Stankovic első komoly tesztje jól sikerült a Fradinál, de akadtak intő jelek

A zsinórban ötödször európai kupába jutó Ferencváros első idei csoportmeccse egyben Dejan Stankovic vezetőedző tulajdonképpeni bemutatkozása is volt. A szerb szakember ugyan hivatalosan múlt szombaton vívta első mérkőzését a Nagyecsed elleni 8-0-s kupagyőzelem alkalmával, de talán nem sportszerűtlen azt mondani:

csütörtök este volt az új Fradi első igazi tesztje élesben.

Az új edző első kezdője pedig így festett: Dibusz előtt a védelemben Botka, Mmaee, Cissé és Cristian Ramírez kapott helyet. A védelem helyett a középpályán kezdett Makreckis Abu Fani és Zachariassen társaként, Varga Barnabást pedig jobbról Owusu Kwabena, balról pedig a brazil Marquinhos támogatta.

Stankovic eddigi edzői pályafutását, filozófiáját nemrégiben úgy foglaltuk össze: viszonylag sokat van a labda csapatainál, de a szerb futballkultúrából eredően összességében mégis az egyszerűbb, direktebb megoldásokat preferálja. Ezen a mérkőzésen viszont inkább abból kaphattunk ízelítőt, milyen az, amikor a Fradinak felállt fal ellen kell játszania, hiszen a szerb bajnokság tavalyi bronzérmese nem támadta le magasan a zöld-fehérek labdakihozatalait. Nem véletlen, hogy a mérkőzés egészében a ferencvárosiak 66 százalékban birtokolták a labdát, és ezt hellyel-közzel sikeresen is tették.

Mivel a négy védővel védekező szerbek nem támadtak le agresszívan, így a Fradi hátsó sora hosszú periódusokban, kifejezetten magasan is tudta járatni a labdát. Formailag a csapat játéka többnyire megfelelt a pozíciós játék alapelveinek: labdabirtoklásban a játékosok többnyire jól kivehető 2-3-5-ös vagy 3-2-5-ös felállást formáltak. A jobb oldalon Owusu biztosított szélességet Botka hátul maradásával, baloldalt pedig Ramírez az idő előrehaladtával egyre többet futhatott fel a vonal mellett, így alkalomadtán Abu Fani vagy Zachariassen lépett egy sorral hátrébb.

Variációk egy témára: A Fradi 2-3-5-ben és 3-2-5-ben is tudott építkezni.

A lényeges kérdés persze a felállt fal elleni játék tartalmi minősége volt, lévén, Csercseszov bicskája is ebbe törött bele néhány hónappal ezelőtt. Nos, a mérkőzés kezdeti szakaszában a játékosok még viszonylag lassan, lábról lábra járatták a labdát. A szélsők nem sokszor tudták beindulással, vagy csellel átverni védőjüket, és a pálya közepét sem sikerült kinyitni a centrumot kompaktan lezáró szerbekkel szemben.

Az első félidőben néhányszor még előfordultak vaktában előre ívelt labdák, amelyek megtörték a passzjáték ritmusát.

Tizenöt-húsz perc elteltével azonban a hátsó sorban játszók egyre bátrabban beléptek a játékba, és különösen Ramírez oldalán, a pálya bal oldalát túlterhelve sikerült helyzeteket kialakítani. Bár időnként még előfordultak fölöslegesen előre ívelt labdák, idővel az egyre bátrabban belépő hátsó játékosok a pálya közepén is ki tudták csalogatni a szerbeket, ezzel újabb támadási útvonalakat megnyitva a ferencvárosi játékosok előtt. Mmaee-nak középhátvédként például nem kevesebb, mint 16 passza jutott el a támadóharmadba.

Az ellenfél kicsalogatása Mmaee belépésével, felpassz a visszalépő Vargának, majd forgatás a jobb szélre Owusu irányába.

Az ellenfél kapuja elé érve a manapság divatos, laposan belőtt labdák helyett Stankovic csapata – inkább a balkáni játékstílushoz hasonlatosan – több magas beadással próbálkozott. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy a Fradi kerete Varga Barnabás és Aleksandar Pesic révén is alkalmas az ilyen befejezésekre. Varga egyébként ezúttal is igazolta nemzetközi szintű rátermettségét, fejjel is kitűnően érkezett a beadásokra a szerbek gyűrűjében. Nyolc légi párbajából hetet meg is nyert, ami magasan a legjobb mutató volt a mezőnyben. Emellett pedig szükség esetén visszalépett a labdáért, és természetesen a letámadások megindításából is kivette a részét.

Mmaee belépése, kombináció a bal oldalon, majd magas beadás Varga felé.

A másik legfontosabb kérdés ugyanis az volt, labda nélkül a Fradi mennyire agresszívan meri letámadni az ellenfeleket akár nemzetközi szinten is. Csercseszov idejében ezt csak időszakosan, és nem is túl szervezett formában láthattuk, a Máté Csaba alatti nemzetközi ellenfelek pedig nem jelentettek komoly játékerőt.

Nos, Stankovic csapata kifejezetten magasan, agresszívan támadta le a szerbeket. Ez olyannyira jól sikerült, hogy az Igor Matic vezette ellenfél az első tíz perc után fel is adta a hátulról való építkezést, és gyakorlatilag csak felívelésből veszélyeztetett.

