Szaúd-Arábia megjelenésével a topfoci végérvényesen az Öböl menti monarchiák játékszere lett

Valami beteljesült, amikor legutóbb Ilkay Gündogan a magasba emelte a Bajnokok Ligája-serleget, és ezzel a Manchester City elhódította története első európai trófeáját: az Öböl menti országok végérvényesen átvették a hatalmat az európai foci felett.

A Manchester City tulajdonosa, bizonyos Manszúr bin Zajed al-Nahjan több mint 10 év után tette újra tiszteletét labdarúgó stadionban. A szomszédban, Katarban alig fél éve világbajnokságot rendeztek. A BL-döntő után napokkal pedig Szaúd-Arábia nemzeti tőkealapja (PIF) a központi irányítása alá vonta az ország négy legnagyobb klubját, felvásárolta és összeolvasztotta a világ legnagyobb golftornáját (PGA-LIV), majd a Newcastle United egyengetése és Cristiano Ronaldo szerződtetése után elkezdett megint játékosokat venni. Sokat.

Ott tartunk, hogy soha senki nem hatott így a top európai labdarúgásra – Európán kívülről.

Hogy ez miért alakult így, annak több oka van. Az országok mögötti szándékot sokan a sportmosásban találják meg, ami valós tényező, de közel sem adja ki a teljes képet. Az Öböl menti országok törekvéseit nem pusztán arculati, hanem nemzetgazdasági okok is meghatározzák.

Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok is olyan kőolaj- és földgázkészlet felett rendelkeznek, amely belátható időn belül el fog apadni. Ezt felismerve az elmúlt évtizedben azt mérték fel, hogy a hatalmas tőkéjüket hogyan tudják úgy diverzifikálni, hogy az a távoli jövőben is jövedelmező legyen. Katar hatalmas beruházásokat hajtott végre a nyugat-európai ingatlan- és luxusszektorokban, Szaúd-Arábia pedig jelenleg is döbbenetes forrásokat fordít egy új megaváros építésére (Neom), amellyel nagyobb kontrollt szeretne gyakorolni a vörös-tengeri kereskedelem felett.

Egy futballklub felvásárlása számukra legitimációs eszköz. Az országok azt akarják felmutatni, hogy bárhol is legyenek a világon, komolyan kell venni őket, egyúttal méltók arra, hogy leüljenek bárkivel tárgyalni.

Másrészt, ahogy arra a neves futballszakíró, Simon Kuper is rámutatott, a klubvásárlás egyszerűen csak jó móka. Ha egy klub sikeres, irigykedhetnek rá a szomszédjai. A foci ma tulajdonképpen milliárdosok úri huncutsága, amit megkönnyített, hogy a versenytársak is lemorzsolódtak: az orosz Roman Abramovics az ukrán háború miatt háttérbe húzódott, Kína visszavett a megalomán terveiből, az Egyesült Államok pedig csak lokális szinten építi a bajnokságát.

A szurkolók körében megoszlanak a vélemények, hogy ez mennyire viszi jó irányba a labdarúgást. Sokaknak azért vannak ellenérzései, mert az új tulajdonosok pénze elfedi, hogy a hazájukban szörnyű körülmények között kezelik a nőket, a bevándorló munkaerőt vagy az LMBTQ+ kisebbségeket. A féktelen költekezéseknek az az üzenete, hogy van az a pénz, amiért a foci is megvehető.

Ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy az Öböl menti országok pénze érdekesebbé tette a focit.

A dilemmát az okozza, hogy a Manchester City 30 év feletti szurkolói emlékeznek azokra az időkre, amikor a csapat még a harmadosztályban tengődött, és banánokkal a kezükben skandálták, hogy „itt sem vagyunk!”, ma viszont a világ egyik legmenőbb klubjaként tekintenek rájuk. A Paris Saint-Germainnél sem felejtik, amikor a csapat hétköznapjait nem az eredmények, hanem a szurkolótáboron belüli összezördülések határozták meg. A Newcastle-nél nem is kell messzire menni, elég csak bemondani a korábbi tulajdonos Mike Ashley nevét, és sokan inkább beöltöznek arab dishdashába.

