Adam Hurrey egy angol újságíró, aki sokunkhoz hasonlóan két kanállal falja a meccsek közvetítéseit, idővel pedig olyannyira ráállt szeme és a füle is a finom részletekre, a The Athletic sportlapnál elindított egy podcastot, amely a futball műsorainak nyelvi kliséit járja körbe. 2016 júniusában aztán feltűnt neki valami. Twitter-oldalára kirakott egy képet, melyhez csak annyit fűzött hozzá, nem tudja eldönteni, hogy a valóságot látja-e, vagy egy FIFA-videójátékból kiragadott snittet.
Az egyszeri poszt aztán az évek alatt egy hatalmas gyűjteménnyé duzzadt. Felkerült a Napoli játékosainak egyik meccs utáni ünneplése, ami úgy néz ki, mint egy számítógépes animáció renderelés közben.
A személyes kedvencem a Newcastle játékosáról, Jamaal Lascelles-ről készült kép, ami már szinte úgy fest, mint a filmes CGI (Computer Generated Image) szakemberek rémálma, az „uncanny valley” (a „természetellenesség rejtélyes völgye”), mely azt az állapotot takarja, amelynél egy animált figura részleteiben egyre emberszerűbbé válik, de az emberi agy mégis kiszúrja a turpisságot: valami nem stimmel a szemekkel, a bőrrel, az arckifejezéssel. Valahol tökéletes, de valahol mégsem emberszerű, inkább furcsa és természetellenes.
És ezek csak a képi fortélyok. Manapság minden telefonba épített kamerával lehet játszani a mélység-élességgel, amelyen elmosódott háttér előtt tűéles arcok tűnnek fel. A labdarúgó közvetítésekben viszont nemcsak a képminőség, hanem a kameraszögek is megváltoztak. Lionel Messi például nemrég a Paris Saint-Germain meccsén odaállt egy szabadrúgáshoz és az egész folyamatot a háta mögül lehetett figyelni.
Anthony Martialt pedig a 6-3-ra végződő Manchester City-Manchester United meccsen olyan szögben mutatta a kamera a tizenegyesénél, hogy az egyik pillanatban már szinte nyúltam a kontrollerért.
Mi történik itt? Ennyire elmosódtak volna a határok? Ennyire elkezdett konvergálni egymáshoz a valóság és a videójátékok világa? A jelenség mélyebb megértéséhez a képi innováció élén járó Premier League közvetítéseinek itthoni két jogtulajdonosának, a Spíler TV-nek és az Arena4-nek a képviselőihez fordultam.
Az Arena4 és a Match4 angolos csapata, valamint Baumstark Tibor, a Spíler TV műsorvezetője és szakkommentátora is egyetért abban, hogy a jelenség a technológia fejlődésének köszönhető. Ahogy a 4:3-as televíziós képarányok a szélesebb 16:9-ere változtak, a felbontás is javult: nagyobb képernyőn lehetett élvezni, ahogy a kamera nemcsak a lelátókat pásztázza, hanem mutatja a szurkolók gyülekezését vagy az öltözői készülődést. A Premier League-be ömlő pénz pedig két dolgot hozott magával: innovációt és rengeteg szabályozást. „Nem sokkal a PL megalakulása után már minden mérkőzésre kiható, kötelező érvényű jegyek jelentek meg a televíziós adásokban, közvetítésekben, és egy teljesen egyedi »termék« állt elő” – hangzott el a válasz a Match4 képviselőitől.
A futball körítése egyre profibb lett. Ma már nemcsak játékosportrékat láthatunk a meccsek előtt, hanem a kezdőcsapatok felvillantásánál posztonként sétálnak be a játékosok. A liga saját arculatot kapott, erős színekkel és vizuális identitással, ráadásul közben olyan eszközökkel kezdtek el kísérletezni, mint a felülről belógatott pókkamera (spidercam). „Ennek vetett véget a járvány – hívta fel a figyelmet Baumstark. – Azóta a stábok nem járhatnak be mindenhova, illetve nem forgatják le minden klub összes játékosával a bemutató videókat, ezért három éve hiányoznak az animált összeállítások a mérkőzések előttről.”
A sportcsatornák részéről egyetértettek abban is, hogy a változás – a beáramló tőkén és új technológiai fuvallatokon túl – leginkább az amerikai sportoknak köszönhető.
