Máté Csaba rövid idő alatt is sokat javított a Ferencváros játékán

Hamrun–Ferencváros

Abu Fani korai bombagólja a vártnál is kényelmesebb helyzetbe hozta a Ferencvárost, ami kissé megváltoztatta a mérkőzés forgatókönyvét. Az ideiglenesen megbízott, a Moniz-korszak óta a szakmai stábban dolgozó Máté Csaba már az előző három mérkőzésen sem akart mindent alapjaiban megváltoztatni a csapat játékában. A cél a fokozatos, nyugodt átmenet volt, hiszen nem kérdés, változásra volt szükség a Csercseszov-érához képest. Ennek megfelelően a 4-2-3-1-es játékrendszer például maradt a Fradinál, finomhangolások azonban akadtak:

a zöld-fehérek labda ellen is láthatóan magasabban, agresszívabban védekeznek, és a megvalósítás is jóval összehangoltabb.

Ugyanakkor a labdás játékban jelentkező, általunk már sokszor részletezett szélességi, dinamikai problémák is sokat javultak, nem kis részben a Magyarországra hét év után visszatérő ecuadori balhátvéd, Cristian Ramirez felfutó játékának is köszönhetően.

A korai vezető gólnak köszönhetően tehát a ferencvárosiak a tervezettnél talán hosszabb labdabirtoklási periódusokat engedélyeztek az ellenfélnek. A Traoré–Abu Fani–Zachariassen–Varga négyes viszonylag magasan kezdte meg a védekezést, ám az első néhány passzt engedélyezték a máltaiaknak. Ezzel a módszerrel viszonylag passzívan is sikerült labdavesztésre kényszeríteni a támadásépítésben nem túl magabiztos hazaiakat, így a Sigér–Romdhane duplaszűrő, vagy a védelem gyakran összeszedhette a labdákat. Voltak rövidebb periódusok, amikor a Fradi beszorult a saját térfelére, ám a máltaiak játéka többnyire rossz szögben érkezett mélységi passzokra vagy szélről jövő, kiszámítható beadásokra korlátozódott.

Letámad a Fradi: a négy támadó passzívan zárja a középső területet, a többiek embert fognak. Marchetti a jobb szárnyvédő Mbong felé fordít.

Az első félidőben a Hamran, amíg a játékosok fizikálisan és mentálisan elbírták, 5-3-2-es felállásban (és a 40 éves, egykori olasz válogatott kapus, Federico Marchettivel a kapuban) a Fradihoz hasonló módszerrel próbálták megakadályozni a labdakihozatalokat. Azaz: a két elülső ember hagyta, hogy a Makreckis–Mmaee–Cissé–Ramirez hátsó négyes megkezdje a labdakihozatalokat, majd főleg emberfogással fedezték a közvetlen passzopciókat. Ferencvárosi oldalon ez meglepően sok hosszú labdához vagy hátsó passzolgatáshoz vezetett, így az első félidő – noha volt egy két ígéretes lövőhelyzet – magyar részről összességében némileg visszafogottra, minimalistára sikeredett.

A máltaiak 5-3-2-ben, emberfogással támadnak le, Sammy Mmaee oldalra fordít a visszalépő Traoré irányába.

Ramirez felpasszolja a labdát Vargának, de ő nem tud megfordulni, lekészíti Abu Fani irányába. A labda felpattan, így véget ér a támadás.

A második félidő eleje újabb ferencvárosi gólt hozott, innentől pedig a taktikai és mentális tényezők közötti összefüggés felerősödött: hátrányban a máltaiak egyre kevésbé tudták végrehajtani a fizikálisan és mentálisan is fárasztó labda elleni játékot – nehezebb is motivációt meríteni akkor, amikor már csak az újabb gólok elkerülése a cél. Ebből következően egyre többször láthattuk, ahogy a viszonylag magasra tolt védelmi vonallal nem párosul kellő mértékű nyomásgyakorlás – erre két újabb ferencvárosi gól volt a válasz, Varga Barnabás mesterhármast szerzett.

A máltai védelem viszonylag magasan helyezkedik, de nincs nyomás a labdáson, Abu Fani szabadon indíthat. Három támadó is a védelembe indul, a jobbhátvéd belóg, így Varga Barnabás nincs lesen, amikor megszerzi a negyedik gólt.

A mérkőzés végén a máltai szépítő gól mellett még Owusu is betalált. A Fradi tehát idegenben is, magabiztos, 6-1-es sikert aratott. Máté Csaba eddigi mérlege – 4 meccs, 4 győzelem, 17 rúgott gól – kétségkívül imponáló, ám a jövőben ennél valószínűleg nehezebb ellenfelek következnek a Konferencia Ligában. A csütörtök esti gólzáporos sikerhez kétségkívül kellett a nagyon korai vezető gól.

