Miért önti magából a tehetségeket éppen a Lyon akadémiája?

Amikor 2017 nyarán a Lyon akadémiájának vezetését Jean Franciois Vulliez vette át, alig örökölt többet néhány dokumentumnál. Elődje az a Gérard Bonneau volt, aki 2003-tól irányította az egyesületet, szárnyai alól pedig olyan tehetségek bújtak ki, mint Ludovic Giuly, Frédéric Kanouté, Sidney Govou, Hatem Ben Arfa, Clement Grenier, Maxime Gonalons, Rachid Ghezzal, Houssem Aouar, Nabil Fékir, Loic Rémy vagy Anthony Martial.

Negyvenévnyi tudást halmoztunk fel, amit kézművesek módjára adunk át egymásnak

– idézi fel Vulliez a pillanatot, amikor átvette a stafétát. „A kultúra az emberek között van, hosszú évek alatt érleltük ki” – mondta távozásakor Bonneau.

Az akadémiák élvonalában

A Lyon felnőttcsapata a 2000-es években egyeduralkodónak számított a francia bajnokságban, ugyanakkor nevelőegyesületként is ekkor „indult be” igazán. Rekord eladásaik így alakultak (millió euróban): 1. Tanguy Ndombele, 60 (Tottenham); 2. Alexandre Lacazette, 53 (Arsenal); 3. Ferland Mendy, 48, (Real Madrid), 4. Corentin Tolisso 41,5 (Bayern München); 5. Michael Essien, 38 (Chelsea); 6. Karim Benzema, 35 (Real Madrid); 7. Mahamadou Diarra, 26 (Real Madrid); 8. Lucas Tousart, 25 (Hertha); 9. Samuel Umtiti, 25 (Barcelona); 10. Mariano Diaz, 21,5 (Real Madrid).

A sikerességben nem csak a gazdasági haszon a mérvadó:

a klub különféle független felmérésekben is rendre Európa legjobbjai között szerepel.

A Sporttudományi Intézet (CIES Observatory) által készített, a felnőttcsapatba feljutott és ott stabilan teljesítő akadémisták értékelésében 2018-ban a 2. helyen, 2019-ben és 2020-ban is a 3. helyen zárt a Lyon, míg a Francia Labdarúgó Szövetség évenkénti akadémiaértékelő listájában 2012 és 2018 között folyamatosan az első helyen végzett, 2019-ben 4.-en, 2020-ban pedig a 3. helyen zárt.

Bonneau szerint a klub főként az infrastruktúrájának köszönheti sikerét: „Huszonhat amatőr klubbal állunk szerződésben. Edzéseket vezénylünk, felszereléseket adunk, néha strukturális fejlesztésekben is kisegítjük őket. Az így kialakult hálózatnak köszönhetően messzire ér a kezünk, és közben partneri viszonyt ápolunk az egyesületekkel” – mondja Bonneau.

A lyoni akadémiát (vagy ahogy franciául az akadémiákat nevezik: „centre de formation” – magyarul: „képzési központ”) 1973-ban, vagyis abban az évben alapították, amikor az állam törvényileg írta elő, hogy minden francia klub csak akkor maradhat az élvonalban, ha létrehoz egy önfenntartást segítő tehetséggondozó központot. Bonneau a nyolcvanas évektől kezdve játékosmegfigyelőként dolgozott ott.

Tudásmenedzsment házon belül

Utódja, Vulliez több ifjúsági csapat nevelőedzője volt. Kinevezése után az egyik első döntése az lett, hogy átfogó auditot vezényeljen le a klubnál. „Fel akartuk mérni a klub sikerének okait, és írásba kívántuk azt foglalni. Nevén neveztük azokat a folyamatainkat, amelyek már léteztek, csak nem szedték őket rendszerbe.” Az eredmények között különböző szellemi, hozzáállásbeli aspektusokat jegyeztek fel, melyekből két tényező tűnt ki: 1. az intenzitás minden korosztályos csapatban és minden edzésmunkában jelen volt; 2. a támadó szellem markánsan megjelent a követelmények között, ami megmagyarázza, miért „termelt ki” annyi csatárt a klub.

