A Real Madrid tudatosan választja a nyomás alatti játékot, ezért is annyira jó benne

Tíz éven belül hatodszor fordul elő, hogy a Real Madrid BL-döntőt játszik, az előző öt alkalommal meg is nyerték a trófeát a spanyolok, és most a Borussia Dortmund ellen is ők számítanak esélyesnek. A dicsőséget azonban nem adják ingyen; a Realnak a Lipcsét, a Manchester Cityt és a Bayern Münchent kellett kiejteni a döntőbe vezető úton. 2022-ben ennél is nehezebb volt Carlo Ancelotti csapatának sorsolása – akkor a Paris Saint-Germain, a Chelsea, a Manchester City és a Liverpool legyőzése kellett a BL-trófea megszerzéséhez. De visszamehetünk 2018-ba is: abban az évben Paris Saint-Germain–Juventus–Bayern München–Liverpool volt a menetrend – akkor még Zinédine Zidane-nal a kispadon. Ennek az egésznek csak annyi a lényege, hogy a Real úgy tette saját privát játszóterévé a BL-t, hogy közben a topligák legjobb csapatait verte végig újra meg újra. De mi teszi ennyire sikeressé a madridiakat a legerősebb kupasorozatban? (Azon túl, hogy Ancelotti felhúzza a szemöldökét vesztes állásnál a 90. percben). Pontosan milyen elemek jellemzik a focijukat, és hogyan hajtják végre azokat?

A cikk vége felé érintjük majd a Real La Ligában nyújtott teljesítményét is, de a BL sokkal izgalmasabb. Amúgy is: az említett tízéves periódusban BL-ből ötöt, bajnoki címből viszont csak négyet nyert a klub, és ez az arány néhány héten belül 6–4-re módosulhat. Mióta a videó- és adatelemzésnek, ezáltal az egész taktikai felkészülésnek egyre nagyobb kultúrája van – különösen Angliában és Németországban –, egy-egy párharc előtt hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a Real továbbra is a világ (egyik) legjobb és legmodernebb csapata, ahol a világ legjobb és legképzettebb futballistái játszanak. A negyeddöntőben valószínűleg jelentős többségben voltak azok, akik azt mondták, hogy a Manchester City a párharc esélyese. A fogadóirodák oddsai is ebbe az irányba mutattak: a madridi meccs előtt 2,55-ös szorzóval adták a Real győzelmét, a manchesteri visszavágón már 5,5-szörös pénzt fizettek volna. Ugyanez a jelenség a 2022-es BL-döntőben is érezhető volt. Jürgen Klopp Liverpoolja abban az évben ismét csúcsra volt járatva, és sokan biztosra vették, hogy sikerül visszavágni a 2018-as döntőért. Az angol együttes egész meccsen nyomasztó fölényben játszott, amit a kapura lövések száma (24–4) és az xG (2,19–0,73) is jól mutat. A Real azonban Vinícius Junior góljával így is megnyerte a meccset. Az utóbbi néhány évet alapul véve azt mondhatjuk, hogy a Manchester City, a Liverpool és a Bayern München azok a csapatok, amelyek a legnagyobb nyomást képesek helyezni az ellenfélre.

A Real viszont a nyomás alatti játékban a legjobb, így nem a szerencse vagy a véletlen műve, hogy újra és újra le tudja győzni ezeket a csapatokat.

A Real láthatóan igényli, hogy nyomás alá legyen helyezve. Ancelottiék az idei BL-szezonban 15-ös PPDA-val játszanak, ami a 32 csapatos mezőnyben a kilencedik legmagasabb. A PPDA ugye azt mutatja meg, hogy egy csapat hány passzt enged az ellenfélnek a támadó- és középső harmadban, mielőtt valamilyen védekező akcióval megszakítaná a labdajáratást. Minél kisebb ez a szám, annál intenzívebb egy csapat letámadása. Persze a Real esetében a PPDA értékébe beleszámítanak az egyenes kieséses szakaszban játszott meccsek is, de mivel ez egy stílusleíró mutató, így nem torzítják az eredményt (a La Ligában 12,1 a csapat PPDA-ja). A Realnak tehát nem érdeke korán és intenzíven letámadni az ellenfeleit, inkább hagyja, hagy hozzák fel a labdát.

Mindezzel szoros összefüggésben áll, hogy a Real sok direkt támadást vezet. Az Opta definíciója szerint azok a támadások számítanak direktnek, amelyek a saját térfélen kezdődnek, az akcióknak legalább a fele az ellenfél kapuja felé irányul, és vagy lövéssel érnek véget, vagy történik legalább egy labdaérintés a tizenhatoson belül. Az alábbi ábrán jól látszik, hogy a Milan után a Realnak van a legtöbb ilyen támadása 90 percenként (3), míg a góllal végződő direkt támadásokat tekintve a madridiak állnak a legjobban (0,58 90 percenként, azaz összesen hét). Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, azt is mondhatjuk, hogy a Real kontrázik a legjobban a BL mezőnyében.

A Real játékában labdabirtoklási fázisban és az átmenetek során is gyakori elem a forgatás (switch), ezek azok a passzok, amikor a labda az egyik oldalról átkerül a másikra. Ezekkel nemcsak a hangsúlyt lehet átforgatni balról jobbra vagy jobbról balra, de arra is tökéletesek, hogy egy csapat kikerüljön a nyomás alól. 90 percre vetítve a Realnak 5,53 ilyen forgatása van a BL-ben, aminél csak az Atlético Madrid játszott meg többet. Ezekért az átadásokért elsősorban Toni Kroos felel;

a német középpályás mindenki másnál többször forgatta át a játékot eddig a sorozatban (24).

