A másodosztályból is vezet út az angol válogatott Eb-keretéig

Adam Wharton tavaly ilyenkor a Blackburn Rovers játékosaként élvezhette megérdemelt pihenését első felnőtt idénye után: a klub saját nevelésű játékosa remekül mutatkozott be tizennyolc évesen a nagycsapatban, és egyértelmű volt, hogy a tehetséges középpályás sokra hivatott. Arra azonban valószínűleg nem sokan számítottak, hogy egy évvel később Wharton már az angol válogatott keret tagjaként készülhet a németországi Európa-bajnokságra.

Sőt, ha őszinték akarunk lenni, még idén februárban sem utaltak erre jelek,

amikor Wharton a gyengélkedő Crystal Palace-ban bemutatkozott a Premier League-ben: a középpályás csereként állt be a nagy rivális Brighton elleni meccsen, majd rögtön össze is hozott egy gólt az ellenfélnek, null-háromra alakítva ezzel az állást. Azóta viszont Wharton nem tud hibázni: az időközben edzőt cserélő Palace megtáltosodott, amiben főszerepet vállalt a fiatal középpályás is, akit márciusban először még az U20-as válogatottba hívtak meg, de még ugyanazon a héten feljebb léphetett az U21-esekhez, és miután folyamatosan szenzációsan futballozott, egyre többen pedzegették, hogy akár még a nagyokhoz is beférne.

A rendre konzervativizmussal és a bevált játékosaihoz való túlzott lojalitással vádolt kapitány, Gareth Southgate aztán a kritikusaira rácáfolva Whartont is meghívta az Eb-re készülő bő keretbe, majd miután sikerrel mutatkozott be Bosznia-Hercegovina ellen a csapatban, túlélte a keretszűkítést is. Adam Wharton ott van a 26-os angol keretben, és ugyan kezdeni vélhetően nem fog az első meccsen, könnyen előfordulhat, hogy még a torna alatt beverekszi magát a kezdőcsapatba is.

Tény, hogy Whartonnak abból a szempontból szerencséje is van, hogy ahol ő játszik, az régóta hiányposzt Angliában, mert sokáig nem sikerült kinevelni olyan középpályásokat, akik visszavontan játszanak ugyan, és képesek ellátni a szükséges védőmunkát is, de közben tökéletesen passzolnak, labdabiztosak és gyakorlatilag mozgatják a csapatot. Míg például támadó középpályásból túltengés van, és olyan játékosok maradtak ki a keretből, mint Jack Grealish vagy James Maddison, addig eggyel hátrébb már más a helyzet, pláne, amióta Kalvin Phillips formája a Cityhez igazolva drámaian visszaesett. Így kerülhetett „gyorsított eljárásban” a keretbe Wharton, aki természetes partnere lehetne a labdaszerző, box-to-box középpályás Declan Rice-nak, csak éppen a tapasztalatlansága miatt egyelőre valószínűbbnek tűnik, hogy Southgate Trent Alexander-Arnoldot tolja fel a középpályára, vagy a megbízható Conor Gallagher kap lehetőséget. De a keretben immár Wharton is ott van.

Nyilvánvalóan jól bánik a labdával is, de igazán az keltette fel a figyelmünket, ahogyan átveszi és járatja a labdát

– indokolta beválogatását Southgate. Tényleg az a könnyedség a legszembetűnőbb Wharton játékában, ahogy egyből képes megjátszani a csapattársait, legyenek azok harminc-negyvenméteres, hajszálpontos labdák, vagy éppen kiváló ütemű rövid passzok. Nem véletlenül emlegetik ma már olyan klubokkal összefüggésben a nevét, mint a Bayern vagy a Manchester City.

Wharton villámgyors felemelkedéséhez persze az is kellett, hogy Oliver Glasner alatt feltámadjon hamvaiból a Crystal Palace, ahonnan Marc Guéhi, Eberechi Eze és a kapus Dean Henderson is ott lesz az angol válogatott színeiben az Eb-n. És még csak nem is Wharton az első, akit a klub a másodosztályból hozott el: a szintén pazar formában futballozó, technikás Eze a QPR, míg a hozzá hasonlóan szintén nagycsapatok által ostromlott Michael Olise a Reading csapatából érkezett, hogy aztán a Palace színeiben nője ki magát igazán.