A felmérés után Vulliez létrehozott egy metodológiai részleget, amely egyfajta belső K+F (kutatási, fejlesztési) területként működik. A cél az volt, hogy létrejöjjön a belső tudásbázis, amely közös nevezőre hozza a nevelőedzők és a játékosok munkáját, valamint központilag lefedjék a teljesítménybeli, elemzői, mentális felkészítési, atlétikai, orvosi és kutatási szakterületeket. A „reaktor” szívéhez eltérő hátterű embereket fogadtak fel, akik között szerepeltek a klub korábbi játékosai (köztük Jérémy Brechet és Sonia Bompastor), akadtak, akik az egyetemi világból jöttek (Jean-Michel Jars és Vulliez maga), voltak szövetségi megbízottak és a vállalati szférából érkezett menedzserek.

Az egyetlen egységes stílus a pedagógia

A közösen lefektetett irányelveket illetően hamar megállapodtak abban, hogy igyekeznek kerülni a dogmákat. Egyetlen játékmódot sem véstek kőbe: a kiindulópontot egy eszmei identitás, az ADN OL-nek (OL=Olympique Lyonnais) – magyarul OL-DNS-nek – nevezett koncepció adja, amelyhez formanyelvi elemeket társítanak. „A játékos számára melyek a vizuális fogódzók a pályán? Elég mágikus fogalom, ugyanakkor, ha az rögzül, az alapján képes lesz meghozni a taktikai döntéseit.

Öt-öt támadás- és védekezésbeli elemet határoztunk meg, valamint további kettőt az átmenetekre

– magyarázza Vulliez.

A fentiek miatt ezért nincs egységesen kialakított OL-stílus, vagy ha van, az inkább a pedagógiai megközelítésben rejlik, nem pedig a játék stílusjegyeiben. „Nem szabályozunk le semmit mereven. Rengeteg különböző helyről jött szakemberrel dolgozunk, az ő együttesükből kell kihozni a legtöbbet – így Vulliez. – Éppen ezért nem szabjuk meg, milyen rendszerben játsszanak, csak bizonyos játékelemekhez ragaszkodunk.”

Ezek közé tartoznak a felpassz-visszapassz kombinációk, a pozíciós játék szabad emberes variációi, a zárt blokkok megbontása vagy a mélységi bejátszások. „Csak megőrizzük a számunkra fontos kapaszkodókat. A cél az volt, hogy legyen egy stabil keret, de azon belül szabadon tudjanak mozogni, hogy ne szabjunk gátat a kreativitásnak.”

A Vulliez által vázolt megközelítés magában rejti a francia labdarúgóktól megkívánt erényeket, egyben kritikákat is:

a futballisták nem rendszerszintű tudást kapnak az akadémiákon, hanem fizikai felkészültséget és játékolvasatot.

Az így kialakult szituációs intelligenciának köszönhetően később, külföldre kerülve könnyebben tudnak beilleszkedni bármilyen játékrendszerbe. „A játékmodellen túl, ha sikerül elérnünk, hogy a játékos értse a pozíciójának funkcióját, ha tudatosan látja magát és a helyzetet, azzal sikeresebb lehet. Ez a kollektív intelligencia egyik fő kulcsa: a készség, hogy együtt értsék meg, milyen válaszokat kell adniuk” – fogalmaz Vulliez.

Tényleg nevelő edzők

A Lyon vállaltan nem akar stílusteremtő lenni: sokkal inkább előkészítő, neveltető szerepet tölt be. Vagy ahogy Vulliez mondja: „A játékosainktól azt várjuk, hogy kreatívak legyenek. Ha ez az OL-DNS-része, akkor hagynunk kell teret a gondolkodásra, a cselekvésre, a stáboknak pedig időt az alkotásra. Egy bizonyos ponton nem lehet csak a felülről jött direktívát sulykolni, a közös alkotáson van a hangsúly.”