Az egyetlen sikeres labdakihozatal azonban – vesztünkre – gólt eredményezett. Nem is annyira a csapatjátéknak, mintsem egy tizenegyesnek és Owusu bombagóljának köszönhetően azonban a Fradi még a szünet előtt meg tudta fordítani a mérkőzés állását.

A Fradi már a mérkőzés elején letámad: 4-4-2-ben Varga és Zachariassen indítja a mozgásokat. A középpálya embert fog, de Botka és Cissé is követi a visszalépő támadókat.

A második játékrészt a zöld-fehérek tehát előnyből várhatták, és az első félidő bemelegítése után a második 45 percet szinte hiba nélkül sikerült lehozni.

Kellett ehhez a Cukaricki játéka is, amely hátrányban sem igazán támadta le a hazaiakat. Gyakran megfigyelhettük, hogy a szerbek valamivel magasabbra tolták a védővonalukat, ám nem helyeztek kellő nyomást a labdát birtokló ferencvárosiakra. Így a magyar együttes még a korábbinál is nyugodtabban járathatta a labdát, egyre több és több üres területhez jutva.

A Csukaricski magasra tolja a védelmet, de nincs kellő nyomás a labdáson, ami megkönnyíti a labdakihozatalt.

A letámadásból a második félidőben sem vett vissza a Fradi, és az első félidőben látott, főként emberfogás alapú letámadással továbbra is sikerült szinte a nullára redukálni az ellenfél támadójátékát. Egy-egy jelenet azonban megmutatta azt a gyengeséget, amelyet már Stankovic Zvezdájánál is megfigyelhettünk:

az emberfogáson alapuló védekezés hajlamos a pálya közepén túlságosan kinyílni, ami veszélyes helyen nyithat passzsávokat a későbbi ellenfeleknek.

Letámadás a második félidőben: a szereposztás ugyanaz, viszonylag széles 4-4-2 középpályás emberfogással.

Egy kivételes eset, amikor a Fradinak középső blokkban kellett védekeznie. Az elülső emberek nem megfelelő ütemben lépnek ki, ráadásul túl széles is a csapat. A stzerb támadó így középen kap mélységi passzt, a védőknek kényszerűen ki kell lépnie.

A Cukaricki nemcsak támadásban, hanem védekezésben sem találta a ritmust a második félidőben: bár az idő elteltével elülső embereik elkezdték a fradistákat zavarni, ezt többnyire ütemtelenül tették. A szerbek így hátrányban sem tudtak nyomást gyakorolni a zöld-fehér játékosokra, és egyre kétségbeesettebben loholtak a labda után. Ez pedig szép lassan a pálya közepét is kinyitotta a Fradi előtt. Ennek megkoronázása volt a harmadik gól és az azt megelőző, gyönyörű labdakihozatal.

Ellenfél kicsalogatása, centrum megnyitása, forgatás a pálya egyik széléről a másikra – tankönyvi labdakihozatal és Pesic gólja.

A mérkőzés xG-mutatója is jól tükrözi a mérkőzés képét: a szerbek egyetlen góljukon kívül gyakorlatilag komoly helyzetet sem tudtak kidolgozni. A Fradi 2,04-es mutatója a büntető nélkül 1,25, ami a maradék 17 lövésre vetítve nem jelent kifejezetten magas minőségű helyzeteket. A mélyre betolt szerb fal ellen ugyanis gyakran beadásból, vagy a kipattanó összeszedéséből sikerült helyzetet kialakítani. Lendületből, gyors támadásból a Fradi játékosai kevesebbszer tudtak a szerbek mögé kerülni, bár Owusu egy ilyen villanással harcolta ki az egyenlítést jelentő büntetőt. Utóbbiakra egyébként nagy szükség lehet a Genk és főleg a Fiorentina ellen, ahol várhatóan nem a Fradi lesz a labdával kezdeményező fél.

Bár a messzemenő következtetésekkel még óvatosan kell bánni, Stankovic a körülményekhez képest a lehető legjobban kezdett a Ferencváros vezetőedzőjeként. A csapatnak már az első mérkőzésen jól látható volt az elképzelése mind támadásban, mind védekezésben, amihez néhány kitűnő egyéni teljesítmény is párosult. Az utóbbi öt évben a Fradi minden alkalommal részt vett valamelyik európai kupa csoportkörében, ám ez volt az első kétgólos győzelme. A labdabirtoklást a hazai ellenfelek ellen kell majd tovább fejleszteni, két hét múlva pedig Firenzében valószínűleg leginkább védekezésben kell majd helytállni.

A jó kezdésből erőt merítve, reméljük, ott sem kell majd félteni a csapatot.

Kapcsolódó

Diniz játéka taníthatja meg nekünk újra, hogy az egyedit keressük a labdarúgásban

Fernando Diniz, a jelenlegi brazil szövetségi kapitány csapataira jellemző relacionizmus megjelenése immár több mint fél éve tematizálja a nemzetközi futballdiskurzust. De mit gondol erről egy félig-meddig kívülálló? Bakos Kristóf véleménycikke.