Tunézia – Ausztrália 0-1
Ausztrália ugyanis a második vb-meccsén is vezetést szerzett. Az előnyét most sikerült megtartani, nem úgy, mint Franciaország ellen. Az ausztrálok azoknak a csapatoknak a halmazába tartozik, ahol a látható szerény képességek ellenére is képesek magabiztosan szállítani egy stabil alapjátékot. Értsd: labda nélkül egész ügyesen tudnak koordináltan mozogni, területet szűkíteni, passzsávokat zárni, egymáshoz, az ellenfélhez és a labdához képest helyzetet változtatni. Ilyesmi halmazba tartozik Szaúd-Arábia is, és hasonló mintába illik az Egyesült Államok vagy az atletizmusban dominánsabb Ecuador is.
Az ausztrálok viszonylag korán vezetést szereztek, amikor Mitchell Duke egy csúsztatott fejessel meglepte a tunéziai kapust. Utána viszont már csak az eredmény megtartására játszottak. A meccset 0,61 várható góllal zárták úgy, hogy az ultradomináns franciák ellen is azért csak összekapartak 0,52-t. Most elég volt ennyi – mert nem kellett több.
Tunézia borzalmasan sokszor babusgatta magánál a labdát. Csapatukban a legtöbbször a középhátvédjük, Yassine Meriah ért a labdába, összesen 100-szor. A második? A tőle balra álló szárnyvédő, Ali Abdi, 85-ször. Egy ilyen középpályát látva lehet tudni, hogy ez a csapat nem tudott mit kezdeni egy betömörülő ellenféllel szemben:
Sok visszahúzódó középpályás, néhány izolált támadó, kevés kapcsolat a kettő között… Az utolsó mentsvár Wahbi Khazri lehetett volna, aki a kispadról egész jól állt be. De már túl későn.
Lengyelország – Szaúd Arábia 2-0
Őszinte leszek, volt egy pont, amikor a 30. percnél annyira ráuntam a meccsre, hogy pár percre bekapcsoltam az Andor c. Star Wars-sorozatot. Az Andor még abban az időszakban játszódik, amikor nem volt (vagy csak senki nem tudott róla) Halálcsillag, a Birodalom gátlástalanul izmozott a galaxis kiszolgáltatottabb etnikumaival és a Felkelők is még csak a tejfogukat vakarták. Az Andorban az az érdekes, hogy még a legunalmasabb, legmonotonabb, legpolitikaibb töltetű párbeszédei is izgalmasabbak voltak a lengyel válogatottnál.
Krystian Bielik úgy tűnt, hogy egy óvatlan pillanatban adott egy medvepuszit szaúdi kollégájának, amiért tizenegyes fújt a játékvezető. Csakhogy az égvilágon semmi nem történt – a büntetőt aztán Al-Dawsari ki is hagyta. Ez volt az első jel, hogy történhet még itt valami, még egy ennyire eseménytelen félidő ellenére is:
Fordulás után aztán mintha mindkét csapat a győzelemért hajtott volna, és a meccs is nyíltabb lett. A legnagyobb pozitívum nyilván Robert Lewandowski gólja, aki könnyezve élte át gólörömét, de a történt úgy kerek, ha a negatív hősről is megemlékezünk. Abdullah Almakit a gól előtt belengte Steven Gerrard Aurája, utolsó emberként találta magát, akinek egy pillanatra szivaccsá változott a lába, a labdát nem tudta megszelídíteni. Ebből lett a végzetes hiba.
Szaúd-Arábia így is minden dicséretet megérdemel. Szövetségi kapitányuk, Hervé Renard is kiemelte, csapata a végsőkig harcolt és senki nem gondolta volna, hogy a lengyelek ellen:
- többet fogják birtokolni a labdát (64%)
- többet fognak kapura lőni (3-5)
- és több várható gólt fognak kidolgozni (1,56-1,73).
Ha létezik halálcsoport, akkor lennie kell káoszcsoportnak is, ez a C-csoport pedig tömény káosz. A szaúdiak Mexikóval fognak meccselni, ahol ha nyernek, és közben Argentína nem győzi le Lengyelországot, akkor Messiék és Ochoáék ki fognak esni a csoportjukból.
