Az Arsenal versenyt hirdetett a kapusai között – vagy stimulálni fogják egymást, vagy kinyírni

Nemrég az Arsenalnál váratlan dolog történt. Az eddig (az elmúlt 2 évben) stabilan használt kapust, Aaron Ramsdale-t egy Everton elleni bajnokira a kispadra ültették, a helyére pedig nyáron kölcsönben elhozott David Rayát rakták. Amikor erről a klub vezetőedzőjét, Mikel Artetát megkérdezték, így indokolta döntését:

Fiatal edző vagyok, csak 3,5 éve vagyok a pályán, és van néhány dolog, amit már megbántam. Két meccsen is, valamikor a 60. és a 85. percben lett volna lehetőségem lecserélni a kapusomat, de nem tettem meg. Nem voltam elég bátor, holott bármikor lecserélek egy támadót vagy egy csatárt egy hátvédre, ha tartani akarom az eredményt. Mindkét meccsen döntetlent játszottunk és boldogtalan voltam miatta.

De mit értett pontosan ezalatt Arteta?

Első hallásra formabontó ötletnek tűnik lecserélni egy kapust pusztán taktikai indíttatásból. Ilyen merész megoldásra még a labdarúgás felkent újítója, Pep Guardiola sem vetemedett, korábbi inasától, Artetától (közel 3 évig dolgozott alatta másodedzőként) pedig még önazonosnak is hangzik, hogy a kapusokat is taktikai elemként használja.

Arteta ráadásul már innovált ezen a poszton: 2021-ben a csapat első számú hálóőre Bernd Leno volt, akinek a helyére szinte a semmiből húzták elő Ramsdale-t, akinek nem volt szinte semmi kiemelkedő attribútuma, egyetlen dolgon kívül: hihetetlen pontosan tudott passzolni hosszú labdákat. Ramsdale egy csapásra átvette Leno helyét, mert lehetővé tette Artetának, hogy átültesse a labdatartásra és a kapust a passzjátékba bevonó játékkoncepcióját.

Nemrég Ramsdale lecserélése is működött. Az Everton köztudottan bekkelős csapat, védelmében colos James Tarkowskik és Jarrad Branthwaite-ek várják, hogy mindent kifejeljenek, Arteta emiatt érthetően arra törekedett, hogy csapata a földön tartsa a labdát, és véletlenül se játsszon az ellenfél védőinek kezére (és fejére). Miután megszerezték a vezetést, az Arsenal a kapusáig járatta a vissza a labdát, Raya pedig a következő 13 átadásából 12-szer passzolt pontosan. Korábban a Crystal Palace ellen Ramsdale – szintén vezetés után, adok-kapok helyzetben – 9-ből 7 labdát eladott. A korábban a Brentfordnál hosszú és rövid labdákban is kitűnően passzoló Raya játszatása tudatos választás volt, hogy maguknál tartsák a labdát, és a döntés tökéletesen bevált.

Igen… De mi lesz ezután Ramsdale-lel?

Arteta ezt is mondta a meccs után: „Miért ne cserélném a kapusaimat? Ha minden kvalitás megvan egy másik kapusban is, hogy valamit kipróbálj, vagy a helyzet úgy adja, hogy új lendületet adhatok, akkor megteszem. A korábbi döntéseimet megbántam, de most azt érzem, hogy mindenkit be akarok vonni a munkába, függetlenül attól, hogy milyen trófeáért hajtunk.”

Mindez úgy hangzik, mintha azt mondaná: van egy kapus X feladatra és egy másik kapus Y melóra. Csakhogy amíg Aaron Ramsdale egy hosszú labdákban penge kapus, addig David Raya a hosszú és rövid labdákban is kiemelkedik. Ramsdale-nek tehát nem maradt komparatív előnye Rayához képest, mert Raya szinte ugyanazt tudja, amit Ramsdale, csak mellette mást is.

