Miért nincs egy Netflixe a sportközvetítéseknek?

Ahhoz képest, hogy sporttal kelek és fekszem, kábeltévém csak 25 éves koromra lett. Ekkor költöztem az első albérletembe. Amikor egy Sport TV-n végre elértem a spanyol bajnokságot, vagy az azóta megboldogult SportKlubon a francia focit, azt éreztem, végre bepótolhatom mindazt, ami kimaradt a kamaszkoromból. Az egyik kedvenc bajnokságomat, az angolt viszont így sem értem el, mert csak a DigiSporton volt elérhető, ami nem volt kiépítve a lakóhelyemen.

Később éveket húztam le úgy a DigiSport magazinjában, hogy egy percet sem láttam viszont belőle.

Magyarországon ma 11 sportcsatorna üzemel: M4 Sport, Sport1, Sport2, Eurosport1, Eurosport2, Spíler1, Spíler2, Extreme Sports, Fit HD, ARENA4, MATCH4. Ez önmagában is sok, de ha azt nézzük, hogy egy felsőbb kategóriájú előfizetéssel nagyjából mindegyikhez hozzáférhetünk, jobban jártunk, mint az angolok, ahol, ha valaki szeretné nyomon követni a Premier League-et, annak évenként közel évi 700 fontba (300 ezer Ft) fáj előfizetni a három nagy közvetítőre (SkySports, BT Sportsra és az Amazon Prime). Ha angol lennék, ki lennék akadva, hogy drágább otthonról megnézni a saját hazai bajnokságomat, mint bárkinek külföldről.

De miért? Biztos, hogy a sportközvetítések világának legjobbikában élünk ennyi szolgáltatóval, ilyen magas árakon? Miért nem jött még valaki, aki az egészbe belerúgott volna, mint ahogy azt tette az Apple Music és a Spotify a zenei piaccal, vagy a Netflix a filmkölcsönzéssel?

Pedig a foci és televízió házassága nem indult szépen. Angliában a klubok nem is nagyon akarták, hogy közvetítsék a mérkőzéseiket és egy időben olyannyira féltek attól, hogy a meccsre kilátogató tömegeket elveszítik, hogy az azóta kultikussá vált összefoglaló műsor (Match of the day) indítását is valóságos paranoia övezte. A ’60-as években úgy közvetítettek meccseket, hogy előtte szándékosan nem mondták meg, mit fog adni a TV, hogy ezzel se befolyásolják a meccsre kilátogató tömegeket. A félelem nem volt alaptalan: akkoriban tényleg csökkent a látogatószám, amit könnyű volt a televíziós közvetítések elszippantó erejére fogni, de az egészhez az is hozzájárult, hogy a növekvő huliganizmus és leépülő infrastruktúra mellett a foci is egész egyszerűen rossz volt.

Angliában a helyzet odáig fajult, hogy ma is él egy olyan törvény, ami megtiltja, hogy szombatonként 14:45 és 17:15 óra között meccset lehessen közvetíteni a TV-ben.

Az egésznek még egy UEFA-rendelkezés alapozott meg, amivel azt akarták biztosítani, hogy az emberek ne maradjanak otthon „kanapékrumpliként” fetrengeni és látogassanak csak el a meccsekre.

A 3 pm blackout (15 órai sötétség) szabály viszont olyan abszurd helyzetekhez vezetett, hogy amikor Cristiano Ronaldo tavalyelőtt visszatért a Manchester Unitedhez, senki nem látta a debütálását a TV-ben.

Az elmúlt 30 évben viszont a sportközvetítési piac teljesen kilőtt. A televíziós társaságok felismerték, hogy az előfizetői csomagjaiknak izgalmas belépő terméke lehet egy angol bajnokság (PL), egy amerikai kosárlabdaliga (NBA) vagy egy amerikaifoci-bajnokság (NFL), a klubok pedig ebben találták meg a bevételnövelési lehetőséget, ha már a stadionkapacitást nem lehetett a végtelenségig bővíteni. Ciklusonként egyre több társaság szállt be a licitversenybe, ami felhajtotta az árakat, miközben a szélessávú internet kiépítettsége is alaptartozéka a háztartások „digitális rezsijének”.

Jelenleg ott tartunk, hogy a sportközvetítési piac a legnagyobb sportágak gőzmozdonya. A növekvő tőke jobb játékosokat és szakavatottabb stábokat vonz, emellett az innováció egyik fontos hajtómotorja. Bár a koronavírus-járvány idején kicsit megtorpant a növekedés, egyelőre annyi látszik, hogy az exponenciális növekedés legfeljebb lelassult, de semmiképp nem állt meg. A sporttévés piac pedig olyan lett, amilyen: fragmentált, szerteágazó és pokolian drága.

Ugyanakkor ha valami drága és nehezen elérhető, ott az emberek olcsóbb megoldások után néznek. Az angol Audiovisual Anti-Piracy Alliance (AAPA) becslése szerint 2022-ben 17 millióban néztek illegálisan elérhető tartalmakat, ezzel több 10 millió veszteséget okozva a társaságoknak. A hatóságok persze próbálnak erélyesen fellépni és 7-10 évig tartó börtönbüntetéssel sújtani fontos csomópontokat,

ám az internet egy tág hely, ahol egy bezárt bolt gyorsan újranyithat máshol. Az egész inkább tűnik macska-egér harcnak, mint valós problémakezelésnek.

