<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Sport24</provider_name><provider_url>https://sport24.24.hu</provider_url><author_name>Futó Csaba</author_name><author_url>https://sport24.24.hu/author/futocs/</author_url><title>Eltűntek a nagyok, érdekesen alakulhat a feljutási csata a Championshipben</title><html>Tavaly ilyenkor már előzetesen is sejthettük, hogy kikről fog szólni a Championship idénye, hiszen a Premier League-ből csupa masszív és biztos alapokra épült csapat esett ki, így a kérdés csak az lehetett, tudja-e bárki tartani a lépést a Leicester, Leeds, Southampton hármassal. Végül az Ipswich nemcsak, hogy tudta, de be is jött másodiknak, ám a mezőny többi része csak a messzi távolból figyelte a négy csapat feljutásért folytatott küzdelmét. Idén már nem ilyen egyértelmű a helyzet, és ez nyíltabb versenyt eredményezhet, bár az utóbbi pár évben rendszerint egy vagy két csapat nagyon el tudott húzni a mezőnytől, és ez nem feltétlenül előrelépés a tavalyi négyes vetélkedéshez képest, sőt.
&lt;h2&gt;A kiesők&lt;/h2&gt;
De az most egyértelműen úgy tűnik, hogy a három Premier League-kieső rosszabb bőrben van, mint a tavalyiak voltak. Még a Luton Town tűnik a legstabilabbnak, hiszen ott nemcsak maradt a szakvezetés és nagyrészt változatlan a játékoskeret is, de maga a klub modellje is stabil, és gyakorlatilag előre be is árazták a kiesést, ami így nem okoz nagy megrázkódtatást a költségvetésben, hiszen nem is vásároltak be jelentősen a feljutáskor. Ez a fenntarthatóság továbbra is a legfontosabb szempont a Lutonnál, hiszen most se költöttek eddig új játékosokra, aki jött, annak mind lejárt a szerződése.

Távozott viszont a csapat legjobbja, &lt;strong&gt;Ross Barkley&lt;/strong&gt;, és őt nem lesz könnyű pótolni, de &lt;strong&gt;Gabriel Osho&lt;/strong&gt; is alapember volt a védelemben. Jött viszont Shandon Baptiste a középpályára a Brentfordból, az Arsenaltól elcsábított, fiatal &lt;strong&gt;Reuell Walters&lt;/strong&gt; megszerzése pedig nagy húzás. Nagy felfordulás tehát nincs, ráadásul &lt;strong&gt;Rob Edwards&lt;/strong&gt; is maradt a kispadon, és a csapat várakozáson felül szerepelt a Premier League-ben is, ahol az újoncok közül az előzőleg lesajnált Luton állt legközelebb a bennmaradáshoz. Mégse várható, hogy átgázoljanak a mezőnyön, inkább a megbízhatóan harcos foci valószínű, amely jó esetben az első helyek valamelyikére is elég lehet, de az is benne van a pakliban, hogy kelleni fog egy konszolidációs szezon az elmúlt két év rohanása után, pláne, hogy annyit nem fejlődött a keret azóta.

&lt;span class=&quot;highlight-block-small&quot;&gt;Akárhogy is, tragédia akkor se lesz, ha most nem jutnak egyből vissza – ilyen egy jól működő fociklub.&lt;/span&gt;

[caption id=&quot;attachment_13543&quot; align=&quot;alignnone&quot; width=&quot;4620&quot;]&lt;img class=&quot;size-full wp-image-13543&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/08/rob-edwards.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;4620&quot; height=&quot;3080&quot; /&gt; Rob Edwards maradt a Luton kispadján.[/caption]

Nagyobb változások vannak a Burnleynél, amely csalódást keltő idényen van túl, hiszen nem sokat tudott mutatni abból a fociból, amellyel előtte legázolta a másodosztályt. Az elhibázott igazoláspolitika csak mennyiségi, nem pedig minőségi erősítést hozott, viszont szétverték a csapategységet, és &lt;strong&gt;Vincent Kompanyt&lt;/strong&gt; sem az elmúlt évben mutatott teljesítménye alapján szerződtette a Bayern. A csapat tehát elvesztette sikeredzőjét, és a játékosai közül ugyan egyelőre csak az Ipswichbe szerződő Muric kapus a komolyabb veszteség – akit ugyanonnan pótoltak is &lt;strong&gt;Václav Hladkyval&lt;/strong&gt; –, több kulcsembert is élcsapatok kerülgetnek. Így szeptemberig távozhat még a védő Dara O’Shea, a középpályás Sander Berge és a szélső &lt;strong&gt;Wilson Odobert&lt;/strong&gt; is, nem beszélve az U21 Európa-bajnok angol kapusról, &lt;strong&gt;James Traffordról&lt;/strong&gt;.