Innentől viszont ez már nem arról szól, hogy olyan kapust használ, amit a helyzet megkíván, hanem, hogy mikor játszassa a jó, és a még jobb kapusát.

A kapusposzt viszont érzékeny téma a labdarúgásban. Peter Schmeichel, a Manchester United korábbi játékosa kimondottan ellenzi a váltogatást, szerinte az első számú kapusnak stabilitásra és nyugalomra van szüksége, nem arra, hogy kikezdjék a tekintélyét. Az Athleticnek író korábbi kapus, Matt Pyzdrowski pedig a saját példáján keresztül vezette le, hogy amikor az ő nyakára hoztak egy versenytársat, hónapokig bizonytalanságban élt, folyamatosan az edzője visszajelzéseit leste és titkon abban bízott, hogy az ellenfele hibázni fog. A szorongása idővel aggodalommá fajult, ami mentálisan olyannyira kimerítette, hogy a teljesítménye is jelentősen megromlott, meccsek közben leblokkolt és árnyéka volt önmagának.

Sok példát fel lehet hozni a közelmúltból, ahol két hasonló teljesítményű kapus között rosszul alakult a kémia. Legtöbbször ezek az őrségváltásról szóltak: a Chelsea-nél Petr Cech-et Thibaut Courtois váltotta, aki aztán – a korábban Iker Casillast kiszorító – Keylor Navas helyét vette át a Real Madridnál. Van viszont úgy, hogy két hasonló kapus csak azért versenyez, mert így hozta az élet, és az edzője nem akarja elvágni a gordiuszi csomót.

A PSG-nél például 2019-ben Alphonse Aréola úgy tűnt, győztesen jött ki a Kevin Trappal folytatott versenyből, csakhogy a rá következő nyáron leigazolták az akkor 41 éves Gianluigi Buffont. A két kapust év közben folyamatosan rotálta Thomas Tuchel, közel ugyanannyi európai kupameccset játszottak, aztán a Bajnokok Ligájában Buffon bakija is kellett ahhoz, hogy PSG meglepetésre kiessen a sorozatból a Manchester United ellen. Buffon mindössze egy évet védett Párizsban.

Sok kapus azzal érvel, hogy sokkal inkább ki vannak téve a hibázás következményeinek, ami valahol érthető: egy lepkézés sokkal súlyosabb és látványosabb bűn, mint egy benyelt kötény. A kapusnak nyugalomra és támogató közegre van szüksége, hogy ne érezze, hogy az első hiba után lecsaphat rá Damoklész kardja. Legtöbbször ezért is működnek az olyan felállások, ahol a második számú kapus csak épp annyival rosszabb játékos az elsőnél, hogy az ne érezze fenyegetve magát, de képes legyen bármikor beugrani.

Vékony ugyanakkor a határ az egészséges és a túlzottan terhelt verseny között.

Ramsdale és Raya is két remek kapus, akik kifelé nem mutatták nyomát a lélek kitüremkedésének. Csakhogy mindketten azért küzdenek, hogy bekerüljenek az angol, illetve a spanyol válogatottba, emiatt az egyikük sikere a másik kudarca is. Hiába a közös feladat és az Arteta által kitűzött cél, ez valahol egy zéró összegű játszma, ahol minden egyes kapusbaki a hibázóra és persze Artetára fog visszahullani. Bármikor benne van, hogy a vágyott hasznot (élesebb kapusok) elnyomja a mindennapok feszültsége.

Arteta szemléletében becsülendő, hogy ennyire feszegeti önmaga és csapata korlátait, hogy ezzel is felszámolja hátrányát riválisától, a Manchester City-től. Ezzel a lépéssel viszont óriási kockázatot is vállal. Ha továbbra sem állítja be úgy a kérdést, mint Aaron Ramsdale jövőbeni őrségváltását, a súrlódásban félő, hogy a két kapus nem stimulálni fogja egymást, hanem kioltani.