Habár arra vonatkozó statisztika az FBrefen nem elérhető, hogy ezek a forgatások milyen arányban pontosak, ugyanolyan beszédes, hogy Kroos hosszú passzainak 89,7 százaléka csapattárshoz megy. A 34 éves játékos nyomástűrése és nyomás alatti tűpontos játéka tehát nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a Real sikeres legyen a BL-ben.

Kroos szerepe és a Real-játékosok rugalmas pozíciója jól kivehető az alábbi ábrán, amely a Manchester City elleni első meccs átlagos pozícióit és a leggyakoribb passzkapcsolatokat mutatja az első cseréig. Ez volt az az összecsapás, amelyen Jude Bellingham a szokottnál mélyebben játszott, Vinícius Junior pedig gyakran a kilences pozíciójában tűnt fel. A csapat szélességét így Federico Valverde és Rodrygo adta (jól látszik, hogy a brazil ezúttal nem a jobb, hanem a bal oldalon játszott), akik végül mindketten betaláltak a 3–3-as döntetlennel végződő meccsen. Kroos pozíciója és szerepe szintén fontos: az első cseréig – ami a 72. percben jött el, és pont őt cserélték le – neki volt a legtöbb passza a csapatból (53), emellett több csapattársával is sikerült értékelhető (minimum öt) átadást váltania. Ez a bal oldali félterületben felvett átlagos pozíció egyébként Kroos védjegye; a legtöbbször innen szokta átforgatni a játékot Dani Carvajal, Valverde vagy ha ott játszik, akkor Rodrygo irányába a jobb szélre.

Kroos ezt járatta csúcsra a Bayern München elleni visszavágón. Csak ezen a meccsen nyolc forgatása volt (ugye az előbb volt szó róla, hogy összesen 24 van neki a BL-ben), amivel meghatározta a Real játékát. A német mindössze 69 percet töltött a pályán, de így is messze ő passzolt a legtöbbet a mezőnyben.

A 108 átadása közül csak tizenhárom nem talált csapattársat, de azoknak a többsége is szöglet volt.

A Real gyakran alkalmazza azt a taktikát, hogy labdabirtokláskor túltölti a bal oldalt, majd amikor az ellenfél védelme kellően eltolódott, akkor átforgatja a játékot a jobb szélre, ahol Valverde vagy Rodrygo egy az egyben marad a védőjével. A másik opció a kontratámadás, de az elv itt is ugyanaz: Vinícius vagy Rodrygo késztesse egy az egy elleni párharcra a védőjét. A Real ezekből a helyzetekből próbál gólhelyzeteket kialakítani, nem véletlen, hogy a cselek és a progresszív labdavezetések számában a legjobb csapatok között van, de például a beadásokat tekintve csak a 32 fős mezőny második felében található. Bármelyik opciót is követelje meg a meccs képe, a Real tud alkalmazkodni ezekhez a helyzetekhez, és ebben Kroosnak – mint a leginkább nyomástűrő játékosnak – kulcsfontosságú szerepe van.

Habár a Realnak odahaza senki ellen nem okoz gondot dominálni a meccset, Ancelotti a bajnokságban sem játszik sokkal különben. A 12,1-es PPDA azt jelenti, hogy a Real még a gyengébb csapatoknak is hagyja a labdakihozatalt, mert így fordulás után könnyebb rárontani a magasan helyezkedő védelemre. A direkt támadásokat tekintve a madridiak a La Ligából is kiemelkednek;

eddig 78 ilyen támadást vezettek, ami tízzel több, mint a sorban következő Celta Vigónak (68).

A gólok típusa szintén jól mutatja a Real hozzáállását: Bellinghamék nyolc gólt szereztek kontratámadásból, ami a legtöbb a bajnokságban (az alábbi ábrán minden egyes négyzet egy darab gólt jelöl). A Real valószínűleg akkor is sorra nyerné a meccseket, ha betiltanák a kontrákat, de mivel középcsatár nélkül, két szélvészgyors és jól cselező szélsővel játszanak, így adja magát a szituáció.

Mindaz, ami itt szóba került, a Real sikereinek csak egy részét képezi. Nem beszéltünk arról, hogy a Thibaut Courtois sérülése miatt lehetőséget kapó Andrij Lunyin PSxG-je +5,1 a bajnokságban, vagyis ennyi góltól mentette meg a csapatát a védéseivel. Vagy, hogy a Manchester City elleni visszavágón bemutatott kilenc védést, majd kifogott két tizenegyest. Arról sem, hogy David Alaba és Éder Militao hónapokra kidőlt, és Aurélien Tchouaméninek kell belső védőt játszania, mégis a Real kapta a legkevesebb gólt a La Ligában (22). A meccsek nagy részén nincs középcsatára a csapatnak, mégis a Real rúgta a legtöbb gólt (78).

Ha pedig Ancelotti – fia unszolására – mégiscsak beküldi azt a középcsatárt, aki a BL-ben mindössze 276 percet játszott, akkor Joselu rúg két gólt három perc alatt és megfordítja a Bayern München elleni visszavágót.

Ezekre a dolgokra gondol Bellingham, amikor azt mondja, hogy a győzelem benne van a Real DNS-ében, és ezek azok a dolgok, amiket nehéz elemezni vagy számszerűsíteni.

Ami viszont tény, hogy a Real pontosan tisztában van a saját erősségével, és ezt egészen egyedülálló módon nyomás alatt is képes megőrizni. Sőt, úgy tűnik, hogy nyomás alatt még hatékonyabban működik a játék, ahogy az a Real PPDA-jából és a kontrák után lőtt gólokból látszik.

A szerző Kovács Gábor, a Ferencváros adatelemzője.