Az érkezők többsége ismét sötét ló, mint a brazil&lt;strong&gt; Lucas Pires&lt;/strong&gt; vagy a benini-francia &lt;strong&gt;Andréas Hountondji&lt;/strong&gt;, akik fiatalok ugyan, de még nem látszik a szerepük a csapatban, az új edzőnek, &lt;strong&gt;Scott Parkernek&lt;/strong&gt; pedig nem lesz könnyű dolga. Hiába van együtt a 2023-as bajnokcsapat legjava, a játékosállomány önmagában nem garancia a sikerre. Főleg, hogy Parker eddig mindkétszer nagyon erős csapatokat juttatott fel (Fulham és Bournemouth), itt most azért jobban meg kell kevernie a kártyákat, ha ebből az alaposan felfújt keretből bajnokesélyes csapatot akar faragni. A Burnley-t így is az élmezőnybe várják a szakértők, de meglepő lenne, ha megismételnék a két évvel ezelőtti szereplésüket, amikor kiemelkedően a legjobb csapat voltak a ligában – igaz, akkor se várta ezt tőlük előzetesen senki.
&lt;div class=&quot;payable-content-section&quot;&gt;&lt;/div&gt;
A Sheffield United esete tűnik a legkomplikáltabbnak: a csapat katasztrofálisan szerepelt tavaly, tökutolsóként esett ki a Premier League-ből, ráadásul még mindig bizonytalanság van a tulajdonosokat illetően, hiszen a szaúdiak évek óta el akarják adni a klubot, de eddig hiába, és ennek a csapat itta meg a levét. Most pedig szinte teljesen újjá kell építeni a keretet, hiszen sokan távoztak, és meglepetés lenne az is, ha az&lt;strong&gt; Ahmedhodžić&lt;/strong&gt;, &lt;strong&gt;Hamer&lt;/strong&gt;,&lt;strong&gt; Souza&lt;/strong&gt; trió is maradna. Viszont a saját nevelésű, húszéves középpályás,&lt;strong&gt; Ollie Arblaster&lt;/strong&gt; van olyan jó már most, hogy érdemes köréje építeni a csapatot.

Az újjáépítéssel ráadásul azt a &lt;strong&gt;Chris Wildert&lt;/strong&gt; bízták meg, akitől egyszer már elköszönt a klub, és ugyan méltán legendás státuszú edző a klubnál, semmi garancia nincs rá, hogy újra sikerül neki számottevő erővé formálni a csapatot. Pedig a nevek szintjén nem rosszak: érkezett a nyáron a Premier League-klubok által is keresett támadó középpályás, &lt;strong&gt;Callum O’Hare&lt;/strong&gt; a Coventrytől, itt van az ezen a szinten klasszisnak számító walesi csatár,&lt;strong&gt; Kieffer Moore&lt;/strong&gt; is, és jött a Peterborough gólpasszkirály balhátvédje, &lt;strong&gt;Harrison Burrows&lt;/strong&gt;. Sőt, nagy versenyben megszerezték kölcsönbe a Crystal Palace trükkös szélsőjét, &lt;strong&gt;Jesurun Rak-Sakyit&lt;/strong&gt; is. Viszont még a legjobb esetben is idő kell a csapatnak, hogy összeálljon, ezért már a rájátszást érő 3-6. helyek valamelyike is jó eredmény lenne.
&lt;h2&gt;A liga eddigi erős emberei&lt;/h2&gt;
A tavalyi idény nagy vesztese a Leeds United, mely nemcsak a feljutásról maradt le, de elveszítette legjobb játékosát, a West Hamhez szerződő &lt;strong&gt;Crysencio Summerville-t&lt;/strong&gt;, míg a szurkolóknak még jobban fájt, hogy a saját nevelésű, a klubhoz ezer szállal kötődő&lt;strong&gt; Archie Grayt&lt;/strong&gt; is eladták a Tottenhamnek. Sikerült ugyan megvásárolni a tavaly kölcsönjátékosként bizonyító védőt, &lt;strong&gt;Joe Rodont&lt;/strong&gt;, és jött kölcsönbe a középpályás&lt;strong&gt; Joe Rothwell&lt;/strong&gt;, valamint megvették a jobbhátvéd &lt;strong&gt;Jayden Bogle-t&lt;/strong&gt; is a Sheffield Unitedtől, de még Summerville-t is pótolni kell. Másfelől egyelőre sikerült megtartani a szintén sokak által keresett &lt;strong&gt;Georginio Ruttert&lt;/strong&gt; és &lt;strong&gt;Wilfred Gnontót&lt;/strong&gt;, így a csapat magja továbbra is nagyon erős.