A tévék és jogvédők amellett szoktak érvelni, hogy a nézőknek soha nem volt ennyire jó dolguk, hiszen minden eddiginél több sport érhető el szerte a világon. Nézői szempontból viszont hiába van sok ajtó, ha sokan megbotlanak a küszöbben. Ha valóban lenne választási lehetőség, egy Liverpool-szurkoló dönthetne úgy, hogy csak a Liverpool meccseit nézi meg, de nem tudja, mert ehelyett a Burnley-Brentfordot adják a TV-ben. Választás lehetne az is, hogy valakit több bajnokság érdekel egyszerre – csakhogy annyi helyre kell előfizetnie, hogy nem már nem bírja a pénztárcája. Vagy úgy jár, mint én a DigiSporttal.

A piacon eközben megjelent a streaming, ami egyre jobban kóstolgatja a hagyományos szolgáltatókat. Tavaly jegyezték fel az első hónapot az Egyesült Államokban, amikor egy átlagos néző több időt töltött streaming tartalmak nézésével, mint kábeltelevíziós lineáris adások fogyasztásával. Az elmúlt években egyre több streaming platform jelent meg a sportközvetítési piacon: az Amazon Prime az amerikai focira, a Premier League egy részére és a francia bajnokságra is rárepült, a DAZN az olasz bajnokság és a Bundesliga egy részére pályázott, az NHL jogai pedig jelenleg az USA-ban az ESPN+ és a Hulu kezében vannak. Ahogy Geetha Ranganathan, a Bloomberg Intelligence elemzője fogalmazott:

A sport a lineáris televíziózás utolsó bástyája.

A streaming ugyanakkor furcsa műfaj. Egy Netflix azzal írta át a játékszabályokat, hogy – a lineáris tévékkel szemben – azt mondta magáról, hogy náluk nincsenek idősávok és műsoridők. A nézőnek nem kellett semmit bevárnia és élőben néznie, hanem bármikor, bármit végigbindzsizhetett otthonról egy havi szerény, de nem sértő összegért. A sport viszont még mindig egy olyan termék, ami élőben élvezhető a leginkább, mert tele van kiszámíthatatlan és váratlan pillanatokkal.

Kezdetben ezért nem is sportközvetítésekben, hanem sport-dokumentumokban utaztak: a Netflix a Forma 1-re (Drive to Survive), a teniszre (Break Point), a golfra (Full Swing) vagy a kosárlabdára (az ESPN-nel közösen megalkotott The Last Dance c. sorozat) épített fel jól bevált márkákat, de az Amazonnál is nagyot futnak a klubok belső életét taglaló All or nothing c. sorozat újabb évadai. Az élő ugyanakkor kimaradt, és a sport kiszámíthatatlansága helyett inkább a sport kiszámítható drámaiságát tartották szem előtt. Vagy, ahogy a Netflix feje, Ted Sarandos fogalmazott:

Nem láttunk abban profitot, hogy nagy sportágakat közvetítsünk. Nem vagyunk sportellenesek – csak profitpártiak.

És valahol igaza van. A sportban irgalmatlan pénzek forognak. Az NFL tavalyelőtt 11 évre 113 milliárd (nem elírás) dollárról, a Premier League 2022-2025 közöttre 10 milliárd fontról kötött televíziós megállapodást. Ekkora összegeket még a legnagyobb streaming cégek sem tudnak olyan könnyen kiperkálni. Helyette inkább kisebb bajnokságokat találnak meg, vagy nagyobb bajnokságok részleteiből csipegetnek. Az Amazon kicsinyenként már elkezdett befizetni, de a Netflix még nem, mert úgy gondolkodik, hogy jobban megéri neki a Stranger Things újabb évadára letenni a zsetont, mintsem hatalmas pénzeket befizetni egy olyan sportokra, amelyek nem is biztos, hogy bekerülnek a Top10-es megtekintési listába. Helyette inkább csinálnak egy új évadot a Quarterback c. sportdoku-sorozatból az NFL-szezon után.

Manapság lassan minden médiacég elindította a saját streaming platformját, ami kétélű fegyver: egyrészt kannibalizálják magukat és bevételeket buknak, másrészt kénytelenek a piac sodrásával együtt úszni, hogy a jövőben is legyen miből élniük. Mivel mindegyik platform szinte ugyanazt tudja, kénytelenek differenciálni, ezért akadnak olyanok, akik a sportban látják a csalit: a Peacock például az NFL Sunday Night Football műsorát közvetíti, a Paramount+ pedig a golfra, a női focira és a kosárlabda alsóbb osztályaira csapott le.

Végső soron nehéz azt mondani, hogy a néző jobban jár. 

A piac változik, de nem alakul át. A bajnokságok dörzsölhetik a kezüket, hogy a verseny továbbra fogja növelni a bevételeiket, ám a szélesedő kínálatot látva a nézők még inkább arra lesznek utalva, hogy maguk alakítsák ki a saját „étrendjüket”.

Ha 25 éves lennék és az első albérletembe költöznék, valószínűleg örülnék, hogy valamilyen úton-módon elő tudnék fizetni az angol bajnokságra. A többi nasiról viszont így is le kellene mondanom.