Így érte el a Fradi az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar bravúrját

A Ferencváros bravúros teljesítménnyel vezeti az Európa Liga H jelű csoportját, a magyar bajnok ugyanis a török Trabzonspor után – meglepetésre – a Monacót is legyőzte, ráadásul idegenben. Sztanyiszlav Csercseszov csapata így hat ponttal, egyelőre hibátlan teljesítménnyel áll a csoportja élén. Elemzés.

A Monaco kezdőcsapatában az egyetlen komolyabb hiányzó az augusztus vége óta sérült Kevin Volland volt. A korábbi Schalke és Bayern-kapus Alexander Nübel előtt így Disasi, Badiashile és Malang Sarr alkotta a három fős belső védelmet. Szárnyvédőként két brazil játékos, a jobb oldalon Vanderson, a bal oldalon Caio Henrique adta a francia csapat szélességét. A középpálya közepén Youssouf Fofana és a Salzburgtól igazolt Mohamed Camara kezdett, a három elülső támadó pedig Krepin Diatta, az ex-sevillai Ben Yedder, és az orosz válogatott Golovin lett.

Kapcsolódó
Monacóban is nyert, két forduló után hibátlan a Fradi
Ezt a bravúrt kevesen gondolták volna az Európa Liga csoportköre előtt.

Csercseszov kezdőcsapatában Dibusz előtt Sammy Mmaee és Knoester alkották a védelem tengelyét, a jobbhátvéd Henry Wingo, a balhátvéd pedig az eltiltott Civic hiányában kényszerűségből Botka Endre lett. A középpályán viszonylag kötetlenül játszó Laidouni mellett Besic biztosított. Elöl pedig Zachariassen, Tokmac és Traoré mellé ezúttal nem Boli, hanem a mozgékonyabb Ryan Mmaee került a kezdő tizenegybe.

A mérkőzés nagyobb részében, 54 százalékban a hazaiak birtokolták a labdát, így a taktikai elemzést érdemesebb a Monaco akadozó támadójátékával és a Fradi jól megszervezett védekezésével kezdeni.

Bár a Monaco az xG-mutató alapján valamivel több minőségi helyzetet dolgozott ki, a piros-fehérek labdás játéka az összecsapás egészét nézve mégis tanácstalannak és statikusnak tűnt. Ezt könnyű lenne azzal magyarázni, hogy az EL-csoportmeccseken esetleg a hazaiak nem pörögnek száz százalékon, de a francia bajnokikat figyelve ugyanezt láthatjuk: Philippe Clement csapatának nem az erőssége a felállt fal elleni játék.

Wyscout

A hercegségbeliek egy viszonylag szimmetrikus szerkezetben, többnyire csak a Ferencváros védelmi blokkja körül tudták járatni a labdát. Vanderson és Caio Henrique többnyire a csapattársaktól elszigetelve, az oldalvonal melletti pozíciókban tudtak labdát kapni, általában ekkor sem beindulásból, hanem lábra. Főleg Henriquére volt jellemző, hogy inkább befelé vette át a labdát. Ekkor többnyire a közelében játszó társak indultak be a helyére, és harmadik emberes kombinációk segítségével legalább sikerült felpörgetni a játékhelyzetet, de a támadások többsége kiszámítható beíveléssel zárult a belül helyezkedő Ben Yedder és Diatta irányába, amelyet a ferencvárosi védők könnyedén semlegesítettek.

A Monaco labdabirtoklása. A középső passzopciók a Ferencváros által nagyszerűen lezárva, Badashile csak a szélek felé tudja folytatni a játékot. Henrique lábra kapja a labdát, így nincs lehetőség indítással a gyors áttörésre. A jelenet végén így Henrique befelé cselez, Ben Yedderrel játszik össze, Golovin pedig kimozog a megüresedett baloldalra. A támadás egy pontatlan passzal végződik.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Csercseszov újfent remekül szervezte meg a Fradi védekezését, így a magyar csapat is mindent megtett annak érdekében, hogy a pálya közepe megfelelően le legyen zárva, és a Monaco támadásai a lehető leginkább a szélekre szoruljanak. Ahogy azt az előző nemzetközi mérkőzéseken megszokhattuk, a Fradi most is csak időszakosan, bizonyos jelekre tolta feljebb a védekezést, a mérkőzés legnagyobb részében középső blokkban, területre érkező emberfogással semlegesítette az ellenfeleket.

A játékosok tehát az előre meghatározott (a Fradinál általában 4-4-2-es vagy 4-2-3-1-es) felállásban időszakosan kiléphettek a pozíciójukból, hogy kövessék közvetlen ellenfelüket.

Bár a két szélső, Tokmac vagy Traoré kilépése esetén elvileg szabad területek maradtak a Besic–Laidouni duó mellett, a hosszúra nyúlt távolságok miatt a Monacónak csak a legritkább esetben sikerült középen előre juttatni a labdát.