&lt;span class=&quot;highlight-block-small&quot;&gt;Daniel Farke csapata egy-két további erősítéssel bárki ellen felveheti a harcot a ligában – muszáj is lesz, mert ha most se sikerül a feljutás, akkor a maradék családi ezüstöt is pénzzé kell majd tenni jövőre.&lt;/span&gt;

Még inkább igaz ez a West Bromwich Albionra, amelyet pénzügyi problémái miatt átigazolási korlátozással sújtottak, és ha ez nem volna elég, kulcsjátékosok távoztak a klubtól, köztük a csatár &lt;strong&gt;Brandon Thomas-Asante&lt;/strong&gt;, a török középpályás &lt;strong&gt;Okay Yokuşlu&lt;/strong&gt; és a balhátvéd &lt;strong&gt;Connor Townsend&lt;/strong&gt;, és a klub nagyrészt ingyenes igazolásokra és kölcsönjátékosokra támaszkodhat. Nem véletlen, hogy Carlos Corberán edző már előzetesen élete legnehezebb idényének nevezte a mostanit. A West Bromot azért leírni így sem szabad, egyrészt pont Corberán miatt, másrészt maradt még elég jó játékos a keretben, de az biztos, hogy a tavalyi ötödik helyezés már bravúr lenne a jelen helyzetben.

Nem túlzottan optimisták a Norwich szurkolói sem, pedig a nyáron szerződtették a rendkívül tehetséges edzőnek tartott, dán &lt;strong&gt;Johanness Hoff Thorupot&lt;/strong&gt;, ám pénzzé tették legjobbjukat, a Galatasarayhoz távozó brazil &lt;strong&gt;Gabriel Sarát&lt;/strong&gt;, míg a nagy tehetség&lt;strong&gt; Jonathan Rowe-t&lt;/strong&gt; jelenleg is ostromolja több klub is. Az érkezők közül csak a Manchester Cityből kölcsönbe érkező fiatal védő, &lt;strong&gt;Callum Doyle&lt;/strong&gt; az, aki már bizonyított a ligában, vagyis Thorup egyből a mélyvízbe hajítva igazolhatja jó hírét.

[caption id=&quot;attachment_13544&quot; align=&quot;alignnone&quot; width=&quot;1024&quot;]&lt;img class=&quot;size-full wp-image-13544&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/08/jonathan-rowe.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;1024&quot; height=&quot;681&quot; /&gt; Jonathan Rowe[/caption]

Az utóbbi két klubbal összehasonlítva sokkal jobb a hangulat a Middlesbrough-nál, amely tavaly ugyan nem szerepelt különösebben jól, ám idén a vezetőség hangsúlyosabban támogatja &lt;strong&gt;Michael Carrick&lt;/strong&gt; munkáját, és nem tett pénzzé senkit a csapat erősségei közül (a középpályás &lt;strong&gt;Hayden Hackney&lt;/strong&gt;, a csatár &lt;strong&gt;Emmanuel Latte Lath&lt;/strong&gt; és a védő &lt;strong&gt;Rav van den Berg&lt;/strong&gt; sorolható ide főleg), jött viszont egy sokra taksált amerikai középpályás (&lt;strong&gt;Aidan Morris&lt;/strong&gt;), és Carrick kapcsolatait ismerve biztosra vehető, hogy érkeznek még tehetséges kölcsönjátékosok is (mint a Manchester City fiatalja, &lt;strong&gt;Micah Hamilton&lt;/strong&gt;, akit nem sokkal a cikk zárása előtt jelentettek be). A vetélytársak helyzetét elnézve pedig aligha lesz jobb esélye a Borónak egy jó szereplésre, mint most.