Argentína – Mexikó
A nemzetközi tornák sokszor arról szólnak, hogy játékosok 60-90-120 perces ciklusonként váltogatják egymást. Az egyik nem működik, a másik viszont tökéletesen beválik. Az edző emiatt sokszor olyan, mint egy kísérletező tudós, aki validálást keres és aki az adott időpillanatban figyeli, mi működik a csapatban. Olyankor pedig az aktuális forma felértékelődik.
Az argentin szövetségi kapitány, Lionel Scaloni például úgy mérlegelt, hogy a Szaúd-Arábiai lyukra futás miatt ki kell cserélnie a fél csapatát. Öt helyen is változtatott, amivel egyrészt megüzente, hogy ő márpedig mindent megpróbált, ahogy azt is, hogy amit a csapat Szaúd-Arábia ellen csinált, az nem volt elég jó.
Csakhogy elég jó volt. Akkor rengeteg helyzetet dolgoztak ki, amelyek nem mentek be, miközben Mexikó ellen épp az ellenkezője történt: alig bírtak a kapu elé jutni. Mégis nyertek.
Az argentin középpályán döbbenetesen gyengén játszott Rodrigo De Paul, míg Guido túlságosan hátravontan játszott. McAllistert szinte sosem találták meg egy jó ütemben, és a szélső hátvédekkel is csak többen voltak. Argentína úgy festett, mint az a csapat, amelyet azért forgattak fel, hogy felforgassák, nem azért, mert bármi logikusat találtak volna a felforgatásában.
Aztán Scaloni úgy döntött, hogy cserél: Lautaro Martinez helyére Julian Alvarez jött be. Lautaro az Inter egyik húzóembere, aki klubjában idén már 1649 perc játékidőt kapott, miközben J. Alvarez többnyire csere a Manchester City-ben, 890 percet játszott összesen. Amikor viszont Alvarez beállt, valami megváltozott. Az első adandó alkalommal Lionel Messi előtt találta magát, egy csatár pozícióban, ahol visszaléphetett volna összjátékra. Ehelyett Alvarez keresztbe indult, amivel elhúzott egy védőt. Messi töltött, célzott és tüzelt.
Argentína nem lett merőben jobb csapat, de ezzel a cserével valami bejött és nem lepődnék meg, ha Scaloni a következő alkalommal már építene az Alvarez-Messi kapcsolatra. Kérdés, hogy mögöttük hogy fogja megtalálni az egyensúlyt.
Franciaorzság – Dánia 2-1
Dánia kétszer már megverte a Nemzetek Ligájában Franciaországot. Harmadszorra már nem sikerült.
A francia válogatotton jelenleg az érződik, hogy aminek működnie kell, az működik. Théo Hernandez és Kylian Mbappé egymás mellett még felállt védelem ellen is erősek, de kontrából kimondottan félelmetesek. Antoine Griezmann úgy mozog, mint egy szabad elektron, és bárhol bukkan fel a pályán, jó döntéseket hoz. Adrien Rabiot mindig is egy tutista középpályás volt, aki úgy passzolt, hogy azzal elnyerte a társai szimpátiáját – ehhez képest most nemcsak védekezik és fellép a támadásoknál, de egy pillanatban majdnem az torna gólját is megszerezte ollózásból. Ousmane Dembélé erényeit a csapatjáték is kihozza, amikor a túloldalon terhelik túl az ellenfelet, hogy egy oldalváltás után egyedül nézhessen farkasszemet a védőjével. Jules Koundé zöld utat kap, ha fel kell lépni a jobb oldalon. Giroud… ő annyira Giroud.
A dánok arra törekedtek, hogy magukra húzzák a franciákat a jobb oldalukon, hogy aztán a takaróból kikandikáljon a lábuk. Ha Hernandez, Mbappé és Tchouaméni is túl magasan maradtak, már indultak is a kontrák a hátukba Kristensennel, Höjbjerggel és Lindströmmel. A gond csak az volt, hogy a támadások a tizenhatos környékén elhaltak.
Most, hogy továbbjutottak, a nyolcaddöntőkig nem is fogjuk látni őket ebben a formában. A FiveThirtyEight modellje szerint Dániának 51%, Ausztráliának 45% esélye van a csoport második helyére, ami ütős végjátékot vetít előre. Ausztrália százaléka önmagában is sikertörténet és érdekes lesz látni, mit fognak tenni, hogy a lehető legjobban használják ki az esélyeiket.