Nagy útra ment 1963 nyarán az Újpesti Dózsa: nemzetközi tornán vett részt az Egyesült Államokban. A hatvanas években a válogatott, az FTC, az Újpest és a Vasas rendszeresen Dél-Amerikában telelt, de a magyarok számára – nyilván nem a futball tekintetében – az USA volt Amerika, mert a Ferencváros még azt is megtette 1965-ben, hogy New York-i útja miatt felajánlotta a Juventusnak: legyen csak egymeccses a Vásárvárosok Kupája döntője, és azt játsszák Torinóban.
A Juve bolond lett volna nem elfogadni a képtelen javaslatot, de nem járt jól, mert az FTC 1-0-ra győzött, elhódította a trófeát, majd elszelelt a tengerentúlra, de labdarúgói négy nappal a torinói diadal után még részt vettek az olasz válogatott – Giacinto Facchetti, Sandro Mazzola, Gianni Rivera, Luigi Riva, efféle piskóták – 2-1-es legyőzésében.
Az Újpest alig tizenhat játékossal utazott 1963-ban, és a legszomorúbb alighanem Rossi Ferenc volt, aki a bajnoki évad 26 meccse közül 21-en játszott, de egy hónappal Amerika előtt megsérült, és nem repülhetett az Államokba. Szintén lemaradt a túráról Sóvári Kálmán, miután Szűcs György edző az FTC elleni 0-2 alkalmával megorrolt rá egy fölösleges kapu előtti csel miatt, amely nem sikerült, és a zöld-fehérek e könnyelműség nyomán jutottak előnyhöz a menteni akaró Várhidi Pál öngóljával. Sóvári 1962-ben a vb-keret tagja volt – akárcsak 1966-ban –, de 1963-ban a trükk nem jött be, ő nem ment ki.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="1200" width="1600" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Az utazók névsora így festett: Lung Ferenc, Török Gábor (kapusok), Káposzta Benő, Rajna Károly, Várhidi, Csordás Mátyás (védők), Solymosi Ernő, Színi József, Borsányi György, Lutz József (fedezetek), Lenkei Sándor, Göröcs János, Bene Ferenc, Kuharszki Béla, Pataki László, Zámbó Sándor (csatárok).
A lilák Chicagóban a lengyel bajnok Górnik Zabrzéval kezdtek, és Göröcs góljával 1-0-ra nyertek. Az ellenfél nem akárkiket vetett be a Soldier Fielden: Hubert Kostka kapus, valamint Zygfrid Szoltysik és Wlodzimierz Lubanski olimpiai bajnoki címet nyert 1972-ben, a müncheni döntőben éppen a magyarok ellen (2-1).
A második meccset már New Yorkban rendezték, s a Belenensesszel szemben is Göröcs döntött. A portugál csapat negyedik volt hazája bajnokságában, és csak a Nou Campban tartott harmadik mérkőzésen esett ki a VVK-ból a Barcelona ellen (1-1, 1-1, 3-2, a „pótmérkőzésen” a katalán csapat harmadik gólját Kocsis Sándor szerezte). A New York-i találkozó hőse – a virtuóz Göröcs mestermunkája ellenére – a ragyogóan védő Lung volt, akit a kinti magyarok a vállukon vittek az öltözőbe.
Az igazi főszerepet azonban Bene Ferenc játszotta napra pontosan hatvan évvel ezelőtt, 1963. július 15-én a Wiener SC-vel vívott mérkőzésen. A középcsatár alig volt tizennyolc, de már komoly múlt állt mögötte: fél esztendővel korábban mind a hat gólt ő érte el a Szombathely–Újpest bajnokin (0-6), majd 1963-ban Skóciában továbbjutást szavatoló gólt szerzett a Dunfermline elleni VVK-visszavágón (4-3, 1-0).
A nullás Wolfgang Gayer négy gólt jegyzett 1970-ben a Hertha–Dortmund 9-1-en, majd – Varga Zoltánnal együtt – elmeszelték a nyugat-berlini bundabotrányban, mígnem 1973 novemberében kegyelmet kapott.
A Pepinek becézett Josef Hamerl egy másik négyesről volt híres: arról, amelyet a Juventust lepte meg 1958-ban a BEK-ben, a WSC világszenzációt keltő 7-0-ja alkalmával.
