képes volt egy döntetlent kiharcolni, tehát némileg előnyben várta az összecsapást.
Steve McClaren kezdőcsapata egy helyen változott az előző játéknaphoz képest: Gunn előtt a védelembe – a sérült Tierney helyére – Grant Hanley került be Jack Hendry és McKemma mellé. A jobb szélen a Celtic játékosa Anthony Ralston, bal oldalt pedig Szoboszlai liverpooli csapattársa, Andy Robertson futkározott. A középpálya közepén a brightoni Bily Gilmour, valamint Callum McGregor kapott helyet. Elöl pedig Scott McTominay szabadon, afféle „mindenesként” játszott McGinn és Ché Adams mellett. A skót a magyarhoz kicsit hasonló, háromvédős rendszert alkalmazott.
A magyar válogatott kezdőcsapatában több helyen is változtatott Marco Rossi: Gulácsi előtt az eddig nem játszó Botka Endre lett a harmadik ember a védelem közepén Willi Orbán és Dárdai Márton mellett. A középpályán az alapembernek számító Nagy Ádám is kimaradt, így Callum Styles és Schäfer András őrjáratoztak a védelem előtt. A jobboldalt Bolla, a baloldalt Kerkez futotta be, elöl pedig szokás szerint Szoboszlai, Sallai és Varga triója kezdett.
A skót válogatott ugyanis a németek elleni mély, passzív és sikertelen 5-4-1-es védekezés után Svájc ellen már sokkal bátrabban, magasabban letámadott. Arra azonban talán előzetesen senki sem számított, hogy ellenfelünk az első félidőben nem kevesebb, mint 69 százalékban fogja birtokolni a labdát.
Márpedig ez történt: a győzelmi kényszer tudatában Marco Rossi visszanyúlt a régi, erősebb ellenfelek ellen jól működő recepthez, és a magyar válogatott a félpályán ülő, kompakt, 5-2-3-as alakzatban várta az ellenfelet. Amint azt az elmúlt években sokszor láthattuk, a mieink óramű pontossággal mozogtak együtt a labda oldalára tolódva, a pálya veszélyes területeitől távol tartva az ellenfelet. Ha pedig sikerült az egymáshoz közel helyezkedő támadó hármasunkat átjátszani, akkor a Schäfer–Styles páros, valamint az esetlegesen kilépő plusz belső védő mindig ott voltak, hogy nyomás alá helyezzék a kis területen nem túl magabiztos skótokat.
Skócia hiába játszott ellenünk a németekhez vagy a svájciakhoz hasonló labdabirtoklási fölényben, támadójátékuk minősége meg sem tudta közelíteni az előző két ellenfélét. Nemcsak az egyéni minőség tekintetében maradtak el messze Kroosék vagy Xhakáék produkciójához képest, de csapatszinten sem mutattak túl sok elképzelést arról, mihez kezdjenek az ölükbe hullott kezdeményezéssel. A kitűnően záró magyar retesszel szemben McGregor és Adams gyakran a belső védők elé kellett, hogy visszalépjen. A veszélytelen területen történő passzolgatást a magyar válogatott kényelmesen megengedte, a Robertson és Ralston felé küldött magas keresztlabdákat pedig bőven volt idő letolódni. A manchesteri McTominay szabad szerepkörben gyakran próbálta magát tisztára játszani, ám mindössze 35 labdaérintéssel és 75 százalékos passzpontossággal zárta a meccset, ami jól mutatja, mennyire veszélytelenül a pálya szélére sodródva futballozott.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="720" width="1280" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Skót labdabirtoklás, magyar védekezés. A magyar válogatott 5-2-3-ban, ötszöget formázva fegyelmezetten lezárja a pálya közepét. A skót hátsó sor nincs nyomás alatt, Varga is inkább a védekező középpályásra ügyel. McTominay a pálya szélére kénytelen kimozogni, a magyar válogatott simán letolódja az akciót. Pár másodperccel később a skótok visszajáratják a labdát, az elhamarkodott mélységi passzt a kilépő Dárdai füleli le.
Bár a magyar válogatott a vártnál mindenképpen mélyebben védekezett, a tanácstalanul adogató skótok ellen néha azért előhúzhattuk azt a fegyvert, ami a svájciak ellen látványosan besült, ám a selejtezőben kitűnően működött. Alkalomadtán ugyanis a magyar válogatott meglepetésszerűen visszafelé kezdte tolni a labdakihozatalokat, az ellenfél hátsó alakzatát mintegy letükrözve. Ekkor az addig a passzsávot záró Varga Barnabás támadta meg a középső belső védő Hanley-t, Schäfer és Styles pedig kiléphetett a Gilmour–McGregor duóra. ezekben a szituációkban a skótok gyakran próbáltak négy védőre váltani Ralston visszalépésével. Természetesen az új alakzatot nem sikerült időben felvenni, és a legtöbb ilyen szituáció kényszerű íveléssel végződött. A magyar válogatott védekezéséről és a skót labdás játékról mindent elmond, hogy az ellenfél 0.00-ás xG-mutatóval, lövési kísérlet nélkül(!) zárta az első félidőt.
A magyar válogatott kimozdul a középső blokkból, és meglepetésszerűen visszafelé kezdi tolni a skót labdakihozatalt. Gilmournak vissza kell lépnie, ám Styles szorosan követi, miközben szinte minden lehetséges opció nyomás alatt, csak hátrafelé lehet passzolni. A folytatásban Varga támadja meg a kapust, aki természetesen ívelésre kényszerül.