Végül a Coventryvel zárul a feljutásra leginkább esélyes csapatok sora: &lt;strong&gt;Mark Robins&lt;/strong&gt; csapatával immár hagyományosan számolni kell, még ha tavaly nem is sikerült újra a rájátszásba kerülnie, helyette az FA-kupában vitézkedett. Volt ugyan némi átrendeződés, a Sheffieldbe távozó O’Hare például érzékeny veszteség, és követheti őt még a holland élcsapatok által körüludvarolt jobbhátvéd, &lt;strong&gt;Milan van Ewijk&lt;/strong&gt; is, erősebb az érkezők névsora: Thomas-Asantét már említettük, de a svéd válogatott kapus, &lt;strong&gt;Oliver Dovin&lt;/strong&gt; is nagy név, míg a Huddersfieldtől elhozott &lt;strong&gt;Jack Rudoni&lt;/strong&gt; pótolhatja O’Hare-t. És a legfontosabb, hogy a csapatkapitánynak kinevezett középpályás, Ben Sheaf egyelőre úgy tűnik, marad. Pofásan néz ki most a Coventry, és a Boróhoz hasonlóan nekik is ez lehet a nagy lehetőségük.
&lt;h2&gt;Akiknek még talán összejöhet&lt;/h2&gt;
Betörhetnek persze mások is az első hat közé, de az már inkább a meglepetés kategória lenne. A Sheffield Wednesday és a Queens Park Rangers egyaránt ide sorolható, mindketten a kiesés ellen küzdöttek ugyan tavaly, ám az idény közben érkező edzőik (a német &lt;strong&gt;Danny Röhl&lt;/strong&gt; illetve a spanyol &lt;strong&gt;Martí Cifuentes&lt;/strong&gt;) olyan kvalitásokat mutattak, hogy egy teljes szezonban már sokkal feljebb léphetnek. Igaz, egyikük se költött sok pénzt a nyáron, de mindkét csapathoz érkeztek erősítést jelentő játékosok – a Baglyoknál Nathaniel Chalobah rutinja érhet sokat, a QPR sorsa pedig nagyban múlhat azon, eredményes lesz-e a legjobbjuk, Ilias Chair fellebbezése, vagy pedig börtönbe kell vonulnia, ugyanis azzal vádolják, hogy Antwerpenben félholtra vert egy kamionsofőrt.

A Sunderland szereplése leginkább attól függ, sikerül-e megtartaniuk a balszélső &lt;strong&gt;Jack Clarke-ot&lt;/strong&gt;, aki &lt;a href=&quot;https://sport24.24.hu/foci/2024/06/13/angol-valogatott-adam-wharton-foci-eb-2024-championship/&quot;&gt;a liga egyik legveszélyesebb játékosává&lt;/a&gt; nőtte ki magát tavaly, ám élvonalbeli csapatok kerülgetik, és az is meglepő, hogy még mindig a klubnál van. Sőt, a többi erősség is maradt, így&lt;strong&gt; Jobe Bellingham&lt;/strong&gt; is (Jude öccse ugyebár), de az átigazolási időszak a hónap végéig tart, és sanszos, hogy lesz itt még mozgás mindkét irányba, mert eddig szokatlanul csendes a nyár. Jött viszont egy új edző, a francia &lt;strong&gt;Régis Le Bris&lt;/strong&gt; személyében, aki ideális lehet ehhez a fiatal csapathoz, csodát azonban ő se tud tenni, ha idén se jön egy valamirevaló befejező csatár. A Prestontól elhozott középpályás, &lt;strong&gt;Alan Browne&lt;/strong&gt; viszont nagy fogás, és azt mutatja, a klub változtat a csak fiatalokra koncentráló átigazolási stratégiáján.

Sokat várnak egy másik tehetséges edzőtől, a Bristol City kispadján ülő &lt;strong&gt;Liam Manningtől&lt;/strong&gt; is, aki tavaly szezon közben érkezve már megismerhette a játékosait, most pedig már a saját csapatává is formálhatja őket. Ehhez most a csatársort erősítették meg, de még visszajöhet Manning korábbi játékosa, &lt;strong&gt;Scott Twine&lt;/strong&gt; is a Burnleytől, és a Derbytől elhozott középpályás, &lt;strong&gt;Max Bird&lt;/strong&gt; is nagy fogás. A tehetséges edzők sorát pedig folytassuk a Swansea-nál dolgozó &lt;strong&gt;Luke Williamsszel&lt;/strong&gt;, akinek nehezebb dolga lesz, lévén pénz nincs sok, így nagy erősítésről nincs szó, viszont a portugál &lt;strong&gt;Gonçalo Francótól&lt;/strong&gt; így is sokat várnak.

