Diego Simeone tizenkét éve ül az Atlético Madrid kispadján, ami a mai modern futballban kuriózumnak számít. Az argentin edző ráadásul az elmúlt évtizedben hosszú távon is a világ elitjébe emelte a csapatot: a korábbi szürke középcsapatból kétszeres spanyol bajnok, kétszeres Európa Liga-győztes és kétszeres Bajnokok Ligája-ezüstérmes lett. Az Atlético játékáról hosszú időn keresztül a legtöbb nézőnek a védekezés jutott eszébe: a 2010-es évek első felében a piros-fehérek szinte soha nem látott szintre emelték a csapatszintű együttmozgást és sikereiket az akkorra kissé háttérbe szorult 4-4-2-es játékrendszerben érték el. Játékuk így akkortájt új beszédtémát szolgáltatott a labdabirtoklás sikereihez szokott szakmai közegnek. Érdekes megjegyezni, hogy a 2016-ban BL-döntős csapatból Jan Oblak, Stefan Savic, José María Giménez, Saúl Niguez és Koke még mindig az Atléticót erősíti, valamint egy barcelonai kitérővel azóta Antoine Griezmann is visszatért a csapathoz.
Az új impulzus hét év után ismét bajnoki címet eredményezett, és a csapat ma is a 3-5-2-es vagy 3-4-3-as felállást alkalmazza. A régi motoros kapus Oblak előtt legtöbbször Mario Hermoso, az egykori belga szűrő Axel Witsel, és a szintén veteránnak mondható Giménez–Savic–Azpilicueta trió egyik tagja játszik belső védőt. A jobboldalt többnyire az argentin világbajnok, Nahuel Molina játssza be, baloldalt pedig Renan Lodi távozása óta Rodrigo Riquelme vagy Samuel Lino kap helyet. A középpályán egy másik argentin világbajnok, Rodrigo De Paul mellett felváltva Marcos Llorente, Koke, Saúl vagy Pablo Barrios játszik, elöl pedig Griezmann és Morata mellett legtöbbször Angel Correa jöhet szóba.
Hogy a csapat játéka a hazai bajnokságban merre változott az elmúlt tíz évben, azt jól jellemzi négy mutató alakulása: a PPDA (ellenfélnek engedett egymás utáni passzok a saját térfelén), OPPDA (ellenfél által engedett egymás utáni passzok labdakihozatalkor a saját térfélen), DC (beadások nélkül teljesített passzok az ellenfél kapujának 20 méteres körzetében), és ODC ( ellenfélnek engedett passzok a saját kapu 20 méteres körzetében, beadások nélkül).
Azon túl, hogy az Atlético xG-mutatója szezonról szezonra nőtt, miközben egyenletesen alacsony minőségű helyzeteket engedtek az ellenfeleknek, a legfontosabb változásokat a játékukról a PPDA és OPPDA-mutató árulja el. Mivel ezek a többivel ellentétben nem kumulált értéket, hanem meccsenkénti átlagos passzt mérnek, így az elmúlt éveket az idei szezonnal is összevethetjük. Jól kitűnik a trendből, hogy a Matracosok az idő múlásával egyre több passzt tudtak megcsinálni a saját térfelükön, ugyanakkor érdekes módon az elmúlt két évben a letámadásuk agresszivitása is visszaesett. Ami az idei szezont illeti: xG-mutatójuk a Real Madrid, a Girona és a Barcelona mögött a negyedik legmagasabb minőségű helyzeteket jelenti a mezőnyben, miközben védelmük messze a legkevesebb helyzetet engedi az ellenfeleknek, a Barcelona (15.03) mutatóját is messze megelőzve.
Erre talán magyarázatként szolgálhat, hogy az Atlético előnyben szeret visszaállni és átengedni a labdabirtoklást ellenfelének. Márpedig az Atlético idén kifejezetten sok időt, 541 percet töltött a vezetés birtokában. Összehasonlításképp: a Real Madrid 505, a Barcelona mindössze 244 percet játszott előnyben.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="2001" width="3000" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A statisztikai elemzés után most már rátérhetünk a szemléletesebb, taktikai vizsgálatra. Mint az imént láttuk, az elmúlt években az Atlético a támadójátékban fejlődött a legtöbbet. Aki a piros-fehéreket csak a komoly csapatok ellen látja játszani, könnyen hiheti őket még mindig defenzív csapatnak, pedig Simeone játékosai hétről-hétre megmutatják: ez nem egészen fedi a valóságot.