A helyi szakemberek fontos jellemzője, hogy nem pusztán edzők, hanem „nevelőedzők”, korosztályos szinten ezért sem hívják őket „entraineur”-nek (edző), hanem „éducateurs”-nek (nevelő, tanító). Vulliez a hozzáállásban ragadja meg a kettő közti különbséget: „Sokat várunk el nevelőedzőinktől. Sok fegyelmet és munkát.

Úgy kell beszélned a játékosokkal, hogy értsék, mit kérsz tőlük, és az a javukat szolgálja.

Ha nem tudsz kommunikálni velük, az a te hibád.”

A közös alkotáshoz pedig megadják szervezeti kereteket: az utóbbi időben a korosztályos csapatok élére kétfős edzői tandemeket neveztek ki. „Az elgondolás az, hogy több teret adjunk az együttműködéshez. A mai fiatalok jobban szeretnek bevonódni a döntésekbe.”

A kettős vezetés azt is magával hozza, hogy a játékosok is a több szem, többet lát elvére támaszkodnak. „Egyetlen edző esetén hamarabb kialakulhatnak előítéletek egy-egy játékosról. Kettővel már megvan az esélye, hogy ezt megkérdőjelezzék. Az egyik dolgozik, a másik megfigyel, majd fordítanak, és egymásnak tudnak visszajelzéseket adni.”

A klubban óvatosak abban is, hogy mennyire alkalmazzanak korábbi játékosokat. Ha valaki a Lyonban játszott, az pluszt jelent, de nem automatikus munkahelyet a játékoskarrier után. „Nem biztos, hogy egy korábbi kiváló játékosnak megvan a pedagógiai készsége, felkészültsége és a képzés iránti nyitottsága, amelyek fontos a számunkra. Ezért aztán nem a viselt mez a fontos, hanem a fejlődési szemlélet és a módszerek iránti affinitás” – állítja Vulliez.

Elszívó hatás

Ugyanakkor a Lyon eredményes működésének léteznek árnyoldalai is. Az átigazolási díjak inflálódása, illetve a felnőttcsapatba jutás nehézségei miatt az akadémia körül elkezdett legyeskedni a konkurencia. Mivel nem mindenki jut fel vagy kap elég időt a nagyok között, törvényszerű, hogy egyesek a „váróterembe” kerülnek, a rivális klubok pedig idő előtt megpróbálnak lecsapni a 17–21 év közötti játékosokra, akik még nem kötöttek profiszerződést az egyesülettel.

Ez történt Anthony Martiallal, aki 14 éves korától nevelkedett a klubban, majd 18 évesen a Monacóhoz szerződött 5 millió euróért. Szinte kottára ugyanez történt a korosztályában kiemelkedőnek tartott Willem Geubbelsszel, akit a Lyon végül nem tudott megtartani: a Monaco már 20 millió eurót rakott le a 17 éves tehetségért. Vulliez szerint óhatatlanul benne van, hogy néhány játékos kiesik a rostán, ezért legalább annyira fontos, hogy az akadémián felnövők mennyire látják a bejutási lehetőséget a felnőttcsapatba.

Ebből a szempontból 2020. szeptember tizennyolcadika viszonylag észrevétlenül múlt el a francia labdarúgásban, Lyonban viszont mérföldkőként marad meg: ekkor fordult elő először, hogy a felnőttegyüttes minden sorában szerepelt legalább egy saját nevelésű játékos. Anthony Lopes védett, a balhátvéd pozíciójában Melvin Bard játszott, a középpályán Maxence Caqueret volt a kezdő, aki előtt Rayan Cherki irányított.

A jelek szerint merítésből egy ideig nem lesz hiány.