[caption id=&quot;attachment_13545&quot; align=&quot;alignnone&quot; width=&quot;1024&quot;]&lt;img class=&quot;size-full wp-image-13545&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/08/ryna-lowe.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;1024&quot; height=&quot;682&quot; /&gt; Ryan Lowe[/caption]

A Preston szokás szerint lepattanókkal és kölcsönjátékosokkal erősít, &lt;strong&gt;Ryan Lowe&lt;/strong&gt; csapata így is harcban volt tavaly a rájátszásért, idén ehhez az kellene, hogy az izlandi válogatott &lt;strong&gt;Stefán Teitur Þórðarson&lt;/strong&gt; pótolni tudja Browne-t a középpályán, ami minimum kétséges. A hetedik helyen végzett Hull sem lett erősebb tavalyhoz képest: kölcsönjátékosaik távoztak, legjobbjaik közül pedig &lt;strong&gt;Greaves&lt;/strong&gt; és &lt;strong&gt;Philogene&lt;/strong&gt; is a Premier League-be igazoltak. Az érkezők névsora egyelőre jóval kevésbé veretes, és az új edző, a német &lt;strong&gt;Tim Walter&lt;/strong&gt; alkalmasságáról is megoszlanak a vélemények, jelen állás szerint bravúr lenne a tavalyihoz hasonló szereplés, de itt azért várható még további erősítés.

A feljutásra pályázók sorát a Stoke zárja, amely hiába szerződtetett sikeredzőt&lt;strong&gt; Steven Schumacher&lt;/strong&gt; személyében, a keret még mindig nem tűnik alkalmasnak komolyabb feladatokra, ezzel a klub továbbra is a Championship nagy alulteljesítője maradhat. A tavalyi 17. helyezéshez képest mindenképpen előrelépés várható, de a nagy ugrásra még lehet, hogy várni kell. Viszont a liga egyik legjobb kapusa az övék: a svéd &lt;strong&gt;Viktor Johanssont&lt;/strong&gt; a Rotherhamtől csábították el.
&lt;h2&gt;Akik hátrafelé nézegethetnek&lt;/h2&gt;
Rendben, a Watford szerepeltetése talán túlzás a kiesőjelöltek között, de nehéz elképzelni, hogy a nem is olyan régen még élvonalbeli klub a tabella első felében verjen gyökeret. Mintha most, hogy már a Premier League-ből való kiesést kompenzáló pénzek is elapadtak, az olasz tulajdonosok is elengedték volna ezt a projektet, a csapat folyamatosan elveszíti legjobbjait (idén &lt;strong&gt;Yaser Asprillát&lt;/strong&gt;), az érkezők nem képviselnek hasonló kalibert, leszámítva &lt;strong&gt;Moussa Sissokót&lt;/strong&gt;, aki azonban 35 évesen kérdéses, hogy mennyit tud segíteni a csapaton. A kispadon pedig &lt;strong&gt;Tom Cleverley&lt;/strong&gt; szintén zsákbamacska, és a csapat rémes előszezonon van túl, úgyhogy optimizmusra nem sok ok van most.

A Millwall viszonylag stabilnak tűnik ugyan, de &lt;strong&gt;Neil Harris&lt;/strong&gt; csapatától azért legjobb esetben is közepes szereplés várható: sem az inkább tűzoltónak tartott edző személye, sem a keret nem tűnik olyan erősnek, mint amelyik a korábbi években harcba szállt a rájátszást jelentő helyekért. Viszont a negyedosztályból érkező gólvágó, &lt;strong&gt;Macaulay Langstaff&lt;/strong&gt; bemutatkozását sokan várják kíváncsian, egyesek már az új &lt;strong&gt;Jamie Vardyt&lt;/strong&gt; látják benne. A Cardiff sem lehet egészen nyugodt: tavaly erőn felül teljesített a török Erol Bulut keze alatt, ám leginkább pont amiatt aggódnak a szurkolók, hogy szükségszerűen visszaesés jön egy ilyen szezon után. Igaz, a két új szélső, &lt;strong&gt;Chris Willock&lt;/strong&gt; és Anwar El Ghazi leigazolása némiképp eloszlatta az aggodalmaikat.