A Fradi középső blokkban védekezik. Zachariassen és Laidouni a közvetlen ellenfelüket veszik fel, a többiek a passzsávokat zárják. A hosszú mélységi passzt Besic füleli le. A második képen Tokmac lesgólját láthatjuk, a Fradi labdaszerzéés után kontrákkal is tudta támadni a Vanderson és Henrique mögött megnyíló területet.

A Ferencváros kevesebb időt töltött támadásban, mint ellenfele, és kevesebb helyzetet is dolgozott ki, ám – hála Vécsei Bálint szerencsésen megpattanó lövésének – összességében jobban használta ki a lehetőségeit. Philippe Clement csapata a magasra tolt, emberfogáson alapuló letámadással többnyire hatékonyan semlegesítette a Fradi próbálkozásait. Csercseszov csapatának amúgy sem erőssége a nyomás alatti építkezés, gondoljunk csak például a rossz emlékű Qarabag elleni vereségre…

A hazaiak három belső védős játékrendszere flexibilitást adott a védekezésnek, hiszen a plusz belső védő révén egy ember nyugodtan kiléphet az ellenfél támadójára. Az 5-2-3-as alapfelállásban egyébként minden játékos elsősorban az ellenfélhez igazította védekező pozícióját: a széleken Vanderson és Henrique szükség esetén felléphetett a forgatásokra, a Camara–Fofana kettős is közvetlenül őrizte Besicet és Laidounit, az elülső hármas pedig játékhelyzettől függően labda ellen is váltogathatta pozícióit.

A Monaco letámadása. Henrique fellép az ellenfél térfelére, hogy Wingót lezárja, Ben Yedder Besicre, a két belső támadó pedig a két belső védőre figyel. Fofana és Camara szintén egy az egyben veszi fel Laidounit és Zachariassent.

A szoros őrizet pedig nem ízlett a Ferencváros hátulsó hat játékosának, a labdakihozatalokat a francia bronzérmesnek gyakran sikerült ívelésre vagy a szélekre kényszeríteni. Magas letámadás esetén az egész játék hosszabb területen zajlik, így a labdát kihozó csapat részéről kulcskérdés, hogyan osztja el a területet mélységben; hány játékos lép vissza segíteni a labdakihozatalt, az elöl helyezkedők pedig mennyire és milyen mértékben húzzák szét a pályát. A Ferencváros esetében csütörtök este leginkább csak Muhamed Besic helyezkedett mélységi irányítóként a védelem előtt. A kötetlenebb szerepkört betöltő Laidouni nem nyert sokat azzal, hogy némileg feljebb játszott: többször kapta a labdát oldalsó, kiszorított pozícióban, ráadásul a mezőny sűrűjében cselezni is kevesebb ideje volt.

Knoester Laidounihoz passzol, aki a labdától távol, Fofana külső oldalán helyezkedik, így az oldalvonal mellé szorul.

A hosszabb ferencvárosi csapatszerkezet ugyanakkor részben tudatos és indokolt volt: Zachariassen, Tokmac, Traoré és Ryan Mmaee magasabb helyezkedése mélységben megnyújtotta a Monaco védekező alakzatát, és az esetlegesen felívelt labdákat összeszedve, majd a széthúzott védelem mögé sebességből beindulva támadhatta a kaput.

A győztes gól is egy ilyen szituációból született. Vécsei találata nemcsak a taktikai megoldás hatékonyságára, hanem Csercseszov hatékony cseréire is rámutat: a Ryan Mmaee helyére beállt, a gól előtt a labdát lefejelő Franck Boli a fizikai adottságai miatt alkalmas erre a szerepre, a gólszerző Vécsei Bálint pedig passzképessége és pozíciós fegyelme miatt érkezett Besic helyén a középpálya közepére.

Sammy Mmaee felívelt labdáját a csereként beállt Boli tartja meg és viszi fel. A felfutó Zachariassen, és a harmadik csere, Gojak mélységben visszahúzza a védelmi vonalat, a második hullámban érkező Vécsei pedig a kapuba lő.

A mérkőzés végén Breel Embolo behozatalával a hazaiak még egy támadót ráeresztettek az egyre mélyebben ülő ferencvárosi védelemre, a mérkőzés hajrájában Dibusz Dénes védéseire is szükség volt a győzelemhez.

A Ferencváros tehát évtizedes viszonylatban példátlan teljesítménnyel, két győzelemmel kezdte a főtáblás szereplést. Folytatás október 6-án Belgrádban, a Crvena zvezda ellen. A szerbek nulla ponttal a csoport utolsó helyén állnak, és a játékuk alapján sem tűnnek verhetetlennek. Az óvatosság jegyébe ugyanakkor érdemes megjegyezni: a Fradi kevés helyzettel, százszázalékos hatékonysággal érte el az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar klubsikerét, és kevesebb helyzetet hozott össze, mint a Trabzonspor ellen emberhátrányban játszva. Kérdéses, hogy ez mire lesz elég a belgrádi Marakana stadion pokoli hangulatában. Az optimizmusra mindenesetre megvan az ok: a magyar futball számára a több mint másfél évtizede áhított tavaszi kupaszereplés immár elérhető közelségbe került.