Az amerikai sportközvetítések néhány lépéssel mindig az európaiak előtt jártak, talán napjainkban kevesebbel, mint 10-15 éve
– mondta Baumstark, aki szerint egy vizuális trükkök más amerikai sportágakból lehetnek ismerősek. Majd hozzátette, „a Premier League-nél a vizualizációjában láthatjuk: grafikák vannak arról, hova rúgta az adott játékos az előző öt büntetőjét. Ezek nagyon hasonlítanak arra, amit az NFL-közvetítésekben már láthattunk korábban.” A Match4 csapata emellett kiemelte, hogy az angol bajnokság politikai téren is szereplő lett: liberális gondolkodásban, társadalmi érzékenységben és mozgalmak melletti kiállásban ma már ugyanúgy a közvetítés része egy BLM-mozgalom miatti térdelés, vagy egy ismert közéleti személyiség halála utáni gyászszünet.
De miért a videójátékok? Végtére is, amikor egy FIFA-n játszunk, a Messi vagy Martial mögötti hátsó perspektíva azt segíti elő, hogy az embernek meglegyen az az érzete, hogy ő irányítja a játékot: aki kontrollerrel a kezében játszik, annak át kell látnia a helyzetet, és fel kell mérnie, hova akarja lőni a labdát. Ugyanez a szög egy közvetítésnél még beljebb csalogatja a nézőt az események szívébe – ami valahol minden közvetítő célja egy olyan korban, ahol több tanulmány szerint egyre kevesebb fiatal néz végig 90 percnyi játékidőt.
A Premier League-nek ez olyannyira működik, hogy a bajnokságnak saját vizuális közvetítési nyelve alakult ki. „A Premier League a többi európai ligánál hamarabb szűkített a főkamera képkivágásán” – írta Baumstark. „Bár igyekeznek minél több közeli képpel dolgozni, a PL-nél figyelnek a legjobban a külcsínre: az angoloknál mutatják tudatosan a legkevesebb köpködést, orrfújást, káromkodást a pályán, illetve talán a Premier League az egyetlen topliga, ahol egy súlyosnak tűnő sérülést nem lassítanak vissza.”
Kérdés, hogy ehhez mit szóltak a kommentátorok. A Match4 szerkesztőségének tagjai szerint a sok háttéranyag és statisztika inkább segíti azt, aki a kommentátorállásban ül. A bajnokság emellett a vizuális segédeszközöktől még felismerhetőbb lett, és az angol nyelv elterjedtségének köszönhetően a sajtóban és a közösségi médiában is több anyag található meg a Premier League-ről, mint más bajnokságokról. „Kommentátorként leginkább ahhoz kellett alkalmazkodni, hogy menet közben, általában 15 percenként felbukkan egy-egy statisztika, kapuralövési kísérlet, labdabirtoklás, faultok száma stb., ami, ha releváns, nyilván reagálni kell” – írták.
Baumstark szerint viszont a vizuális történetmesélés miatt állandó koncentrációra van szükség. Lehet, hogy a játék olykor elakad, a kép viszont úgy csordogál, hogy a holtidők szinte teljesen megszűntek. „A hosszú totál snittek szinte nem léteznek. Folyamatosan írják a képernyőre a releváns és a kevésbé releváns statisztikákat, meccs előtt és közben mutatják a viccesen öltözött szurkolókat, a dühös klubelnököt, azonnal rávágva a tehetetlen edzőt, az ember szájába adva a szót” – mondta Baumstark Tibor. A rengeteg információnak viszont nem szabad béklyónak lennie, a kommentátornak ezért pontosan kell tudnia olvasni az adott helyzetet.
Maximálisan ismerni kell a körülményeket. Még az sem elég, ha valaki valamit a jegyzetei között megtalál, mert mire megtalálja, már rég elillant a pillanat, amikor érdemes lett volna a nézőkkel megosztani az információt
– foglalta össze a Spíler TV kommentátora.
De hová tartunk? Továbbra is feszegetni fogjuk a virtuális világ határait, vagy megmaradunk az eddig bevált formáknál? Baumstark szerint mivel az angol bajnokságba továbbra is áramlik majd a pénz, még több kísérletezésnek leszünk szemtanúi. Igaz, ott is előfordulhat, hogy egy-egy újításból inkább ki fognak tolatni. „Ma még nehéz megmondani, hogy az innovatív megoldások közül melyik bizonyul zsákutcának, mint a helicam (amit a pókkamera és a drónok tökéletesen kiváltanak), és mi az, ami hosszú időre beépül a közvetítésekbe, mint például a steadicam” – mondta Baumstark.
A Match4 csapata szerint továbbra is az amerikai mintát követi majd az európai labdarúgás. Több reklámidőt próbálnak meg értékesíteni, több játékmegállításnál fognak felbukkanni szponzorok és még több pályán látható hirdetésnek fognak helyet szorítani. Majd hozzátették:
Ám valamin nem fog tudni változtatni sem a közvetítés, sem a sok pénz: a játék nem gyorsul majd, és ezt az egyediséget maximum megtörni lehet, a játékmenet sebességét azonban változtatni nem. Vagy maximum drasztikus lépésekkel.
Addig is, marad a világok találkozása.