Ilyen figurák között ejtette ámulatba a New York-i közönséget az újpesti tinédzser. Az ifjú center négy gólt (!) szólóból ért el, és csak egyet köszönhetett a nagyvonalúan tálaló Lenkeinek. (A hatodikat – kronológiailag az elsőt – Kuharszki rúgta.) A találkozón az Újpest 6-1-re győzött – Erich Hof 4-0-nál szépített –, és csoportja élére állt.
A teljes mezőny két hetest foglalt magába. Az egyikben – a még nem említettek mellett – a jugoszláv Dinamo Zágráb, a svéd Helsingborgs és a spanyol Valladolid, a másikban az angol West Ham United, az olasz Mantova, a skót Kilmarnock, a brazil Sport Recife, a nyugatnémet Münster, a mexikói CD Oro, valamint a francia Valenciennes szerepelt.
A lilák sínen voltak, de kisiklottak. José Rodilla, a Valladolid csatára duplázott ellenük, miután 1-1-nél Csordás váratlanul hozzá passzolt (1-2). Bene megint gólt lőtt, de a Népsport csalódottan szögezte le: „Bebizonyosodott, hogy ilyen sorozatmérkőzéseken jó képességű tartalékok nélkül nem lehet boldogulni.” Ezzel leszedte a keresztvizet a másik tizennyolc esztendős csatárról, Zámbó Sándorról is. Pedig ő sem volt különösebben ügyetlen…
Majd szomorú vasárnap következett: az addig pont nélküli Helsingborgs 5-1-re lelépte az Újpestet. Az eredmény annál érthetetlenebb volt, mert a svéd csapat kilencedikként zárta hazája bajnokságát 1963-ban. Igaz, itthon az 1961-ben és 1962-ben egyaránt bajnok Vasas kötött ki a kilencedik helyen ezzel a csapattal: Szentmihályi – Ihász, Mészöly, Berendy, Sárosi – Bakos, Bundzsák – Kékesi, Machos, Pál I, Pál II. (Farkast a piros-kék klub sportszerűtlen életmódja miatt eltiltották.)
Nem ment a Dinamo ellen sem, a zágrábiak 2-0-ra legyőzték a lilákat. Az első gólt az a Drazan Jerkovic lőtte, aki az 1960-as Európa-bajnokság párizsi elődöntőjében a 2-4-ről 5-4-re fordító jugoszlávok utolsó két gólját szerezte a franciák ellen. A Górnikkal szemben azonban ő sem remekelt, a csoportdöntőn a lengyelek 4-0-ra lesimázták a Dinamót.
A horvátok az újpestiekkel együtt utazhattak haza, a Górnik Zabrze viszont tornadöntőt vívott a három 1966-os világbajnokot – Bobby Moore-t, Geoff Hurstöt és Martin Peterst – felvonultató West Hammel. Az első találkozó 1-1-gyel ért véget, majd a második botrányba fulladt, mert – miután 1-0-s angol vezetésnél Jim McLean, az Aberdeenből Amerikába vetődött skót játékvezető két lengyel gólt is érvénytelenített – vagy kétszáz amerikás lengyel néző a pályára rohant, és megtámadta a bírót, valamint két partjelzőjét. A karhatalom húsz perc alatt állította helyre a rendet, a szervezők pedig a mérkőzés folytatása mellett döntöttek, de az elagyabugyált McLean nem vállalta a további közreműködést.
A West Ham viszont nem mondhatott fel, mert – a Hurst góljával kivívott 1-0 után – a sajátos szabályok szerint még oda-visszavágót kellett játszania az előző évi győztessel, a prágai Duklával. A csehszlovák csapat Chicagóban 1-0-ra nyert, majd New Yorkban 1-1-et játszott brit vetélytársával. A prágaiaknál öt 1962-es vb-ezüstérmes – Pavel Kouba, Ladislav Novak, Svatopluk Pluskal, Josef Jelinek és az aranylabdás Josef Masopust – sorakozott. Aztán filmre is került, mert 1964-ben bemutatták A kupa New Yorkban című csehszlovák alkotást.
A főszereplőket jól ismertük, hiszen az 1962-es vb-negyeddöntőben tőlük kaptunk ki 1-0-ra, az 1964-es olimpiai döntőben szintén a csehszlovákok ellen győztünk 2-1-re. Máig érvényes: cserélnénk velük. Nyertek volna ők olimpiát, és játszottunk volna mi világbajnoki döntőt, nem igaz?