A válogatott futball azért kegyetlen, mert a klubfutballhoz képest minimális a meccsek száma, így aztán a szakvezetők minden egyes döntése – legyen az személyi vagy taktikai – nagyító alá kerül. Mivel kevés a meccs, a tornákon pedig igen magas a tét, nagy a kísértés, hogy a közvélemény kizárólag az eredmények alapján értékelje ezeket a döntéseket. A fő döntéshozóra – a szövetségi kapitányra – elsőként hull vissza a kritika.
Vegyünk egy aktuális – nagy tornákon mindig aktuális – kérdést, és nézzük meg több csapat példáján keresztül! Az egyik legnagyobb dilemma a szakvezetők előtt:
- Azokat a futballisták játsszanak, akik már korábban bizonyítottak és élvezik a kapitányi bizalmat; még akkor is, ha nincsenek formában/sérülésből épültek fel/játékhiányuk van?
- Vagy azok, akik jó formában zárták a klubidényt, így vélhetően nagy önbizalommal kezdhetik a tornát – de a válogatottban eddig kevesebb lehetőséget kaptak, esetleg új emberek a keretben?
Marco Rossi az Európa-bajnokságra gyakorlatilag a legjobb keretét vihette el – a selejtezőkön sokszor volt foghíjas a válogatott –, igaz, az első, svájciak elleni mérkőzésre sérülések szűkítették a választási lehetőségeit; kidőlt a jobb oldali szárnyvédőben alapesetben kezdő Loic Nego, valamint a középpályáról Callum Styles.
Utóbbinak megvolt az egyértelmű helyettese (Schäfer András; lehet, egyébként is ő kezdett volna), Nego pótlása, illetve a bal oldali belső védő kiléte (a klubidényben alig játszó Szalai Attila vagy az idényt végigjátszó Dárdai Márton?) viszont két döntés meghozatalát kívánta meg. Rossi konzervatív döntéseket hozott, azokat tette a csapatba, akik már hosszú ideje a keret tagjai. A csapat passzjátékában is igen fontos szerepet betöltő Szalait ismét a kezdőbe vezényelte – a védőbe nyilvánvalóan azzal is önbizalmat is kíván csepegtetni, hogy kitart mellette –, a jobb szélen pedig nem a klubidényben sokat foglalkoztatott Bolla Bendegúz, hanem a sérülése után visszatért Fiola Attila kezdett. Lang Ádám szintén Rossi bizalmi embere, de neki is hosszabb kihagyása volt az Eb előtt; sőt, a csereként beállt Kleinheisler László is egyértelműen meccshiányos, de Ádám Martin is ritkán tölt Dél-Koreában teljes 90 percet a pályán. Klubjában Szalai 2023. december 8. óta nem játszott végig meccset, Lang sérülése miatt február 14. óta nem kapott 90 percet, Kleinheisler legutóbb márciusban volt végig a pályán, Ádám pedig csak kétszer játszott végig tétmérkőzést 2024-ben. Fiola 2009/2010 óta nem játszott olyan keveset egy NB I-es idényben, mint most. Érdemes megnézni azt az ábrát, ami a magyar válogatott játékosainak meccsterhelését mutatja.
Azt nem lehet állítani, hogy ezeken a döntéseken ment volna el a meccs – ahogy Rossi is mondta, a svájciak egyrészt megleptek minket, másrészt az első félidőben lefociztak a pályáról, harmadrészt pedig nem voltak jó magyar egyéni teljesítmények –,
Szalai háromszor vesztett párharcot a saját tizenhatosa környékén vagy azon belül, és mindháromból svájci lehetőség lett: egyszer kétségbeesett (sikertelen) becsúszással próbálta megállítani a Kerkez Milos rossz passza után ziccerben kilépő Ruben Vargast, egyszer az alapvonalnál nagyon csúnyán befűzte Dan Ndoye, egyszer meg Ndoye egy bedobás után leszerelte a tizenhatoson belül. Az más kérdés, hogy egyik esetből sem lett gól – nem úgy, mint a játékhiány által kevésbé érintett Willi Orbán súlyos hibájából a harmadik svájci találat előtt.
Főleg az utóbbi két esetben tűnt úgy, hogy Szalaiból hiányzik az az élesség, ami megvan benne, amikor jó formában játszik. A második svájci gól előtti labdavesztésben is benne volt Szalai (túl rövid volt a labdája Nagy Ádámnak, aki elvesztette azt a tizenhatoson belül). Fiola 43 százalékos párharcmutatója saját átlaga alatt volt, és neki is akadt három, saját büntetőterületén belül elveszített párbaja (kettő szöglet után, egyszer meg Ndoye húzott el mellette, majd lőtt, de Gulácsi Péter védett). Rossi Langot, majd a hajrában Szalait is lecserélte, Fiolát pedig beljebb vezényelte a második félidőre, amelyben a magyar válogatott feljavult, ám az elsőben esett károkat már csak mérsékelni tudta.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="2333" width="3500" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Rá lehet kenni a svájciak elleni sima vereséget a játékhiányos emberekre? mert az első félidőben a csapat játéka csődöt mondott, ráadásul a svájci „meglepetések” (formáció, Michael Aebischer bal szélre vezénylése és onnan középre indított mozgásai, Kwadwo Duah kezdőcsapatba jelölése) mindegyike telitalálatnak bizonyult. A gyakran kritizált Murat Yakin váratlan húzásait a meccs eredménye igazolta – a svájci tréner kockázatot vállalt (és az bejött neki), Rossi ellenben ragaszkodott az alapcsapatához (ez meg kevésbé). Érdemes idézni is Yakint, a bevezetőben említett dilemma miatt.