A korábbi másodedző ugyanakkor rövid távon sokat javított a Fradi játékán, kérdés, meddig tervez vele a klubvezetés.

Rapid Wien–Debrecen

Az előző körben felemás képet mutató Debrecen 0-0-s döntetlent játszott a Rapid Wien elleni első mérkőzésen. Ez jó eredménynek mondható az osztrák bajnokság negyedik helyezettjével szemben, amelynek kezdőcsapatában nem kevesebb, mint kilenc osztrák játékos lépett pályára. A debreceniek támadásépítésben ezúttal is mutattak biztató dolgokat, és a bécsi támadásokat is viszonylag eredményesen kikapcsolták. Ugyanez azonban elmondható a másik irányba is. Végül a debreceniek kevesebb lövési kísérlettel (11–7) zártak, és egy sem találta el a kaput (a kapufát viszont kétszer is).

Ha az osztrákok magasan letámadták a debreceni labdakihozatalokat, akkor az eddig már megszokott, a Brighton játékához némileg hasonló módon hozta ki a labdát Blagojevic csapata.

Ennek megfelelően a két szűrő középpályás, Stjepan Loncar és Dusan Lagator gyakran szándékosan a kapunak háttal, az ellenfél kicsalogatásának szándékával kérték el a labdát. A felpasszolt labdák lekészítése, ezáltal a gördülékeny folytatás azonban egyelőre nem ment zökkenőmentesen. A klasszikus pozíciós játéktól némileg eltérő módon Dzsudzsák Balázs irányítóként igen szabad szerepben játszott, gyakran mintegy harmadik belső középpályásként. Az esetek legnagyobb részében hosszú, magas labdákkal próbálta megjátszani csapattársait, amelyek gyakran voltak pontatlanok, és némileg indokolatlan módon gyorsították fel a játék ritmusát.

Lagator visszalép a labdáért, magára húzva a letámadó csatárt. Dzsudzsák szintén egy sorral visszább lép, de nem tud megfordulni. Visszapassz helyett inkább magasan előre íveli a labdát.

A Rapid Wien többnyire 4-4-2-es felállásban védekezett. Általában az egyik középcsatár volt az, aki oldalra próbálta szorítani a labdás debreceni középhátvédet, míg a középső sor közvetlen emberfogással próbálta semlegesíteni a centrális debreceni labdakihozatalokat. Emiatt a támadások többször végződtek felemelt labdákkal vagy szélső indításokkal. Mivel azonban Kusnyír és Manrique szélsőhátvédként ezúttal kevesebbet futottak fel az oldalvonal mellett, a Lokinak nem sikerült a megfelelő mennyiségben és minőségben bejátszania a védővonalak közötti területet.

Seidl oldalra szorítja Dreskovicot, aki így csak a szélre tud passzolni. Oliveira és Manrique közül csak egyikük indul be, pontatlan indítással végződik a jelenet.

Védekezésben a debreceniek főleg emberfogással akarták megakadályozni az osztrák labdakihozatalokat. Ez leginkább 4-1-4-1-es felállásban történt: Lagator maradt az egyedüli szűrő, Loncar pedig Dzsudzsákkal és a szélsőkkel együtt Babunski mögött helyezkedett. A két osztrák szűrő, Kerschbaum és Sattlberger azonban gyakran nem léptek vissza eléggé elkérni a labdát, illetve legtöbbször a szélsők felé igyekeztek indítani. Különösen Marco Grüll volt elemében a bal oldalon, aki többször is megverte az emberét egy az egyben. Összességében azonban a Loki labda elleni játéka hatékonyabb volt, mint az Alashkert elleni visszavágón, idegenben sem engedtek vészesen sok helyzetet az ellenfélnek.

A Debrecen 4-1-4-1-ben támad le. Babunski oldalra szorítja Cvetkovicot, a középpályások embert fognak. Grüll visszafelé lép így nem tud labdát kapni, de Kerschbaum területbe indul, hogy lerázza az őt őrző Lagator-t.

A folytatás: az elvesztett labdára az osztrákok visszatámadnak. Kusnyír teljesen izoláltan kap labdát, amit így elveszít. Az osztrákok háromszögelése után sikerül blokkolni a beadást.

Összességében tehát nem lehetünk elégedetlenek a megmaradt magyar csapatok teljesítményével az odavágók után.

A Ferencváros újabb gólzáporos győzelemmel gyakorlatilag már most eldöntötte a párharcot, kérdés, mennyire lesz lehengerlő a támadójáték erősebb ellenfelek ellen. A Debrecen elméleti szinten kifejezetten ötletes futballt próbál játszani, ám a gyakorlati megvalósítás még sokszor hibádzik. Ennek ellenére a gól nélküli döntetlen idegenben jó eredmény a magasabban jegyzett Rapiddal szemben, hazai pályán a visszavágón minden esély megvan a továbbjutásra.