Amíg a Simeone-korszak első éveiben gyakran tényleg a kapus felívelése volt az Atlético fő labdakihozatala, mostanában már jóval kevesebbszer láthatjuk ezt. A madridiak egyre többször hozzák ki nyomás alatt is bátran a labdát. Ebben segíti őket, hogy a 3-4-3-as vagy 3-5-2-es felállásban a 4-4-2-höz képest még több ember elérhető a pálya közepén, és akár felépített támadáskor, akár labdaszerzés után elegendő ember tud a pálya közepén kombinálni. Ezeket a kihozatalokat akár egy oldalon, akár a másik oldalra való forgatással le lehet bonyolítani. Az ilyen szituációkat az Atlético rugalmasan fogja fel: a két szárnyvédő bármikor helyet cserélhet a szélső támadókkal. Olyan is előfordul, hogy a labdakihozatal kezdetén ideiglenesen négy védőre állnak át, és csak a bal oldali szárnyvédő, Samuel Lino helyezkedik magasan. Figyelemre méltó, hogy a legmagasabb xGBuildup (azon támadások értéke, amelyekben a játékos lövés vagy kulcspassz nélkül vesz részt) mutató a belső védő Hermoso és Witsel mellett a belső középpályás Koke, valamint a szabad szerepkörben játszó Antoine Griezmann nevéhez fűződik. A másodvirágzását élő franciáról még később is lesz szó, de ebből is látszik: a labdakihozatalban is fontos szerepe van, valóban felbukkan a pálya minden pontján.
A játékosok szinte mindig visszalépnek és felállnak a labdakihozatalhoz különböző formációban. Ha mégsem merik kihozni a labdát, ezzel akkor is sikerül magukra húzni az ellenfél letámadását, hogy aztán a rivális megnyújtott alakzatán belül, nagyobb területben szedhessék össze a felívelt labdákat. Bár az Atleti a középpályán nincs híján technikás játékosoknak, néha ezeken a szituációkon is látszik a régi, biztonságos beidegződés: a játékosok olykor túlságosan is széthúzzák a pályát, ami nehezebbé teszi a földön való játékot.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="576" width="1024" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Labdakihozatal nyomás alatt. A játékosok visszalépnek elkérni a labdát, de a játékosok egymástól távol vannak, inkább széthúzzák a pályát. Végül átlós irányú íveléssel sikerül kihozni a labdát.
A Real Madrid a középpályán kitámad. A visszalépő Griezmann Saúlnak készíti le a labdát, aki a jobbszélen beinduló Molinát hozza játékba, az ő lapos beadásával zárul a támadás.
Bár az Atlético gyakran próbál a labdakihozatalt követően gyors kombinációkkal áttörni, bizonyos mérkőzéseken volt alkalmunk megfigyelni az együttes felállt fal elleni játékát is. Simeone csapata egyre magabiztosabban alkalmazza az európai futballban alapvetővé vált pozíciós játék alapelveit, s kisebb csapatok ellen akár hosszabb periódusokra is képesek berendezkedni az ellenfél térfelén, számokkal leírva leginkább 3-2-5-ös felállásban. A korábbi idők aszimmetrikusabb helyezkedésével szemben egyre „hagyományosabb” módon elfoglalják a pálya teljes szélességét. A pálya bal oldalán Samuel Lino valamivel aktívabb a támadásban, beadásai mellett egy az egy ellen is képes cselezni, igazi sokoldalú szárnyvédő. Griezmann ilyenkor is szabad szerepben játszik, gyakran próbál a baloldalon túltöltést létrehozni Linóval együttműködve, máskor pedig Morata mellett második befejező csatárként érkezik a kapu elé. A csapatban messze a franciának van a legmagasabb xGChain (minden lövéssel végződő támadás, amelyben a játékos részt vesz) mutatója, ez is jelzi, mennyire központi szerepe van a csapatjátékban.