Ha nem vállalsz rizikót, nyerni sem tudsz. Megpróbáltuk a Bolognában játszó futballistáinkat mind betenni; Aebischernek azt az utasítást adtam, hogy mozogjon középre, és ne maradjon a vonal mellett. A gólja remek munka volt; pont abba a pozícióba mozgott, ahová kellett neki. Duah bizonyította, hogy jó az időzítése, jó helyekre mozog. Olyan játékosok ők, akik jó formában vannak, ezért pályára kellett küldeni őket.
Yakin a meccs után az SRF-nek adott nyilatkozatában a három Bologna-játékosra – Aebischer, Ndoye, Remo Freuler – utalt, akik a csapat kiváló idénye miatt önbizalommal telve érkeztek az Eb-re. Ugyanakkor vessünk egy pillantást a svájci kapitány válogatási lehetőségeire és a kerettagok meccsterhelésére!
A különbség óriási. A svájci keret 26 játékosából 20 legalább 1800 percnyi játéklehetőséget kapott az előző klubidényben, jobbára topligás szinten. A magyar csapat 26 játékosából 15 áll így, ám közülük 7 itthon kapott ilyen terhelést, többen pedig topligás ország másodosztályú bajnokságában.
Nem mindegy – egyben ez mutatja, mennyivel könnyebb dolga van a válogatásnál Yakinnak, mint Rossinak. A svájciaknál is volt a pályán meccshiányos ember, de ezt a játékos kiemelt státusa indokolta: Yakin már a torna előtt elmondta, ha bármi esély mutatkozik a játékára, akkor magával viszi Breel Embolót, ugyanis a Monaco hosszú sérülésből felépült játékosa az egyetlen klasszis csatára, kulcsfontosságú fogaskereke a svájci gépezetnek. Embolo a hajrára érkezett, és egy gyönyörű góllal el is döntötte a meccset – de a helyén kezdő, jóformán teljesen válogatott rutin nélküli Duah is hozzájárult egy találattal a svájci sikerhez.
Az Eb előtt Julian Nagelsmann (Németország) és Gareth Southgate (Anglia) válogatási döntésein is látszott: igyekeztek a formát erősen figyelembe véve kiválasztani játékosaikat, még ha ennek nagy nevek is áldozatul esnek. A német keretben mindig lesz egy bayernes mag (esetükben a forma azért változatos), ám a kezdőcsapatban ott voltak a Real Madrid (Antonio Rüdiger, Toni Kroos), a Bayer Leverkusen (Jonathan Tah, Robert Andrich, Florian Wirtz) és a Stuttgart (Maximilian Mittelstädt) önbizalommal teli játékosai, akik mind-mind kiemelkedően sikeres klubidényt zártak. Southgate kipróbált emberei közül kihagyta Harry Maguire-t, Jack Grealish-t, James Maddisont, Jordan Hendersont, Eric Diert vagy Marcus Rashfordot, ugyanakkor beválogatott négy embert (Dean Henderson, Marc Guehi, Adam Wharton, Eberechi Eze) a szezont remekül záró, utolsó hét bajnokijából hatot megnyerő Crystal Palace-ból, Guehit a kezdőbe is jelölte a szerbek ellen. Korábban pont azért kritizálták sokan az angol szakvezetőt, mert bizalmi embereihez akkor is ragaszkodott, ha más, azonos szerepkörben játszó futballista jobb formát mutatott.
Ezekben az esetekben is látjuk: forma alapján akkor lehet válogatni, amikor megfelelő a választék, elegendő konkurenciája van a kerettagoknak. Marco Rossinak ez a luxus nem adatik meg: van a válogatottnak egy topligás (illetve topligás tapasztalattal bíró) gerince, de igazából senki sem törte rá az ajtót a kapitányra, senki sem bővítette berobbanásával vagy kiemelkedő formájával a szakvezető választási lehetőségeit.
Érdekes, hogy Rossi két olyan poszton (bal oldali belső védő, jobb oldali wingback) is a kipróbált, bizalmi emberének adott lehetőséget, amelyen lett volna játékban levő, magas szintű bajnokságban futballozó opciója. Hogy ez hiba volt-e? Lehetséges, de azzal is tisztában kell lennünk, hogy egy szakvezető és stábja összehasonlíthatatlanul több információ birtokában dönt, mint ami a mi rendelkezésünkre áll. Lehet változtatás a következő meccsekre? Elképzelhető, sőt, valószínű.
No meg a futball egyik örök igazságtalanságát is említhetjük: vereség esetén mindig az a „rossz” játékos, aki a pályán van, és mindig az a „jó”, aki a kispadon – vagy éppenséggel bent sincs a keretben.
A válogatott futball kegyetlenségét pedig már említettük: kevés a meccs, minden döntés fontos, és kudarc esetén a kapitány viszi el a balhét – bármennyire is korlátozottak egyébként a lehetőségei.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="270" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