A kapuskirúgások alkalmával Gulácsi gyakran egyszerűen csak felívelte a labdát, ám a földön sem vállaltunk túl sok kockázatot. Formailag most is megfigyelhettük, hogy a magyar csapat az építkezés kezdetén négyfős hátsó sorra vált (az egyik szárnyvédő vagy belső középpályás visszalépésével), az elöl lévő öt támadó pedig ezúttal is sok helycserével operált. Tartalmilag azonban –hasonlóan például a szerbek elleni, győztes selejtezőhöz – ezúttal az ellenfél letámadását kicsalogatva, direktebb támadásokkal szerettünk volna az ellenfél mögé kerülni. Az ellenfél térfelén berendezkedő, a pálya egyik oldalára koncentráló, sok körömpasszal operáló „relacionista” játék csak pillanatokra volt megfigyelhető. A kapura ugyanakkor az első félidőben a magyar csapat sem tudott túl sok veszélyt jelenteni: az egyetlen próbálkozás a tizenhatoson belül egy beívelt szabadrúgás után Willi Orbán fejéről érkezett, Sallai Rolandék pedig négyszer is távolról kellett, hogy próbálkozzanak.
A skótok négy-öt emberrel támadnak le, Adams támadja meg a visszapasszt kapó Gulácsit. Schäfer kifelé, Styles visszafelé mozog, de nincs esélyük megérkezni a pozícióba, a kapusnak fel kell ívelnie a labdát.
A skótok itt 5-3-2-ben támadnak le, a szárnyvédők hátul maradnak. A magyar válogatott labdával nem vállal sok kockázatot: a visszalépő Styles felíveli a labdát.
A skótok a Svájc elleni mérkőzéshez hasonlóan viszonylag magasan letámadták a magyar válogatottat, ám ezúttal nem volt nehéz dolguk: 5-3-2-es vagy 5-2-3-as alakzatukban gyakran elég volt Gulácsit presszingelni ahhoz, hogy a magyar válogatott egy kapusfelívelés, vagy az oldalsó belső védőnek adott oldalpassz után azonnal hosszú labdával próbálkozzon. A magyar válogatott azonban ezekből is viszonylag keveset tudott megtartani: a legtöbbet Willi Orbán próbálkozott indítással, 13-ból azonban csak ötször volt sikeres.
A második félidő első fele nem sok változást hozott, mindkét csapat kockázatkerülően, sok hibával játszott. Mindezt jól mutatja, hogy a skót válogatott összességében 82, míg a magyar 73(!) százalékos passzpontossággal zárta a meccset. A magyar válogatott immár valamivel többször lépett ki a középső blokkból, a labdával bizonytalan skótokat pedig gyakran sikerült elhamarkodott passzra, vagy ívelésre kényszeríteni. A második félidőben a skótok már feljegyezhettek négy próbálkozást, ám ebből mindössze kettő érkezett a tizenhatoson belülről, mindegyik a rendes játékidő letelte után. A helyzet magyar oldalon is hasonló volt, akcióból, tizenhatoson belülről csak Sallai próbálkozott, ám mindkét lövést blokkolták.
Varga Barnabás sajnálatos és ijesztő sérülése után a meccs képe némileg megváltozott: az idő előrehaladtával mindkét csapatnak egyre többet kellett kockáztatnia az életben maradásért. A rendes játékidő vége felé így a két csapat játékának tempója felgyorsult, egyre nagyobb területek maradtak nyitva a pályán. A magyar válogatottba az erőcsatár Ádám Martin mellett két gyors szélső, Csoboth Kevin és Nagy Zsolt érkezett. Ők Szoboszlai Dominikkal egyre magasabban játszva, direkt támadásokkal próbáltak helyzetbe kerülni. A tízpercesre nyúlt hosszabbítás végén pedig megtört a jég: a néhány perccel korábban még kapufát rúgó Csoboth másodszorra már nem hibázott, miután Szoboszlaival és Sallaival hárman kontrázta egy skót szöglet után. A magyar válogatott tehát az utolsó percben, talán Varga Barnabásért is küzdve, képes volt a maga javára fordítani a játékban igencsak visszafogottan sikerült mérkőzést.
A magyar válogatott a skót labdavesztés után azonnal kontrázik, Szoboszlai, Ádám Martin és Sallai is magasan az ellenfél térfelén. Csoboth itt még előkészítő szerepben, Szoboszlai ezt a helyzetet még kihagyja.
A mindent eldöntő gól. A skót szögletnél egyetlen védő marad hátul, a mieink viszont hárman mehetnek: ismét Szoboszlai, Sallai és Csoboth a főszereplők. Sallai bepasszát Szoboszlai nem éri el, Csoboth azonban érkezik és megszerzi a győztes gólt, 0-1.
A magyar válogatott tehát nyolc év és kilenc nap, valamint nyolc nyeretlen Eb-meccs után tudott ismét győzni kontinenstornán – a mieink így három ponttal, harmadik helyen zárták az A-csoportot. A sorsunk azonban nem csak a saját kezünkben van – a következő napok csoportmérkőzései fogják eldönteni, a magyar válogatottnak van-e helye Európa legjobb tizenhat csapata között. Nemzeti csapatunk nagyot küzdve hozta az életben maradáshoz szükséges eredményt – a teljesítmény azonban egyénileg és csapatszinten is bőven hagyott maga után kívánnivalót.
A magyar válogatott Európa-bajnoki teljesítménye sokkal inkább közelített a realitáshoz, mint a két évvel ezelőtti, németek, vagy angolok elleni bravúr. Ezt pedig a közvéleménynek fontos lenne indulatoktól mentesen, szélsőségek nélkül a helyén kezelni.
Várjuk tehát a szerdát, és reménykedjünk. Még mindig van miért.
Az adatok forrása a fotmob.com
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="270" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