A Palace azonban inkább kisebbségben van ezzel, a Premier League-csapatok többsége ugyanis továbbra is főként külföldről igazol, pedig az angol másod-harmadvonalban is egyre jobb minőségű nevelőmunka folyik, amit mindennél jobban illusztrál a tény, hogy a Bosznia-Hercegovinát legyőző angol csapatban pályára lépő tizenhét játékosból tizenöt (!) játszott korábban az EFL-ben is (az English Football League rövidítése, mely az angol labdarúgó ligarendszer második, harmadik és negyedik osztályait öleli fel). Közülük persze többen csak kölcsönben játszottak alsóbb osztályokban, de például Jarrod Bowen (Hull), Ollie Watkins (Exeter), John Stones (Barnsley) vagy Ivan Toney (Northampton) egyértelműen az EFL sikertörténetei, nem beszélve a Birmingham Cityből induló Jude Bellinghamről.

Tehetségeknek most sincs híján az EFL, nézzük tehát azokat az angol fiatalokat, akik a nyomdokaikba léphetnek!

Jack Clarke (Sunderland)

Öt évvel ezelőtt úgy tűnt, Jack Clarke villámháborúval veszi be a Premier League-et: a Leeds tinédzser szélsőjét Marcelo Bielsa dobta be a mélyvízbe, és nagyszerű teljesítménye láttán a Tottenham meg is vásárolta. Ez azonban nem volt jó döntés, Clarke nem kapott lehetőséget a nagyoknál, inkább folyton kölcsönadták, mígnem az akkor még harmadosztályú Sunderlandnél végre megtalálta magát, pláne, miután a klub meg is vásárolta a Spurstől. A balszélső egy osztállyal feljebb is hozta a formáját, sőt, a mostani idényben már a Championship egyik legveszélyesebb játékosává nőtte ki magát, sokáig vezette a góllövőlistát is, ám az állandó edzőcserék és egy sérülés miatt az idény második fele már nem sikerült annyira jól. A még mindig csak 23 éves Clarke-ot több csapattal is hírbe hozták, és a távozása biztosra vehető, a kérdés csak az, hol fog kikötni a nyáron.

Tom Fellows (West Bromwich Albion)

Clarke-hoz hasonlóan Tom Fellows is egy régi vágású szélső, aki az alapvonal mellett rohangálva hozza zavarba az ellenfél védőit, ám mindezt kiemelkedő hatékonysággal teszi. Fellows rendkívül gyors, jobbnál jobb labdákkal tömi a beadásaira érkező csapattársait, és az idén verekedte be magát a kezdőcsapatba. A húszéves játékos hamar a West Brom erősségévé nőtte ki magát, bemutatkozott az U20-as válogatottban is, és nem véletlen, hogy már most arról szólnak a hírek, hogy Fellowsért bejelentkezhet több élvonalbeli csapat is a nyáron.

Archie Gray (Leeds)

A még mindig csak 18 éves középpályás a most véget ért idény egyik nagy felfedezettje, noha már évek óta emlegették a nevét azok, akik otthon vannak a korosztályos futballban.

Archie Gray-t már 15 éves korában leültette a nagycsapat kispadjára Marcelo Bielsa, két évvel később pedig állandó kezdőjátékos lett.

Ekkor már Daniel Farke ült a Leeds kispadján, aki gyakran jobbhátvédként küldte a pályára. Gray ezen a poszton is bizonyított ugyan, a jövője viszont egyértelműen a középpályán van, hiszen tényleg a játék minden elemében kiemelkedő, nem véletlenül ő lett a Championship legjobb fiatal játékosa az idén. Nyilvánvalóan sok csapat szeretné megszerezni, de Gray ezer szállal kötődik a klubhoz, három felmenője is játszott a Leeds Unitedban, ezért elképzelhető, hogy még egy szezon erejéig legalább marad a klubban. Az biztos, hogy ideje még van.

Jacob Greaves (Hull)

A Hull saját nevelésű játékosa remek idényt tudhat maga mögött, amit azzal jutalmaztak, hogy klubjában az év játékosának választották, és bekerült az év csapatába is a Championshipben. Jacob Greaves ugyan még csak 23 éves, de már túl van a kétszáz felnőtt meccsen, és a játéka is egy érett futballistát mutat: a 193 centi magas, ballábas középhátvéd nemcsak a védőmunkájával emelkedik ki, hanem a támadásokhoz is rendszeresen fellép, és semmi meglepő nincs abban, hogy ma már olyan klubokkal hozzák kapcsolatba, mint a Tottenham vagy az Everton.

