<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Sport24</provider_name><provider_url>https://sport24.24.hu</provider_url><author_name>Futó Csaba</author_name><author_url>https://sport24.24.hu/author/futocs/</author_url><title>A másodosztályból is vezet út az angol válogatott Eb-keretéig</title><html>&lt;strong&gt;Adam Wharton&lt;/strong&gt; tavaly ilyenkor a Blackburn Rovers játékosaként élvezhette megérdemelt pihenését első felnőtt idénye után: a klub saját nevelésű játékosa remekül mutatkozott be tizennyolc évesen a nagycsapatban, és egyértelmű volt, hogy a tehetséges középpályás sokra hivatott. Arra azonban valószínűleg nem sokan számítottak, hogy egy évvel később Wharton már az angol válogatott keret tagjaként készülhet a németországi Európa-bajnokságra.

&lt;span class=&quot;highlight-block&quot;&gt;Sőt, ha őszinték akarunk lenni, még idén februárban sem utaltak erre jelek,&lt;/span&gt;

amikor Wharton a gyengélkedő Crystal Palace-ban bemutatkozott a Premier League-ben: a középpályás csereként állt be a nagy rivális Brighton elleni meccsen, majd rögtön össze is hozott egy gólt az ellenfélnek, null-háromra alakítva ezzel az állást. Azóta viszont Wharton nem tud hibázni: az időközben edzőt cserélő Palace megtáltosodott, amiben főszerepet vállalt a fiatal középpályás is, akit márciusban először még az U20-as válogatottba hívtak meg, de még ugyanazon a héten feljebb léphetett az U21-esekhez, és miután folyamatosan szenzációsan futballozott, egyre többen pedzegették, hogy akár még a nagyokhoz is beférne.

A rendre konzervativizmussal és a bevált játékosaihoz való túlzott lojalitással vádolt kapitány, &lt;strong&gt;Gareth Southgate&lt;/strong&gt; aztán a kritikusaira rácáfolva Whartont is meghívta az Eb-re készülő bő keretbe, majd miután sikerrel mutatkozott be Bosznia-Hercegovina ellen a csapatban, túlélte a keretszűkítést is. Adam Wharton ott van a 26-os angol keretben, és ugyan kezdeni vélhetően nem fog az első meccsen, könnyen előfordulhat, hogy még a torna alatt beverekszi magát a kezdőcsapatba is.

&lt;img class=&quot;alignnone size-full wp-image-13030&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/06/wharton.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;3500&quot; height=&quot;2500&quot; /&gt;

Tény, hogy Whartonnak abból a szempontból szerencséje is van, hogy ahol ő játszik, az régóta hiányposzt Angliában, mert sokáig nem sikerült kinevelni olyan középpályásokat, akik visszavontan játszanak ugyan, és képesek ellátni a szükséges védőmunkát is, de közben tökéletesen passzolnak, labdabiztosak és gyakorlatilag mozgatják a csapatot. Míg például támadó középpályásból túltengés van, és olyan játékosok maradtak ki a keretből, mint &lt;strong&gt;Jack Grealish&lt;/strong&gt; vagy &lt;strong&gt;James Maddison&lt;/strong&gt;, addig eggyel hátrébb már más a helyzet, pláne, amióta &lt;strong&gt;Kalvin Phillips&lt;/strong&gt; formája a Cityhez igazolva drámaian visszaesett. Így kerülhetett „gyorsított eljárásban” a keretbe Wharton, aki természetes partnere lehetne a labdaszerző, box-to-box középpályás &lt;strong&gt;Declan Rice-nak&lt;/strong&gt;, csak éppen a tapasztalatlansága miatt egyelőre valószínűbbnek tűnik, hogy Southgate &lt;strong&gt;Trent Alexander-Arnoldot&lt;/strong&gt; tolja fel a középpályára, vagy a megbízható &lt;strong&gt;Conor Gallagher&lt;/strong&gt; kap lehetőséget. De a keretben immár Wharton is ott van.
&lt;blockquote&gt;Nyilvánvalóan jól bánik a labdával is, de igazán az keltette fel a figyelmünket, ahogyan átveszi és járatja a labdát&lt;/blockquote&gt;
– indokolta beválogatását Southgate. Tényleg az a könnyedség a legszembetűnőbb Wharton játékában, ahogy egyből képes megjátszani a csapattársait, legyenek azok harminc-negyvenméteres, hajszálpontos labdák, vagy éppen kiváló ütemű rövid passzok. Nem véletlenül emlegetik ma már olyan klubokkal összefüggésben a nevét, mint a Bayern vagy a Manchester City.