Akik pedig igazán aggódhatnak, az a Blackburn és a Plymouth, mindkét csapat éppen csak, hogy elkerülte a kiesést legutóbb, és nem sok jel utal rá, hogy az idén javulásra számíthatnak a szurkolóik. A Blackburn leginkább &lt;strong&gt;Sammie Szmodics&lt;/strong&gt; góljainak köszönhette a bennmaradást, ő pedig egész biztosan nem lesz már ott szeptemberben (hetek óta tárgyal róla az Ipswich a klubbal), ráadásul nem ő az egyedüli távozó. Az igazolásoknak inkább tűzoltó jellegük van, és &lt;strong&gt;John Eustace&lt;/strong&gt; hiába képes 110 százalékot is kihozni egy csapatból, itt most ennél is többre lesz szükség.

&lt;span class=&quot;highlight-block-small&quot;&gt;A Plymouthról pedig tényleg mindent elmond, hogy &lt;a href=&quot;https://sport24.24.hu/foci/2024/05/08/wayne-rooney-kieran-mckenna-ipswich-birmingham-leicester-city-championship/&quot;&gt;a tavalyi szezon után&lt;/a&gt; képes volt szerződtetni Wayne Rooneyt a kispadra. Tényleg abban bízhatnak, hogy a csapat két sztárja, a kapus Michael Cooper és a támadó Morgan Whittaker maradni fog, mert nélkülük pokoli nehéz lesz a magyar játékost, a Kecskeméttől érkező Szűcs Kornélt is foglalkoztató csapatnak.&lt;/span&gt;

[caption id=&quot;attachment_13546&quot; align=&quot;alignnone&quot; width=&quot;2858&quot;]&lt;img class=&quot;size-full wp-image-13546&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/08/szucs-kornel.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;2858&quot; height=&quot;2157&quot; /&gt; Szűcs Kornél Kecskemétről Angliába igazolt.[/caption]

Annál is inkább, mert az újoncok megint csak nem feltartott kézzel érkeznek, még ha az Ipswich tavalyi teljesítményét nem is valószínű, hogy bármelyikük megismétli. A legtöbbet a Portsmouth csapatától várhatjuk, melyet ambiciózus fiatal edző irányít &lt;strong&gt;John Mousinho&lt;/strong&gt; személyében, és a keret szépen erősödött a nyáron, kipróbált veteránokkal és fejlődőképes játékosokkal egyaránt. A szélső&lt;strong&gt; Josh Murphy&lt;/strong&gt; nevét kell közülük kiemelni, viszont a házi gólkirály Colby Bishop szívműtétje miatt az idény nagy részét ki kell, hogy hagyja, őt még mindenképpen pótolni kell.

A Derby County is masszívnak tűnik,&lt;strong&gt; Paul Warne&lt;/strong&gt; csapata nem túl izgalmas focit játszik, de nem is feltétlenül erre lesz szükség a bennmaradáshoz. Ráadásul érkezett néhány egész jó név, köztük a csatár &lt;strong&gt;Jerry Yates&lt;/strong&gt; és a Premier League-et megjárt Ben Osborn ezen a szinten komoly erősítést jelent, és a többiek között is vannak még potenciális kiválóságok. Nem töltötték tétlenül a nyarat az Oxford United vezetői sem, ám itt komolyabb erősítésekre volt szükség, hiszen a csapat meglepetésre jutott fel a rájátszásból, nem túl acélos kerettel, ráadásul a Pompey elhappolta a playoff-döntő sztárját, &lt;strong&gt;Josh Murphyt&lt;/strong&gt; is. A sok új érkezőt (ott van köztük a West Bromtól érkező, tapasztalt &lt;strong&gt;Matt Phillips&lt;/strong&gt; és a Derby örök ígérete, &lt;strong&gt;Louis Sibley&lt;/strong&gt;) azonban csapattá kell gyúrni, és ez nem lesz könnyű, viszont az Oxford legnagyobb erősségének pont az edzőt, az Indiából hazatérő &lt;strong&gt;Des Buckinghamet&lt;/strong&gt; tartják, itt az alkalom a bizonyításra.</html><type>rich</type><thumbnail_url>https://s.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/08/champo-150x150.jpg</thumbnail_url><thumbnail_width>150</thumbnail_width><thumbnail_height>150</thumbnail_height></oembed>