A költekezés meghozta az eredményeit. Az Öböl mentiek lényegében ugyanazt csinálják, amit a Chelsea tett 20 évvel ezelőtt, amikor Roman Abramovics érkezésével szinte évről évre lerabolta a piacot, és magához vonzotta a legjobb játékosokat. Az eredmény?

A Premier League elmúlt 19 bajnoki címéből 12-t a Manchester City és a Chelsea nyert meg.

1999 óta mindössze két klub nyerte meg a BEK/BL-t története során először – ki lehet találni, melyik volt az a kettő. Mindezt az olajpénz tette lehetővé, és a nyomában érkező szürkeállomány, játékosminőség, szakértelem és innováció.

Nem nehéz megjósolni, hogy az Öböl menti pénz fogja megszabni a holnap fociját is. Katar jelenleg is tárgyal arról, hogy felvásárolja a Manchester Unitedet, és épp Anglia leggazdagabb emberével, Sir Jim Ratcliffe-fel áll versenyben, hogy átvegye a Glazer család örökségét. Szaúd-Arábia épp a 2030-as világbajnokság közös rendezési jogára pályázik Görögországgal és Egyiptommal.

Amíg a nagyok melegítenek, addig is furcsán alakul a nyár. Szaúd-Arábia nemhogy rákapcsolt, de már az elszívó erejét is megmutatta a legnagyobbakkal szemben: a pletykák szerint épp a Manchester Citytől akarják elhozni Riyad Mahrezt és Bernardo Silvát, miközben már megérkezett Karim Benzema, Edouard Mendy vagy Ruben Neves. Egyesek szerint ez a dolgok természetes rendje, mert a szaúdi a térség meghatározó ereje: övék a legnagyobb bruttó hazai termék (GDP). Kétszer annyi, mint az Emirátusoké.

A szaúdi szkander azt is magával hozta, hogy a játékostárgyalások természete is változni látszik. Ha eddig nem szúrtak volna szemet az elszállt átigazolási árak, az újonnan befolyó pénz most tovább inflálja a piacot, mert a szereplők magasabb transzferárakra és bérekre hajtanak. Ennek első jeleit már látjuk: a Manchester United egyik kiszemeltjét, Rasmus Hojlundot múlt héten még 45 millió eurós áron akarta eladni az Atalanta. Mostanra viszont ez az ár megduplázódott.

A beszámolók szerint a piacot akkora sokk érte, hogy káosz uralkodik: egyesek kivárnak, mások mohón túláraznak. Ahogy a sportgazdasági szakújságíró Miguel Delaney fogalmazott: „ami tegnap 40 volt, az most 70”. (Batmanről nem tett említést.) Ironikus lenne, ha pont emiatt senki nem menne sehova, de ahogy telni fognak a napok, esélyesen mozgásba fog lendülni a piac.

A City viszont már most mozgásban van, és minden esélye megvan, hogy a következő évek meghatározó dinasztiájává váljon. Pep Guardiola csapata legutóbb egy történelmi mesterhármassal behúzta a bajnokságot, az FA kupát és a Bajnokok Ligáját. Az utóbbi után Guardiola azt nyilatkozta a Real Madrid 14 BL-trófeájáról, hogy

úton vagyunk. Ha egy kicsit megcsúsznak, utol fogjuk érni őket.

Viccnek szánta, de komolyan hangzott.

Kapcsolódó

Ronaldo, Benzema, pénz, állam és vallás: a szaúdi futballprojekten nincsen fék

Nagy nevek, futballrajongó lakosság, végtelen mennyiségű pénz. A szaúdi profiliga tele van ütőkártyákkal, és akár még a muszlim ország spirituális-vallási fontossága is ezek közé tartozhat.