Hayden Hackney (Middlesbrough)

Hayden Hackney a példa rá, hogy mennyit számít az edző személye: a Boro saját nevelésű középpályása az első csapat peremembereként vegetált Michael Carrick érkezése előtt, az új edző azonban egyből a kezdőcsapatba tette Hackney-t, akiből gyorsan alapember is lett a csapatában. Sőt, tavaly már az angol U21-es válogatottba is behívót kapott, és ha az idény második felét nem csúfítja el egy makacs sérülés, akkor vélhetően még többet hallanánk a nevét. A leginkább mélységi irányítóként játszó Hackney most lesz 22 éves, és Carrick érthetően ragaszkodna hozzá, ám a klub egy nagyobb összegért cserébe feltehetően hajlandó lenne lemondani róla.

Callum O’Hare (Coventry)

A Coventry 10-ese rém peches játékos: már a Championship figyelemre méltó játékosai között jegyezték, amikor 2022-ben – eleve egy hosszabb sérülés után visszatérve – egy keresztszalag-szakadás miatt csaknem egy teljes évre kiesett. O’Hare azonban teljesen felépült, olyannyira, hogy a Coventry kupamenetelésében is nagy részt vállalt. Az Aston Villában nevelkedett játékos a Coventryben valódi sztár lett, aki ráadásul már jelezte, hogy nem hosszabbítja meg az idén nyáron lejáró szerződését, így ingyen szerződtethető. Könnyen lehet, hogy ősszel már egy osztállyal feljebb láthatjuk viszont.

Anthony Patterson (Sunderland)

Az előző évtizedben már kinevelt a Sunderland egy angol válogatott kapust: Jordan Pickford aztán az Evertonhoz igazolva lett ismert futballista, most pedig a klub újabb saját nevelésű kapusát kerülgetik az első osztályú csapatok. Anthony Patterson ugyan már nem annyira fiatal, mint Pickford volt az eligazolásakor, de még mindig csak 24 éves, ami ugye kapusoknál még a karrier kezdete, neki pedig már több mint száz meccs tapasztalata van a birtokában. Patterson alapember a Sunderlandnél, de sajtóhírek szerint lehet, hogy megfelelő ajánlat esetén pénzzé tennék, és ajánlatokban állítólag nincs hiány.

Jaden Philogene (Hull)

A Hull szélsője idén februárban azzal került a világsajtóba, hogy Puskás-díjra méltó rabona-gólt szerzett a Rotherham ellen,

pedig Jaden Philogene az egész idényben fantasztikusan futballozott.

Az Aston Villa nevelésének sok más játékoshoz hasonlóan egy osztállyal lejjebb kellett mennie, hogy megmutathassa, mit tud, a Hullnál pedig megkapta a lehetőséget, és élt is vele. A technikás szélső tizenkét gólt szerzett az idényben, alapember lett az angol U21-es csapatban, és nagyon meg lennénk lepve, ha a következő szezont is a Championshipben kezdené.

Jonathan Rowe (Norwich)

A Kanárik szélsője már egy ideje ott toporgott a partvonalon, mielőtt az idén végre megkapta az esélyt, és egyből élni is tudott vele. Hiába számított a saját nevelésű játékos nagy tehetségnek, és mutatkozott be még 18 évesen a Premier League-ben, Rowe sokáig csak percekig jutott a nagyoknál, és először ebben a szezonban kapott igazán lehetőséget. Idén aztán a szezon első öt meccsén öt góllal hálálta meg David Wagner bizalmát, és onnantól már nem volt kérdés, hogy a gólerős, szélvészgyors játékosnak helye van a Norwich kezdőjében. Igaz, sérülés miatt az idény utolsó harmadában keveset játszott, ám így is beverekedte magát az angol U21-es válogatottba, és bekerült a neve a játékosmegfigyelők oly sokat emlegetett noteszába.

Ben Sheaf (Coventry)

Erősen vitatható, hogy a középpályás nevezhető-e még fiatal focistának, de könnyedén lehet belőle a következő játékos, aki a Championshipből hódítja meg a Premier League-et. Ben Sheaf ugyan Arsenal-nevelés volt, de hosszú ideig nem találta a helyét, mielőtt négy éve a Coventry szerződtette volna. Mark Robins irányítása alatt azonban Sheaf kivirágzott, és ma már a liga legjobb védekező középpályásaként emlegetik, aki a Manchester United elleni FA-kupa elődöntőn is a mezőny legjobbjai közé tartozott. Olyannyira, hogy a pletykák szerint a United is fontolgatja a szerződtetését – ez ugyan erős túlzásnak tűnik, de arra nem látunk okot, hogy a táblázat alsó feléhez tartozó csapatok valamelyikében Sheaf ne lehetne alapember.