Wharton villámgyors felemelkedéséhez persze az is kellett, hogy &lt;strong&gt;Oliver Glasner&lt;/strong&gt; alatt feltámadjon hamvaiból a Crystal Palace, ahonnan &lt;strong&gt;Marc Guéhi&lt;/strong&gt;, &lt;strong&gt;Eberechi Eze&lt;/strong&gt; és a kapus &lt;strong&gt;Dean Henderson&lt;/strong&gt; is ott lesz az angol válogatott színeiben az Eb-n. És még csak nem is Wharton az első, akit a klub a másodosztályból hozott el: a szintén pazar formában futballozó, technikás Eze a QPR, míg a hozzá hasonlóan szintén nagycsapatok által ostromlott &lt;strong&gt;Michael Olise&lt;/strong&gt; a Reading csapatából érkezett, hogy aztán a Palace színeiben nője ki magát igazán.

A Palace azonban inkább kisebbségben van ezzel, a Premier League-csapatok többsége ugyanis továbbra is főként külföldről igazol, pedig az angol másod-harmadvonalban is egyre jobb minőségű nevelőmunka folyik, amit mindennél jobban illusztrál a tény, hogy a Bosznia-Hercegovinát legyőző angol csapatban pályára lépő tizenhét játékosból tizenöt (!) játszott korábban az EFL-ben is (az English Football League rövidítése, mely az angol labdarúgó ligarendszer második, harmadik és negyedik osztályait öleli fel). Közülük persze többen csak kölcsönben játszottak alsóbb osztályokban, de például &lt;strong&gt;Jarrod Bowen&lt;/strong&gt; (Hull),&lt;strong&gt; Ollie Watkins&lt;/strong&gt; (Exeter), &lt;strong&gt;John Stones&lt;/strong&gt; (Barnsley) vagy&lt;strong&gt; Ivan Toney&lt;/strong&gt; (Northampton) egyértelműen az EFL sikertörténetei, nem beszélve a Birmingham Cityből induló &lt;strong&gt;Jude Bellinghamről&lt;/strong&gt;.

&lt;span class=&quot;highlight-block-small&quot;&gt;Tehetségeknek most sincs híján az EFL, nézzük tehát azokat az angol fiatalokat, akik a nyomdokaikba léphetnek!&lt;/span&gt;
&lt;div class=&quot;payable-content-section&quot;&gt;&lt;/div&gt;
&lt;h3&gt;Jack Clarke (Sunderland)&lt;/h3&gt;
Öt évvel ezelőtt úgy tűnt, &lt;strong&gt;Jack Clarke&lt;/strong&gt; villámháborúval veszi be a Premier League-et: a Leeds tinédzser szélsőjét &lt;strong&gt;Marcelo Bielsa&lt;/strong&gt; dobta be a mélyvízbe, és nagyszerű teljesítménye láttán a Tottenham meg is vásárolta. Ez azonban nem volt jó döntés, Clarke nem kapott lehetőséget a nagyoknál, inkább folyton kölcsönadták, mígnem az akkor még harmadosztályú Sunderlandnél végre megtalálta magát, pláne, miután a klub meg is vásárolta a Spurstől. A balszélső egy osztállyal feljebb is hozta a formáját, sőt, a mostani idényben már a Championship egyik legveszélyesebb játékosává nőtte ki magát, sokáig vezette a góllövőlistát is, ám az állandó edzőcserék és egy sérülés miatt az idény második fele már nem sikerült annyira jól. A még mindig csak 23 éves Clarke-ot több csapattal is hírbe hozták, és a távozása biztosra vehető, a kérdés csak az, hol fog kikötni a nyáron.

[caption id=&quot;attachment_13031&quot; align=&quot;alignnone&quot; width=&quot;4522&quot;]&lt;img class=&quot;size-full wp-image-13031&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/06/jack-clarke.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;4522&quot; height=&quot;3033&quot; /&gt; Jack Clarke[/caption]
&lt;h3&gt;Tom Fellows (West Bromwich Albion)&lt;/h3&gt;
Clarke-hoz hasonlóan &lt;strong&gt;Tom Fellows&lt;/strong&gt; is egy régi vágású szélső, aki az alapvonal mellett rohangálva hozza zavarba az ellenfél védőit, ám mindezt kiemelkedő hatékonysággal teszi. Fellows rendkívül gyors, jobbnál jobb labdákkal tömi a beadásaira érkező csapattársait, és az idén verekedte be magát a kezdőcsapatba. A húszéves játékos hamar a West Brom erősségévé nőtte ki magát, bemutatkozott az U20-as válogatottban is, és nem véletlen, hogy már most arról szólnak a hírek, hogy Fellowsért bejelentkezhet több élvonalbeli csapat is a nyáron.
&lt;h3&gt;Archie Gray (Leeds)&lt;/h3&gt;
A még mindig csak 18 éves középpályás a most véget ért idény egyik nagy felfedezettje, noha már évek óta emlegették a nevét azok, akik otthon vannak a korosztályos futballban.

