Tudjuk, ki volt 2008-2009-ben a francia bajnokság legjobb játékosa? Maga a szikrázóan jó Yohan Gourcuff. Legjobb edzője? Az a Laurent Blanc, aki nem sokra rá a francia válogatott szövetségi kapitánya lett. Legjobb védője? Souleymane Diawara, a “szenegáli szikla”. Mindhárman annak a Girondins de Bordeaux-nak voltak a tagjai, amely akkoriban 80 ponttal nyerte a bajnokságot.
Bordeaux-ban borzasztóan hiányzott a stabilitás az elmúlt években. Amióta 2014-ben a korábbi válogatott Willy Sagnolt nevezték ki vezetőedzőnek, 10 edzőt fogyasztottak el, ebből a többség nem játszott 45 meccsnél többet. Tavaly már majdnem kiestek, de egy utolsó rohamban még sikerült megkapaszkodniuk, mostanra viszont döbbenetesen maguk alá licitáltak.
Idén a Bordeaux-é volt Európa leggyengébb védelme: még egy helyi viszonylatban is lesajnált Greuter Fürth vagy Norwich City is kevesebb gólt nyelt be, mint ők. A Bordeaux első bekapott gól nélküli (clean sheet) meccsére áprilisig kellett várni, miközben olyan maflásokba szaladt bele, mint egy Lyon elleni 6-1, egy Reims elleni 5-0, vagy egy Rennestől bekapott 6-0. Megtörtént, hogy a klub azért bontott szerződést az egyik fogadóipari főszponzorával, mert az a Twitter csatornáján a csapaton élcelődött.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="683" width="1024" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Pedig a szezon kezdetkor még lógott némi fantázia a levegőben. A csapat edzője az a Vladimir Petkovic lett, aki Svájc szövetségi kapitányaként szépet menetelt a nyári Európa-bajnokságon, ugyanakkor intő jel is volt, hogy klubszinten közel üres bizonyítványt tudott felmutatni. Petkovicot a borzalmas eredmények láttán David Guionra cserélték, aki a Stade de Reimsszal még európai helyekért is futott (épp a MOL Vidi akasztotta meg) és egy csendes, konszolidált, védekező típusú focit lehetett tőle elvárni – olyat, amire azt gondolnánk, egy kiesés ellen küzdő csapatnak szüksége lehet.
A váltás egyáltalán nem jött be. Amíg Petkovic meccsenként 0,87 pontot hozott, addig Guion 0,62-ig jutott. A védelemet csak némi kozmetikázás érte: míg korábban 2,5 gólt nyeltek be, később már csak 2,2-t. Maga Guion is úgy fogalmazott még az utolsó forduló előtt, hogy nem érdemlik meg, hogy a Ligue 1-ben játsszanak.
A kudarc nemcsak az edzőkre vezethető vissza.
A Boavistától elhozott Alberth Elis 9 gólig jutott, mielőtt egy súlyosabb sérülés tönkrevágta volna a szezonját. Egy másik Porgutáliából (Braga) hozott játékos, Fransergio ugyanakkor a szezon legrosszabb igazolása-címre pályázik. M’Baye Niang a Rennes-ben töltött két idénye alatt mindkétszer 10 gól felett járt, idén viszont 22 meccsen nem jutott tovább 3 találatnál, cserébe egész szezonban érdektelen focival és a szakmai igazgatójával való összetűzésével tudott kitűnni. A védelem pilléreinek számító Otáviót és Laurent Koscielnyt januárban azért küldték el, mert túl magas volt a fizetésük. Ha Joshua Guilavoguira emlékszik még valaki, akkor új információ lehet, hogy még mindig csak 31 éves.
Bordeaux-ban többször is pattanásig feszült a helyzet. Benoit Costil, a csapat kapusa egy vereség alkalmával összeverekedett a szurkolókkal, akik érdekes módon nagyon jó kapcsolatot ápolnak a klub tulajdonosával, Gérard Lopezzel.
Lopez alig egy éve vette át a klub irányítását. Korábban a francia bajnoki címig jutó Lille-t vezette, ám a többségi tulajdonos tőkealap jelezte, hogy az üzleti célok nem teljesültek az elvárt ütemben, ezért mennie kellett. Lopez a válságban a maga javára tudta fordítani a szurkolói elégedetlenséget és olyanokat nyilatkozott a vereségek után, hogy ”a szurkolóknak és nekem is elegünk van”, vagy “olyan, mintha a játékosok testvérei lépnének pályára”, vagy hogy a játékosok “úgy játszanak, mintha egy kioldott kézigránát lenne a kezükben.”
Lopeztől nem idegen ez a vezetési módszer. A recept általában az, hogy átvesz egy eladósodott klubot, könnyít a bérkereten, behúz néhány mesteri igazolást és az egészet továbbadja egy következő tulajdonosnak. A Lille-nél ez tökéletesen bevált: amikor megérkezett, szinte egyből elengedte a régi bútornak számító Vincent Enyeamát és Rio Mavubát, majd olyan aranyrögöket zsebelt be, mint Victor Osimhen, Nicolas Pépé, Gabriel Magalhaes, vagy második hullámban Jonathan David, Sven Botman, Renato Sanches vagy Reinildo. Csakhogy ezek nem Lopez igazolásai voltak, hanem Luis Camposé, a klub korábbi szakmai igazgatójáé.
A Bordeaux-ban viszont nyoma sincs se Camposnak, se Camposhoz fogható szakembernek. Adósságból viszont annál több jut: a francia ellenőrző szervezet (DNCG) jelentése szerint a teljes francia bajnokság tavaly 645 millió eurós veszteséget realizált, ebből a Bordeaux 67 milliós deficitje a 4. legnagyobb volt a mezőnyben. Koscielny-t és Otáviót ezért küldték el, miközben a korábban Jules Koundéért és Aurélien Tchouaméniért kapott hasznokat olyan játékosokra forgatták vissza, mint Edson Mexer vagy Rémi Oudin. Lopez fiókcsapata, a belga Mouscron játékosai időközben sztrájkba fogtak, amiért hónapokat csúszott a fizetésük. Mindezek önmagukban nem komoly mérföldkövek, de egy elég csúfos összképet festenek le a bordeaux-i állapotokról.
Az igazi szimbólum mégis az utolsó előtti meccsen jött el, amikor már csak halványan pislákoló matematikai esélyük maradt a bentmaradásra. A szurkolók “140 éves történelmünk szégyenei vagytok”, és “szarok vagytok”-feliratú molinókat raktak ki a lelátókra és rózsaszín vécépapír-gurigákkal üzenték meg, mit gondolnak a Bordeaux sorsáról.
Grégory Sertic, a klub korábbi játékosa többször is lenyilatkozta, hogy nyoma nincs már annak a családias klubnak, ami akkor volt jellemző, amikor ott játszott.
Ha minden a terv szerint halad, a francia bajnokság 2023-2024-től újra 18 csapatos lesz, (bár a hírek szerint ezt még előrébb hozhatják a döntéshozók). Látva a Bordeaux-ban uralkodó állapotokat, nem egyhamar fogjuk őket viszontlátni a francia élvonalban.