Labdabirtoklás a Mallorca ellen az ellenfél térfelén. A játékosok a pozíciós játék alapelveit betartva 3-2-5-ben helyezkednek, a középre tömörülő felállás több területet nyit a két szárnyvédőnek.
Érdekesség, hogy az Atlético viszonylag sokat operál „régi vágású”, klasszikus, magas beadásokkal, amit a két kapu elé érkező csatár akár a levegőben is képes befejezni. Ezek értelemszerűen mélyebb pozícióból érkeznek a kapu elé, amikor van hely a védelem mögé berobbanni, de a felállt fal ellen klasszikus, alapvonalról visszalőtt lapos labdák is előfordulnak. A legtöbb gólpassza (négy) a középen játszó Saúl Nigueznek van, ő inkább a középső támadásokból veszi ki a részét, amelyben a felpasszoknak és a lekészítéseknek van nagy szerepük.
Áttörés magas beadással, Lino az alapvonal helyett befelé tolja a labdát, magas beadásából Morata fejel a kapuba.
Áttörés lapos beadással, Lino egy az egyben megveri az emberét, beadásából kapura lövés lesz.
A letámadás és a védekezés immár egy évtizede az Atlético védjegyének számít. Kevesebben tudnak náluk harmonikusabban csapatként együtt mozogni, jó ütemű és ritmusú letámadó mozgásaikkal rengeteg képzett csapatot késztettek már ívelésre. Az elmúlt három évben ezt 4-4-2 helyett egyre inkább 5-3-2-es vagy 5-2-3-as felállásban tették, aminek előnye, hogy nagyobb flexibilitást biztosít a védőmozgások során,
Az Atlético helyzettől függően okosan variálja a magas vagy középmagas letámadást, ezzel időről időre kizökkentve a ritmusból a labdát birtokló ellenfeleket. Ha pedig az előnyt kell őrizni, a mérkőzések vége felé, ahogy az elmúlt évtizedben megszokhattuk, szégyenpír nélkül parkolnak be akár a saját kapujuk elé is, hermetikusan lezárva a tizenhatos környékét. A védekezésüknek van egy másik külön sajátossága is: a középpályás sor egyenes vonal helyett gyakran cikkcakkban helyezkedik, amivel még több passzsávot le tud zárni és a játékosok egymást még jobban ki tudják segíteni.
Letámadás a Real Madrid ellen. Koke az ellenfél mélységi irányítójára lép fel, miközben Griezmann és Morata a passzsávokat zárják. A szélre kiívelt labdára a csapat az oldalvonal mellett területet szűkít és labdát szerez.
Letámadási gyengeség a Villarreal ellen: túl sokan támadják meg a labdást, a csapat mélységben szétszakad. A direkt támadás végén a Villarreal megszerzi a vezető gólt.
Védekezés a saját térfélen a Real Madrid ellen. Az alapfelállás 5-4-1, de a középpályáról egy ember rugalmasan kitámad. Saúl kilép a visszalépő középpályásra, majd a következő passzra visszahúzódik, 5-4-1-re alakítva a felállást. Griezmann már látja, hogy Rüdiger fogja kapni a labdát, ezért ő lép ki rá.
Az Atlético Madrid tehát nagyon biztatóan kezdte a szezont, és eddig mindössze két tétmeccsen talált legyőzőre (a Valencia és a Las Palmas ellen). Úgy tűnik, Diego Simeone csapata labdával is évről évre egyre többet tud felmutatni, és
Eközben pedig Antoine Griezmann egyénileg is a topligák egyik legkomolyabb teljesítményét teszi le az utóbbi időben az asztalra, megcsillogtatva rendkívül komplex játékát. A dicsérettel azonban óvatosnak kell lenni: a Real elleni győzelem után a vasárnap esti, Barcelona elleni fellépés lesz a Matracosok második komoly idei rangadója, miközben a Bajnokok Ligájában is simán lépnek túl a Lazio, Feyenoord, Celtic csoporton.
Ha trófeával nem is zárják a szezont, az biztos, hogy az Atlético játékát továbbra is érdemes figyelni, hiszen az új évezred egyik legkomolyabb hosszútávú futballprojektje továbbra is fejlődni látszik.