&lt;span class=&quot;highlight-block-small&quot;&gt;&lt;strong&gt;Archie Gray-t&lt;/strong&gt; már 15 éves korában leültette a nagycsapat kispadjára Marcelo Bielsa, két évvel később pedig állandó kezdőjátékos lett.&lt;/span&gt;

Ekkor már &lt;strong&gt;Daniel Farke&lt;/strong&gt; ült a Leeds kispadján, aki gyakran jobbhátvédként küldte a pályára. Gray ezen a poszton is bizonyított ugyan, a jövője viszont egyértelműen a középpályán van, hiszen tényleg a játék minden elemében kiemelkedő, nem véletlenül ő lett a Championship legjobb fiatal játékosa az idén. Nyilvánvalóan sok csapat szeretné megszerezni, de Gray ezer szállal kötődik a klubhoz, három felmenője is játszott a Leeds Unitedban, ezért elképzelhető, hogy még egy szezon erejéig legalább marad a klubban. Az biztos, hogy ideje még van.
&lt;h3&gt;Jacob Greaves (Hull)&lt;/h3&gt;
A Hull saját nevelésű játékosa remek idényt tudhat maga mögött, amit azzal jutalmaztak, hogy klubjában az év játékosának választották, és bekerült az év csapatába is a Championshipben. &lt;strong&gt;Jacob Greaves&lt;/strong&gt; ugyan még csak 23 éves, de már túl van a kétszáz felnőtt meccsen, és a játéka is egy érett futballistát mutat: a 193 centi magas, ballábas középhátvéd nemcsak a védőmunkájával emelkedik ki, hanem a támadásokhoz is rendszeresen fellép, és semmi meglepő nincs abban, hogy ma már olyan klubokkal hozzák kapcsolatba, mint a Tottenham vagy az Everton.
&lt;h3&gt;Hayden Hackney (Middlesbrough)&lt;/h3&gt;
&lt;strong&gt;Hayden Hackney&lt;/strong&gt; a példa rá, hogy mennyit számít az edző személye: a Boro saját nevelésű középpályása az első csapat peremembereként vegetált &lt;strong&gt;Michael Carrick&lt;/strong&gt; érkezése előtt, az új edző azonban egyből a kezdőcsapatba tette Hackney-t, akiből gyorsan alapember is lett a csapatában. Sőt, tavaly már az angol U21-es válogatottba is behívót kapott, és ha az idény második felét nem csúfítja el egy makacs sérülés, akkor vélhetően még többet hallanánk a nevét. A leginkább mélységi irányítóként játszó Hackney most lesz 22 éves, és Carrick érthetően ragaszkodna hozzá, ám a klub egy nagyobb összegért cserébe feltehetően hajlandó lenne lemondani róla.
&lt;h3&gt;Callum O’Hare (Coventry)&lt;/h3&gt;
A Coventry 10-ese rém peches játékos: már a Championship figyelemre méltó játékosai között jegyezték, amikor 2022-ben – eleve egy hosszabb sérülés után visszatérve – egy keresztszalag-szakadás miatt csaknem egy teljes évre kiesett. &lt;strong&gt;O’Hare&lt;/strong&gt; azonban teljesen felépült, olyannyira, hogy a Coventry kupamenetelésében is nagy részt vállalt. Az Aston Villában nevelkedett játékos a Coventryben valódi sztár lett, aki ráadásul már jelezte, hogy nem hosszabbítja meg az idén nyáron lejáró szerződését, így ingyen szerződtethető. Könnyen lehet, hogy ősszel már egy osztállyal feljebb láthatjuk viszont.

