Góliát csak majdnem roppantotta össze Dávidot, és kikapott, meglepő csapat hozta el a vb-nosztalgiát – ez történt a 4. játéknapon

Marokkó – Horvátország 0-0

Ez egy olyan meccs volt, amit ha – mondjuk az idei világbajnokságot nem Katarban, hanem Szingapúrban rendeznék – az éjszaka közepén felkelve néztem volna meg, most rettenetesen pipa lennék.

A meccsen konkrétan semmi nem történt.

A meccs első lövése Horvátországtól 45 perc 12 másodpercnél érkezett, azaz 55 másodperccel korábban, mint a előző napi nyugdíjas-találkozón, a Mexikó-Lengyelországon. Mindezt lehet kozmetikázni azzal, hogy Luka Modric már három különböző évtizedben játszott mind Európa-, mind világbajnokságon, de erre találták ki a „vanity metric”-kifejezést: jól hangzik, csak semmit nem mond.

A horvátok képtelenek voltak bármit is felépíteni. Középpályásaik, Modric, Matteo Kovacic és Marcelo Brozovic mélyen visszalépve keringették a labdát egyik szélről a másikra, miközben előrehaladás legkisebb jelét sem mutatták, amit jól ábrázol az alábbi passztérkép is, ahol (rózsaszínnel) a három középpályásuk szinte eggyé vált a védők vonalával, a szélső támadóktól pedig semmiféle nyíl nem megy tovább. Ott vagy elhaltak a támadások, vagy indult vissza a horvát „ablaktörlőzés”.

Marokkóban ugyan ott volt a potenciál azzal, hogy az egyik oldalán a kis területen ügyesen cselező Bufal támadt, a jobbhátvéd Achraf Hakimi pedig olykor a támadó Hakim Zijesnél még magasabban futott fel, csak egy volt a baj: keveset volt náluk a labda (35%-ban). Ha mégis náluk volt, akkor pedig csak nagyon ritkán merészkedtek előre. Mezőnyben 0,27 várható gól született mindkét oldalon. Az a fajta meccs volt, ahol egyik csapat sem akart kikapni.

Németország – Japán 1-2

Minden legendás meccsnek van egy pszichológiai, egy taktikai és egy nagy pillanatokból álló forgatókönyve.

Németország (másik nevén: Góliát) kezdettől fogva a falhoz állította ellenfelét. Próbálkozásaik viszont vagy elhaltak gyilkos találat előtt, vagy a japánok (aznap este: Dávid) reflexkapusa, Gonda Suicsi mutatott be csodaszámba illő védéseket. A németek magabiztosan fordultak a félidőben és mintha megmutatkoztak volna a könnyelműsködés jelei, amikor Antonio Rüdiger úgy gondolta, hogy rajzfilm-figuraként fut utána egy labdának. Dávid önbizalma fokozatosan megjött, kivárt és két gólt is rúgott. Góliát fejének szegletében csak az aggodalom fészkelte be magát, majd beütött a pánik, ahogy ráébredt arra, hogy egy agyonnyert meccset nem volt képes behúzni. A végére csak a kapkodás és a görcsölés maradt. Dávidot pallosra emelve vitték haza.