[caption id=&quot;attachment_13032&quot; align=&quot;alignnone&quot; width=&quot;5464&quot;]&lt;img class=&quot;size-full wp-image-13032&quot; src=&quot;https://sport24.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/06/callum-ohare.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;5464&quot; height=&quot;3643&quot; /&gt; Callum O&#039;Hare épp egy gólt eredményező lövést ereszt el a Manchester United elleni FA Kupa-elődöntőben.[/caption]
&lt;h3&gt;Anthony Patterson (Sunderland)&lt;/h3&gt;
Az előző évtizedben már kinevelt a Sunderland egy angol válogatott kapust: &lt;strong&gt;Jordan Pickford&lt;/strong&gt; aztán az Evertonhoz igazolva lett ismert futballista, most pedig a klub újabb saját nevelésű kapusát kerülgetik az első osztályú csapatok. &lt;strong&gt;Anthony Patterson&lt;/strong&gt; ugyan már nem annyira fiatal, mint Pickford volt az eligazolásakor, de még mindig csak 24 éves, ami ugye kapusoknál még a karrier kezdete, neki pedig már több mint száz meccs tapasztalata van a birtokában. Patterson alapember a Sunderlandnél, de sajtóhírek szerint lehet, hogy megfelelő ajánlat esetén pénzzé tennék, és ajánlatokban állítólag nincs hiány.
&lt;h3&gt;Jaden Philogene (Hull)&lt;/h3&gt;
A Hull szélsője idén februárban azzal került a világsajtóba, hogy Puskás-díjra méltó rabona-gólt szerzett a Rotherham ellen,

&lt;span class=&quot;highlight-block-small&quot;&gt;pedig &lt;strong&gt;Jaden Philogene&lt;/strong&gt; az egész idényben fantasztikusan futballozott.&lt;/span&gt;

https://www.youtube.com/watch?v=OsMP28WmO1o&amp;ab_channel=MarkAbblett

Az Aston Villa nevelésének sok más játékoshoz hasonlóan egy osztállyal lejjebb kellett mennie, hogy megmutathassa, mit tud, a Hullnál pedig megkapta a lehetőséget, és élt is vele. A technikás szélső tizenkét gólt szerzett az idényben, alapember lett az angol U21-es csapatban, és nagyon meg lennénk lepve, ha a következő szezont is a Championshipben kezdené.
&lt;h3&gt;Jonathan Rowe (Norwich)&lt;/h3&gt;
A Kanárik szélsője már egy ideje ott toporgott a partvonalon, mielőtt az idén végre megkapta az esélyt, és egyből élni is tudott vele. Hiába számított a saját nevelésű játékos nagy tehetségnek, és mutatkozott be még 18 évesen a Premier League-ben, &lt;strong&gt;Rowe&lt;/strong&gt; sokáig csak percekig jutott a nagyoknál, és először ebben a szezonban kapott igazán lehetőséget. Idén aztán a szezon első öt meccsén öt góllal hálálta meg &lt;strong&gt;David Wagner&lt;/strong&gt; bizalmát, és onnantól már nem volt kérdés, hogy a gólerős, szélvészgyors játékosnak helye van a Norwich kezdőjében. Igaz, sérülés miatt az idény utolsó harmadában keveset játszott, ám így is beverekedte magát az angol U21-es válogatottba, és bekerült a neve a játékosmegfigyelők oly sokat emlegetett noteszába.
&lt;h3&gt;Ben Sheaf (Coventry)&lt;/h3&gt;
Erősen vitatható, hogy a középpályás nevezhető-e még fiatal focistának, de könnyedén lehet belőle a következő játékos, aki a Championshipből hódítja meg a Premier League-et. &lt;strong&gt;Ben Sheaf&lt;/strong&gt; ugyan Arsenal-nevelés volt, de hosszú ideig nem találta a helyét, mielőtt négy éve a Coventry szerződtette volna. &lt;strong&gt;Mark Robins&lt;/strong&gt; irányítása alatt azonban Sheaf kivirágzott, és ma már a liga legjobb védekező középpályásaként emlegetik, aki a Manchester United elleni FA-kupa elődöntőn is a mezőny legjobbjai közé tartozott. Olyannyira, hogy a pletykák szerint a United is fontolgatja a szerződtetését – ez ugyan erős túlzásnak tűnik, de arra nem látunk okot, hogy a táblázat alsó feléhez tartozó csapatok valamelyikében Sheaf ne lehetne alapember.</html><type>rich</type><thumbnail_url>https://s.24.hu/app/uploads/sites/24/2024/06/adam-wharton-150x150.jpg</thumbnail_url><thumbnail_width>150</thumbnail_width><thumbnail_height>150</thumbnail_height></oembed>